Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-08-12 / 32. szám

y" [új ifjúsági „Ä seb beheged, megyek haza“ A páciens a műtőasztalon fekszik. Még ébren van. Szorongva fi "gyeli a körülötte zajló sürgést-forgást. Türelmetlen várakozással kö­veti az aneszteziológus, dr. Miroslav Sámel minden mozdulatát, a- ki a narkózist készíti elő. A teremben van már a három sebészor- vns, a míítősnővér és még néhányon. Nem mondhatnánk, hogy sok a hely, ráadásul egy kicsit oldalabb állva mi is beöltözve — kö­penyben és steril maszkkal az arcunkon — várjuk az eseményt... A páciens már alszik, de egész biztosan nem tűnt fel neki ide nem illő felszerelésünk; a jegyzettömb, a toll és a fényképezőgép. Igaz, ha észrevette volna is, nem lepődik meg, hiszen tudta, kisvár- ‘ tatva nem mindennapi beavatkozás alanya lesz. Orvosi nyelven e műtét neve: a törés extern fixálása; egyébként világszerte így ismerik: Ilizarov-módszer. tásakor. A módszer lényege á cson­tok regenerálódó- és alkalmazkodó­képességén alapul. A súlyos törések­nél a hagyományos gipsszel szemben egész sor előnye van ennek az eljá­rásnak. Könnyen hozzáférhető a ke­zelésre szoruló seb, kiválóan rögzíti a tört végtagot anélkül, hogy azt mozdulatlanságra ítélné. A csont fer­tőzésekor a végtag amputálásától menti meg a beteget. De a kurganl klinika orvosainak sikerét csontnyúj­tások és ujjak pótlása is bizonyítja. tam. Az első pillanatban nem is tu­datosítottam, ml történt. Amikor azon­ban lábra akartam állni, elsötétült előttem a világ. A lábam derékszög­ben elhajolva, tehetetlenül feküdt a térdem alatt. Eltelt háromnegyed óra míg végre kijött a mentőautó, orvos nélkül. Saját kérésemre szállítottak Nyltrára, ahonnan két hét múlva ide­küldtek. Most már nagyszerűen érzeni magamat, különösen ma, mert csoma­golhatok. Holnap jönnek értem, me^ gyek haza. — A seb behegedt —állapítja meg dr. Juraj Látal —, néhány hét múlva megnézzük, mit mond a röntgen. Ha minden rendben lesz, s miért ne len­ne rendben?, a páciens gipszcsizmát vagy speciális sinkötést kap és lába-^ dozni küldjük. Csúnya, ráadásul szö­vődményes törés volt, s ha nincs az Ilizafov-eljárás, talán rosszabbul is végződik... A lába rendbe jön, de az-‘ ért mégiscsak jobb lenne, ha a fut- balltól elbúcsúzna... S H. Ä kurganl Traumatológiai-Ortopé­diai Tudományos Kutatóintézel eredményeinek híre gyorsan szárnyra kapott. Újságok írtak róla, és mind többen érdeklődtek e prog­resszív traumatológiai gyógymód 1- ránt. Szlovákiában Bratlslavában a La- dislav Dérer Kórház és Rendelőinté­zet Traumatológiai Klinikáján alkal­mazzák az lllzarov-módszert. Azóta, hogy dr. Juraj Látal sebészorvos a Szovjetunióba járva Kurganba is ellá­togatott, kollégáival vagy száz ilyen műtétet végzett, ö volt tehát az egyik fő kezdeményezője annak, hogy ezt a korszerű eljárást hazánkban is al­kalmazzák. Az egyik ilyen műtétnek vagyunk most mi is szemtanúi. Megkezdik a műtétet. Doktor Stefan Petrovifi plasztikai sebész, a tudomá- nyok kandidátusa közelről szeműgyre veszi, megtapogatjá a páciens jobb al­só lábszárán levő roncsolásos nyílt törést. Nyomban utána kezébe vesz egy kis műszert és a beteg combjára helyezi... — fgy nyerjük a seb betakarására szükséges bőrt — magyarázza dr. Ju- raj Látal. — Képletesen szólva olyan ez, mintha egy lyukas nadrágot akar­nánk befoltozni, csak legyen mivel. Szeretnék még valamit kérdezni, de a mütősnővér, Irena Opatovská hatá­rozott hangon csendre utasít. Tiszte­letben tartva a parancsot, hátrább hú­zódom és figyelem, ami a teremben zajlik. A kérdéseket későbbre halasz­tóm. Maradj otthon, nem esik bántódá- sod — ezt a régi igazságot a statisz­tikai adatok is alátámasztják, hiszen a 8—40 évesek munkaképtelenségé­nek, rokkantságának, elhalálozásának legfőbb okozója valamilyen baleset. Ha belegondolunk, e kegyetlen sta­tisztikában is megvan a logika: a kis­iskolások, a diákok és a fiatal dol­gozók a legmozgékonyabbak, leg- nyüzsgőbbek. És legyen bár szó já­tékról, sportról vagy munkáról, nem annyira óvatosak, körültekintők, mint amilyen aktívak, és a baj könnyen megesik... A műtét megkezdése óta eltelt vagy fél óra. Míg dr. PetroviC a bőrtakaró utolsó öltéseivel van elfoglalva, dr. Juraj Látal a megvilágított röntgen- felvételek előtt áll, ki tudja, hányad­szor már, és a törött csontot vizsgálja a legapróbb részletekig. A műtét plasztikai, úgynevezett piszkos része befejeződött. A műtős­nővér újabb műszereket készít elő, és mi egyszeriben úgy érezzük, mint­ha egészen más környezetbe csöppen­tünk volna. A műszeresasztalkán egy halom anyacsavar, kötőtűre emlékez­tető, különböző vastagságú fémpálci­kák, kicsi franciakulcs, csavarhúzó, fogó és egy kör alakú, lyukacsos lapok­ból álló szerkezet. Dr. Látal a beteg lábán bemér valamit, amelynek he­lyét kék festékkel jelöli meg. — Lássunk neki — mondja asszisz­tensének, dr. Jozef Mravíknak. — A fúrót kéreml — és az egyik „kötő­tűt“ beilleszti a fúrógépbe. — Enged­jétek meg a levegőt! Aki nem látja, el sem tudja kép­zelni, miképpen is kerül ez a fém­szerkezet a beteg lábára. Sokkal egy­szerűbb megérteni az extern ' fixálás lényegét. — Néhány diagnózisnál nagyszerű­en bevált a külső fixálás, úgy is mondhatnám, az egyedüli lehetséges módszer — magyarázza dr. juraj Lá­tal. — Például csontfertőzéskor, sú­lyos nyílt töréseknél, végtagok nyúj­Még mindig a műtőben vagyunk. Ha behunynánk a szemünket, és csak a műtétet irányító orvos halk utasítá­sait figyelnénk, egyszeriben úgy tűn­ne, mintha nem is műtőben, hanem egy szerelőműhelyben lennénk. A fú­rógép sikoltó hangja, a műszerek ko­pogása, a csavarok zaja csak aláfesti dr. Látal és kollégái „társalgását“: — Több levegőt engedjl Fogd erő­sebben a gépet, s menj odébb az uj- jaddal. — Jő, rendben van, csak húzd meg jobban a csavart, hogy ne mozogjon. — Hol a másik kulcs? — Ellenőrizd újra a csavarokat, nem lazultak e meg! — A sebésznrvos, [vagy inkább a szerelő?) közel ha­jolva és guggolva is ellenőrzi munká­ja eredményét. Homlokán gyöngyözik az izzadság, zöld „egyenruhája“ a hátához tapad, de amikor arcáról le­húzza a maszkot, szeméből elégedett­ség sugárzik. — Kész! — mondja tömören, és né­zi, hogyan kötözik a most már „tet­szetős“ sebet. Amikor a pácienset kiviszik a mfi- tőbőr, fél egy van. A műtét kezdeté­től majdnem három óra telt el... Három hét múlva találkozunk új­ra: dr. Látal, a fotóriporter, az új-, ságiró és maga a szenvedő alany, Ján Urban mérnök, aki a műtét óta llizarov-„lábon“ jár. Huszonhét éves, Nyítrán ( Nitra) az elektrotechnikai gépgyárban dolgozik. Hároméves kis­lányán kívül még egy valamit imád, az pedig a futball. Kölyökkora óta kergette a labdát, és azt mondja, ha felépül, újra pályára lép. Annak el­lenére, hogy az ellenfél kapusa oly szerencsétlenül a lábába rúgott... — Sókszelőcén (Selice) történt. E- gyedül Iramodtam a kapu felé a lab­dával, és közvetlen előtte megcsúsz­Dr. Juraj Látal és a páciens, Ján Urban mérnök, fémcsizmájában. Hasznosítani a fiataloknak kell Nehéz az öregség. Akkor is, ha be­tegség nem bántja az embert. Keserves- -lassan morzsolódnak a napok. Sétál az üres házban, munkát, dolgot keres. Százszor is megigazítja a gyújtósnak aprított fát, újra és újra előveszi az új­ságot, s az orrára akasztott szemüve­gén keresztül böngészi, mi hír a nagy­világban. A rádió minden szavára fi­gyel, hűséges társ. Nyugdíjazáskor kap­ta a munkatársaktól. Csak az a baj, hogy nem válaszol, nem lehet vele beszélget­ni. Ha az idő engedi, kiül a ház elé, hall­gatja a távoli országút zaját, és vár. Valamire vagy valakire. Rég nem látott munkatársra, komára, szomszédra, hir­telen betoppanó vendégre, aki megtöri a csendet, aki a múltat Idézi, akinek a múltat lehet idézni... — Évente kétszer-háromszor felkere­sem az iskolát, hogy beszéljek a fiata­loknak a múltról. Megyek én szívesen, hisz amióta az asszonyt eltemettem, a- llg van dolgom, én rendelkezem az 1- dőmmel. Meg aztán úgy gondolom, hogy a fiataloknak hasznosítani kell mind­azt, amit ml öregek kipróbáltunk, meg­éltünk, tanulniuk kell azokból a hibák­ból, amit elkövettünk. Dolgoztunk, fegy- verrel harcoltunk ezért a világért, a gyermekeink, unokáink szebb jövőjéért. Mi nincstelenek ezt tudtuk adni: tessék, de aztán jól gazdálkodjatok vele... — Gyakran meglátogatnak fiatalok. A múltkoriban beállítottak vagy négyen, mondjam meg, mit kell segíteni. Bírom én még magam, nem esik ki a kezem­ből a munka — válaszoltam. Addig e- rősködtek, amíg összeaprítottak jó né­hány öl fát az udvaron. Közben be nem állt a szájuk. Beszéltek, meséltek a munkahelyükről, arról, mit terveznek, no meg a sportpálya építéséről. Hogy­ne érdekelt volna. Kérdezősködtem is szorgalmasan. Olyanannyira, hogy a legközelebbi taggyűlésnél értem jöttek. Végighallgattam én mindent. Amikor be­fejezték, szólásra felálltam. Bevallom, összeszorult a torkom. Még amikor dol­goztam is, láttam, hogy rendesek, be­csületesek a mai fiatalok. Megállják a helyüket, tanulnak és sokat tesznek az­ért, hogy még szebb és jobb legyen itt az élet. És az mélységesen meghatott, hogy mennyit fejlődtek, milyen jól lát­ják a dolgokat, milyen sokat tesznek nemcsak a munkahelyükön, hanem sza­badidőben, társadalmi munkában is. Na­gyon jő érzés volt tapasztalni, nemcsak saját, hanem főleg a közösség dolgai­val törődnek, hogy érettek, felnőttek, felkészültek. Azt meg is köszöntem ne­kik, hogy nem felejtették el azokat, a- kik így vagy úgy megteremtették ezt a világot, az ő nyomdokaikon halan- nak. Nekünk öregeknek ez is nagyon nagy dolog... Nem könnyű az öregség, akkor sem ha betegség nem bántja az embert. Las­san morzsolódnak a napok. Ha az idő engedi, kiül a ház elé, s vár valamire vagy valakire. Pista bácsi már nem vár hiába. Űt felkeresték, megtalálták. De vajon hány „pistabácsihoz“ nem érke­zik senki? ly ajon a mat tizenévesek milyennek lát- jf ják a családmodellt? Követésreméltó vagy alapjaiban rossz? Erdemes-e a szülök tapasztalataiból okulva kialakítani a saját, leendő családi életet? Ezekről a témákról faggattuk egy augusztusi délután a tizennyolc esztendős Pétert. — A családalapítást riem szabad elkap­kodni! Ez a véleményem, éppen a szüleim példáján okulva. Nem a legklasszabb dolog ttzennyolcévesen, üres zsebbel házasodni, vállalni a gyereket.., ^ Ezek szerint fontosnak tartod a „kOz- teher-viselést"? — Természetesen. A munka, a közélet, a társadalom mindenkitől megköveteli a fej­lődést. Én is szeretnék beiratkozni egy gép­ipari szakközép esti tagozatára. Nem lenne jó, ha a feleségemmel csak a háztartás és a gyermeknevelés gondjairól tudnánk be­szélgetni. Ahhoz, hogy neki is legyen ideje tanulni, nekem is részt kell vállalnia az otthoni teendőkből. — Otthon, lakás? CSAK JÜIKA MEG NE HAJIJA! — Tehát az anyagiak a meghatározók? — Talán az, hogy benőjön az ember feje lágya. Komoly, a tettei következményét látó és vállaló felnőtt legyen belőle. A házassá­got nem két napra kötik. Nagyon fontos a partner Ismerete, a kölcsönös megbecsü­lés, a bizalom és az őszinteség. Ha vala­melyik hibázik... Nem kell a válóperek számát tovább szaporítani!... — Milyen legyen a leendő feleség? — Nem kívánhatom, hogy ő legyen a „bébé", de azért nem szeretném, ha a ma­jom kivenné a kezéből a diót!... A külső nem túl fontos. A mai kozmetikumok a ke­vésbé szép nőket is mutatóssá teszik. Azt viszont elvárom, hogy törődjön magával,le­gyen mindig ápolt, gondozott! — Ehhez viszont elég sok idő kell... — Ma már egyetlen nőtől sem kívánhat­ják, hogy a család, a háztartás rabszolgája legyen. Ha a férj, s később a gyerekek se­gítenek, akkor több lesz a szabadidő, nem­csak a szépítkezésre, a közös programokra is. — Nem ringatom magam hiú ábrándok­ban. Tudom, hogy „sok az eszkimó, kevés a fóka“. Ha nem sikerül másként lakáshoz jutni, belevágok az építkezésbe. A brigád­ból két srácnak már felépítettük a családi házat. Gondolom, nekem is segítenének, és ezen kívül a családom is támogatná. — Sokszor említetted a gyerekeket... — Én nagy családban nőttem fel. Négyen vagyunk testvérek. Elképzelhetetlennek tar tóm, hogy nekem is ne legyenek gyerekeim. Egyelőre hármat szeretnék, de majd meg­látjuk. A srácokat fel is kell nevelni, és ez nagyon hosszú távú program. Azt szeret­ném, ha gyermekeimnek könnyebb, szebb életük lenne, ha nyugodt, kiegyensúlyozott családi légkörben nőnének fel. Persze ehhez elsősorban megfelelő anya kell... Azaz, miket is beszélek? Hol van az még? Most a katonaság következik, azutárí a tanulás. S kitudja, közben jut-e idő a párválasztás­ra... faji Csak futka meg ne hallja!... 0 ugyanis a bevonulás előtt tervezi az eskü­vőt ..,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom