Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-14 / 2. szám
új ifjúság 9 — Meg tudná mondani, .merre van a Medvés utca? Barátságosan mosolyog, úgy van öltözve — hajszálon múlt, hogy Matja? el nem nevette magát —, mintha egy talusi lányt manökenbe oltottak volna. Kezével, csak úgy a szoknyáján keresztül megigazította térdén ráncba futott harisnyáját. A járda szélén kartonpapírből készült, hámlott táska, UNRA-doboz, piros zsineggel átkötve, rajta madárkalitka, olyan sárga, akár a citrom. — Medve vagy Medvés? — kérdi a férfi. >— Nem tudom, merre lehet. Megkérdezhetünk egy rendőrt. — Hát mi különbség van a kettő között? — nevet föl harsányan, aztán főlragadla a dobozt a kalitkával együtt. Mit mondjon ennek a lánynak? Medvés utca! Fölemeli a táskát, nem volt isten tudja, milyen nehéz, s aztán ^udvariasan szólt — ugyanis ilyenek a városi emberek: — Segítek majd magának, kedves hercegnő elvtárs. A kíváncsiságom kedvéért meg kell mondania, voltaképpen kicsodát vagy micsodát keres. — Kicsodát, micsodát — ismétli meg a lány. — Magamat. Magamat keresem, és megtaláltam. Egyszer s mindenkorra letelepszem itt. Ezt a várost már rég nekem szánták. Elegem van a vidékből. Még hogy á földrajzi meghatározás, kérem? Ajdo- vaSöina földrajzi szélesség 45° 3‘ 20“, hosz- szúsága 14° 30 40“. Füle mögött kacérul megigazította világos gesztenyeszln hajfürtjét. — Beiratkoztam az egyetemre. Elméleti fizikát szeretnék hallgatni. Egész életemben csupán erre vártam. 0, itt jártam a Fölkelés napján, és jól körülnéztem. Álombéli dobozocska. Amikor hazafelé tartottunk, a teherautónk fölborult. A sofőr két évet kapott, mert olyan részeg volt. hogy fele úton hátrafelé vezetett. Aztán egész bizalmasan a férfi felé fordult: — Verseket is írok. Dalokat tudok énekelni. Gitározom, csak éppen gitárom nincsen. Közölték néhány kis mesémet, persze álnéven, nehogy valaki éppen a mi községünkre gondoljon. Gyerekeknek írok, majd mindjárt megmutatok egy kis dolgot. A címe: Torony. Olyan szívesen fölfedeznék valamit. Biztosan föl is fogok fedezni, mert szeretek dolgozni. Ö, nem, ne gondolja, hogy egy kicsit... olyan furcsán néz rám. A rendőr, szemmel láthatólag Irodalmi képzettségű férfi, kijelentette, hogy az utcák névjegyzékében van egy Medve utca. És hogy ez a Medve költő volt. — Ott lakik a nagynéném — mondta a lány. — Majd csak elhelyez valahol, egy ágyra valót valahogy csak megkeresek. Mérhetetlenül sok időm lesz. Délig előadásokra járok, délután valamilyen munkához látok, este olvasok, tanulok, írok. Tizenkilenc éves vagyok, a nevem Katarina. Magát valóban Matjaftiak hívják? örvendek. Az iskolaigazgató az állomáson szemérmesen megkérte a kezemet, de kosarat adtam neki. Rokonszenves fiú, fanatikus nevelő, valóságos nemzeti csapás, mert mindent tud. Olyan ember, aki gondolkodik. Csak éppen túlságosan lassan. Olyan ember, aki kutat, vizsgálódik. Csak éppen azt, amit már fölkutattak. Ha teljesítménybérben fizetnék, fölfordulna az éhségtől. Ha ugyan valaha is egyáltalán férjhez megyek, igazán művelt férjet szeretnék. Apám nincs, mert a háború alatt tévedésből kinyírták, édesanyám pedig igazi hangyatermészet, egy másik férfitól négy taknyos kölyköt szerzett be. Csak nevessen! Egy