Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-10-21 / 42. szám

új ifjúság 6 iiOMédélmi nap Gyermeksereg hangjától visszhangzott az egész környék, amikor megérkeztem a Mar- celházi (Marceloiiá) Aiapi'skola honvédelmi napjára. Az iskola sportpályáin már teljes ütemben folytak a versenyek. A kisebbek kategóriájában a szlovák és a magyar ta­gozat ötödikes és hatodikos tanulói, míg a nagyobbakéban a hetedikesek és a nyolca­dikosok mérték össze a honvédelmi sport­ágakban a tudásukat. Farkas Józsefnek, az Iskola testnevelő tanárának, a honvédelmi nap fő rendezőjének sok volt a dolga, hi­szen oda kellett figyelnie, hogy minden sportszerűerUja szabályoknak megfelelően és gördülékenyen folyjon. Csupán a verseny után, amíg a bírák összegezték a csapatok pontjait, tudott néhány percet szakítani a beszélgetésre. ^ — Ogy érzem, hogy jól sikerült ez a mai verseny, amelynek iskolánkban már ha­gyományai vannak. Néhány éve már, hogy megrendezzük a Csehszlovák Néphadsereg napja tiszteletére, s a tanulók már a fel­készülés alatt is nagyon lelkesek, igyekez­nek minél jobb eredményeket elérni. Ezt a napot azok is nagyon várják, akik a ver­senyekben közvetlenül nem vesznek részt, mert a honvédelmi napot tábortűzzel zár­juk, és az eseményt a Honvédelmi Szövet­ség helyi szervezetének tűzijátéka teszi még emlékezetesebbé. — Milyen formában készítik fel a tanu­lókat erre a versenyre? — Minél több tanulóval meg akarjuk sze­rettetni a honvédelmi sportokat. Ezt a célt szolgálják az osztályok közötti honvédelmi versenyek, valamint a tavaszi és az őszi tájékozódási versenyek is. Természetesen ezt egymagám képtelen lennék megszervez­ni, szerencsére mindig is számíthatok az iskola igazgatóságának és a kollégáknak a támogatására. Megért a fáradságot, mert a tanulók nagyon lelkesek. A honvédelmi sportok közül főleg a lövészet vonzza a legtöbbjüket. — Milyenek a feltételek ehhez a mun­kához? — Panaszra nincs okunk. A HSZ járást bizottsága anyagiakkal is támogatja igye­kezetünket, amit mi úgy próbálunk meg­hálálni, hogy a lahulóink közül a legtehet­ségesebbeket felkészítjük a járási, a kerü­leti, sőt az országos versenyekre is. Három­tusában és a duklal versenyekben értük el eddig a legjobb eredményeket, s a jövőben Is ezekre helyezzük a hangsúlyt. Miközben Farkas Józseffel beszélgettünk, megszületett a „rangadó" eredménye. A kisebbek kategóriájában a szlovák, a na­gyobbakéban a magyar tagozat csapatának sikerült több pontot összegyűjtenie. Szúrt Éva. Csóka Róbert, Szabó Katalin és Sen- kár Mártó még nem tudták a végeredményt, amikor kissé félrevonultunk a többiektől, hogy zavartalanul beszélgethessünk. ■— Nagyon Izgalmas volt a mai verseny — mondta lelkendezve Róbert —, mert több számban kellett megmutatnunk, hogy mit tudunk. — A lányok ugyanezekben a versenyszá­mokban szerepeltek, de természetesen kü­lön csoportban — egészítette ki társát Éva. — Lányoknak nein nehezek ezek a ver­senyszámok? — kérdeztem Katalintól, akin még a verseny után is látni lehetett, hogy szívuel lélekkel küzdött. — Ha alaposan felkészülünk, akkor nem nehezek. Az a lényeg, hogy rendszeresen eddzünk. — Az a gyanúm, hogy mi, a kisebbek ka­tegóriájában — mondja a hatodikos Mártó — ma egy kicsit elrontottuk a dobást, meg­lehet, hogy csak másodikok lettünk, pedig a többi számban nem voltunk rosszabbak az ellenfeleinknél. — Elárulnátok, hogy miért kedveltétek meg a honvédelmi sportokat? — Mert nem egyhangú, mint néhány más sportág. Itt sok mindent kell tudni, s min­dent aránylag jól, mert a honvédelmi ver­senyek összetett versenyek. — Sn kis termetű vagyok — mondta jó hangosan Róbert —, de nagyon szeretek sportolni. A honvédelmi sportokban értem el eddig a legjobb eredményeket, de e- mellett még a labdajátékok is érdekelnek. — Nekem mindegy, hogy milyen sportról van szó, csak a futás szerepeljen benne — így Katalin. — A honvédelmi sportoknak meg éppen ez az alapja. Végén a kis Mártó is elárulta titkát: — Nekem azt mondták, ha sokat sporto­lok, könnyebb lesz a katonaságnál. Közben meggyújtották a tábortüzet. A négy kis sportoló is rohant a többiek után, mert már felvillantak a tűzijáték első ra­kétát is. Kamocsal Imre L enlngrádban Garri Kaszparov 12,5:11,5 arányú győzelmével ért véget az újabb sakkvllágbajnokl párosmérkőzés, amely sok tekintetben új korszakot nyitott a sportág történe­tében. Mindenekelőtt eltelt egy évszá­zad a sakkvllágbajnokság történetében, és az újabb évszázad — most már bi­zonyos — minden idők legfiatalabb vi­lágbajnokának célratörő támadó stílu­sának Jegyében kezdődött el. Mielőbb ezt, illetve a Kaszparov — Karpov-pá- rosmérkőzés lefolyását méltatnánk, s megismerkednénk minden idők legfia­talabb világbajnokával, vessünk egy pillantást a múltba. Száz év történelem A sakk a világ egyik legősibb Játéka, de az első hivatalos világbajnoki küz­delmet „csak“ kereken egy évszázada, 1886-ban rendezték meg. Előtte 1851- ben a német Adolph Anderssen, majd 1866-ban a prágai születésű Wilhelm Steinitz már kivívta ugyanis a nem hi­vatalos világelsőséget, de az igazi be­mutatkozásra 1886-ig kellett várni. Ekkor Steinitz az Egyesült Államok­ban két és fél hónap alatt legyőzte a nála kilenc évvel fiatalabb, mindössze 41 esztendős német Hermann Zukertor- tot, s címét nyolc éven keresztül si­kerrel védte. Az ugyancsak német E- manuel Lasker 1894-ben döntötte le trónjáról, s Steinitz hat évvel később teljesen elszegényedve egy elmegyógy­intézetben hunyt el. Lasker 27 esztendőn át uralkodott, s legyőzött ellenfelei rendre panaszolták, hogy a mérkőzések alatt vastag szivar­ja füstjével borítja be a sakktáblát és a riválist. Lasker búcsúja dicstelenül végződött. Havannában nem tudta el­viselni a trópusi klímát — legalábbis erre hivatkozott — s 1921-ben egyet­len Játszmát sem nyerve megsemmisítő vereséget szenvedett a kubai Jose Raul Capablancától. A karibi nagymestert nemzeti hősnek kiáltották ki, s novem­ber 19-ét — születésnapját — „Capa- blanca-nappá“ nyilvánították. fii Németországban, majd Franciaor­szágban élő, orosz származású Alek- szandr Aljehin 1927-ben vette el a cí­met Capablancától, s 1946-ban bekövet­kezett haláláig — három év megszakí­tással — „uralkodott“. 1935 — 1937 kö­zött a Nemzetközi Sakkszövetség (FI­DE] későbbi elnöke, a holland Max Euwe volt a világelső. Aljehin halála után két évvel, 1948- ban a sakk történetében egyedülálló esetként, a földkerekség legerősebb öt nagymestere körmérkőzéses torna ke­retében küzdött meg a világbajnoki cí­mért. A győzelmet a szovjet Mihail Bot- vinnlk szerezte meg. Tőle háromszor vették el a világelsőséget, de kétszer sikeresen visszahódította a trónt. Elő­ször tíz, majd kétszer három évig állt a sakkvilág élén. Mindkétszer — igaz, csak rövid időre — honfitársai vették át a szerepét: először VaszlliJ Szmlsz- lov, majd Mihail Tál. A hatvanas években Is folytatódott a szovjet korszak. Botvinniktól Tigran Petroszjan, tőle pedig — igen Izgalmas párosmérkőzésen — Borisz SzpasszkiJ Kaszparov kora vette át a váltóbotot. Spasszkijt 1972- ben Reykjavíkban az amerikai Robert Fischer legyőzte, s mindmáig ö érte el a legmagasabb Élö-pontszámot. Három évvel később azonban nem állt ki a szovjet AnatoliJ Karpov ellen, aki így Játék nélkül Iszerezte meg a világbaj­noki címet. Karpov kétszer védte meg sikeresen elsőségét, míg tavaly egy „kétfelvonásos“ küzdelem második ré­szében vereséget szenvedett a szintén szovjet Garri Kaszparovtól, aki 22 éve­sen a sakktörténelem legfiatalabb vi­lágbajnoka lett. A világbajnoki páros- mérkőzések százéves történetében ed­dig egyszer sem fordult elő, hogy a vi­lág két legjobbja ilyen rövid idő alatt ennyi Játszmát váltott volna. Kis ember nagy húzásai E mögött Florenclo Campomanes, a FIDE elnöke állt, aki aránylag rövid megbízatási ideje alatt épp elég bo­nyodalmat okozott már. Hivatalba lé­pése óta több alkalommal is kisajátí­totta magának a vezér szerepét a sakk- világ nagy tábláján. Váratlan húzásai­val még a nagymestereket is zavarba tudja hozni. A FIDE alacsony termetű első számú embere 1985. február 15-én nyilvánítot­ta befejezettnek a Karpov — Kaszparov világbajnoki döntőt, a negyvennyolc Játszmás gigászi csatát. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy döntése nem nyerte el az érdekeltek tetszését. Kar­pov 5:3 arányú vezetésénél „lépett“ az elnök, az akkori világbajnoknak egy győzelem hiányzott címe megvédéséhez. Érthető, nehezen fogadta el, hogy — látszólag — „közeli újrakoronázása“ helyett újabb tróncsatát kell vívnia, rá­adásul tiszta lappal kezdve. A kihívó Kaszparov 0:5-röl Jött fel. Joggal érvelt tehát azzal, hogy lendü­letben volt, s nem létezett már erő, a­mely megakadályozhatta volna Karpov egy évtizeden át őrzött trónjának el­foglalásában. A harmadik „főszereplő“, Campomanes érve is nyomósnak tűnt; humanitárius okokra hivatkozva tett pontot a párosmérkőzés végére. Véle^ kedése szerint a nagymesterek teljesi tőképességük végső határához érkéz tek, minden további Játszma egészsé gük elleni durva merénylet lett volna. Volt némi igazsága, a döntetlendöm plng, a partik színvonala (színvonallá lansága?] Is erre utalt. De volt-e Joga öt hónap törekvéseit egyetlen önkényes határozattal meg nem történtté tenni? Nem lépte-e túl hatáskörét a FIDE elnöke? A kérdés — Campomanes 1982. évi novemberi hivatalba lépése óta — nőm akkor ve­tődött fel először. A megsemmisített finálét ezek után csak nagy nehézségek árán — s mint utóbb kiderült —, hasznosnak egyálta­lán nem nevezhető kompromisszumok­kal sikerült tető alá hoznia. A Kaszpa- rov-győzelem eufóriájában hidegzuhany­ként hatott a trónfosztott „király“, A- natolij Karpov bejelentése: visszavágót kér. Joga volt hozzá, hiszen a FIDE ta­valy őszi grazi tanácskozásán — Cam­pomanes sugalmazására — megszavaz­ták neki a revanshoz való Jogot. Fáj­dalomdíjként? Kaszparov mindenesetre nem akart Játszani alig egy év leforgása alatt új­ra. Az ő álláspontja érthető, élvezni szerette volna világbajnoki címét. Arra hivatkozott, félti a sakksport jövőjét, s mindkettőjük egészségét. Az ügyben végül is a szovjet szövetség ésszerű Javaslatára kompromisszum született. így is először fordult elő a sakktör- tériet során, hogy a világbajnoki címért ugyanabban a ciklusban háromszor küzdjenek ugyanazok az ellenfelek. Az is először fordult elő, hogy a párosmér­kőzést két különböző helyen, az adott esetben Londonban, majd a második fe­lét Lenlngrádban Játsszák. A sok zavaró és bosszantó körül­mény ellenére az egyik legértékesebb és legszínvonalasabb világbajnoki viadal­nak voltunk tanúi. így sem érdektelen azonban, miként vélekedik róla az új király, Garri Kaszparov; — Gyakorlatilag két mérkőzést Ját­szottunk, s bár a feltételek mindket­tőnk számára egyformák voltak, ez a körülmény minden bizonnyal zavarja a kellő összpontosítást és a sportküzde­lem folyamatos, zavartalan lefolyását. Nem értek egyet a sakkvilágbajnoki koronáért folyó párosmérkőzések két­éves ciklusának modelljével sem. Sem­mi értelme a sietségnek. Nem engedi, hogy megpihenjünk, hogy elfeledjük az előző, nehéz partikat, hogy részt ve­gyünk más tornákon. A szovjet szövetség is azon a véle­ményen van, hogy ez a tempó tartha­tatlan. Nemrég határozottan letette vok- sát a régi, a bevált, a Campomanes e- lőtti idők háromesztendős világbajnoki ciklusa mellett. Campomanes lassan egyedül marad a „találmánya“ védelmében. Különben még az idén lejár a mandátuma is. M. r. (Befejezése következik)' ŰJ FELADATOK ELŐH „Labdarúgásunk ú). Jelentős szakasz kü­szöbén áll“ — Jelentette ki sajtóértekezle­tén Rudolf Kocek, a Csehszlovák Testneve­lési Szövetség labdarúgó-szövetségének el­nöke. Elég sokáig halogatták ezt a sajtó- értekezletet, hiszen az európai labdarúgás­ban már Javában tart az Idény. Röviddel az említett sajtóértekezlet után a váloga­tott is színre lépett a Finnország elleni Eu- rópa-bajnokl selejtezőn. Ha a találkozó e- redményét tudnám, most okosabb lehetnék. De mivelhogy nem tudom, csak remélhetem, hogy a válogatott sikeresen vette az elsS akadályt. A csalódásokból ugyanis épn elég volt. Ezt állapította meg a csehszlovák labdarú­gás egész vezérkara. Pedig hát valójában meglehetősen sikeres év van mögöttünk. Már ami az eredményeket Illeti. Tavaly szeptembertől a csehszlovák vá­logatott tizenegy mérkőzést játszott, ebből hármat a mexikói VB selejtezőjeként, scsak egyetlen egyszer hagyta el vesztesen a pá­lyát. Az Is egy tét nélküli mérkőzésen tör­tént Izlandon, az !r Köztársasággal szem­ben. Hogy a szakértők mégis borúlátóan ítélik meg a helyzetet, annak az az oka, hogy nem harcoltuk ki a részvételi Jogot sem az 1984. évi Európa-bajnokságon, sem az 1988. évi világbajnokságon. Márpedig ez meglehetősen szomorú bizonyítvány. A válogatott utóbbi szereplései sem tük­rözik a csehszlovák labdarúgásban uralko­dó helyzetet. A legfelsőbb bajnokság, amely ■mindennek az alapja, nem valami színvo­nalas. Túlságosan ingadozik a csapatok tel­jesítménye, sőt még a válogatott összeállí­tásánál számba vehető Játékosok teljesítmé­nye is. Nem csoda, hogy a bajnoki mérkő­zések túlnyomó része Jóformán üres lelátó előtt zajlik, s ez figyelmeztető Jel. A labda­rúgás nem öncélú szórakozás, hanem Igenis a közönség szórakoztatása. A szövetség el­nöke is ezt hangsúlyozta, hogy meg kell nyernünk a közönséget. Ez pillanatnyilag az egész labdarúgó mozgalom legfontosabb feladata. Hogy mivel? Természetesen a Jó és tet­szetős Játékkal. Erre kell törekednie min­den edzőnek, szakembernek, tisztségviselő­nek és természetesen labdarűgőnak le. El­sősorban nekik kell belátniuk, hogy szégyen üres lelátók előtt Játszani. Méltóságon aluli. Minden alantas mesterkedést ki kell Irtani a labdarúgásból. Nem hagyhatjuk, hogy ü- gyeskedök uralják a mozgalmat. Csakis a Játék döntsön. Rokonszenves a válogatott edzőjétől. Jo­sef Masopusttól, hogy-az NSZK-tól szenve­dett tavaly áprilisi katasztrofális vereség­ből levonta a következtetést. Nem töreke­dett láványos sikerekre, hanem kitartóan építette a csapatot. Törekvését többé-kevés- bé siker koronázta. Így nyugodtan elmond­hatta: „Radikális beavatkozáshoz, nyúltunk. Elálltunk attól a szándéktól, hogy a vá­logatottat a Bohemiansra építsük, hanem újabb Játékosoknak adtunk lehetőséget. Az­óta a jelenlegi keret — kevés kivétellel — együtt van. Arra törekedtünk, hogy első­sorban a kollektív szellemet szilárdítsuk meg a csapatban, és úgy tűnik, jó úton ha­ladunk.“ Kollektív szellem már lenne. Most már egy kis minőséget is lehetne követelni a játékosoktól. Ennek az alapja azonban az, hogy a bajnokságban is szüntelenül jó lá­tókra törekedjenek. Mert a válogatott já­tékának színvonala csak függvénye a baj­nokság színvonalának. Palágyl Lajoé

Next

/
Oldalképek
Tartalom