Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-05-13 / 19. szám
új ifjíjság 8 „Megnevettetni a közönséget...!“ Beszélgetés Bodrogi Gyula rendezővel, színművésszel, igazgatóval Ha a színpadon megjelenik: mosolyt, derűt fakaszt. Azok közé a kitűnő művészek közé tartozik, akik minden alakításukban a legmagasabb színvonalú művészetet produkálják. Mindenekelőtt kabarészínész, de a tragikumot is éppen olyan magas művészeti szinten kelti életre, mint bármely vll- lámtréfát. — Kérem, beszéljen pályakezdéséről! Mikor határozta el, hogy színész, humorista lesz? ^ — A főiskolával kezdeném, mert távolabbra nem érdemes menni — bár már ez is nagyon régen volt. A Színművészeti Főiskolát 1958- ban végeztem el. Ezt követően a József Attila Színházhoz szerződtem le, ahol első szerepemet Viktor Rozov Boldogság, merre vagy? című darabjában kaptam meg. Ez volt az első sikerem, amelynek alapján elhatároztam, hogy színész teszek. Ha valaki elvégzi a Színművészeti Főiskolát, az még nem jelenti azt, hogy színész lesz. Amíg az ember nem találkozik közönséggel, addig bizonytalan, hogy színész lesz-e vagy sem. A József Attila. Színházban 26 esztendőn keresztül voltam színész. Ez alatt az idő alatt rengeteg szerepet játszottam. — ... és ezek közül melyek voltak a legkedvesebb alakítások? — Nagyon sok kedves szerepem volt. Kiemelném talán a Felnőnek a gyerekek, a Potyautas, az Érdekházasság, A kaktusz virága című darabokat, ezekre emlékszem vissza a legszívesebben. — Milyen zsánerű darabokban játszik szívesebben? — Számomra ez tulajdonképpen teljesen mindegy. Én egyformán szeretek játszani jó szerepet bármely műfajban, akár vígjátékban, akár drámában. Véleményem szerint ilyen műfaji meghatározása a színésznek magának nincs. Ez csupán a közönség részéről nyilvánul meg, tehát hogy mit szeretne látni, vígjátékot-e vagy tragédiát. — A József Attila Színház után jött a Vidám Színpad. — Igen. A József Attila Színházban 26 év után felkértek, hogy lennék-e a Vidám Színpad igazgatója Az az Igazság, hogy távol állt tőlem az Ilyen igazgatást munka Aztán addig gondolkodtam, addlg-addlg beszélgettünk erről a dologról, hogy eldöntöttem: megpróbálom. S most már négy éve vagyok a Vidám Színpad színésze, rendezője és igazgatója. — Véleménye szerint: mi a kabaré küldetése? •— A kabaré nagyon fontos része a színháznak az egész világon. Ezt azért gondolom így, mert azokat a gondokat, problémákat, amelyeket színdarabokban is feldolgoznak, újságokban, folyóiratokban megírnak,, rádióban, televízióban is elmondják, azokat a kabaré a legkellemesebb emberi megnyilatkozás, nevetés közben tudja közel hozni az emberekhez. Tehát szórakozva, vidáman, nevetve tolmácsoljuk a közönségnek a világról, az emberekről alkotott véleményünket. Ezért a kabarét nagyon érdekes, jó műfajnak tartom. — Szeretném, ha megismertetne a Vidám Színpad sajátos profiljával! — Nekünk egyszerűbb a helyzetünk, mivel a közönség szórakoztatását tűztük magunk elé. Ezért mi könnyebben Igazodunk el a világban, mert ezt várjuk el magunktól, és a közönség is ezt várja el tőlünk. Ettől függetlenül néha játszunk egy-két tragédiát is, de ez csak egy kis kitérő. Fő célunk: amikor a közönség hozzánk jön, és azt látja kiírva, hogy vígjáték, kabaré, bohózat, kabaré- musical, akkor azt