Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-05-13 / 19. szám

új ifjúság 9

Lubomír Choleva harminckét éves.

Az Ostrava! Hlubina bánya elő- vájára, a Szocialista Munka Hőse. Ezt a címet és a vele járó arany- csillagot május elseje előestéjén vette át a prágai várban. Az elismerést ■ elsősorban kemény, becsületes munkájáért kapta. Fiatal, és nem veszi rossz néven, hogy társai, sőt nagyon sokan közülünk, fiatalok közül is a mi munkánk, igyekezetünk elismerését látjuk Lubomír kitüntetésében.

— Brigádvezető vagy. Milyen szerepet játszott annak idején é- letcdben a te brigádvezetőd?

— Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nagyon nagy szerepet. Milan Kojda ma is példaképem a munkában, a magatartásával, az emberek közötti problémák' megoldásában. Megtanított a kemény bányászmunka szeretetére, és úgy érzem, hogy sikerült ellesnem egy-két vájárfogást Is tőle. Mindezért nagyon hálás vagyok neki, mert tulajdonképpen sokunknál az ö személye volt a döntő, ] amikor azt latolgattuk, maradjunk-e ebben a bányában vagy sem. Ö maradt, s maradtunk mi is. Szeretnék hozzá hasonlóan helytállni, megértőén viselkedni társaimmal szemben, megőrizni a bányászbecsületet. Egyelőre ez a Célkitűzésem, úgy érzem, többre nem nagyon futja a tudásomból.

— Túlságosan szerény vagy ...

— Mi bányászok nem vagyunk a nagy szavak emberei. Ha nincs különösebb probléma vagy megbeszélnivaló, egész műszak alatt alig váltunk egy-két mondatot. Ér„NEMAVÉIETIENEK

VISZKElÖREAFEJLÖDÍSr

tünk' egymás mozdulataiból. Amit elértünk, elsősorban annak köszönhető, hogy Ismerjük egymást, az életben is közösség vagyunk, segítjük egymást. Vannak a csoportomban nagyan erős barátságok, sokkal erősebbek, mint mondjuk egy testvéri kapcsolat.

— Tavaly gyakran szerepelt a neved az újságokban egy sajátos mozgalom kapcsán. Annak ellenére, hogy már befejeződött, szeretném, ha néhány mondatban ecsetelnéd a lényegét.

— Munkafelajánlást tettünk Hazánk felszabadulása 40. évfordulójának a tiszteletére. Akkor már néhány bányarekordot megdöntöttünk, például nem okozott különösebb gondot egy hónapon, tehát 31 napon át rekordteljesítményben dolgozni. Felajánlásunk abból állt, hogy ezt a munkatempót kilenc nappal meghosszabbítottunk, tehát folyamatosan 40 napon át rekord teljesítményben dolgoztunk.

— Utána lazítottatok?

— Nem is. Aki akart, szabad Ságra mehetett, és nem kellett a megbetegedett brigádtagok he lyett is dolgoznunk, mint a fel ajánlás alatt. Ugyanis a kötele zettséget az egész brigád vállalta tehát minden tagra kiterjedt többletmunka, a betegek helyett is dolgoznunk kellett. Míg itt va gyök Prágában, helyettem is dől goznak; tavaly, amikor egyik vájárunk, Juraj Dubaj elutazott a moszkvai VIT-re, az ő munkáját is elvégeztük.

— Ilyen szilárd kollektívát talán nem érhet kellemetlen meglepetés.

— Azért vannak rossz napjaink is. Megtörténik, hogy a megszokott napi ötméteres táv helyett csak tíz-húsz centimétert jutunk előre. Erről általában a termé szett körülmények tehetnek. Mi ezt tudjuk jól, mégis bosszant bennünket a lassúbb tempó, mert megszoktuk, hogy a bánya legjobb kollektívái között szerepelünk. Kötelez bennünket a jó hírnév, és ösztönzőeröként is hat.

— Milyen szerepe van életed ben az erős akaratnak?

— Általában minden ember tudatosan megy kitűzött célja felé. Rólam gyakran állítják, hogy keményfejű, akaratos vagyok. Bánom Is én! Tény, hogy nem mondok le egykönnyen arról, amit a fejembe veszek, a magam elé tűzött célról. Minden fiatalnak kellene, hogy legyen reális életcélja, mert nem a véletlenek viszik eiőre a fejlődést, hanem a tudatos mun ka. V. Ä.

■m

Pontosan az a kép fogadott, a- mely az Érsekújvári (N. Zámky) Járási Nemzeti Bizottság szervezési osztályán kapott tájékoztatás alapján kialakult bennem. Kiirt (Strekov) egyik eldugott utcájában a takaros családi ház ajtaját egy fiatal, kedves, nő nyitotta ki, nyomában egy három-négy év körüli kislány. Szabó Veronika ez a fiatal nő, aki a családi teendők, a beteg szülők gondozása és a fárasztó napi munka mellett egy nagyobb közösség, egész választó körzet lakosainak a képviseletét is magára vállalta a járási nemzeti bizottságon. Nem kellett sokáig magyaráznom jövetelem célját. Veronika magabiztosan viselkedett, sőt „intézkedett“. Gyorsan ellátta még beteg édesapját, játékot nyomott a kislánya kezébe, szinte egyetlen perc alatt felsorolta mennyi dolga van egy háziasszonynak ...

— No de nem akarlak ezzel untatni — mondotta mentegetőzve —, téged bizonyára más érdekel.

Szabó Veronika ismét indul az idei választásokon a Nemzeti Front képviselőjelöltjeként. Tíz éven át végezte a nem kevés lemondással járó képviselői munkát. Fel sem merülhetett bennem a gondolat, hogy esetleg elégedetlenek lehettek volna vele, hiszen aligha jelölték volna harmadszor Is.

— Hosszú volt ez a tíz év, sok munka van mögötte — mondta, amikor már a képviselői pályafutásáról kezdtem kérdezősködni. Amikor tíz évvel ezelőtt először jelöltek, nagyon fiatal voltam. Nem akarom azt mondani, hogy nem is tudtam, mibe vágok bele, mert alaposan felkészítettek. Sokat dolgoztam falunk ifjúsági szervezetében is, tehát tudtam, mit jelent egy nagyobb közösséget képviselni, de azért be kell vallanom, nem volt könnyű Meg kellett gondolni, hogy mibe fektetjük bele azt a pénzt, amely a választási program teljesítéséhez a rendelkezésünkre állt.

— E téren a helyzet változatlan?

)

— Igen. Valóban nem volt köny- nyebb a most véget érő megbízatási Időszak alatt sem, de talán közben megtanultunk jobban gazdálkodni. Szerintem leginkább ennek köszönhetjük az eredményeinket, nem kell értük szégyenkeznünk.

— A falu eredményeire gondolsz?

— Munkám során megismertem más települések gondjait is, de úgy érzem, hogy elsősorban Kürtnek voltam a képviselője, és büszke vagyok arra, hogy az utóbbi öt év alatt elég sokat fejlődött a falunk. Nem akarok mindent felsorolni, de az óvodánkat feltétlenül meg kell említenem. Két és fél millió korona az értéke, de a jelentőségét pénzben ki sem lehet fejezni. Ugyanekkora befektetéssel készült az iskolai étkezde, 4

millió korona körül költöttünk a vízvezeték- és járdahálózat karbantartására. Volt még egy kisebb építkezésünk is: végre megoldottuk a hulladék tárolását. Négy- százezer koronába került, de ha figyelembe vesszük, hogy mit jelent napjainkban a környezet-, a természetvédelem, azt kell mondanom, hogy szinte felbecsülhetetlen értékű létesítménnyel gyarapodott a falunk.

— Veronika, te már tíz éve dolgozol egy olyan szakbizottságban, amely mindig is céltáblája volt a kritikának, mert mindenkit érzékenyen érintenek az elért eredmények, de az elszenvedett kudarcok is.

— Ezt én is így éreztem mindvégig, A kereskedelmi hálózat és

«liiilÄr

Veronika családja Körében

az idegenforgalom olyan terület, ahol különösen szembeszökőek a hiányosságok. Az eredményekről általában kevesebbet szoktak be szélni, mert az elégedett ember többnyire csendben van. Mégis az az igazság, hogy probléma azért van elég.

— Te mint képviselő elő tud- tad-e segíteni ezek orvoslását?

— Mindent nem tudtunk megoldani, de úgy érzem, hogy nem kell szégyenkeznünk. Sokkal jobb ma már a falvainkban az üzletek áruellátása, mint korábban, de ha megválasztanak, a jövőben is sokat kell még tennem képviselőtársaimmal és az illetékes szervekkel, intézményekkel együtt, hogy elégedettebbek lehessenek a választóink.

— Az idegenforgalom hálásabb területnek bizonyult?

— Nem merném egyértelműen kijelenteni. Tény, hogy az idegen- forgalom hiányosságai nem érintik olyan érzékenyen az embereket, mint a közellátás,, de tévedés lenne azt hinni, hogy ez nem érdekli őket. Munkája után mindenki pihenésre vágyik. Ehhez pedig megteremtettük a feltételeket, de baj van még az üdülőközpontok szolgáltatásainak színvonalával. A jövőben ezen még javítani kell. A kapacitással nincsenek már nagyobb bajok, de a színvonal javítását egy percre sem szabad levenni a napirendről.

— Milyen érzéssel fogadtad a harmadik jelölésedet?

