Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-03-04 / 9. szám

VARÁZSFUVOLA „Mozart űr a nagyérdemű kö­zönség Iránti nagyrabecsülésből és a darab szerző­je iránti szívesség­ből ma személye­sen vezényli a ze­nekart.“ Ez a pár sor 1791. szeptem­ber 30-án állt a bécsi Theater auf de Wieden programcéduláján, amely Mo­zart utolsó operájának, a Varázsfuvolának bemutatóját hirdette meg. Szemügyre véve a bemutató dátumát, elénk tűnik a szomo- rűan tragikus valóság: a zseni életének fo­nalát röpke kilenc hét múlva örökre el­nyírja az emberi sorsokat irányító- kegyet­len párka ollója. Wolfgang Amadeus Mozart (1756—1791) öt operát hagyott az utókorra, amelyek ál­landó darabjai az operaházak játékrendjé­nek. A sort a Varázsfuvola zárta le, amely tartalmi és zenei ötvözeténél fogva a leg­kedveltebb, pedig hát tragikusan nehéz kö­rülmények között született. . Bécs konzervatív főurai és arisztokratái — bár megérezték valamit a zseni kisugár­zásából — soha sem lettek igazi hívei a salzburgi jövevénynek. II. fózsef császár halála után pedig, aki a maga módján mégiscsak pártfogóia volt Mozartnak, tel­jesen elfordultak tőle. Szinte alig voltak már növendékei, az anyagi fellendülést ke­csegtető hangversenykörút sem váltotta va­lóra a hozzá fűzött reményeket, s a sú­lyos lelki gyötrelmek mellett a betegség is állandó vendég volt a háznál. Nem csoda hát, hogy új művek is csak szerényen szü­lettek. 1791 tavaszán azonban megrende­lést kapott, mégpedig régi barátjától, a még Salzburgból Ismert Emanuel Schika­neder színházigazgatótól. Mozart kedvvel látott az alkotáshoz, de ebben két esemény is erősen megzavarta, A nyár folyamán ugyanis egy titokzatos idegen — ma már tudjuk, egy dilettáns főűr — halotti mi­sét, Requiemet rendelt nála, s állandó sür­getésével zaklatta. A másik esemény pedig a prágai főrendeknek az a felkérése volt, hogy II. Lipót császár cseh királlyá való koronázása alkalmára komponáljon ünnepi operát. Ez a mű — a Titusz — lázas iram­ban meg is született, de nem aratott osztat­lan sikert, s ma sem tartozik az említett öt Mozart-operaremek közé. Közben a Va­rázsfuvola is elkészült, és a siker sem ma­radt el, de halotti miséjét már nem ada­tott meg befejeznie. Schikaneder, az akkori Bécs külvárosá­nak számító Wieden negyed színházának igazgatója, de egyben színésze, baritonis­tája, rendezője, sőt szövegírója, mint már oly sokszor, újra a csőd szélén állt, és Mozartban vélte megtalálni megmentőjét. Ezért kérte fel Wolfgang Amadeust — a meggazdagodás reményével kecsegtetve — a közreműködésre, illetve egy maga fab­rikálta, allegóriákkal átitatott szövegkönyv megzenésítésére. A csoda-darab meséje ar­ról szól, hogyan nyeri el Tamino herceg Pamina kezét, s Papageno, a madárember hogyan talál rá a maga Papagénájára, mi-'' közben a jóság, a világosság és a bölcses­ség arat diadalt a gonoszság és tötétség felett. Az előbbit Sarastro. a fény birodal­mának melegségét sugalló fenséges ura és kiválasztottjai, az utóbbit pedig hölgyeinek élén a hidegen metsző és bosszút lihegő Éj királynője képviseli. A Varázsfuvola őszintén naiv és emelke­detten fenséges világa kelt életre a Szlo­vák Nemzeti Színház operatársulatának iz­galommal várt bemutatóján. Izgalommal várt egyrészt azért, mert a darab több sí­kon mozgó világa és összetett szimbólum- rendszere súlyos feladat elé állítja színre vivőit, de azért is, hogy a ma világszerte divatos