Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-01-21 / 3. szám
„Sohasem éreztem ú^y, hogy a mély vízbe dókák“ ACSKP jsm. MimaasaazvmA Aki ismeri, elismeréssel, megbecsüléssel szól róla. A Pista, az igen! Fiatal, de megfontolt. Nem riad vissza a nehézségektől. Aki az utcán vagy akár munkahelyén találkozik vele, látja rajta, hogy távol áll tőle a kor hetegsége, az idegesség, a feszültség, a kapkodás, magatartása határozottságot tükröz. A 32 éves Koós István mérnök nyugodt, önmagát, a környezetében élőket és munkatársait gazdagító ember, akitől nem idegen az új, a változás, s ha kell, a kétkezi munkától sem ódzkodik. A Bratislavában szerzett gépész- mérnöki diplomájával egy épülő gépgyárba került Rimaszombatba (Rimavská Sobota) üzemszervezőnek, — Talán a szülőföld varázsa, talán a Rimajánosiban (Rimavské lanovce) eltöltött gyermekévek nosztalgikus emlékei parancsoltak haza Tolmácsról (Tlmaée), ahova az iskola elvégzése után a szerződésem szólt. De a leendő gyár hivatalban levő igazgatója is ragaszkodott hozzám, egy kulcsfunkcióval bízott meg. Sohasem éreztem úgy, hogy a mély vízhe dobtak, habár egy üzemszervezőnek sok mindent meg kell mozdítania ahhoz, hogy a gépipar megvesse a lábát egy olyan városban, ahol annak nincs hagyománya, és a szakembergárda is hiányzik hozzá. A gépgyár felépült, és megkezdődött a nagyüzemi termelés. A gondokon, a bajokon, a kezdeti buktatókon közös összefogással sikerült túljutniuk. Az első eredmények sikeresek voltak. — Ott voltam szinte minden tömegszervezet megalakulásánál. A szakszervezetnek és a SZISZ-nek vezetőségi tagja voltam, s tudat alatt mindig úgy éreztem, összekötő kapocs vagyok a gyár fiatal dolgozóinak népes tábora és a vezetőség között. Jó érzéssel töltött el, hogy a bizalom mindig kölcsönös volt. Később a Szlovák Tudományos Műszaki Társaság alapszervezetének is elnöke lett, ahol napjainkban is vezetőségi tag. Később beválasztották a Járási Szakszervezeti Tanács elnökségébe, ahol a gazdasági komisszló elnöki tisztével bízták meg. Pista imádja a sportot, éveken keresztül aktív futballista volt, majd orvosi tanácsra szögre a- kasztotta cipőjét, de mint asztalitenisz-edző és -játékos hódol tovább a sportnak. Közben az élet megy tovább, sőt újabb feladatok. Koós István egyik alkotása. Az utolsó drótos. IFJl]QK<|H|tÍÍMIÍiÍ^^ újabb kihívás várja: a szakmunkásképző. — Folyt a termelés, de ezzel egyidőben történt a gyár fejlesztése is, több mint nyolcszázra kellett emelni a munkások számát, mégpedig sokoldalúan képzett szakmunkásokkal. Jelentős beruházás, a szakmunkásképző felépítése mellett döntöttünk. Mikor aztán elkezdődött az oktatás, az iskola igazgatóhelyettese lettem. Az elmélen oktatás külön épületben, bent a városban folyik, az 540 diák szakmai gyakorlata pedig itt a gyárban, a mi részlegünkön. Háromszobás házgyári lakásában a látogató rácsodálkozik a falon függő festményekre, a polcokon, de itt-ott még a szőnyegen is látható faszobrocskákra, szoborkompozíciókra. Valamennyi a házigazda, Pista alkotása. Egy gépészmérnök, és aki mellékesen a képzőművészet, a festészet és a fafaragás szerelmese ... Ez a 32 é- ves igazgatóhelyettes, fiatal kommunista 1985-ben nyolc kiállításon vett részt alkotásaival, festményei, faszobrocskái megtalálhatók a rimaszombati Gömörl Múzeumban, a rozsnyói (Ro2flava) Bányászmúzeumban, a Salgótarjáni Megyei Művelődési Központban és másutt. Ma már szinte minden szabadidejét ennek a kedvtelésnek szenteli. — Amikor abbahagytam a focit, úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. És ezt az űrt kellett kipótolnom. Az egyik barátomtól kölcsönkértem három formavésőt, és jóformán unalomból kezdtem a faricskáláshoz Éreztem a fa melegségét, és amikor elképzeléseim a fában testet öltöttek, nagyon jó érzés volt látni. Örökre eljegyeztem magam a fafaragással, később pedig a festészettel is. Akinek szép és tartalmas gyermekkora volt, van miből merítenie. Pista a járási képzőművészeti stúdiónak is tagja, mely főleg az önmegvalósítást kereső, alkotó fiatalokat tömöríti magába. A várostól már alkalmi műtermet is kaptak. Itt dolgozik társaival sokszor késő éjszakáig. Aki Knós Istvánt ismeri, az a megbec-ülés hangján szól róla. Mindig józanul csehikszik, munkahelyén is, a művészetben is, lépten nyi inon kitűnik szocialista Im/.aHsága, internacionalizmusa. Aki hivi>:ádbe eleevedik vele, az maga is mcggyü.-.ödhet róla. hogy Koós tolván szerény, de elvhű, önmagával és másokkal szemben is igényes, fiatal kommunista. Polgári László .ib. Új ifjúság 3 Szakmunkásavató ünnep volt a Dunaszerdahelyí (Dun. Streda) Középfokú Szaktanintézetben. Kétszázharminc tanuló várta izgalommal a szakmunkásavató kezdetét. Nyolc, népgazdaságunk számára fontos szakma ifjú képviselői, ünneplőbe öltözött leendő szakmunkások. Dr. Fóthy Ferenc, az iskola í- gazgatója lépett a mikrofonhoz. Sokszor szólt hozzájuk az iskolában eltöltött évek alatt, sokszor hallották intő szavait, tanácsait, útbaigazításait, és most utoljára szólt hozzájuk mint diákokhoz: „... Ne felejtsék, hogy csak helyi Középfokú Szaktanintézetbeií, Közülük kétszázharmlnchat célba ért. Huszonötüket Perleczky Pál mérnök kísérte végig ezen az úi ton. — Számomra Is felejthetetlen marad a nyolcvankettes év szeptembere, ugyanis ezekkel a tanulókkal kezdtem pedagógiai pályafutásomat, és mindjárt osztályfőnökként. A festő-mázolók osztály- főnöke lettem. Bizonyára azért kaptam ezt az osztályt, mert építész vagyok. — Felemelő érzés volt ennek á huszonöt fiatalembernek átadni a szakmunkás-bizonyítványt. Ügy é- reztem, hogy az én munkám is benne van az eredményeikben. A vizsgákon örömmel tapasztaltam, hogy ismereteik jobbak, mint a- milyenre egyébként számítottam. — És a három év alatt milyenek voltak? — Életrevalók. Sok kellemes élményünk van, a kellemetleneket meg már elfelejtettem. — Volt tanítványai már tudják, hogyan tovább. És ön? — Szeptembertől új osztályt kaptam. Népes kollektíva, harminckilenc diák alkotja. Tehát nem lesz könnyű feladatom, de bízom benne, a háromévi tapasztalataim átsegítenek majd a nehézségeken, és munkát becsülő, sokoldalúan felkészített fiatal szakmunkások kerülnek majd ki a kezem alól. Kamocsai Imre csületes munkával teljesülhetnek a vágyaik.. .1 Legyenek hálásak szüleiknek gondoskodásukért. Legyenek büszkék a szakmájukra...!“ Kétszázharminchat ifjú szaß- munkás arcáról sugárzott az ö- röm. Boldog és büszke volt az a huszonhat tanuló, akiket név szerint is kiemelt Horváth Lajos i- gazgatóhelyettes, miközben ismertette a záróvizsgák hivatalos e- redményét. Három és fél év közös gondjai, örömei olyan közösséggé kovácsolták ezeket a fiatalokat, hogy bár az útrabocsátás a szakmunkás-bizonyítvány kiosztásával megtörtént, nem volt könnyű az elválás, kimondani azt, hogy „sze- vasztok“. Tudatosították, hogy ezután már csak a véletlen hozza össze az egykori osztálytársakat. Gálffi Tímea és Sándor Judit a fodrászszakmát választották. Mint elmondták, szurkoltak a vizsgák előtt, de azért bíztak benne, hogy nagyobb baj nem tehet, hiszen mindvégig az Iskola legjobb tanulói köjé tartoztak. Beszélgetés közben úgy éreztem, valami beárnyékolja a boldogságukat. Tímea állt elő vele. Fáthy Ferenc igazgató; „Legyenek büszkék a szakmájukra!“ vidám volt, amikor az iskolában eltöltött évek alatt szerzett élményeiket firtattam. Volt, ahogy volt — mondta Zsuzsa. — Mi mind a négyen varrónőnek tanultunk, és már nagyon vártuk ezt a napot. Van munkahelyünk, kezdődhet az Élet. — Én még szeretnék továbbtanulni — szólt közbe Éva. — Jól jönne a szakmunkás-bizonyítvány mellé az érettségi bizonyítvány is. A gimnázium esti tagozatán szeretnék leérettségizni. Kétszáznegyvenhárom tanuló kezdte meg tanulmányait 1982 szeptemberében a Dunaszerdahe— Sajnos, a mai napig még nincs biztos munkahelyünk. Judit is hasonló „cipőben jár“, de azért derűlátóbb. — Január végéig kell munkába állnunk, addig biztosan megoldódik a munkahelyünk kérdése — mondta. Makó Sándor komoly, megfontolt fiatalember benyomását keltette bennem. Tanáraitól tudtam, hogy az Iskola legjobbjai közé tartozott mindvégig. A neve most is ott szerepelt a kitüntettek listáján, a tanulás mellett az iskola ifjúsági szervezetének életéből is aktívan kivette a részét, sőt egy ideig ő töltötte be a szervezet elnöki tisztségét. Kissé meglepett, amikor megtudtam tőle, hogy számára még nem értek véget a diákévek. — Ezek szerint még nem döntöttél sorsod végső alakulásáról? — Az érettségi után jön a katonaság — mondta —, s utána majd eldől, hogyan tovább. — Festő-mázoló szakmunkás lettem, de úgy döntöttem, hogy továbbtanulok. A Komáromi (Ko- márnoj Építészeti Szakközépiskola nappali tagozatán szeretném folytatni a tanulmányaimat. Februárban, a második évfolyam második félévében kezdem, de előtte még különbözeti vizsgákat kell tennem. Egy ideig bizonyára furcsa lesz, hogy jóval fiatalabbikkal kell majd beülnöm az iskolapadba. Mentei Zsuzsa, Patócs Szonya, Schevella Magda és Durmik Éva társasága elkomolyodott, ha a „folytatásról“ kérdeztem őket, s A szakmunkás-bizunyitványok átadásának ünnepélyes pillanataL ’nMfinifWffrinimii
