Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-06-03 / 22. szám
Ul IjifeagT Mindenki náfeképpen képzeli el e)i ezredtordnidt, de akkaa esi»» te minden ember véleménye megéhezik, hogy elsdzorban a mi* szaki tndoradnyolr fejlődése, lesz Jelentős. Nagyon sokan «londtak már véleményt arrőli hogy milyen lesz életünk, mqnkánk 2000-ban. Az alábbiakban hazánk egyik kisközségének, GOmőralmágynak (Ga- mersk^ Jablonec) a fiataljai adják közre elképzeléseiket. Jellegű munkát kétezerben, de már előbb is nyugodtan végezhetik robotgépek. Azok nem fognak derékfájásra, sem fáradtságra panaszkodni. Természetesen az emberre a teljes automatizáltság korszakában is szükség lesz, mert egy robotot azért meg kell szerkeszteni, szerszámokat is kell gyártani valakinek, a gyerekeket Mindenképpen remélem, hogy kétezerben kevesebb lesz a bosr- szantó apró probléma, mint ma. A tömegközlekedés a gyárak munkaidejéhez fog alkalmazkodni. Azért kezdem ezzel a problémával, mert több kisgyerekes bejáró munkatársam is van, akiknek gond, hogy idejében az óvodába érjenek. Negyed ötig dolgozunk, és 16.10-kor már elmegy az autóbuszunk. Lehet, hogy a kívülállóknak ez apróságnak tűnik a sok más, ezreket érintő probléma mellett, de számunkra ennek a megoldása lenne a legfontosabb. Cse- vice (Stavica), szülőfalum, 100— 110 ember közössége. Mindent itt. gozaton elvégezném valamelyik szakközépiskolát. Alabán Gyula, 27 éves, a gömör- almágyi szövetkezet gépjavító műhelyének vezetője, a szövetkezet SZISZ-szervezetének elnöke: Szövetkezetünk Szlovákia harmadik legnagyobb dohánytermesztője, és ha a jövőnkkel foglalkozunk, akkor elsősorban ebből a tényből kell kiindulnunk. A dohánytermesztés ma még nagyon munkaigényes, kevés műveletet gépesítettek. Az idén például a nyolcvan százaléka dombos területen van kiültetve, oda pedig nem vihetünk gépeket. A törést és a további feldolgozást is kézi ÉLETEM 2000-BEN Alabán Klári Szabó Gyula Agócs Erzsiké Alabán Gyula Agócs Gyula sem tanítják majd Irnl-olvasnl robotok és én egyelőre például a művészetet sem tudom elképzelni alkotó emberek nélkül. Almágyl vagyok és szeretnék is ittmaradni. De hogy a hozzám hasonló fiatalok ne szaladjanak a faluból, ahhoz valóban szükség lenne megteremteni a feltételeket. Az életmód nemcsak ideális lakáskörülményekből és jó munkából áll, hanem kultúrából is. Lakáshoz hozzásegít bennünket a szövetkezet, hogy családi házat é- pítsünk, nagyon szép kölcsönt kapunk, és ezt meg Is becsüljük. De akiknek nincs családjuk, mint például nekem, a faluban nincs nagyon hová menniük. Hiányzik például egy presszó. Kötődünk Al- mágyhoz, és szeretnénk, ha megőrizné falujellegét, de valahogy úgy, hogy ne irigyeljük a városi fiataloktól a szórakozási lehetőségeket. Hajlandók vagyunk ennek érdekében segíteni, mert bennünket, fiatalokat is büszkeséggel tölt el, hogy falunknak például olyan alapiskolája van, amely párját ritkítja a környéken, öthektáros területen épült, tizennyolc tantermes. Azt hiszem, még kétezerben is eléggé modern lesz. Agöcs Erzsiké, 19 éves, a cipőgyári kisüzem varrónője: Alabán Klári, 19 éves, a helyi szövetkezet dolgozója: A füleki [Filakovo] gimnáziumban érettségiztem. Néhány évvel ezelőtt sokan még elképzelhetetlennek tartották, hogy egy é- rettségizett fiatal szövetkezetben dolgozzon. Ma már ez egyre természetesebb, sőt, azt hiszem, hogy a jól gazdálkodó szövetkezetekbe egyre nehezebb még gimnáziumi érettségivel is bejutni, hiszen van elegendő mezőgazdasági szakember. Az év nagy részében a szövetkezet cipőgyári melléküzem- ágában dolgozom mint varróhő, csizmabéléseket varrók. Természetesen, ha a szövetkezetnek szüksége van ránk, akkor abbahagyjuk a gyári munkát, és megyünk a földekre, jelenleg például a szőlőben dolgozunk, ezt a munkát pedig majd a dohánypalánták ki- ültetése követi. Néhány hónapja férjnél vagyok, a férjem szintén a szövetkezetben dolgozik, mezőgazdasági gépjavító. Az ő szüleinél lakunk, hálásak vagyunk, hogy legalább kezdetben segítenek bennünket. Kétezerre, remélem, lesz már saját házunk vagy lakásunk, hiszen mint minden fiatal házas, mi is szeretnénk gyerekeket. Változhat minden körülöttünk — a technika, lehetnek robotok, fogom is támogatni, mert szeretem a modern dolgokat — viszont amit mór most ellenzek, és szeretném, ha sértetlen maradna: az anya-gyermek viszony, az anya szerepe a gyermeknevelésben. Jó lenne, ha mi, nők a technika előrehaladásával egyre nagyobb szerepet tudnánk vállalni gyermekeink neveléséből. Ügy gondolom, hogy a két dolog ösz- szefügg, hiszen a műszaki fejlődés számos háztartási munka gondját leveszi a vállunkról, ezért remélem, hogy 2000-ben több jdö Jut majd a családra. Természetesen magam sem akarok lemaradni a fejlődésben. Szeretném magamat képezni, elsősorban azon a szakterületen, a- melyen dolgozom, szeretném táv- úton elvégezni a Rimaszombati (Rím. Sobota) Mezőgazdasági Szakközépiskolát. Egyelőre ennyi a tervem kétezerre, de szinte e- gészen bizonyos, hogy hét-nyolc év múlva, még az ezredforduló előtt már sokkal igényesebb lesz. Szabó Gyula, 22 éves elektroműszerész: A szövetkezet cipőgyár! melléküzemágában dolgozom karbantartóként, .gépjavítóként. Az üzemben nem gyakori a gépek meghibásodása, mert új a berendezés, viszont az ott dolgozó hatvannégy nő munkája nagyon egyhangú. Éppen ezért gondolom, hogy az ilyen Almágyon kell bevásárolnunk, lassan már megszoktuk azt a gondolatot, hogy Alraágy „elővárosa“ vagyunk, hiszen a falu is abba az irányba terjeszkedik. A vidék, a faluk fejlődése mindig lemaradt az iparvidékek, a városok fejlődése mögött. Ügy érzem, hogy 2000-ig ebben lesz nagy előrehaladás, mégpedig akkor, ha a falukban is igénybe vehetjük azokat a szolgáltatásokat, amelyek egyelőre csak a városokban és néliány nagyobb községben találhatók. Gondolok itt például a fodrászatra, a borbélyműhelyre, tisztítóra, mosodára, vagy ahol a háztartási gépeket javítják. Nem kö- vetelődzünk, tudjuk, hogy sok szolgáltatás létrehozása folyamatban van — csak reméljük, hogy még 2000 előtt valamennyi megvalósul. Várható a mi kis településünk, Csevice fejlődése is, mert szakemberek a közelmúltban megállapították, hogy vastartalmú vize gyógyhatású. Az én mikrovilágom Is nagyot fog változni, hiszen a családalapítás minden fiatal életében nagyon jelentős esemény. Szeretnék mielőbb leérettségizni is. Ennek szükségét nagyon érzem, és vőlegényem Is szeretné, ha esti taerőveí végezzük. Ezt nem hagyhatjuk annyiban. Ha valaki nem előz meg bennünket, akkor ml fogjuk törni a fejünket valamilyen újításon, hogy könnyítsünk asz- szonyaink munkáján. Tavaly ennek már volt konkrét eredménye, készítettünk egy magházföldrostá- lót. Míg nem volt, kézzel kellett készíteni a dohánypalánták alá a finom földréteget. Másfél hónapig készült a szerkezet, de nagyon sokat segít. A mezőgazdaságban sok a lehetőség az újításra. A szövetkezetnek jelenleg 520 dolgozója van, köztük hál'isten-« nek nagyon sok az ügyes flataL A vezetőség támogatja kezdeményezéseinket, és tudunk is felmutatni eredményeket. Két évvel ezelőtt mint a járás legjobb Ifjúsági szervezete megkaptuk a SZÍSZ járási bizottsága vándorzászlaját. Nem kétezerig, hanem még a* Idén felépül a szövetkezet új gépjavítóműhelye. Nagyon szükségét érezzük, de ha kész lesz, akkor korszerű felszerelésével megfelelő munkakörülmények között dolgozhatnak majd az ezredforduló gépjavítói. Agócs Gyula, 22 éves, a szövetkezet sofőrje: Az Idősebbek a megmondhatói, mennyit gyarapodott Almágy. Van új Iskolánk, aránylag új a szövetkezet épülete is, a számos családi házról nem is beszélve. Az a szakterület, amelyen jelenleg dolgozom, a közlekedés, a forradalmik közé tartozik, nagyon gyorsan változik. A szövetkezetnek két autóbusza van, ezekkel szállítom a dolgozókat reggel a munkahelyekre, délben ebédre. Ez is csak az utóbbi évek kiváltsága, a szövetkezet gondoskodásának egyik megnyilvánulása. Négy falut tömörít .magába a szövetkezet: Almágyot, Péterfalvát (Petovce), Dobfenéket (Dubno) és Csevlcét. Idővel egészen biztosan közelebb kerülnek egymáshoz ezek a települések, lehet hogy nem is lesz szükség a munkámra, de most mindenki él vele és dicséri. A falunak nincs vasútállomása — lehet, hogy 2000-ben már ez is lesz, viszont senki sem szeretné, ha a falu gyönyörű csendjét megzavarná a vonatzakatolás. A közlekedésben valóban félelmetes változások várhatók, hiszen már nem számít szenzációnak, hogy például Franciaországban és Japánban a gyorsvonatok 200—250 kilométeres óránkénti sebességgel száguldoznak. Mi, falusi emberek, nem vagyunk a nagy sebesség hívei, számunkra inkább a biztonság a fontos. Van saját gépkocsink, az autó már a jelenkorban sem számít elérhetetlen cikknek, de azért a kerékpárt sem dobjuk a szemétdombra.., Elképzelések, amelyek tükrözik a ma gondjait, de a reményt Is, hogy mielőbb megoldódnak. Érintik a közösséget, amelyben a megkérdezettek élnek, dolgoznak, de saját kis világukat is. Törekvő, dolgos fiatalokat ismertem meg Gömöralmágyon, a Gortva-patak völgyében, az Alabánok és Agócsok falujában, olyanokat, akikre a falu, de a szövetkezet Is egyaránt büszke lehet. Nem .mérnökök, tudósok mondtak vélém'ényt a közeljövörőt, hanem egyszerű emberek, akik tudják, hogy a fejlődés hosszadalmas folyamat. Ez a falu tele van kerékpárral, de korszerű tágas családi házakkal la. Ottjártamkor «'téren tanyáztak a komédiások az elmaradhatatlan körhintával, de ők ugyanúgy hozzátartoznak a falu képéhez, mint azok a fiatalok, akik modern termlnolőgléban gondolkoznak, robotokat emlegetnek és qzzal. foglalkoznak, hogyan lehetne köny- nyftenl a földeken dolgozó asszonyok munkáján, és annak ellenére, hogy a faluban nincs presszó, sok a szerelmet fiatal, a házalt előtti „hidakon“, esténként folyik az udvarlás és a terefere. : ; N. Zácsek Erzsébet Folgárl László felvételei Jöhet a nagybetűs élet Amíg az osztályt elmerengv'e nézem, Eszembe jutnak a szép : diákévek. Diákábrándok, diákremények, diá'kszerelmek Búcsú tőletek. — visszhangzik az'osztály, a folyosók, a tanári, az igazgatói szoba, de még az udvaron is cseng, száll 42 diáklány ballagási éneke. A Losonci (Lueenec) Pedagógiai Szakközépiskola IV. M osztálya számára is elérkezett a nemrég még oly távolinak tűnő pillanat, amikor utoljára érezhették az osztály fészkének melegét, az ódon épület vaskos falainak hűvös leheletét, az osztálytársak. Iskolatársak meghitt közelségét. A búcsú pillanatai könnyeket fakasztottak diákok, szülők, de még az osztályfönöknö, Kamensky Katalin szeméből Is. Hátravan még az érettségi, számot kell adni a négy év alatt szerzett ismeretekről, a legfiatalabb generáció neveléséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudásukról. És ha majd felkerül a pont az 1-re, jöhet a nagybetűs élet, ahol mindenkinek önállóan kell helytállnia, bizonyítania. „Egy kicsit még gyerekek vagyunk, egy kicsit már felnőttek is. Pontosan még nem tudjuk, ml vár ránk, de becsülettel végezzük majd a ránk bízott feladatokat“ — hangzott a tanári karhoz intézett köszönőbeszédben, majd újra megindult a menet, s több szólamban is felcsendült a dal. Kép és szöveg: Polgári László-.L. » .úiU. J
