Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-01-21 / 3. szám

új ifjúság 4

y*Müwniw—M

iritikus elemzéssel a SZISZ-évzárókon

Tánczos Tibor 1985 szeptemberétől vezeti a SZISZ SZKB mezőgazdasági osztályát. Harmincegy éves. Nagymegyeren (palovu) érettségizett, majd 1978-ban a keszthelyi mezőgazdasági egyetem agrokémiai szakán szerzett diplomát. Magyarországi tanulmányai alatt aktív tagja volt a KISZ-nek. A diploma megszerzése után a dunaszerda- helyi (O. Streda) Agrokémiai Vállalathoz került, s munkahelyén a SZISZ-szervezet egyik alapító tagja s elnöke volt. 1980-83- ban a Csilizközi Efsz növényvédőjeként dolgozott, később Dunaszerdahelyen (D. Streda) a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének járási titkára lett. Innen került Bra- tislavába. 1982-től a SZISZ KB elnökségi tagja.

— Milyen elképzelésekkel, reményekkel vetted át az osztály vezetését?

— Számomra könnyen ment a váltás, hiszen a korábbi és Jelenlegi munkaköröm sokban hasonlít egymáshoz. Egy lényeges különbség azonban van a kettő között: ott íelnött, kész emberekkel dolgoztam, itt pedig fiatalokkal, akiket elsősorban módszertanilag kell Irányítani. Vagy még tömö^reb- ben megfogalmazva: olyan népszerű akciókat megszervezni, elindítani, amelyek nem akadnak meg kerületi, járási szinten, hanem eljutnak az alapszervezetek minden tagjához, s körükben érdeklődésre tartanak számot.

— Körülbelül hány SZisZ-tag munkáját Irányítja a mezőgazdasági osztály?

— Szlovákiában a 667 szövetkezet közül '478-ban működik SZISZ-alapszervezet, a 66 állami gazdaságban 112, az egyéb mezőgazdasági jellegű üzemek, vállalatok, kutatóintézetek égisze alatt pedig 289 alapszervezet, vagyis összesen 24 360 fiatal dolgozik. Részben a mi irányításunkkal dolgozik a falusi alapszervezetekbe tö^mörült 48 500 tag is. Hadd jegyezzem meg itt, hogy a falusi és mezőgazdasági üzemek mellett működő alapszervezetek tagsága az utóbbi öt év során több mint ötezerrel gyarapodott.

— Tehát nyugodtan beszélhetünk több tízezer fiatalról, több tízezer fiúról és lányról, akik bár á mezőgazdaság területén dolgoznak, mégis különféle elvárásokat támasztanak a SZISZ iránt. Hogyan tuiyátok ezeket kielégíteni?

— Elsődleges feladatunknak tekintjük a taglétszám állandó növelését, elsősorban a fizikai munkát végzők köréből. Ezt egy további nem kevésbé fontos feladat követi; olyan programot biztosítani a tagságnak, amely kielégíti igényeiket, megfelel elvárásaiknak, hogy megtalálják számításaikat az érdek, és tömegszervezeti munka számos területén. Ez pedig már nem könnyű feladat. Az utóbbi évek során változtak a fiatalok igényel, s úgy érzem, ml kicsit lemaradtunk. Jobban kell idomulnunk ezekhez az igényekhez, nekünk Is változtatni kell a munkastílusunkon. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk az eddiginél is jóval nagyobb mértékben bekapcsolni a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat is a tudományos-műszaki munkába, az ilyen jellegű SZISZ-rendezvényekbe, szakmai vetélkedőkbe. Itt általában fizikai munkásokról van szó, de a jól bevált és a nagy népszerűségnek örvendő akcióink közé tartó, zik az „Egy szem se vesszen kárba“, és említhetném a különféle Zenit-versenyeket vagy az Ifjúsági stafétát.

— Említetted munkátok felfrissítését, hogy változtatni akartok rajta ...

— Ügy érezzük, elsősorban a mezőgazdaságban dolgozó értelmiségi fiataloknál mutatkoznak tartalékok. Őket szeretnénk az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben bevonni a munkába, hogy ezek a fiatalok pedig felhívják a figyelmet azokra a tartalékokra, amelyek fö^lött a gazdasági vezetés elsiklott, vagy amelyeket nem képes megoldani egyedül. Mi ehhez a munkához szeretnénk megteremteni a társadalmi teltételeket. Csak a társadalmi teltételeket, mert a végső megoldás, végeredményben, mégsem lehet kizárólag a SZISZ feladata. Továbbá úgy véljük, meg kell tanítani a

fiatalokat felnőttként gondolkozni, fellépni bizonyos fórumokon, hogy egyenrangú partnereivé váljanak a többi tömegszervezetnek.

— Néhány alapszervezetben a vezetőség panaszkodik a tagság passzivitására. Ti is érzitek ennek hatását?

— Ábrándjaim nincsenek. Tudom, hogy nem minden fiatal egyformán tevékeny. Viszont tudom azt is, hogy a tagság''egy hányada, sajnos, talán csak a kisebbik hányada viszont nagyon aktív. És számomra az a fontos, hogy ezek az aktív fiatalok milyen minőségű munkát végeznek, hogy mennyire fáradoznak a többiek mozgósításán. Mert vallom azt, hogy a jó példa vonz, ez a legnagyobb ösztönző erő, a legmeggyőzőbb érv. Pontosabban: ha egy- egy alapszervezet tétlen fiataljai látják, hogy a szorgos tagok jól érzik magukat a közösségben, hogy munkájuknak van látszata, akkor ez serkentőleg hat azokra is, akik korábban ódzkodtak a közösségi mun. kától.

De hogy mindez az elképzeléseink szerint megvalósulhasson, a járási bizottságok irányító szerepén kívül az adott munkahelyek gazdasági vezetésén is múlik. Azon, hogy milyen feltételeket teremtenek a fiataloknak, mennyire engedik kezdeményezésüket kibontakozni, továbbá függ a szisznek a falu vezetőségével és a többi tömegszervezettel való kapcsolatától is.

— Említenél néhány alapszervezetet, ahol mindezt jól összhangba tudták hozni?

— A jók között is a legjobbakként megemlíthetném a Nagykürtösi (V. Krtíé) Állami Gazdaság alapszervezetét, a éafárikovól, a királyhelmeci (K. Chlmec) állami gazdaságok fiataljait. Ők akár példaképei Is lehetnének a többieknek.'

— Ezekben a napokban zajlanak az alapszervezetekben az évzáró taggyűlések. Mit

vártok ezektől az évzáróktól, amikor az elmúlt időszakban végzett munkájukat ér-< tékelik a fiatalok?

— Elsősorban a kritikus elemzést. Hogy a hibákat feltárva vonják le a tanulságokat, így talán kiküszöbölhető lesz az esetenként mutatkozó, formalizmus. És azt Is elvárjuk, hogy az alapszervezetek elnökei vegyenek részt a falu, a gazdaság többi tömegszervezetének évzáróin, közösen, e- gyütt vitassák meg a problémáikat, s a falu, a gazdaság vezetőinek mondják el gondjaikat, elvárásaikat. S nem utolsósorban azt, hogy az alapszervezet vezetői reális terveket dolgozzanak ki az elkövetkező 1- döszakra. Olyan jellegű feladatokat végezzenek, amelyek a társadalom és az egyén szempontjából is fontosak, hasznosak.

Zolczer János

Fotó: Palágyl

Elmondja: Kiss Péntek József, a MA- TESZ szervezési és propagációs osztályának vezetője.

Komáromban (Ko-- márno) születtem. Gyermekkoromat a mai Slovanská utcai házunkban töltöttem, amely parasztporta mintájára épült. így * ' annak ellenére, hogy városi gyerek voltam, szerettem a falusi környezetet. Édesanyám a háztartásban dolgozott, s minden szeretete a családra irányult. E gondoskodásért mérhetetlenül ragaszkodtam anyámhoz. Tiszteltem nyíltságát, aggódtam kiszolgáltatottsága miatt.

Édesapám hajógyári munkás volt. Vidám, egyszerű ember, tőle tanultam emberséget, tisztességet, viselkedést. Neki köszönhetem, hogy sikerült átvészelnem olyan élethelyzeteket, melyekbe különben „beletörhetett volna a bicskám“. Ezt a tulajdonságomat gyakran félreértik az emberek, mondván: felületesség, léhaság az oka. Apámmal, ha kitavaszodott, halászni jártunk. Megszerettem a mezőket, a fákat, a vizet, a természetet. Sajnos, szüleim már nem élnek. Nagyon szerettem őket.

Alapiskolába a Mariánumba jártam. A tanulásban szüleim nem nagyon tudtak segíteni, egyszerű emberek voltak. Ha visszagondolok diákéveimre, mai jellemem már akkor sejthető volt. Nem adtam az olyan apróságokra, mint a füzeteim külalakja. Egyszer dolgozatot kellett írnunk. A tanító járt a padsorok között, s megállt fölöttem. Nagyon tetszett neki a dolgozatom. Felemelte és megmutatta a többieknek. Akkor vette észre, hogy a füzetnek csupán két lapja kapcsolatos a tantárggyal, a többire rajzoltam. Két tanítómra emlékszem különösen. Egyik a magyar szakos Németh Albertné, aki beküldte verseimet a pionírház alkotóversenyére, ^ megnyertem a versenyt. A másik Sterk Istvánná, elsős tanító nénim. Csak most tudatosítom, milyen türelemmel viselte kényes, nyafka viselkedésemet.

Abban az Időben nagyon szerettem olvasni. Például már hetedikben elolvastam Stendhal Vörös és fekete című regényét. A Kopócs-trafikban vásároltam a Ludas Matyit, mert azt is szívesen olvastam. A mai napig is többféle irodalmi zsáner híve vagyok, Szeretem például Joseph Heller Valami történt című bestsellerjét, a profi módon „megcsinált glccset“ könyvben és film. ben egyaránt. Természetesen azért különbséget kell tenni szerző és szerző közö'tt. Diákkorom másik nagy szenvedélye a televíziónézés volt. Keresztanyáméknak Komáromban az elsők között volt készülékük.

Senki sem sietett haza

Esténként hozzájuk járt a család televíziót nézni, amit legtöbbször én kezdeményeztem. Közben rengeteget rajzoltam. Volt egy idő, amikor elhanyagoltam az iskolát, és a hetedik osztályt meg kellett Ismételnem.

Iparművészeti szakközépiskolába készültem, de az csak álom maradt. 1968-ban a Komáromi (Komárno) Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola diákja lettem. Elsőben Konczer József volt az osztályfőnököm, a további két évben pedig Ipóth Barnabás. Ügy érzem, hogy teljes mértékben éltünk az akkor kezdő tanár tapasztalatlanságával, bizalmával. 1970-ben emlékezetes kiránduláson voltunk Fonyódon. Ügy hallom, Ipóth tanár elvtárs most is évente elviszi osztályát tanulmányútra. A tantárgyak közül közel állt hozzám a magyar nyelv. Fónadné tanította. A magyar nyelvtant és irodalmat nem tekintettem „tantárgynak“. Ha a nyelvtan logikájának kulcsát megtaláljuk, nem okozhat problémát, ezért a nyelvtant nem is tanultam. Másik kedvenc tantárgyam a biológia volt. Első. ben Bocskáné tanította. Emlékszem, az első leckét nem tanultam meg, s félévkor négyest kaptam, év végén viszont egyesem lett... Bocskáné alapos tárgyi tudást követelt, amiről utólag csak elismeréssel szólhatok. Még ma is tudom, hogy milyen növények tartoznak a perjefélék családjába! Később Hatvanger László vette át a tan- tár^ oktatását, akit a mai napig tisztelek és szeretek.

Őrzök emlékezetemben egy-két diákcsínyt. Az egyik; Az osztály a tornafelszerelést a szekrényben tartotta. Eleinte rendben is volt minden, a gondok ott kezdődtek, mikor az említett tárgyak ,,illatozni“ kezdtek. Osztályfőnökünk legalább ötvenezer kérte, hogy ürítsük ki a szekrényt, nem volt hatása, ötvenegyedszerre szó nélkül kiszórta az ablakon a szekrény tartalmát. A hátsó é- pületben volt a kisegítő iskola, s ezek a tanulók éppen az udvaron sétálgattak. Mikor meglátták, mi hull az ablakból, odafutottak „felfrissíteni“ ruhatárukat, mire az osztály otthagyott füzetet, könyvet, tanárt, és rohant menteni a menthetőt. Csak

ketten a barátommal ültünk nyugodtan, mert tornaruhánkat már jóval a nagytakarítás előtt a tábla mögött lévő vetítőlyuk^ ba rejtettük.

A másik eset: Az iskolaorvos hívatta az osztályt oltásellenőrzésre. Voltak, akiket újra kellett oltani. Őket valamennyien elkísértük, de a rendelő helyett a Szigetre mentünk sétálni. Visszafelé jövet megdöbbenve láttuk, hogy a tanár, akivel óránk lett volna, az iskolaorvos rendelője felöl jön.

Egyszer, az azóta, elhunyt, Dobai János rendezésében bemutattuk a „Tom Sawyer kalandjai“ című színdarabot. Ennek mindenki örült, kivéve a környék macskáit, amelyeket statisztaszerepre (a döglött macska) alkalmaztunk. Minden délután ,.be kellett biztosítanunk“ őket. Egyszer előadás után a szekrényben maradt egy ilyen „statiszta", két hétig. Kellemetlen volt," mikor aztán előadás előtt kinyitottuk a szekrényt.

Az iskola irodalmi színpadának rendezője Gáspár Tibor volt. 1970-ben viszont én is rendeztem egy előadást „Menekülés — próbák“ címmel fiatal hazai magyar költők verseiből. , Közülük néhányan, Tóth László, Varga Imre már ismert költők, néhányan, mint a tehetségesnek ígérkező Szalal Piroska, elhallgattak. A műsor az akkori ti- zen-huszonévesek életérzését, világképét fejezte ki. A járási fesztiváloknak akkoriban forró hangulatuk volt. Éjszakába nyúló szakmai, baráti viták, beszélgetések folytak. Senki sem sietett haza ... Műsorunkat versenyen kívül mutattuk be a Jókai-napo- kon.

A beatkorszak és az ezzel együtt járó életvitel meghatározta az akkori tizenévesek világképét, szórakozását. A-farmernad- rág például ma divatcikk, míg abban az Időben egyfajta állásfoglalást szimbolizált. A mai napig szeretem a beatet és az ebből kifejlődött progresszív zenei irányzatokat. Kedvenceim a magyar beat- és rockegyüttesek: a régi Omega, a mai LGT és a volt Fonográf.

Azt hiszem, a diákélet annyi élményt kínál, hogy lehetetlen valamennyit számba venni. A sok-sok élményből és tapasztalásból mára „letisztultak“ azok, amelyek fontosak és tanulsággal szolgálnak... Mindenesetre, ha végigtekintem eddigi életemet, gyermek- és diákkoromat, majd a felnőné válásom idejét, van azért sok dolog, amiből meríthetnék, ami megtanított embernek lenni, többek között az irodalom, a művészet becsülése és szeretete, embertársaim megértése.

Lejegyezte: Bárány János

< ----------------------Kiss Péntek József középiskolásként