Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-08 / 27. szám

■ Vár a strand - fürdők és fürdőzők Kötődnek-e valakihez?- gyermeksorsok Kenyában kihajolni veszélyes- útleírás Annácska - elbeszélés Kodály - napok - beszámoló 8* Előtérben az ifjú nemzedék érdekei Június 28-án együttes ülést tartott az SZSZK Kor-1 Hiányának Elnökség« és a SZISZ SZKB Titkársága. Az ülést Pa tar Colotka, az SZSZK Kormányának alnöke és Józsi Durlca, a SZISZ SZKB alnöke vezette. Elemezték azt, hogyan sikerült végrehajtani az utol­só, 1985. február 11-én tartott ülésén elfogadott hatá­rozatokat. Megállapították, hogy az Intézkedések le­hetővé tették a fiatalok számára részt venni a gaz­dasági és szociális haladás társadalmi feladatainak teljesítésében, ami végsé soron feltételeket teremt ak­tivitásuk erkölcsi-politikai és anyagi elismeréséhez. Az állami és SZISZ-szervek összehangolt hozzáállása aktivitásra serkentette a fiatalokat a tanulásban, a munkában, és hozzájárult alkotó kezdeményezésük és érdekkört munkájuk kiszélesítéséhez. Az Ifjú nemze­dékkel való törődés elmélyítése némely vonatkozásban hosszú távú feladat, ezért továbbra Is napirenden ma­rad, és tartósan figyelmet szentelnek neki a kormány és az ifjúsági szövetség szervei. Az együttes ülésen megtárgyalták továbbá Szlová­kia ifjú nemzedékének Időszerű problémáit. Többek között elhatározták, hogy kidolgozzák a tehetséges fiatalokkal végzendő munka tormáit, beleértve a gon­dos kiválasztást, a sokoldalú felkészítést és az érvé­nyesülést. A fiatalok szabadidejének hasznos eltölté­sét segítendő. Intézkedéseket hoztak arról, hogy a ta­nítás után Is ki legyenek használva az oktatási in­tézmények épületei, mégpedig kulturális-nevelő, sport- és honvédelmi, valamint műszaki érdekköri célokra. Az SZSZK Kormányának Elnöksége megismerkedett az „Ifjúsági kezdeményezés a kiváló minőségért" moz­galom tervével, továbbá a Szlovákiában levő műem­lékek védelmére vett SZISZ-kezdeményezéssel, az „If­júság a falulának-városának“ verseny elveivel. A kor­mány elnöksége támogatja ezeket a SZISZ-megmoz- dulásokat. ezért az érdekelt ágazatoknak és szervek­nek feladatul szabta, hogy teremtsenek megfelelő fel­tételeket valóra váltásukhoz. Nagyrabecsüléssel nyug­tázta a fiataloknak a hazánk szociális és gazdaságt felvirágoztatása és előrehaladása érdekében megnyil­vánuló egészséges törekvését. Végezetül hangsúlyoz­ta, egyre nagyobb jelentőséget kap a fiatalok rész­vétele a társadalmi folyamatok irányításában, ellen­őrzésében, mint ahogy az is, hogy az átépítés jelen­legi szakaszában az Ifjúság bátrabban keresse helyét abban a harcban, amely az új gondolkodás, a tudo­mány és technika eredményeinek gyakorlatba való átültetéséért folyik. Az ülés befejezéseként Jozef Durlca, a SZISZ SZKB elnöke tájékoztatta a résztvevőket a SZISZ 1987 szep­temberében tartandó kongresszusának tartalmi és szervezési előkészületeiről. "I PERIFÉRIÁN Kora délután. Meglepően keve­sen voltak a villamosban, amikor beszálltam; talán tizenöt ember. Csaknem mindenki ült: szétszórt képlet, távol egymástól, mint va­lami laza szerkezetű anyag atom­jai. Olvastam valahol, hogy ez általában jellemző az európai em­berekre, ha belépnek valahová, ahol már többen ülnek, kiválaszt­ják azt a helyet, amelyet elfog­lalva senki mellé nem kell ül­niük. No persze, amíg van olyan hely. Nem így például az arabok. Ök szeretnek egy kupacba hú­zódni, egymáshoz közel hajolva beszélni. Nos, ez a villamos most olyan, mint a kísérlet kontroll­csoportja — gondoltam. Ja, Igen, hisz nem Is mondtam: kísérlettel, mit sem sejtő alanyokkal Igazol­ták a fenti állítást, ezt a távol- ülősdit... Nem, igazán nem ál­lítom, hogy végiggondoltam, hogy elhatároztam: szakítok ezzel a furcsa európaisággal, de minden­esetre tény, hogy le se ültem, hanem megálltam az ajtóval szem­ben, az ülés mellett, egy szürke kabát és egy nagy karimájú, fe­kete kalap mellett. A nagy kalap, mintha csak er­re várt volna, lassan felemelke­dett, és a kalap alól, oldalt haj­tott fejjel, mint az Ikonok szent­jei, felnézett rám egy harminc év körüli, szakállas férfi. Külö­nös, szép arcú csavargó, egy szutykos jézus Krisztus. Hosszú ujjú, gyönyörű keze összekulcsol­va az ölében. Minden körme alatt fekete sáv. A nagykalapos em­ber mintha csak arra várt volna, hogy valaki odaálljon mellé, meg­szólalt. Először hozzám beszélt, de néhány pillanat múltán már valamennyi utashoz. Nyugtalan tekintete sorra rátapadt az ámu- 16 arcokra és mondta, mondta ... A hangjában panasz és szégyen. ... De hát miért kellett neki azt mondani, hogy én voltam, miért...?! Azért, mert én Ilyen vagyok? Azért, mert Ilyen a ke­zem? (Előrenyújtotta mindkét ke­zét, mint valami próféta.) És engem bevittek. Bevitték engem. De nem Is kellett volna ottmarad­ni! A rend őre is mondta, hogy ne izgassam fel magam, és ki fog derülni, hogy nem én voltam, ő is úgy gondolja, hogy én nem le­hettem. De miért akarták rám fogni? Én egy szelet papírt se vinnék el! Nekem nem kell. Miért mondták, hogy én voltam? Mond­ják meg, miért...?“ A kérdés ott maradt a levegő-' ben. Senki sem válaszolt, s ta­lán jobb is volt így. Nem Illett volna a helyzethez az odavetett szóalamízsna, valami farizeus „nyugodjon meg, jő ember...“ S ha nem akadt — nem akadha­tott — közöttünk, aki elvigye magával, hogy megcsutakolja vagy kifaggassa, hogyan él, mi­ből él, merre jár, vagy megsi­mogassa az árva fejét, akkor hát jobb volt hallgatnunk. Néztem a furcsa embert. Ha azt mondta volna valaki, hogy egy nagy tölgyfán lakik, vastag ágakból összerótt fészekben,. hát azt is elhiszem. Vagy hogy a földből bújt elő, csak azért, hogy lenyűgözzön bennünket a földsza- gú kabát, az ócska, nagy szélű kalap, a piszkos kéz és a tiszta szavak különös kontrasztjával. A következő állomáson új uta­sok szálltak fel, s megérezve, hogy itt valami történik, ugyan­úgy, mint mi addig, némán hall­gatták a beszélőt. Miért maradt meg bennem az egész, mint el nem felejthető él­mény? Azért, mert senki sem ne­vetett. Senki sem kacsintott a társára vagy útítársára, odasúg­va: „Ez őrült“. Csak ültünk a ne­künk hangzó szavak, a látvány bűvöletében, egy kis szomorúság­gal, egy kis szorongással, egy kis szeretettel. Mi történt? Csak any- nyi történt, hogy néhány percre együtt voltunk egy emberrel, aki „másik bolygóról“ (?) érkezett. Ennek az embernek beszélnie kel­lett, s mi megtettük neki azt a semmiséget, amit néhány megál- í lót együtt utazva megtehettünk: hallgattuk, meghallgattuk őt. S ha belegondolunk, ez már csak­nem annyi, mintha egy kicsit kö­zelebb ültünk volna egymáshoz abban a száguldó villamosban. ü. I. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom