Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-08-19 / 33. szám

Ú) Petes Lajossal, a dunaszerdahelyl [Du- najská Streda) járási Ipari vállalat, az Ister kiemelt szakszervezeti veze­tőjével beszélgetünk, a vállalat hír­nevéről, szakszervezeti életéről. — Nemcsak idehaza ismernek ben­nünket, hazánk moszkvai, Ulánbátort és bonni nagykövetségének, kereske­delmi kirendeltségének épülete Is részben a ml dolgozőink munkáját dicséri. Mindenütt elégedettek a mun­kánkkal, és így az egyik megrende­lés hozza a másikat. Nekünk legtöbb­ször a famunka hozza a legtöbb di­csőséget. Kevésbé Ismeretes például, hogy a villany-, autó- és tévészerelő­ink Is kiváló tnijnkát végeznek. Mi­előtt szakszervezeti elnöki lettem, a villanyszerelöl részleg egyik csoport- vezetőjeként dolgoztam, így nem na­gyon értek a tamunkához, ennek el­lenére mindenütt felismerem az Ister keze nyomát. — Az Ister Járási vállalat, tehát elsősorban a Járás területén kellene leginkább tevékenykednie. — Ennek ellenére tevékenysége tu­lajdonképpen az egész országra kiter­jed, mert így kívánják a megrende­lők, és ez Is a küldetése. Hatszázöt­ven munkásunk, százötven szakmun­kásunk van, és valamennyiUknek mun­kát kell biztosítani. — Gyakran hallani, hogy kihaltak a régi Jő szakemberek, s a fiatal nemzedékből már hiányzik az ö szak­tudásuk, munkaszeretetük, becsületes­ségük. Hogy van ez az Isterben? — Stílbútort készítő műasztalosa­ink például nekünk sincsenek, de vannak kreatív gondolkodású, kezde­ményező embereink, mérnökeink, ter­vezőink, és nem utolsósorban becsü­letes munkásaink, akik együttműkö­désének az eredménye soha sem ma­rad el. —Akkor Itt a szakszervezett ve­zetőnek könnyű dolga van... — Nem Is panaszkodom. Eddig mindig teljesítettük évi tervünket, ezért mindig megvan a szakszervezet kellő részesedése, van pénzünk dol­gozóink üdültetésére, és mindenre, ami elősegíti pihenésüket. . . A csarnokba Tóth Leopold gazda­sági vezetővel és Takács István biz­tonsági előadóval Indulok. Amikor be­lépünk a fafeldolgozó csarnokba, a gépek állnak, a munkások épp ebé­delnek. Számomra ez Jó is, hiszen értem majd az emberek szavát, és Jobban áttekinthetem az egész tere­pet, megnézhetem a gépeket. Ezek között Is az egyik legújabbat, az osztrák gyártmányú Chelllng-féle szá­mítógépes méretszabó masinát. Meg­jön Angyal István, beindítja- a gépet, kigyullad a kis képernyő, megjelen­nek rajta a betáplált számok. Végül felcsúsztatja a görgőkre a két és fél méterszer három és fél méteres fa­rost lemezt. Megforgatja, helyére te­szi a nagy darab lemezt, és a gép szépen, pontosan „fölszeleteli“, mé­retre vágja. A lemez görgőkön, ru­gókkal feszített fényes acélgolyókon fut, forog. A szükséges adatokat az ugyancsak számítógépes tervrajzból olvassa, le a gép kezelője, és ami­kor betáplálja őket a komputer me­móriájába, megjelennek a képernyőn, fél szemmel önmagát Is ellenőrizheti. A lemezek a Jó ütemben készülő helybéli autóbuszállomás épületébe készülnek. A szeletelőgéptől további megmunkálás — furnérozás, festés végett mennek tovább, míg végül el­jutnak a rendeltetési helyükre. Míg én a legújabb gépet nézege­tem, megjön Csörgő Zoltán és Llpov- szki Edit, ők Is az állomás belső be­rendezésének elemeit készítik az elő­csarnok és várótermek padjainak. A munkások mozdulatai egyszerűek: az egyik olyan, mint a másik, s hogy mitől lesz ezekből az egyszerű moz­dulatokból, vagy mondjuk a farost­lemezekből, durva keményfából sze­met gyönyörködtető célszerű beépí­tett szekrény, pad, hírnevet öregbítő munka, azt nem látom, ezért egy pil­lanatra megállók Klempa Béla mes­terrel, ^ 411 részleg Idős mesterével, s tőle Is azt kérdem, amit Petes La­jostól és a többiektől. — Részlegünkön az emberek velem együtt öregszenek. Persze, Itt sem maradt meg mindenki, volt, aki el­Szeretjük, ha sok a munkánk Neuschwandiner Tibor mérnök Tóth Leopold ment, de akik kitartottak, azok arra törekszenek, hogy minden egyes da­rab időre és pontosan elkészüljön. — Nem szokott egy-egy rosszul megmunkált darab a többi közé ke­rülni? — kérdem az idős, nagy te­Takács István kintélyű szakembertől, de szinte nem is érti a kérdést, hiszen általában ók mindig az épületek befejezésekor, át­adásakor kezdenek hozzá a munká­hoz. Ilyenkor pedig mindig sürget a terminus, és már csak azért sem en­Lipovszki Edit mnnka közben gedhetik meg maguknak, hogy vala­mit elhibázzanak. Azt persze, hogy mindez mit Je­lent, Igazából már a Járási pártbi­zottság épületében értem meg. Ami­kor Kovács Imrétől, az Ister tgazga- •lójától engedélyt kértem, meglátogat­hatom-e az épület belső kiképzésén dolgozó munkásait, azt kérdezte, nem tartom-e nagyon fent őket. — Nemi — mondtam. — Mert csak akkor mehet kll — válaszolta. — Csütörtök délután lé­vén csak nem egész másfél napunk van munkánk befejezésére. Prágai Imre csoportvezető, Vlml István és Kovács Péter asztalosok. Dénes Tibor Ipari tanuló és a töb­biek szinte tudomást sem vettek ró­lam, úgy el voltak foglalva munká­jukkal. A falemezeket gyalulták, mér­ték, olykor akár hétszer-nyolcszor is egymáshoz illesztették, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Víml István, aki annak idején nyolc hónapig dolgozott Moszkvában, talán tíz percig Is nézte, figyelte az ón- függő állását, míg végül odalllesztet- te az első lemezt a falra. Kovács Pé­ter pedig, miközben hajszálpontosan beillesztette a beépített polc darab­jait, arra Is ügyelt, hogy a mellé be­osztott Dénes Tibor ipart tanulót is oktassa. ■ Ott-tartózkodásom alatt mindenki nagy elismeréssel beszélt a vállalat főmérnökéről, Neuschwandtner Tibor­ról. Így természetesen nagyon kiván­csi voltam rá. Nem az Irodájában, hanem éppen Itt, az Ister munkásai között találkoztunk. Gyorsan, határo­zottan végigjárta a termeket, meg­nézte a munkát, szigorú szeme meg­akadt egy-egy helyen, megbeszélte a tapasztaltakat a mesterrel, de a mun­kásokat 6 sem hátráltatta a munká­jukban. Igaz, azok nem is zavartat­ták magukat, ugyanúgy sürögtek-fo- rogtak, mint előtte. Egyedül az egyik teremben tanácskozott néhány mun­kás: a tervező ugyanis üvegszegmen­teket tervezett a mennyezetre, s mivel, a szerelők hasonló megoldással még nem találkoztak, kicsit féltek neki­fogni az üvegek felfüggesztésének. Amikor megérkezett a főmérnök, látva a helyzetet, megbeszélte a te­endőket az emberekkel, majd meg­fogta a létrát, és maga Is segített az első darabokat a helyükre Illesz­teni. — Látom, szívügye ez a munka — mondom neki, amikor lejön a létrá­ról —, minden munkahelyre elláto­gat? — Nem mindenhova, de általában azért ha lehet, kimegyek. A tervező már nagyon régen realizálni akarta ezt a megoldást, de senki sem vállal­ta. Mi elvállaltuk, hogy kipróbáljuk erőnket, hogy mit tudunk. Az újtól általában ódzkódnak az emberek, 1- lyenkor szükség van a buzdításukra, a példamutatásra, bátorításra. Nem elég csak elképzelni a dolgokat, meg is kell tudni valósítani őket — mond­ja, de már megy Is tovább, hogy lás­sa a többi munkát. Az Ister munkásai, szerelői olykor hosszú hónapokon keresztül távol vannak otthonuktól, gyakran szüksé­ges túlórázniuk. Hogyan értékeli munkájukat — de az odaadásukat Is — a vállalat, ezt kérdeztem az 1- gazgatótól. Kovács Imrétől. — A Jól elvégzett munkát becsüle­tesen és szívesen megfizetjük. A túl­órákra, különféladatokra pótlék Jár, és ezt mindig meg Is kapják az em­berek. Nem élnek a szabadnapokkal. Inkább a pénz kell nekik. Építkeznek, taníttatják a gyerekeiket, kell nekik a pénz. Különben nem Is nagyon tud­nánk nekik szabadnapokat adni, hi­szen mindig sürgős a munkánk, és nekünk erényünk az egyezményekben foglaltak pontos teljesítése. Nem dol­gozunk raktárra, nagy az Igény mun­kánkra, szinte „szétszednek“ bennün­ket a megrendelők, beruházók. De csak hadd szedjenek szét, szeretjük. Jó, ha sok a munkánk, mert így a fiatalabbak is felnőnek a feladataik­hoz, hiszen az elvégzett munkából tanulnak. Németh István „Egymástól tanulunk” Idén nyolcadszor állították fel sát­raikat a Dunaszerdahelyl (Don. S're- da) Járás amatőr csillagászai Húrba-' novóban a Konkoly Thege Miklós ala­pította csillagvizsgáló parkkerljébnn. A táborozás félidejében volt. amikor meglátogattam az ötven főnyi csa­patot. Nem voltak sokan de monda­nivalójuk annál több volt. Bödők Zsigmond. a tábor vezetőle, miután letelepedtünk ez egyik árnyas fa alá, amelyet valószínűleg még az alapító ültetett a túlzott gondozás­nak nemigen örvendő parkkertbe, így pyilatkozik: — Az a célunk, hogy megfigyelése­ket végezzünk, mlktizben különböző előadásokkal gyarapítjuk amatőr csil­lagászati aíapszervezetünk tagjainak elméleti Ismeretanyagát. — Ezt bizonyára nem volt könnyű megszervezni, hiszen a tábor lakói között voltak alap- és középiskolá­sok, egyetemi hallgatók és munkás- fiatalok egyaránt. — Csoportokban folyik a munka, mert mindenkinek más az Ismeret- anyaga. A főiskolások már vannak olyan szinten, hogy nyugodtan rájuk lehet bízni a kezdők munkájának 1- rányítását. Sőt, ha valaki elmélyül valamelyik témakörben, az a vele egyidős társainak is érdekes előadást tud tartani. Tehát azt is mondhat­nám, hogy itt egymástól tanulunk. Táborunkban Is megjelent a számító­gép, a tapasztaltabb résztvevők már önállóan programoznak. Olyan csilla­gászati programokat készítenek, a- melyek feltétlenül szükségesek az adatfeldolgozáshoz, a kisebbek pedig ismerkednek a számítógéppel. Megta- nuljált a programkészítés alapjait. Jobbára csak játszanak, de ez nem baj, hiszen a játékkal lehet a leg­könnyebben megszerettetni a gyere­kekkel az első látásra bonyolultnak tűnő számítógépet. — Milyen a kapcsolatotok a hely­beli csillagvizsgáló dolgozóival? — Nem véletlen, hogy itt tartjuk minden évben a nyári összejövetelün­ket. Egyrészt az a csillagvizsgáló esik legközelebb lakóhelyünkhöz, másrészt a csillagvizsgáló dolgoüői, mindenben Igyekeznek a segítségünkre lenni. A munkatársak előzékenysége folytán szinte minden műszerhez hozzájutunk, bejáratosak vagyunk minden épületbe, így a számítóközpontba és a plane­táriumba Is. — Vannak saját műszereitek is. — Természetesen vannak távcsöve­ink, sőt sokaknak már van saját táv­csöve Is. így otthon Is rendszeres megfigyeléseket végezhetnek, de azért egy csillagvizsgáló felszerelése mégis­csak nagyobb lehetőségeket nyújt, mint egy amatőr alapszervezeté. ' — Tábnrnzásattnkról krónikát ve­zettek. Láttam azt a vaskos kötetet, amelyben az utóbbi nyolc év esemé­nyeit örökítettétek meg. Hogyan ér­tékelitek ezeket az éveket? — Amikor először találkoztunk Itt, 1977-ben, még csak mindössze három napig tartott a táborozásunk. Progra­munk sem volt olyan sokrétű, mint például az Idei. Mivel tagjaink szinte kivétel nélkül alapiskolások voltak, csak meteorok megfigyeléseit végez­tük. Ez Idén Is szerepel a progra­munkban, hiszen nagyon érdekes munka, de már tudományosabb fela­datokat Is tűztünk magunk elé. Az elkövetkező években egyre többen csatlakoztak hozzánk. A munkánk egyre gazdagabb lett, s külföldön is felfigyeltek rendezvényeinkre. Itt em­líteném meg azt Is, hogy eléggé ki­terjedt kapcsolataink vannak külföl­di amatőr csillagászokkal, akikkel kölcsönösen kicseréljük az észlelé­seinket. — Kik lehetnek tagjai ennek az alapszervozetnek? — Azok a fiatalok, akik az alap­iskolából kikerülve alapszerveztünk- ben szeretnének amatőr csillagászati munkát folytatni. De azt Is mond­hatnám, hogy nem lehet elválasztani az alapiskolák szakköri tevékenysé­gét a ml munkánktól, mert gyakor­latilag valamennyi Ilyen szakkörrel szorosan együttműködünk. — Ez a nyári összejövetel bizo­nyos értelemben mégiscsak táborozás. Megtalálhatók a tábori élet elemei is a programotokban? — Természetesen, hiszen arra tö­rekszünk, hogy az Ismeretek bővítése mellett Jól érezzék magukat a fiata­lok a táborban. így pihentető progra­mokat Is műsorunkba iktattunk: pél­dául részt vettünk egy hajókirándulá­son. — Sor kerül a kilencedik találko­zóra is? — Minden bizonnyal, mert már most megbeszéltük azokat a dolgo­kat, amelyek még gazdagabbá, hasz­nosabbá tehetik a Jövőben ezt a ren­dezvényünket. Kamocsai Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom