Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-01 / 26. szám

„Még senkivel sem jártam komo­lyan, pedig már huszonkét éves va­gyok. Nagyon zavar, hogy már min­denkinek van párja, csak nekem nincs. Igaz, kicsit válogatok, de akár­kibe nem tudnék szerelmes lenni. Vagy talán túl rendes vagyok?“ Kétlem, hogy valaki felróhatná be­csületességedet, hiszen ebből a tulaj­donságból általában, előnyök szár­maznak, nem pedig hátrányok. Hu­szonkét évesen magányosnak érezheti az ember magát, de nem elhagyott­nak. Nem kell annyira szívedre ven­ni, hogy már az öcsédnek is van komoly ismeretsége. Lehet, pont az ő lakodalmán lelsz majd barátra. Vagy miért nem egyeztek meg, hogy néha hármasban mentek el szórakoz­ni? Csodálom, hogy öcséd nem any- nyira tapintatos, hogy erre egyedül rájönne. Nem történik semmi, ha erre te kéred meg őt, sőt még a szabadságot is együtt tervezhetnétek. Társaságukban nem leszel egyedül, a környezeted pedig rájöhet, hogy sza­bad vagy. Használd ki a társasutazás vagy a szakszervezeti üdülés lehető­ségét. A szüleid is segíthetnének. Vannak alkalmak, ahová velük is mehetnél, pl. színházba, moziba, kirándulásra. Neked is gondolkodnod kell, hogyan teremthetnél kellemes pillanatokat magadnak. Nincs értelme besavanyod­ni. Nem tartozol a reménytelenek tá­borába, még ha úgy érzed is néha. „Bánt, hogy a korombeli, tizenhét éves lányok többsége már jár valaki­vel, velem senki sem akar járni, mert nem vagyok szép. Magas vagyok és pattanásos. Pedig én is szeretnék va­lakihez tartozni.“ Leveled tipikus esete egy gátlásos tini küszködésének Két dolgot külön kell választani: a külsőd miatti gát­lásosságot a társtalanságodtól. Nem értek veled egyet, hogy azért nincs fiúd, mert előnytelen a külsőd. A ma­gasságodat is különböző szempontok­ból lehet értékelni. Például a mane- kenségnél csak a magas nők jöhet­nek számításba, és a sportban is job­ban érvényesülnek. Miért nem spor­tolsz? A kosárlabda, röplabda n ma­gasak sportja. A pattanásos bőr át­meneti jellegű, elmúlik majd. Tőled is függ, hogy rendszeres bőrápolás­sal segítsd az átmenetet. Ha úgy ér­zed, tanácstalan vagy, hogy mit és mikor használj, fordulj kozmetikus­hoz, ő majd ellát tanáccsal. Biztos akad annyi zsebpénzed, hogy ezt a szolgáltatást meg tudd fizetni, vagy szüleid segítenek majd. Hiába vársz más tanácsot tőlem, ismételten csak azt tudom mondani, hogy a legjobb elfogadni magunkat olyannak„ami)yennek a tükörben lát­szunk Akármilyen nehezedre esik Is, próbálj tetszeni magadnak. Lehet, szép a lábad, vonzó a mosolyod vagy a szemed Próbáld megtalálni alakod előnyeit is, ne csak a hátrányaiddal ÍV foglalkozz! Az Ismerkedést függetle­níteném a külsőtől. Igaz, az előnyös alkat segít az Ismerkedésben, de a szép lányt ugyanúgy aggasztja a ma­gány, mint a kevésbé szépet. Hány szép lány marad egyedül, és mennyi csúnyábbja lel társra. Ezen még nem godolkoztál el? Fogadd el az előző levélírónak címzett baráti tanácsokat is. Hasonló cipőben jártok. Számodra előny az iskolai közösség, ahol lehetőséged van nemcsak barátra, barátnőre Is szert tenni. Próbálj megszabadulni gátlásaidtól, mert egy mosotygós lányra hamarabb felfigyelnek, mintha örökké besavanyodva járnál. „Tizenkilenc éves vagyok, a fiúm huszonhárom. Komolyan járónk együtt, de nem szeretnék gyereket. Hogyan védekezhetnénk a nem kí­vánt terhesség ellen?“ Mivel nagykorú vagy és a kap­csolatod komoly, kiegyensúlyozott, használhatsz hormonális készítményt. Természetesen ehhez fontos, hogy a nőgyógyász kivizsgáljon, hogy szer­vezeted alkalmas-e erre a készítmény­re, és ő írhatja fel a kellő adagot is. A megszakított Jrözösülés nem nyújt teljes biztonságot. Ha nem vál­lalod a tabletták szedését, a fiúd hasz­nálhat gumi óvszert, amely biztonsá­gosabb, mint az előző módszer. A leírt tünetek lehetnek a terhesség kísérő jelei, így ajánlatos minél előbb felkeresni a nőgyógyászt. „A fiúm szeretne közeli kapcsola­tot velem. Tizenhét éves lány vagyok és nagyon félek ettől. Nem tudom, milyen az első kapcsolat, mit kell tennem. Mi a véleményed arról, ha valaki már nem érintetlen?“ A nemi kapcsolatot mindkét félnek kell akarnia. Az olyan kapcsolatnak nincs értelme, amelyik csak egyol­dalúan jön létre. A lánynak fájdal­mat, kielégítetlenséget, hiányérzetet okozhat. A te kapcsolatod még nem érett arra, hogy együtt legyetek. A fiúdnak ezt meg kell értenie. Vagy rövid ideje jártok még csak együtt, vagy nem ragaszkodsz1 2 3 4 annyira a fiú­hoz. vagy testileg még nem kívánod a szereimet, ami érthető a fiatal ko­rod miatt. Visszatart a felelősség is, hogy az iskola befejezése előtt ne­hogy történjen valami, és a szülők­től való félelem is nagy részben bele­szól az intim kapcsolatteremtésbe. Hogy mi a véleményem a testi sze­relemről? Ha két érett, szerető em­ber van együtt, akik vállalni Ms tud­ják a következményeket, ám legyen. De a kényszerből, számításból, csu­pán kalandvágyból vagy a másik meg­szerzése céljából létesített kapcsola­tokat elítélem. Ez csak kudarccal jár és problémákat okoz. VERONIKA POSTAjA 1. Huszonegy éves, zárkózott termé­szetű lány szolid fiú barátságát ke­resi. 2. Húszéves szőke fiú vagyok. Sze­retek zenét hallgatni, moziba járni. Lányokkal leveleznék. 3. 20/164/49 egyetemista lány megis­merkedne intelligens, sportos fiúval. 4. Huszonegy éves magas katona sze­retne megismerkedni szimpatikus lánnyal húszéves korig. 5. Huszonegy éves, szakközépiskolát végzett munkáslány vagyok. Termé­szetem vidám, szeretem a társaságot, zenét, sportot. Szeretnék, komoly le­velezőpartnerre találni. 6. 24 éves érettségizett lány korban hozzáillő fiút keres. Szeretek sütni, főzni, kézimunkázni. 7. 18 éves magas, barna fiú szeretne levelezni 17---18 éves lányokkal. Ked­velem a modern zenét. 8. 17R/25 éves munkás vagyok. Sze­retnék megértő, becsületes lányt ta­lálni komoly szándékkal. 9. 17/163 lány megértő, egyszerű fiút keres a komáméi vagy szomszédos járásból. 10. Vidám természetű, huszonkét éves lány intelligens fiú levelét várla. VERONIKA lgyekszel-e elkerülni a veszekedést? Vannak emberek, akik majd­hogynem keresik az alkalmat a viszálykodásra, mások viszont ha csak tehetik, kerülik a veszeke­dést, hangos szóváltást. Te me­lyik csoportba tartozol? 1. Melyik állatot tartanád leg­szívesebben lakásodban? a) az 1. képen láthatót — 4 b] a 2. képen láthatót — 3 ej a 3. képen láthatót — 2 d] a 4. képen láthatót — 1 2. Véleményed szerint melyik kép tetszene legjobban egy gye­reknek? a) az 1. — 3 b) a 2. — 4 c) a 3. — 1 d) a 4 - 2 3. Melyik állatról állítanád, hogy emberi tekintete van? a) az elsőről — 2 b) a másodikról — 1 ej a harmadikról — 4 d) a negyedikről — 3 4. Melyik idegen beszédet sze­reted legjobban hallani? a) a németet — 2 b) a franciát — 0 ej az olaszt — 4 5. Gyorsan elveszíted-e a türel­medet, ha valakire vársz s az ké­sik? a) igen, sajnos — 4 b) néha — 2 c) nem, ha tudom, hogy miért késik — 0 6. Elodázod-e a kellemetlen ügyek elintézését? a) igen, gyakran — 0 b) bizonyos esetekben — 2 ej soha — 4 7. Zavarnak-e tévénézés közben a reklámok? a) nem, inkább szórakoztatnak — 0 ' b) igen, feleslegesnek tartom őket — 4 c) a hangulatomtól függ — 2 8. Ha a tévé vitaműsort sugá­roz, szükségét érzed-e, hogy be­kapcsolódj a beszélgetésbe? a) igen, gyakran — 4 b) ritkán — 2 ej nem — 0 . 9. Milyen időközönként jársz orvoshoz? a) rendszeresen — 4 bj csak alkalomszerűen — 2 ej csak ha fájdalmaim vannak — 0 ÉRTÉKELÉS: 14 pont alatt: Állandóan igyek­szel elkerülni a kellemetlen hely­zeteket, még érzelmeidet Is elfoj­tod, csakhogy megakadályozd az összeütközést. így soha nem kez­desz veszekedést, s ökölbe szorí­tott kezed inkább a zsebedben tartod. Azért néha megpróbálhat­nád tisztázni az egyes szituáció­kat, így önmagad Is fellélegezhet­nél egy kissé. Többet ér néha fel­emelni a hangunkat, mint állan­dóan magunkba fojtani, leplezni indulatainkat. 13—30 pont: Kerülöd a vitát, ha ügy véled, hogy nincs értelme, vagy ha egyszerűen meg akarod őrizni nyugalmad. Vannak azon­ban olyan helyzetek, amikor cső­döt mond a humorérzéked, s Ilyen­kor egyértelműen és hangosan kinyilvánítod elégedetlenségedet, különösen ha valaki olyasmiről akar meggyőzni, ami nem felel meg a tényeknek. Ez Így rendben is lenne, de néha annyira elra­gadnak Indulataid, hogy olyasmit is mondasz, amit később meg­bánsz, 8 elnézést kell kérned miatta. 38 pont fölött: Véleményed sze­rint a nézeteltéréseket minden­képpen tisztázni kell. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértesz mások vé­leményével, hanem mindenkitől elvárod, hogy állítását bizonyíté­kokkal támassza alá. Valójában ritkán próbálsz kitérni a vesze­kedés elől, mert nézeted szerint ez is az élet tartozéka. Jelentő­ségét azonban nem szabad túl­becsülni. CSERESZNYEIDÉNYBEN= Cseresznyeszörbet Magozzunk ki fél kiló cseresznyét, és főzzük rövid ideig 2 deci, 20 deka cukorral sziruppá forralt vízben. Ha kihűlt, keverjük hozzá fél cit­rom levét. Törjük át szitán, vagy pépesítsük mi­xerben. öntsük fém- vagy alufólia tálkákba. A mélyhűtőben fagyasszuk csaknem szilárdra, köz- ben-közben kevergetve, nehogy kristályosra fagy­jon. Tálalás előtt keverjük habosra, adagoljuk kompótostányérokba vagy talpas poharakba Te­tejét díszítsük egy-egy szem nyers cseresznyével. Készíthetjük fekete és piros cseresznyéből, két adagban. Tálaláskor alulra a sötét, felülre a vi­lágos réteget adagoljuk. Cseresznyefelfújt Forrázzunk le 4 deci tejjel 5 felszeletelt száraz zsemlét vagy 25 deka száraz fehér kenyeret, amelynek a héját lereszeltük. Keverjünk habosra 7,5 dkg Áargarint 6 evőkanál cukorral, 4 tojás- sárgájával, adjuk hozzá a péppé morzsolt ázta­tott zsemlét. 1 késhegynyi törött fahéjat, fél cit­rom rszelt héját, 1 kiló kimagozott cseresznyét, késhegynyi sót és a 4 tojás habját. A keveré­ket tegyük alufóliával bélelt vagy margarinnal kikent 20—22 cm átmérőjű kerek formába vagy kis tepsibe, és süssük kb. 1 óráig közepes hő­fokon. Cseresznyés sütemény Osszunk el margarinnal kikent hőálló tál alján háromnegyed kiló kimagozott cseresznyét, hint­sük meg egy kevés cukorral. Keverjünk habosra 3 tojást 10 deka cukorral, 1 vaníliás cukorral, csipet sóval és 1 evőkanálnyi cseresznyepálinká­val. Keverjünk össze 10 deka lisztet 2,5 deci tej­jel, apránként adagolva hozzá, hogy csomós ne legyen. Elegyítsük a kétféle masszát, és öntsük az előkészített cseresznyére. Előmelegített köze­pes hőfokú sütőben süssük készre 35—40 perc alatt. Porcukorral meghintve, melegen tálaljuk. Gyümölcshab Hozzávalók: 50 deka gyümölcs, 2 tojásfehérle, 2—4 evőkanál cukor (a gyümölcs és ízlésünk sze­rint], egy kevés citromlé. Ha lágy a gyümölcs (eper, málna, ribiszke), villával zúzzuk össze, ha kemény (rebarbara, cse­resznye, egres), tegyük rövid időre forrásban le­vő cukros vízbe, és hűtsük ki. Közvetlenül tála­lás előtt verjünk kemény habot a tojások fehér­jéből, adjunk hozzá citromlét és cukrot, és ke­verjük hozzá a darabos vagy mixerben péppé zúzott gyümölcsöt. Tálalhatjuk a gyümölcszselét gyümölcshabbal, ízben összeillenek: eper-rebarbara, málna-ribisz­ke, cseresznye-meggy. Gyümölcszselé Hozzávalók: 50 deka gyümölcs, 1 citrom leve, 2—6 kanál cukor (a gyümölcs édessége és ízlé­sünk szerint), 1 csomag zselatlnpor, 2 tojássár­gája. Díszítéshez: 2 dl tejszínből vert hab vagy néhány apró habcsók és gyümölcs. A megmosott, megtisztított gyümölcsöt kever­jük össze a cukorral és a citromlével, hagyjuk állni 30—60 percig, hogy levet eresszen, majd törjük át szitán vagy pépesítjük mixerben. A zse­latint keverjük el egy kevés vízzel, melegítsük, míg folyékony lesz, nagyobb formába (alufólia tálka) helyezve. Folyamatosan keverve szűrjük a gyümölcspéphez. Ha kihűlt, de még nem mere­vedett meg, keverjük hozzá a tojássárgáját. Tá­lalás előtt mártsuk rövid időre meleg vízbe. így könnyen kivehető. Tálaláskor díszítsük gyümölcs­csel, tejszínhabbal. Készíthetjük úgy Is, hogy a. masszát tálra rendezett gyümölcsre öntjük, és így dermesztjük meg. Cser esznyetartósí tás Mélyhűtés: kemény húsú, ép gyümölcs alkal­mas hozzá. Tartósíthatjuk magostul (6 hónaDig) vagy ktmagozva (10 hónapig). Ha maggal együtt tároljuk, számítsunk rá, hogy hosszabb idő után kicsit kesernyés mellékízt kap. Mossuk meg, cse­pegtessük le alaposan, szabadítsuk meg a szá­raktól. Keverjük tetszés szerinti mennyiségű cu­korral, és zárjuk légmentes polietilén zacskóba. Ä Szocialista Ifjúság! Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Kiadja a Smano kladövátlalat. Szerkesztőség: LeSkova 5, 812 84 Bratislava Telefon: 435 79, 468 19 Főszerkesztő: CSIKMAK IMRE Nyom)* a Západoslovenská tlaClarne, 812 62 Bratislava, Odborársks nám. 3. Előfizetős! dtj: egy évre 52,— Kis, tél évre 26,- Kős. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizethető minden posta­hivatalnál vagy kézbesitőnál. A lap költőidre a PNS, Ostredná ezpedlela a dovoz tlaőe, 813 61 Bratislava, Gottwatdovo nám. ő. 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzQnk meg és nem küldünk vissza. Index: 498 02

Next

/
Oldalképek
Tartalom