köpcös emberke, kifogástalan fehér, nyitott gallérú ingben, az előtte álló asz- szonykának bizonygatja: — Nem, nem, maga tévedett, az én nevem Petelin, Petelin. — A kalitkával mit akar? — Kanárit fogok vásárolni, vagy egy ger- Ilcét. Szeretem a madarakat. Néha unatkozni is szoktam. A városban unatkozni? — Akadnak pillanatok két élmény közt, afféle üres idő. Olyankor jó egy kicsit elbeszélgetni a madarakkal. A férfi egy pillantást vet a kalitkára. Mielőtt útra kelt volna, a lány gondosan megsikálta. Arca tejfehér, sugárzó, inkább a szeme nevet, mint a szája. — A madarak értelmes élőlények. Nem olyan szentimentálisak, mint az emberek. akiket nem tudnak megérteni. Jól tudom, hogy nem. A madarak szép, értelmes lények. MatjaZ meg ezt gondolta magában: „No, nézd csak, táskával, nem valami jel ez? Üres táskával egyenesen a medve barlangjába? A városi életet egyszer csak megfenyegette, megtámadta ez a mosolygó szemű lány. Oldaltámadás — mondaná a katonai előképzés oktatója. Holnap valami szokatlan kis dalt fog nekünk énekelni, holnapután doktorál, izgalmas könyvet fr, fölfedez valami új természeti törvényt, amit Einsteinnek sem sikerült fölfedeznie, meghódít valamilyen intézetet, vagy följut az Olümposz tetejére. Vagy csupán rövidre nyírat- ja napégette hajfürtjeit, megszokja, hogy tűsarkon ugrándozzék, kifesti a száját, s lakkozni fogja a körmét, kihívó kis szoknyáját fogja llbegtetni, míg végül is egy szép napon megán majd a bár mikrofonja előtt, és rágyújt valami érdes twistre. De az is lehet, hogy csak gyereket fog beszerezni: maga sem tudja majd, hogyan. Akkor, mikor tavasszal odakünn a Tivoli árnyas fái alatt tanul, vágy amikor a ger- licéjével a szerelem titkait fogja megtárgyalni. Aztán pedig... aztán ... Matjaftiak eszébe jutottak a lányok, akik a főposta ablakán szoktak benézegetni, egymás mellett állva. Látszik rajtuk, hogy nem az aszfalton nőttek föl. Háztartási kisegítők, akik a gyáriparban szeretnének elhelyezkedni. A gyárban kevesebbet kell dolgozni. Ott az embernek valamivel több a szabad ideje. Munkásnők, akik tisztviselő- nők szeretnének lenni. Ha már van is nylonköpenyünk, még biztosan nincs gyári, csipkés nylon fehérneműjük. Még nincs keskeny fehér kezük. Praktikus eszű lányok. Rettentő szívesen vihognak. Sokat törik a fejüket a bútoron, az öltözködésen, a lakáson, a férjhez menésen s mindazon, ami még elérhetetlen. Szemük komoly, kíváncsi, meglehetősen sok bennük a bizonytalanság, a várakozás és az apró-cseprő kívánság. Csupa Katarina egytől egyig. Az ő forró, sűrű vére kering ennek a városnak ereiben már több mint egy évtizede, erősebben, mint valaha. Napról napra több és napról napra erősebben. A szerelemben értetlenek, könnyelműek, nem szoktak még hozzá az intellektuális csábításokhoz. Ennek ellenére épp az ő nyelvük változtatta meg ennek a városnak a nyelvét. Ablakdeszkákon írják félszeg leveleiket a legényeknek, képeslapokat barátaiknak, postautalványokat töltenek ki anyjuknak és apjuknak. Ki ismeri őket? A pszichológusok azt mondják: a társadalmi adaptáció a fejlődő városok egyik legfontosabb problémája. Az esti tanfolyamokon megmagyarázzák nekik, hogy: nemtudom azt két szóban kell írni, s hogy nem azt mondjuk, lú, hanem: ló, s nem azt, hogy vótam, hanem: voltam. A Tivoli park őrei tavasszal vállat vonnak majd. A körhinta vezetősége sokáig még az ő pénzüket fogja számolgatni. — Tudja — mondja a lány —, engem nem szabad kicsúfolnia. Nekem a város mérhetetlenül nagy élmény. De én nem hagyom magam. Nem engedem, hogy elgázoljanak. Dolgozni akarok, dolgozni fogok, éjjel és nappal, megszoktam már. Amikor még fiatal voltam, anyám azt mondogatta: „Sok bajt szerzel majd az embereknek, egész halálodig“. Ez így igaz. A gimnáziumot, ahogy mondani szokták, csak úgy balkézről végeztem el. Soha többé nem megyek el innen. Elnevették magukat. Maijainak úgy tetszett, mintha nem is valóságos volna ez a lány. — A nagynénimnek ezt írtam: Kedves Tántikám, ha hamarosan betoppanok hozzád, szélütést ne kapj. Át kell törnöm magam. Egészséges vagyok, és szeretnék csinálni valamit. Én Is hozzá akarok járulni ahhoz, hogy a lakosság rétegződése megváltozzék. Segíts nekem, húzd elő a vaságyat a padlásszobából. Minden mást magam fogok elintézni. Ha unatkozni fogsz, érdekes könyveket olvasok majd neked. Tudom, hogy előrelátó asszony vagy. Kenyé- , ren és tejen fogok élni mindaddig, míg zöld ágra nem vergődöm, ösztöndíjat nem akartak adni, mert nem akartam tanítónő lenni. Itt nálunk még most is minden olyan, mint valaha: igazi isten háta mögötti fészek. Az egyetlen annyira-amennylre széles látókörű ember Peter ezredes, de ő is paraszttá változott, és korhely lett belőle, amióta a szocializmus nem fenyegeti veszély. Azt rebesgetik, hogy túlságosan nagy a nyugdíja. A rossznyelvek, persze, magad is tudod. Tudok angolul, ha kell, oroszul is, majd meglátod, nem bánod meg. Idehaza sem volt sok bajuk velem. Meguntam már más gyerekét hordozgatni a karomon, torkig vagyok a mostohaapám buja tekintetével, mintha le szeretne nyelni. Elborít a pelenka, annyi van belőle. Aztán tudni szeretné, mért különülnek el egymástól annyira az emberek, mintha nem ismernék egymást. Mért olyan sietős nekik mindig, mintha orra akarnának bukni? Utánuk fordul, mintha azt szeretné mondani: „Dehát ne legyetek ilyenek, segítek nektek, hogy ne legyen olyan sivár üresség a lelketekben!“ — Nálunk — mondja — még a keresztek sem állnak egyenesen a temetőben. Ez azt jelenti, hogy magunkról Is elfelejtkezünk. Az emberek is valamennyien hóbortosak. Nevetni kell az embernek, ha nincs is kedvére, ha látja, miféle ünneplőbe búinak, legalább húsz év előttibe. Nálunk még él a szabály: minden beleszámít a szolgálati időbe. Ha lop az ember, a császárt lopja meg, az pedig messze van. Röviden: császári és királyi szabályzat. Én, barátaim, én semmi pénzért sem akarom a patriarkális életet megjátszani. Az én utam máshova vezet. Én ennek a társadalomnak alapvető része vagyok. Senki engem nem fog elidegeníteni, szerencsém van, hogy találkoztam magával. Tudja, mindig így van: már régóta az igazi pillanatban van szerencsém. Fütyülök én a kacsingatókra, a hízelkedők- re, rágalmazókra, irigykedőkre. A szemükbe nevetek, ha kell, s továbbmegyek. Kedve támadt, hogy belecsípjen a lányba, hogy megálljának az utca kellős közepén, s hogy, mindennek ellenére, harsányan kacagjanak. — Tán csak nem gondolja, hogy a város menyország? S hogy a városi emberek kisangyalok? Vagy hogy itt csupa öröm minden? — Valóban — mondta határozottan a lány f—, csupa galádság az egész. De a menyország magamban is létezhet. Kellő helyen meg tudom ragadni a dolgot. — Ittál már valaha eszpresszókávét, Katarina? — Nem ittam, Matjaü. — Hallottál már valamit a hettita művészetről? — Erről sem hallottam, Maijai. A férfi nézi a felszolgálónőt, kifizetődő nézni. Fekete, mint a holló, karcsú, szürke szemű, mediterrán típus. Katarina is rábámul, szeme elkomolyodik. A kávéfőző előtt Jóképű, csontos, középkorú férfi áll. Egy kicsit már fölhajtott a garatra, kalapját a tarkójára tolta. — Hallottad már valaha, hogyan beszélnek a férfiak az efféle szépséggel? — Még nem, Matjai. — Jó a kávé? — Isteni. — Hát akkor ide figyelj. — Egy kis kávét, konyakot? — A szemed olyan, kislány, mint kora reggel az őszi égbolt. — Úgy beszélsz, mint valami fegyházi ürge. — Igazán? És aztán? — Semmi, Semmi. — A sietten nem sokkal kevesebbet töltöttem, mint amilyen idős te egyáltalán vagy. 7— Már meglehetősen idős vagyok. — Én is. Konyakot kérek. A háború alatt három esztendőt. Aztán három évig háborúban voltam. — Akkoriban sok embert kapott el ilyesféle. — Igen, s a három év a háború után? Még egysz%r partizánt játszottam. Sztálinért. Negyvenkilencben. Tudod-e, mi az az erkölcsi dilemma? Mit mondasz? — Semmit. — Mindezek után egymilliót sikkasztottam. öt év. Később megállapították, hogy nem sikkasztottam. Bocsánatot kértek. De három év megint veszendőbe ment. No, mit stólsz hozzá? — Mit szóljak? Főzhetek még egy kávét? — A szó azért mégsem kutya. Mikor járnak hozzád a fiúk, nappal vagy éjjel?. — Nappal dolgozom, éjszaka alszom. — S közben? — Közben néha-néha moziba megyek. Pénztár, blokkot kérek! — Egyedül? — Mikor hogy. — No, persze, mikor hogy. Hát igen, mi van ebben különös? Sok fiúd van? — Minden ujjamra kettő. i— Váltogatod őket, mint a kötényedet? — Az az időtől függ. — Aha. Tudod, én az Ilyen ügyekben régimódi vagyok. A kiszolgált fegyencek mindig régimódiak. A cellában az ember kicsinyes lesz, érzékeny, erénycsősz. — Még egy kávét? — Konyakot még most sem kaptam. Elhanyagolsz, kicsikém. Egyenesen lenézek — Ugyan már! — Az eszme vagy a pénz miatt? Legalább egyszer igazán volt miért ülnöm. — Miféle pénz miatt? — Az egészében ugyanis az a legmulatságosabb. hogy azt a pénzt valóban 'elsikkasztottam. — Átengedhetnél nekem félmilliót. Nekem soha, de soha nem elég a pénzem. — Hol van az már kicsikéml Elfúlta á szél, még mielőtt megkérdeztél volna, hol van. — Kár. — Szép lány vagy, kicsikém, éppen neked kell a pénz. A világon mindent megszerezhetsz a szemeddel. — Tévedsz, barátom! Most aztán lebecsülsz engem. A kezednek mi a baja? — A kfj^em reszket. Az agyam simára van vasalva. Egy iskolai jegyzetfüzetbe is betehetném, még be is csukhatnám. A szívem ráncos, olyan, mint egy öreg alma. — Valóban úgy beszélsz, mintha tegnap még rács mögött ültél volna. — Gondolod, hogy hazudok? Katarina hol a férfira bámul, hol a lányra. Az ismeretlen végigsújt rajta a pillantásával. — Csak nézz rám, kislány, ha olyan okos volnál, mint amilyen csinos, kitalálhatnád a perpetuum mobilét. Katarina elpirult, megkönnyebülten fölnevet, és odasúgja Maijainak: — Hallottad, mit mond? Perpetuum mobile. Ez egy pillanat alatt kiszimatolta, ki vagyok. Mondom neked, Matjai, semmi sem akadályoz meg a sikerben. — Mindig van elegendő költőnk, Katarina. Az Olümposzra csak nagy nehezen jut föl minden harmadik, negyedik vagy ötödik. — Sebaj. Köztük leszek. — Jó kávét főzöl. Jó szót mondasz. Jó szemed van. Sok embert ismersz. Ne haragudj rám, hogy unalmas voltam. Nem vagyok korunk hőse. — Ugyan már. Kávé mellett nem fölösleges a szó. — Hát még más dolgok mellett. — Holnap férjhez megyek. Igent fogok mondani. Mit szólsz ehhez a szóhoz? — Borzasztóan fontos. Magad határoztál? — Mindenki maga választ, hogy lehetne másképp? — Gyerünk, gyerünk, Matjai. Annyi mindenféle elintéznivalóm van még ma. Csuka Zoltán fordítása Benő Zupanőié: TALÁLKOZÁSOK L ■ Végra minden a szokásos kerékvágásban történik. Elmúltak az ünnepek, szabadnapok, és pénteken ismét péntek, vasárnap vasárnap van. A posta is a megszokott gyorsaságával hordja szavazataitokat, amelyek között az elmúlt két hétben számtalan üdvözlet, újévi jókívánság is szerepelt, amelyeket ezúton Is köszönünk. De lássuk, 19S7. elején melyik zeneszámok nyerték el tetszéseteket. HAZAI ÉS MAGYARORSZÁGI LISTA 1. Peter Nagy: MyslfS na to, na ío ja 2. Elán — Lojzo: Ze ml je lúto 3. Marian Greksa — Deraikát: Manek?na 4. Hana Zagarevá: Náhlá louöenl 3. Marika Gombitová: Nenápadná 5. Stanislav Hloíek: Za to mflüe déáf, ne já 7. Marika Gombitová: Volné mlesto v srdcl 8. Michal David: Dectbely lásky 9. Modns: Kapely starnú 10. Banket: Bloelektrovízla 1. Napoleon BLD: Kérlek, ne félj 2. Demjén Ferenc: Szerelem első vérig 3. Romár László: Lola 4. Z“ZI Labor: Utolsó tangó Párizsival S. Modern Hungária: Kifújja a szél E. Omega: Fekete pillangó 7. R-Go: Fordított világ 8. Dolly Roll: Mexikó S. Pokolgép: Totális metál 10. Zoltán Erika: Szerelemre születtem VILÁGLISTA 1. Európa: Végsó visszaszámlálás 2. A-HA: Vadászat lent és fent 3. C. C. Catch: összetört szívek szállodája 4. Dnran Daran: A megrögzött 5. Tnto: Majd kiheverlek 6. Rod Stewart: A szivem minden dobbanása 7. Depeche Mode: Az Idő kérdése 8. Max Him: Melanie S. Owen Pani: Az én kedvenc Időtöltésem 10. Commnnards: Ne Így hagyj el AZ OLVASOK AJÁNLATA: Stanislav Prochádzka: More; Václav Neckáf: Lásko stracená; Peter Nagy: Podme sa zachrá- nlf; Markéta Muchová: Superden; Citrom: Amazonas; Hobo Blues Band: 6:3; Szörényi Levente: Éjszakai telefonok; Dolly Roll: Csintalan palacsinta; Falco: Hazafelé; Modem Talking: Geronlmo Cadlllacje; M. C. Mlker — Deejay Swenn: Hollyday Rap. ZSÁKBAMACSKA Színes posztert nyert: Juhász Klára feketenyéki (Őierny Brod), Král Zita bratislaval, Száraz Beáta magyarországi, Falkovlí Zoltán lpoly- vlskl (VySkovce nad Ipfom) és Petrlk Mária losonci (Luőenec) olvasónk. POPCSEREBERE Nagy Zsuzsa (930 05 Gabőíkovo, A. Biok 4. 406): Adok C. C. Cach-, Madonna-, Sandra-, Ómega-posztert, Deák Bili Gyula-, Révész Sán- dor-nagylemezt, valamint a Hobo Vadászat című nagylemezét. Kérek Modern Hungária-, Szűcs Judit-, Koncz Zsuzsa-posztert, és keresem Sas József Sas-taps, valamint a Bergen- dy szalonzenekar Suli-buli című nagylemezét. Idén Is továbbra közöljük olvasóink könnyűzenével kapcsolatos írásait. Várjuk leveleiteket! Papp Sándor