kapja, amit í- gértlnk. Tehát, hogy ne csalódjék az .előadásban. —Hogy fest a Vidám Színpad következő évadra szóló dramaturgiai terve? — Ez nagyon változó. Felépítettük a kabaré klsszínházát, és most ott akarunk egy-két produkciót, egy-két „jópofa“ előadást, színdarabot bemutatni. Továbbá a televízióval együttműködve készítünk majd néhány programot. Mindig megnézzük, hogy „hogyan r áll“ a színház, milyenek a darabjaink. S ha úgy érezzük, hogy egy előadás már „kiégett“, akkor hozunk új és új ötleteket, jobbnál jobb darabokat. — Művészi pályafutása során került hullámvölgybe? Vagy az ön szavaival élve: voltak-e bukások, buktatók? — Ilyen hullámvölgyek minden másnap meglátogatják az embert. A hullámvölgy és a l^ullámhegy egyaránt jelen van — a hullámhegy azonban sokkal ritkábban. Mert az, hogy az embernek igazi, ellenállhatatlan sikere van, az ritkán fordul elő. Az én művészi pályára során nagyon gyakran voltak buktatók, hullámvölgyek. De azokért a ritkán jelentkező hullámhegyekért, csúcsokért, mindenképpen érdemes dolgozni. E- zek adnak erőt az eredményes alkotó munkához. S nemcsak nekünk a kabaréhoz, hanem mindenkinek a saját életéhez. — Visszatérve a Vidám Színpadhoz: hol szerepelt a társulat Magyarország határain túl? — Külföldön már jó pár helyen szerepelt a társulat. Felléptünk Ausztriában, Jugoszláviában, az Egyesült Államokban és most itt, Csehszlovákiában. — Komáromban (Komárno) két előadást tartottak és hatalmas közönségsikert arattak a vendégművészek „Mi újság Pesten?“ című műsorukkal. A produkcióban szerepelt Csala Zsuzsa, Lórán Lenke, Katona János, Schütz 11a, Szilágyi Lajos és végül, de nem utolsósorban: On. Ogy érzem, a közönség tökéletesen megértette és vette a poénokat. Hogy vélekedik Űn erről, és milyennek találta a komáromi közönséget? — Mondok egy érdekes dolgot, amit nem biztos, hogy el hisznek. Én teljesen úgy éreztem, hogy otthon vagyok Nagyon jó és intelligens közönség előtt játszottunk. Az az érzésem, hogy remekül megértették a műsor mondanivalóját és poénjait. Én szándékosan úgy játszottam, hogy bizonyos helyeken olyan szüneteket tartottam, hogy a közönség magában játszotta el azt a mondatot, amit én ki sem mondtam. Márpedig ez a legmagasabb fokú színházi együtt- játszás; én elkezdek valamit, megállók, a közönség folytatja, tovább mondja, aztán összenézünk, és ketten röhögünk egy valamin, amit akár ki se kell mondani, mégis olyan, mintha ki lenne mondva. A néző mindig összerakta magának a gondolatokat, és rögtön tudta, hogy miről van szó. Az ilyenfajta közönség a legjobb. Nagyon örültem, hogy ilyennel találkozhattam most is. — Mik a tervei? Az, hogy amennyire csak lehetséges, művészileg fejlődni. Minél színvonalasabb előadásokat tartani. Elhatároztuk, nem másoktól kérjük számon a minőséget, hanem elsősorban önmagunktól. Mert tőlünk mindig mások szokták kérni, hogy ml legyünk mi- nőségiebbek. Nem lehet azonban tudni, hogy ők miért nem magukkal törődnek. Ml elhatároztuk, hogy mivel ez nem tetszik nekünk, ml magunkkal fogunk törődni. Szinte napról napra csiszoljuk, javítgatjuk az előadásainkat, hogy ha valaki megnézi például a 20, vagy a 40. előadást, és valami különbséget észlel, akkor ne hanyatlást lásson, hanem egy még precízebb, még művészibb e- lőadásnak legyen a szem- és