modern koncepcióra vagy egy ha­gyományosabb értelmezésre esik-e a vá­lasztás. Az eddig látott előadások alapján a vég­eredményt — ellentmondás ugyan, de min­den negatívumával együtt — pozitívan kell megítélni, s nem lehet eléggé tisztelni a vezetőség bátorságát, hogy a legifjabb mű­vészgárdát a mozarti mélyvízbe dobta. Az előadás Miroslav Fischer legjobb Mozart- rendezése, s legfőbb erénye, hogy szinte mentes minden forszírozott neveltetéstől, megmaradt a hagyományos értelmezésnél, s tényleg a varázsfuvola-mesét állította szín­padra. Ebben egyenragú segítőtársa volt a nitrai vendég, Milan Fereníík, akinek szín­padképe ötletes és könnyen variálható. Az állandó sötétséggel azonban nehéz egyet érteni. Helena Bezáková jellegzetes és fan­táziadús mesebeli jelmezeivel egyenesen re­mekelt. A szerepek kettős, de néhol hármas vál­tozatban vannak kiosztva, s a legifjabb éne­kesgeneráció dicséretére legyen mondva, szinte mindenki elfogadható és főleg biz­tató teljesítményt nyújtott. így Galla János szép hangú Sarasztrőja még csak sokat sej­tető vázlat, s az Éj királynőjének fontos szerepét játszó hölgy hármasa is még pon­tatlan, és a szólamaik egymásba torlódása még várat magára. Az Éj királynőjének hí­resen gyilkos koloratúráival Jana Valáéko- vá folytat sikeresnek ígérkező küzdelmet. Ágh Lívia Paminája igazán szép teljesít­mény, de a legtöbbet az ideális Tamino- jelenség, Jozef Kundiák nyújtotta. A meg­lepetést azonban a Papageno szerepében most debütáló Ján Durőo jelentette számom­ra. Pompás hangú, igazi színpadi jelenség! Az előadást Viktor Málek irányítja. Varga József A MEGISMERÉS ÚTJÁN A Komáromi Grafika cfmfl tárlatciklus olyan műhely és széles körű fórum, ahol a rend­szeresen alkotó képzőművészek bemutathatják legújabb műveiket. De olyan alkalmakkor is szót kaphatnak itt — mint ez esetben Steiner Gábor centenáriumán —, amikor számos gra­fikai lap, tematikus Illusztráció, plakátterv, emlékérem, féldombormű és könyv díszíti a Duna Menti Múzeum folyosóját. Nyolc meghívott képzőművész legújabb al­kotásait láthatjuk ezen a tárlaton, amelyet a Duna Menti Múzeum szépművészeti osztálya, a városi nemzeti bizottság és a bratislavai Pravda kiadóvállalat részvételével nyitnak meg 1987, március 6-án 15 órakor. Am az a ki­fejezés, hogy . díszíti“, pontatlannak bizonyul­hat, mert szinte semmit sem árul el az idei tárlat lényegéről, s ez a Steiner Gáborra való méltó megemlékezés. A bemutatott tematikus alkotások igényes tárlattal ajándékozzák meg a szemlélőt. A for­mák és a különböző kifejezőeszközök, az egyé­ni látásmód és értelmezés egyben az alkotások művészi rangját Is fémjelzik. Steiner Gábor forradalmi eszmevilága és osztályharcos helyt­állása azért volt eredményes, mert szüntelenül bízott a proletariátus győzelmében, Hányán voltak és ihányan vannak egyszerű emberek és kiemelkedő vezetők, lelkes propa­gandisták, akiket a forradalmi gondolat és a munkásmozgalom felé egy-egy könyvélmény, vers vagy képzőművészeti alkotás indított. A mártírhalált halt Steiner Gábor is közéjük tar­tozott. Ez a kiállítás szerény hódolat és tiszte­letadás születésének századik évfordulóján. Köszönet jár a kiállító művészeknek, a Prav­da kiadóvállalatnak, a pártoló Járási és városi politikai szerveknek, a. komáromi nyomda dol­gozóinak és a Steiner Gábor nevét viselő Ke­szegfalui (Kamentőná) Egységes Földműves­szövetkezetnek azért, hogy olyan műveket lát­hat a közönség, amelyek nemcsak a száz évvel ezelőtt született Steiner Gáborra emlékeztet­nek, hanem kifejezik azt a gondolatiságot is, amelyet kommunistákról, a pártról, a békéről és az emberiségről a meghívott művészek leg­újabb alkotásai megfogalmaztak. A kiállítás eseményeket tényeket rögzít, eredményeket Igazol. A békét evokálja, amikor az embert elemzi az eszmét keresi, hogy Jelenünkre utal­hasson. Emiatt lényeges és ezért érdekes ez a grafikai tárlat, amelyet május 3-lg tekinthet­nek meg az érdeklődők. Szuchy M. Emil Filmklub ..... Mihail Romm visszaemlékezései „14 film és egy élet“ — ezt a cí­met szánta Mihail Romm emlékiratai­nak, amelyeken élete utolsó évei­ben dolgozott. E- zekből már csak a jegyzetekben, cé­dulákon fennma­radt dokumentu­mok alapján, ba­rátai segítségével lett könyv. Bizonyára so­kan ismerik Az év kilenc napja és a Hét­köznapi fasizmus című filmek világhírű rendezőjét. Romm nem szívesen és ritkán vetette papírra észrevételeit, ám annál szí­vesebben mesélt. S ez a közvetlen és élet­bölcsességgel virágzó mesélőkedv átsüt fel­jegyzésein is. Ö nem stilizált visszaemléke­zéseket írt, inkább csak beszélget velünk: „1901 januárjában születtem, Irkutszkban. Apám, aki egyike volt az első oroszországi szociáldemokratáknak, hivatása szerint or­vos, kelet-szibériai száműzetésben élt. Gyermekkorom a Bajkál-tavon túli vidé­ken telt el, Verhnye-Udinszktól nem mesz- sze. Amikor a száműzetés ideje letelt, apám Vilnóba, majd Moszkvába költözött. Itt vé­geztem el a gimnáziumot 1917 elején.“ A gimnázium befejezése után Romm be­iratkozott a Szabad Állami Képzőművészeti Tanműhelyek nevű intézménybe, ahol egy különleges erős egyéniség, A. Sz. Golubkina műhelyébe került. Bevallása szerint ő éb­resztette fel benne a művészet iránti von­zalmat és megbecsülést. A rövid ideig tar­tó tanulás után úgy hozta sorsa, hogy el kellett tartania magát, ezért munkába állt egy élelmiszert beszerző osztagba, és 1921- ig, a lengyel hadjárat végéig ott dolgozott. A képzőművészet iránti vonzalma újból kép­zőművészeti tanulmányokra sarkallta: be­iratkozott a szobrász szakra. „Tanultam, ahogy lehetett, és n magam számára a következő módszert találtam ki: hivatalosan 45 akadémiai percen át mintáz­tuk a mellvéden elhelyezett modellt, azután 15 perces szünet következett. Nos, e tizenöt perces szünetben én nem pihentem, hanem portrékat készftettem osztálytársaimról. Ez volt a legkomolyabb munkám. (...) Végül is tűrhető portrétista lettem, de az oktatás meghonosodott módszere minden kedvemet elvette az emberi test megmintázásától. Raj­zolni így aztán nem is tanultam meg.“ 1929-ben meghalt az édesapja. Amikor ő a katonaságtól hazaért, már el is temették. A filmezés mellett döntött, amikor pálya- választásra került sor. Akkor még nem tudta világosan, hogy a 'filmszakmán belül pontosan mit is csinálna legszívesebben. Az operatőri pálya látszott a legkézenfekvőbb­nek, hiszen képzőművészeti tanulmányokat folytatott, de szívesen vállalta a fórgató- künyvírást is. Hozzálátott tehát, hogy kö­zelebbről megismerkedjék, a filmmel Egé­szen egyéni és különös módszerhez folya­modott. Jelentkezett a moszkvai Módszer­tani Intézetben, ahol filmszekció is műkö­dött, s vállalta, hogy ellenszolgáltatás nél­kül elvégez bármilyen kisegítő munkát az­zal a feltétellel, ha hozzájut a lehető leg­jobb filmekhez. Ezeket a filmeket „kívülről megtanulta“ a vetítőben, kijegyzetelte Olyan remekművek voltak ezek, mint a Patyomkin páncélos, Az anya, Ember és libéria, New York dokkjai... Elhatározta, hogy filmren­dező lesz. S most következzék egy érdekes és „mu­latságos“ epizód a visszaemlékezésekből: „1933 áprilisában magához hívott a film­stúdió igazgatója és azt mondta, hogy ha két hét alatt vállalom egy némafilm for­gatókönyvének elkészítését, amelyben ma­ximum tíz olcsó színész, maximum öt olcsó díszlet szerepel, mindenféle tömegjelenet nélkül, és az egész költségvetési előirány­zattal legfeljebb százötvenezerbe kerül (a némafilm átlagos költségvetési irányzata ennek kétszerese, a hangosfilmé pedig tíz­szerese volt], akkor önállóan rendezhetek.“ Így készült Maupassant novellájából első játékfilmje, A gömböc (1933). Így indult el pályáján egy világhírű mű­vész, aki a film révén közölte a világgal azt, amit abból fontosnak tartott közölni. Kiss Péntek lózsef Az eddigi nyelvi-nyelvészeti szempontok figyelembe vételével érdemes lesz egy rö­vid kitekintést tennünk ikes ragozásunk múltjára, történetére, esetleg jövőjére még akkor is, ha teljes bizonysággal nem va­gyunk képesek megjósolni ikes ragozásunk sorsát. Gyöngyösi István, a kiváló stílusérzékkel megáldott, költő, J, A. Komensky tanítványa és a füleki végvári vitézek seregbírája már a 17. században sem' kedveli túlságosan az ikes ragozást, és igen gyakran használ ik- telen alakot ikes ragozási forma helyett: teljen fteljék), játsszon (játsszék), történne (történnék), bízhat (bízhatik) stb. Ugyan­akkor viszont a szenvedő igéket ikesen ra­gozza, mert csak így tehet különbséget a veretel és a veretsz között. A 17. századtól kezdve figyelhető meg az ikes ragozás bomlása a többségben levő ik- telen igék hatására. Először a nyelvjárások egy részéből szorult ki, majd kezdett el­terjedni a kialakuló köznyelvben is. Az ikes ragozás körüli küzdelem akkor kezdődött, amikor Révai Miklós a 18. szá­zad végén a nyelvi hagyományra hivatkoz­va vissza akarta állítani az ikes ragozás tisztaságát. Kazinczy Ferenc melléje állt te­kintélyével, és segített hivatalosan győze­lemre vinni az ikes ragozás használatát. Verseghy Ferenc az élő nyelvhasználatra hivatkozott, és a maga korában sikertele­nül ellenezte a külön igeragozás fenntartá­sát. Persze itt váltak el egymástól az em­beri szándékok és a nyelvi fejlődés, mert a nyelvész sohasem irányítója a nyelv fej­lődésének és változásainak. Hiába fogad­ták el a Révai-féle felfogást hivatalosan, az élet és a nyelvhasználat — úgy látszik — inkább Verseghyt igazolta, vagyis az ikes ragozás fokozatosan visszaszorult, és Révaiék mozgalmának átmeneti sikerei el­lenére az irodalmi nyelv is befogadta az lktelen ragozás terjedését. anyanyeLvanK Katona József sem igen vett tudomást a Bánk bánban Révai intelmeiről. A Bánk bán nagyon is emelkedett szövegében, Me­linda nem nagyon vesz tudomást arról, hogy létezik ikes ige és ikes ragozás, s így mondja: „Bánk bán, emlékezek (nem: emlékezem) szavadra.“ Vörösmarty sem ra­gozta mindig az ikes igét a Révai köve­telte szabályossággal. Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth már jobban ügyelt az ikes ragozásra, de többnyire az élőbeszéd szóhasználatával is számot vetett mindegyikük. Móricz nagyon gyakran az ikes ragozás­sal választotta el saját szövegét a szerep­lők szövegétől, mondataitól. Heltai Jenő, a félmúltkor szerzője pedig az ikes ragozás­ról egyszerűen nem vett tudomást. Gyöngyösitől Heltalig eljutni csak papí­ron lehet ilyen egyszerű; a valóság sokkal küzdelmesebb is, változatosabb is volt, de álljon itt igazolásként az a tény, hogy az ikes ragozás valóban sorvad, és mi itt csu­pán ezt szemléltettük. Különben a nyelvészek közöVr #om volt soha valamilyen nagy egyetértés w kérdés­ben. Simányi Zsigmond már a század ele­jén hirdeti némi szójátékos fordulattal: „Rázzuk le az ikes Igát! (Vigyázat, nem: igét!), beszéljünk úgy, ahogy a magyar népnek legnagyobb része!“ Más nyelvészek szintén észrevették, hogy a nyelvi eszközök bősége nem maradandó állapot. Ha ugyan­arra a célra több eszköz jön létre, általá­ban csak az egyik marad meg. Ezért ne bánkódjunk az ikes igék sorsa fölött! Hasz­náljuk őket úgy, ahogyan nekünk tetszik, a végén úgyis az élet dönti majd el, me­lyik lesz a győztes. (TT) A RÁDIÓ MELLETT Ha nagy vonalakban hasonlítanak is egy­másra a Szombat reggel-ek, azért őrzik a szer­kesztők egyéniségét, vonzódását ehhez vagy ahhoz a témacsoporthoz. A február 21-i Szom­bat reggel például kultúrcentrlkus volt, hiszen a műsorban a kultúra eseményeivel foglalkozó riportok domináltak. Sidó Zoltán, a Csemadok Központi Bizottságának elnöke Molnár Jenő ri­porternek a Csemadok-tagok jogi neveléséről, a művészeti mozgalom fejlesztéséről, az Iró- olvasó találkozók színvonalának emeléséről nyilatkozott. Rámutatott, milyen kevés hazai író ír manapság színművet vagy színre vihető kabaréműsort, összeállítást. Pedig nagyon el­kelne mindez. Jelentős kulturális eseményről hozott ripor­tot Szabó Tibor. Tizenöt évi várakozás után korszerű épületbe költözött a komáromi (Ko- márno) Magyar Területi Színház. Takács Ernőd igazgató elmondotta, ilyen jő körülmények kö­zött még nem dolgoztak eddig. A Csemadok a magyar tanítási nyelvű alap­iskolák tanulót számára olvasótábort rendezett Szencen (Senec). Bárdos Ágnes meglátogatta a tábort, hogy elbeszélgessen a vezetőkkel és a gyermekekkel erről a rendkívüli és népszerű rendezvényről. Zsigarcsik Katalin Szombat reggel-e ügyes és célirányos volt; összekötő szövege még csak kiemelte a beszélgetések mondanivalóját .. i A Félóra a mezőgazdaságról című műsort Vámos László szerkesztette. Az összeállítás első felében Varsóba és Wroclawba kalauzolt ben­nünket, ahol az illetékesek a lengyel-csehszlo­vák mezőgazdasági együttműködés lehetőségei­ről beszéltek. Elhangzott ott egy mondat: „Len­gyelországnak 3 millió tonna gabonát kell im­portálnia, hogy önellátó legyen.“ Szerintem csak akkor lehetne önellátó, ha az emlftett mennyiséget is odahaza termelnék meg... A műsor második felének anyaga a közép-szlo­vákiai Lénártfalván (Lenartovce), Bozikán (Bo- zitka) és Rimaszécsen (RImavská Seő) készült. Sző volt benne a zárszámadás eredményeiről, illetve a gépjavltómfihelyek tavaszi készülődé­seiről. Vámos László műsora változatos, gaz­dag volt. Végül még annyit: jő lenne, ha a szerkesztők a szürke és lapos Félóra a mező- gazdaságról cfm helyett valami frappánsabbat találnának . .. A Fiatalok a mikrofon előtt című műsort Frtdrich Magda készítette. Ezúttal Is időszerű témát választott: a házastársak válásáról volt sző. különösen a fiatalokéról. Pszichológus, szo­ciológus, egy nőszövetségi vezető és egy elvált fiatalasszony adta közre tapasztalatait, — Dénes — IKES RAGOZÁSUNK MŰLTJA ÉS JÖVŐJE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom