Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-06-03 / 22. szám
Uj ifjúság 2 Kommentárunk A llfP M Wl GiUDA Hetekig készültflnk a választásokra. Maid a május 23-án és 24-én megtartott választásokon kifejeződött, hogy a polgárok tanújelét adták felelősségtudatuknak. Mint azt a CSKP KB és a Nemzeti Front nyilatkozata megállapítja: a választások kifejezték az egységes akaratot és az állampolgárok elhatározását, hogy továbbra Is a szocializmus építésének, országunk felvirágoztatásának az útján kívánnak haladni. A választások eredménye megerősíti a szocialista államiságot, azt bizonyítja, hogy országunkban a nép az Igazi gazda és uralkodó. Társadalmunk politikai rendszerének legalapvetőbb alkotórésze a szocialista állam. A burzsoá államhoz viszonyítva a szocialista államnak nemcsak a jellege, hanem funkciója is sajátos. A szocialista állam védi, erősíti és fejleszti a szocialista társadalmi viszonyokat, szervezi a gazdasági, a szociális és kulturális építést- A kommunista párt vezető szerepének érvényesülése révén a társadalmi szervezetek — így a SZISZ — is a dolgozó nép ügyét, érdekét szolgálják. Mint azt a napilapokból már olvasóink tudják, az egész ország területén a Nemzeti Front valamennyi képviselőjelöltjét megválasztották. Ezek a képviselők a munkásosztály: a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, a fiatalok, a nők, tehát dolgozóink valamennyi rétegéből kerültek ki. Ez tükrözi szocialista társadalmi rendszerünk demokratizmusát, nemzeteink és nemzetiségeink erkölcsi és politikai egységét. A dolgozók képviseleti szerveinek láncszeme a nemzeti bizottság. A nemzeti bizottságok kulcsfontosságú szerepet töltenek be társadalmunk egész politikai rendszerében. A nemzeti bizottsági képviselő elsősorban köteles aktívan tevékenykedni választói körében, tanácskozni velük azokról a fontos javaslatokról, amelyeket a nemzeti bizottság szervei megvitatni készülnek; érvényesíteni a nemzeti bizottságokban a lakosság jogos érdekeit; beszámolni választóiknak a nemzeti bizottság munkájáról; tájékoztatni őket a fontos intézkedésekről, új törvényekről és rendeletekről. A képviselő számot ad választóinak a nemzeti bizottságokban kifejtett munkájáról, valamint a lakosság észrevételeinek, javaslatainak elintézéséről. A képviselő állandó kapcsolatot tart fent a választó kerületében tevékenykedő tümegszervezetekkel. munkátában érvényesíti e szervezetek tapasztala.fait és Javaslatait. Ezen a területen igen sókat tehet az ifjúsági szövetség is, nemcsak azért, mert a megválasztott képviselők egyharma- . da fiatal, hanem azért is, mert idősebb képviselőknek is foglalkozniuk kell az ifjúság kérdéseivel. A képviselő nagy lehetőségekkel rendelkezik: jogosult arra, hogy javaslatokat nyújtson be a nemzeti bizottságokhoz, ezek szakbizottságaihoz, illetve a nemzeti bl- zott.ságok tanácsához, kérdéseket intézzen a tanácshoz, annak egyes tagjaihoz' és a szakbizottságok elnökeihez. Kérdéseire késedelem nélkül vála.szt kell kapnia, ha ez lényeges körülmények következtében nem lehetséges, akkor legalább 40 napon belül. A most megválasztott képviselők az elkövetkező években — elsősorban a CSKP XVII kongresszusának irányelvei értelmében — a választási program megvalósításán fognak fáradozni. Ezzel viszonozzák majd választóik előlegezett bizalmát, szolgálják az állampolgárok ügyét, érdekeit. Strasser Gyfirgy CSILIZKÖZBEN Csehszlovákia a BNV-n A napokban zárta be kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár, amelyen a hármlnc ország és Nyugat-Berlln között hazánk is bemutatkozott. A tizenhat külkereskedelmi vállalat útján elsősorban azokat a termékeket mutattuk be, amelyeket az 1990-lg szóló ötéves tervidőszakra megkötött hosszú lejáratú egyezmény alapján szállítunk majd magyar partnereinknek. Ot év alatt a csehszlovák magyar kfllkeres- kedelml forgalomban 8.5 milliárd rubel értékű áru cserél majd gazdát, amelynek csaknem egyharmadát szakosodási és kooperációs megállapodások útján szállítjuk. A BNV látogatói különösen megcsodálták autóiparunk újdonságait, köztük a Párizs — Dakar rallyé-n igencsak sikeresen szerepelt új, pneumatikus rú- gózásű nagy teljesítményű nyerges vontatót, és a Tatra típusú tehergépkocsik legújabb változatát. íhgy) Gyermekrajzok kiállítása A SZISZ klsgéresl (Mal^ Horeä) alapszervezete „Gyermekek a békéről“ címmel rajzklélll- tást rendezett. A kiállításra 108 rajz érkezett, amelyeket közel kétszázan tekintettek meg. Kovács Mónika CslIlzkOz a Csallóköznek az a része, amely a Cslllz-patak és az öreg Duna között terül el. Régen mocsaras. Ingoványos terület volt, de időközben, főleg emberi beavatkozásra megváltozott a táj jellege. A legnagyobb változáson azonban mostanában megy át a tájegység a Dunán épülő vízi erőművel összefüggésben. Itt gazdálkodik hét falu — Cslllzradvány (Cillzská Radvafl], Kulcsod (Kfúőovec), felony (Baloúj, Medve (Medvedov), Patas (Pastuchy), Nyárad (Topofovec) és Palkovlíovo — határában a Cslllzközl Egyesített Földműves-szövetkezet, a Csallóköz egyik legjobb mezőgazda- sági üzeme. Itt működik a hét alapszervezetet és 194 tagot tömörítő SZISZ-szervezet, amelynek a hatásköre gyakorlatilag megegyezik a szövetkezet hatáskörével. De mégsem üzemi szervezet. Hogy miért? Ezt Bozsaky Erzsiké, a szervezel elnöke fejtette ki: — Mégsem, de mégis, jómagam a szövetkezetben dolgozom mint a műszaki szolgáltatások dlszpecsére. Az Időm java részét azonban a hét alapszervezet és a tizenhét tagú vezetőség munkájának Irányítása köti le. Ez csak úgy lehetséges, hogy a szövetkezet vezetősége. Halász jános mérnökkel, az elnökkel az élen lehetővé teszi a mozgalmi munkát, és a szervezetet lényegében magáénak tekinti. Viszont nem akartunk kimondottan üzemi szervezetet létrehozni, mert az emHalgas Ildiké lltett falvakban sok, túlsúlyban van az olyan fiatal, aki a szövetkezeten kívül dolgozik vagy tanul, és őket sem akartuk kizárni a SZISZ- életből. Az sem lenne célszerű, hogy több szervezetet alakítsunk a községekben, mert ez az erő szétforgácsolásához vezetne. Ezért maradtunk az egységes alapszervezetek mellett, amelyeknek messzemenő önállóságot biztosítunk. Tulajdonképpen mindegyik a saját munkaterve szerint dolgozik, és csak akkor fogunk össze, ha egy nagyobb szabású közös akcióról van szó, vagy ha a szövetkezet érdeke úgy kívánja. Ez néhány közös akciót jelent évente, amelyet az üzemi vezetőség hangol össze, é minden alapszervezet elnöke képviselve van benne. Módfelett demokratikusnak és célszerűnek tartjuk ezt a munkaformát. Alighanem az is, mert a legtöbb alapszervezet jól dolgozik. Klubmunkában, társadalmi munkában, a kultúrában egyaránt. De azért Bozsaky Erzsiké szerint a legjobb mégis talán a kulcsodl alapszervezet, amelynek az elnöke Halgas Ildikó. Szintén a szövetkezetben dolgozik, a kulcsod! részlegen. A közelmúltban a SZISZ kerületi politikai Iskolájában hosszabb tanfolyamon volt, azóta még színesebb, még gazdagabb az alapszervezet munkája. Jól hasznosítja az Iskolában szerzett Ismereteket, tapasztalatokat. Nem árulunk el pletykát, hogy élete társát Is a mozgalomnak köszönheti. A kerületi politikai Iskolában Ismerkedett meg egy fiúval a Galántal járásból, március 8-án tartották az esküvőt. Az újdonsült férj Is hamarosan a Csllizközbe költözik, bizonyára nemcsak Ildikónak lesz támasza, hanem a mozgalmi munkában is erősítést jelent. Egyébként ha már az esküvőnél tartunk. Kulcsodon szép szokás, hogy a tagok életének emlékezetes e- seményelről közösen megemlékeznek. — Ezek a legszebb, legmeghlttebb pillanatok az alapszervezet életében — mondja Ildikó. — Legjobban összekovácsolják a közösséget. Az ünnepeltek a figyelmesség láttán rendszerint elérzékenyülnek, és egész biztos sokáig nem felejtik el. Jól működik a művelődési házban az Ifjúsági klubunk. Pénteken, szombaton és vasárnap soha sem üres a klubterem. Nem erőltetjük a dolgot, de a tagok szívesen eljönnek a politikai és egyéb előadásokra Is. Nagyon jő visszhangja volt például annak az előadásnak, amelyet Idősebb Tánczos Tibor, a pártalapszervezet elnöke tartott, a békeharc és a fegyverkezés kérdéseiről, vagy egy további előadásnak a fiatalok helyzetéről a nyugaton. Nagyon jól együttműködünk a Csemadok szervezettel. Az elnök, Keszegh Ernő tanította be a Furfangos szerelmesek című színdarabot, a- mely hosszú Idő után a SZISZ-alapszervezet első műkedvelő színházi előadása volt. A sport- szervezetnek nagy segítséget nyújtottunk a pálya körülkerítésében. A községfejlesztéshez eBozaaky Erzsik* gyébként tavaly háromszáz óra társadalmi munkával járultunk hozzá, és nem gond, ha rohammunkát kell szervezni a szövetkezetben. Amikor átvettem az elnöki tisztséget, az alapszervezet elég rosszul dolgozott, a legtöbb fiatalt nemigen érdekelte a mozgalmi munka. Gondolni sem mertem arra, hogy ennyire belelendülünk. Vannak olyan megmozdulásaink, amelyekre eljönnek Szapről, Balonyről vagy, Csillzradványról Is. A kapcsolat az alapszervezetek között még csak niost van kialakulóban, de már jelentkeznek az első kézzelfogható eredményei. Egyik legnagyobb közös rendezvényünk a cslllzközl maraton, amelyet minden évben május 8-án, hazánk felszabadításának évfordulója tiszteletére rendeznek. — Az ötlet Ifjabb Halász Jánostól, a szervezet alelnökétől származik — mondja Bozsaky Erzsiké. — 0 jött azzal, hogy futóversennyel tisztelhetnénk meg az emlékezetes évfordulót. Idén, a verseny negyedik évfolyamán hat kategóriában 150 férfi és nő, fiú és lány állt rajthoz. Ami bennünket legjobban megörvendeztet, hogy minden évben ott vannak a szövetkezet és a község vezető képviselői Is. Nem sajnálják a költséget sem, úgyhogy a résztvevőket értékes ajándékokkal lephetjük meg. A cslllzközl maratonnak már rangja van a környéken. A cslllzközl SZISZ-esek mozgalmi évének legnagyobb eseményére pedig most szombaton kerül sor. Az év fénypontja a bagyomávnos cslllzközl ifjúsági találkozó, afféle ifjúsági fesztivál. — Szívesen látunk rajta minden környékbeli vagy távolabbi fiatalt — mondta búcsúzóul Bozsaky Erzsiké. Elmegyünk. Falágyi Lajos A szerző felvételei NEMCSAK ÜZLETELNEK Az Intercoop szövetkezeti külkereskedelmi vállalatnak már évek óta nagyon jó kapcsolatai vannak a Hungarocoop magyar szövetkezeti külkereskedelmi vállalattal. A kereskedelmi kapcsolatok egy éve a közvetlen baráti kapcsolatokkal is társultak. Mindkét vállalatban sok fiatal dolgozik. Annak Idején a Hungarocoop KlSZ-szerve- zetének és az Intercoop SZISZ-alapszerve- zetének tagjai megegyeztek, hogy egyszer egy évben — felváltva a két fővárosban — baráti találkozót rendeznek. Pontosan egy évvel ezelőtt az Intercoop fiatal képviselői részt vettek a partnervállalat budapesti sportjátékain. A három nap során röplabdában, asztaliteniszben, labdarúgásban és kosárlabdában mérték össze tudásukat. Az asztaliteniszben és a labdarúgásban a Hungarocoop, röplabdában és kosárlabdában akkor az Intercoop győzött. A sporton kívül természetesen városnézés és egyéb szórakozás is volt műsoron. Elszállt egy év, és a közelmúltban az Intercoop ifjúsági szervezetének tagjai láthatták vendégül magyarországi barátaikat. Első este fogadta a magyar vendégeket a vállalat, a szakszervezet és az ifjúsági szövetség vezetősége. Másnap a kedvezőtlen Időjárás miatt a kosárlabda- és röplabda- viadalt tornateremben játszották, s a győzelmet mindkét sportágban a vendéglátók szerezték meg- Vasárnap a labdarúgómér- közés a vendégek diadalával ért véget, asztaliteniszben azonban megint csak a hazaiak győztek. Szombaton a magyar vendégek városnézésre mentek, többek között a köznyelven mamutnak becézett nagy sörözőbe Is betértek. A juniorhotelban megtartott bűcsúta- lálkozón nehéz szívvel váltak el egymástól. A rövid idő alatt elszakíthatatlan baráti szálak szövődtek a két ország Ifjúságának képviselői között. Ahogy Anton LukaíovlC, az Intercoop SZISZ-alapszervezetének elnöke mondta búcsúbeszédében: „Ha fiatalok találkoznak egymással, mint ezúttal Is, az mindig baráti és örömünnep ...“ Roman Benei A környezetvédelmi világnapra NE PUSZTÍTSD EL A VILÁGOT! A Boney M- együttesnek van egy dala, amely így kezdődik: „Don’t kill the World!“ Magyarra fordítva azt jelenti, hogy ne pusz- tísd el a világot. Ártatlan, tiszta gyermekhang énekli az említett sort, majd bele- zendül az Ismert kórus. A dal tömény felkiáltás a környezetvédelemért, amelynek a világnapjáról június 5-én emlékezünk meg. Idáig jutottunk, hogy az emberiség legnagyobb létkérdése a természeti környezet megóvása. Szinte már csodával határos, hogy az ember elbírja a rengeteg káros hatást, ami a mai civilizációban éri. Nem ok nélkül erősödik az egész világon a mozgalom, hogy védjük meg a természetet, életünk színhelyét, a további szennyeződéstől, pusztulástól. 1972-ben Stockholmban az ENSZ égisze alatt tartottak először nemzetközi környezetvédelmi konferenciát, amelynek az első napját. Június 5-ét — megemlékezésül és emlékeztetőül — világnappá nyilvánították. Azóta ez a nap az emberiség önvizsgálatának a napja: hogyan sáfárkodunk azokkal a kincsekkel, természeti értékekkel, amelyeknek gazdái lettünk és amelyektől létünk függ. Sajnos, nem a legokosabban, éppen ezért az ökológia a háború és a béke, a demográfiai robbanás, a nyersanyag- és energiagondok mellett a világ alapvető kérdésévé emelkedettt. A tudomány és a technika Jóvoltából az ember meghódította a Földet, sőt annak határain Is túlmerészkedett. De hogy menynyire kötődünk kis bolygónkhoz, ml sem mutatja jobban, mint az, hogy az űrbe is magunkkal visszük mindazokat a javakat, amelyeket bolygónk ad és amelyeket sehol sem nélkülözhetünk. Éppen ezért a hódítás, a fejlődés, ha nem párosul okos önmérséklettel, józan gazdálkodással, veszélyes lehet, létében fenyegetheti a világűr titkait kutató embert. Folyóink egy része még mindig szennyezett, bár már nagyon sokat tettünk megtisztításukért. A termőföldek telítve vannak peszticldekkel. herbicidekkel, a levegő tele van füsttel, kipufogó gázokkal, szénmon- oxlddal- Prága utcáin például az autók egy év alatt annyi oxigént elnyelnek, amennyire a főváros lakosságának egy emberöltő alatt szüksége lenne. Nem fényűzés tehát a gyalogoszónák kijelölése, hanem szükség- szerűség. Egy léglökéses repülőgép oxigén- fogyasztása a London — New York vonalon annyi, amennyit egy ember 125 év alatt használna el. Amerikai adatok szerint csak az USA-ban egy év alatt annyi szennyező hulladékanyag „termelődik“, hogy felhalmozva három méter szélesen, hat méter vastagon 4500 kilométeren húzódna végig. Tény, hogy a környezet szennyeződése az Ipari fejlődés káros következménye. Az é- letszínvonal emelkedése azonban nem érhető el ipari fejlődés nélkül, azonkívül a hatványozottan szaporodó lakosság ellátása szinte lehetetlen fejlett ipar nélkül. Az Ipar fejlődésének korlátozása tehát nem lehet megoldás. A születésszabályozástől nem várható, hogy csökken a Föld lakosainak száma. Esetleg csak mérséklődne a szaporodás üteme. Egy mód és lehetőség van tehát csak, hogy megmeneküljünk a degenerálódástól vagy esetleg a teljes kipusztulástól: a ter-i mészet, környezetünk védelme. Ennek ér dekében hatásos törvényes rendelkezések re, intézményes és társadalmi akciókra, va lamint egyéni öntudatra van szükség. összhangban élni a természettel, mente-* sülni a civilizációs ártalmaktól, e^ lehet az egyetlen cél. A humanizált tudományt és technikát kell szövetsége.sünkké tennünk, hiszen az ember az egyetlen lény, aki alkotó módon újrateremtheti az öt körülvevő tárgyi világot. Korunkban — a felgyorsult fejlődés kö-i vetkezményeként — módosult a környezet-* védelem Jellege és minősége. Ma másféle ökológiai egyensúlyra van szükség, mint volt akár a közelmúltbar. Is. Ma már környezetépítésről beszélünk. Ebbe aztán Iga-* zán beletartozik minden. Az is, ha lehajolunk egy eldobott clgarettavégéft vagy eH jlltetünk egy fát. És ez Igazán nem nagy művészet, környezetünk szempontjából annál többet jelent. _ p. J.