fültanúja. — Köszöni a beszélgetést: Tarics Péter D ániel Defoe „Robinson“ című világhírű regénye alapján szovjet szélesvásznú film készült. Habár már többször olvastam Defoe regényét, rám is nagy hatással volt a film, ezért érdeklődéssel olvastam el minden erre vonatkozó irodalmat. így a- kadtam rá Martin Ballard „Az igazi Robinson“ című regényére is, amely Alexander Selkirk tengerészről, a Juan Fernandez-szl- get hajótöröttjéről szól. Róla mintázta meg híres regényhösét Defoe. De ismerkedjünk csak meg e kalandos életű tengerész életével közelebbről! Chile partvidékétől 400 mér- földnyire terül a 13 mérföld hosz- szúságú sziget, amely ma is bea kecskéket. Megmentője, Rogres kapitány megérkezéséig csak két spanyol fregatt kötött ki a szigeten. (Akkoriban Spanyoiország hadban állt Angliával.) Selkirk csak gyorsaságának köszönhette, hogy sikerült megmenekülnie a tengerészek elől, akik puskával többször is rálőttek a kecskebőrbe öltözött furcsa emberre. Végül 1709. február 1-én a délutáni órákban Selkirk észrevette, hogy két hajó közeledik az öböl felé. A partra rohant és örömóben tüzet gyújtott. Az öbölbe érkezett Duke és Duchess legénysége félt a csapdától, s ezért csak másnap léptek partra. Selkirk meghökkentette megmentőlt élete történetével. Rogers, az angol hajó kaAz igazi Robinson vehetetlen erődként emelkedik ki a Csendes-óceánból. A szigeten most is megcsodálják a látogatók azt a barlangot a köszirtek alján, ahol menedéket talált Alexander Selkirk, miután 1704-ben partra tették, mert fellázadt a hajón u- ralkodó embertelen viszonyok ellen. Négy éven és négy hónapon keresztül élt remeteként ezen a lakatlan szigeten. Miután hajlékot talált, naponta a tengert figyelte, s abban reménykedett, hogy valamelyik hajó felfedezi és a fedélzetére veszi. Aztán belenyugodott sorsába, és mind nagyobb ö- römét lelte a természet szépségében és a magányban. Nehezen megközelíthető helyen, a sziklák között két kunyhót épített magának. A hajósok által parton hagyott macskák annyira megszelídültek, hogy a magányos tengerész a legtanulékonyabb macskákat táncolni tanította. Selkirk legfőbb tápláléka a kecskehús volt. Kenyerét káposztával pótolta. Szelídített kecskéi tejjel is ellátták, az öltözékét is szárított kecskebőrből készítette. Mivel lőporkészlete elfogyott, a szabad természetben annyira megacélo- sodtak Selkirk izmai, hogy nagy ügyességgel puszta kézzel fogta pitánya másodtisztjévé nevezte ki Selkirket, a rengeteg megpróbáltatáson átesett matrózt. A két hajó észak felé Indult rablótámadásra. Selkirk fokozatosan ismét megbarátkozott az emberekkel, és később az egyik zsákmányolt hajó kapitánya lett. Vagyonos hajósként érkezett meg 1711 közepén Londonba. Nyugtalan természete azonban nem soká hagyta őt pihenni, csak a tengeren érezte magát igazán jól. Jelentkezett a haditengerészetnél, és sok kalandon ment ismét keresztül, amíg 1721 december 13-án a Weumont nevű hajó fedélzetén 45 éves korában járvány következtében meghalt. f, lete regényét ma Is szívesen E olvassák a fiatalok. Talán “ azért ragadja meg a technika K civilizáció világában még jobban az emberek képzeletét, mert mindenkiben megvan a vágy és ösztön: egyedül a szabad természetben, leküzdeni a magányt, harcolni az életért. S erre jó példaként szolgál Alexander Selkirk életregénye és Daniel Defoe regényének hőse, Robinson Crusoe. Bende István Százéves a gramofon P ontosabban az elődje, a grafo- fon, amelynek csak a mechanizmusa más, a működési elve ugyanaz, mint a gramofoné. Graham Bell és társai 1886. május 4-én szabadalmaztatták az „éneklő viaszhengert“, amely száz év alatt — folytonosan korszerűsítve — óriási karriert futott be. Előzménye, hogy Thomas Alva Edison kilenc évvel korábban feltalálta a fonográfot, amely ónfóliába (szta- nlolj burkolt hengerre rögzítette az emberi hangot. A hang visszaadása még eléggé tökéletlen volt, a készülék recsegett, ropogott, és egy Ideig a feltaláló sem kísérletezett vele. Figyelmét az izzólámpa kidolgozására összpontosította. Közben felbukkant azonban két, szintén amerikai feltaláló, Alexander Graham Bell és Charles Sumter Ta^n- ter, akik tökéletesítették a fonográfot. Készüléküket, amely viaszhengerre rögzítette az emberi hangot és a zenét, grafofonnak nevezték el és az említett időpontban szabadalmaztatták. A recsegő, zörgő fonográf helyett már elég jól visszaadta a hangot. Graham Bell 1880 után fogott hozzá a grafofon elkészítéséhez, miután a telefon feltalálásáért megkapta a Volta-díjat. A pénzből Washingtonban berendezte a Volta-laboratórlumot, és egész sor kísérletet folytatott. Társával megpróbálta például elektromos úton rögzíteni a hangimpulzusokat, ami a magnetofon elve. Lemezre is vettek fel hangműsort, tehát valójában már a gramofont, a mai lemezjátszót is ők készítették el, de végül viaszhengerre rögzítették a hangot, amely már egészen érthető és élvezhető volt, s többször is le lehetett játszani. Edison időközben feltalálta az izzólámpát, és figyelme ismét a fonográf felé fordult. Azzal vádolta Belléket, hogy ellopták találmányát, és perrel fenyegetőzött, akik inkább egyezséget ajánlottak Edisonnak. A nagy feltaláló állítólag a következő szövegű táviratot küldte nekik; „Önökkel nincs tárgyalnivalőm, önök nem feltalálók, hanem kalózok. A gramofon fejlesztését megkezdtem. Edison.“ Bellék nem tehettek mást, minthogy első készüléküket a műszaki le írással együtt dobozba zárták, lepe csételték és meghagyták, hogy a do bozt csak 1937-ben szabad felnyitni. Műszaki-történelmi érdekesség, hogy a dobozt 1937-ben valóban felnyitot ták, és a készüléket megszólaltatták Egy Shakespeare-idézet hangzott el majd a készülék ennyit mondott „Grafofon vagyok, édesanyám a fonográf.“ Való igaz, hogy Edison megoldotta a viaszhengerek sokszorosításának problémáját. Katódporlasztással vékony aranyréteget, majd erre nikkelréteget vitt a viaszhengerré. Azután a viaszt kiolvasztva a megmaradó matricáról tetszés szerinti példányt készíthetett. Közben egy német származású feltaláló, Emile Berliner sikeres kísérleteket végzett a hangnak lemezen való rögzítésével. Ilyenformán a gramofon feltalálójának személye máig sem teljesen tisztázódott. Bárki volt is, kultúrtörténeti szempontból óriási jelentőséggel bír. A fonográf és a gramofon mint szórakoztató és tanító eszköz világszerte elterjedt. A második világháború után megjelentek a mikrobarázdás lemezek, amelyek már egészen hosszú terjedelmű műsort is rögzíthettek, legújabban a digitális és kompaktlemezek. A hanglemezgyártás óriási iparággá fejlődött. “ F. V.