— Sok időt áldozok családi teendőimre, de egy percre sem jutott eszembe, hogy ne fogadjam el a képviselői megbízatást. Nagyon jó érzés, hogy immár tíz éve élvezem a választóim bizalmát, a- melyre — ha megválasztanak — szeretnék rászolgálni a következő öt év alatt is.

Kamocsai Imre

Jutka nőuér

Másfél évtizeddel ezelőtt a nagykürtöst (Vetky KrtfS) kórház, kórház volt a város szóién. Azóta azonban az út túlsó oldalán betonházak sokasága épttlt. Ebben a kórházban dolgozik Kati Jutka egészségügyi nővér. Egy délutáni szolgálata alatt beszélgettem vela.

— Az esti órákban kevesebb a munka, nyugodtabban beszélgethetünk, mint például a délelőtti műszakban — mond- ia, és tapasztalom, valóban így van. A kórház nőgyógyászati osztályán csendesek a kórtermek. Lefekvéshez készülnek a betegek. A nővérszobában foglalunk helyet. Azonban alig váltunk néhány szót, csengő berreg az egyik betegszobából. lutka elnézést kér, hogy néhány percre magamra kell hagynia.

— Ágytálra volt szüksége az egyik fiatalasszonynak, akit a minap műtötték — mondja, miután visszajön és újra he-< lyet foglal velem szemben.

Jutka pályakezdő fiatal, alig másfél éve végezte el az egészségügyi szakközépiskola szakosító tagozatát Zvolenban.

— Gyermekkorom óta tetszett az ápolónői hivatás. Amikor befejeztem az a- laplskolát, különböző okok miatt az I- polyságl (SahyJ Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba Jelentkeztem. 1982-ben é- rettséglztem. Gyógytornász nővér szerettem volna lenni, de utólag látom. Jó Is, hogy nem vettek fel. A Zvolenl Egészségügyi Szakközépiskolában pótfelvéte- llztem, ott már több szerencsével Jártam. így lettem egészségügyi nővér,

— Ml vonzott az egészségügyi pályára?

— Az, hogy segítsek az embereken, a betegeken — hangzik a' tömör válasz.

— A kórházban fekvő betegek akaratlanul is rangsorolják a nővéreket. Szerinted milyen az ideális ápolónő?- A beteg a megfelelő egészségügyi ellátáson kívül kedvességet, megértést, türelmet, biztató szót Is vár az örvöstől, a nővértől. Az ápolónő, ha szívvel végzi a munkáját, akkor kedves, megértő, figyelmes. En legalább Is Ilyennek képzelem az Ideális egészségügyi nővért.

— És te milyen vagy?

— Ezt Inkább a betegektől kellene megkérdezni. Kolléganőim szerint sokat megengedek a betegeknek. Én viszont úgy érzem, az, amit megengedek nekik, segíti a gyógyulásukat. Én vagyok a betegekért, és nem fordítva.

— Szolgálat után Is gondolsz a betegeidre?

— Akik súlyos műtéten estek keresztül, azokra otthon Is gondolok. Azt hiszem, ez természetes.

— Egy kényes kérdés: mi a Télemé- nyed a hálapénzről?

— Úgy tanították az iskolában, hogy hálapénzt nem szabad elfogadni, de virágot, édességet, amit a páciensek hálájuk Jeléül adnak, elfogadhatunk. Én ezzel a felfogással teljes mértékben azonosulok. De ha nem figyelmeztettek volna is az iskoláb'hn, akkor sem fogadnék el pénzt betegektől.

Jutka szülőfaluja, Csalár (Celáry) a Járásszékhelytől húsz kilométerre fekszik, innen Jár be naponta. Szabadidejében a polgári ügyek helyi rendezvényein szaval, leginkább a névadók és házassági évfordulók alkalmából rendezett ünnepségeken.

— Tagja vagyok a kórház SZISZ-szer- vezetének. Itt a nőgyógyászati osztályon én vagyok a SZISZ-csoport vezetője. A váltott műszakban folyö munka miatt nehéz egyeztetni az egyes rendezvények, előadások, versenyek Időpontját. Ha csak módomban éli. Igyekszem tevékenyen bekapcsolódni Ifjúsági szervezetünk munkájába. Tavaly például a szlovák nemzeti felkeléssel kapcsolatos vetélkedőn háromtagű csapatunk a második helyen végzett.

— Jutka, bizonyára te is tudod, hogy 1986 nemzelkőzi békeév. Mit Jelent számodra a béke?

■ Az egészségügy, a gyógyítás küldetésénél fogva a békét óhajtja. Nekem a béke azt Is Jelenti, hogy nyugodt körülmények között Járhatok munkába, hogy békésen dolgozhatunk.

Kép és szöveg: Bodzsár Gyula