Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-05-06 / 18. szám

új ifjúság 4 Az M4-es manipulátor két présgépet szolgál ki SZISZ védnökség Igényelni kell az újat Józanul és túlzott ügybuzgóság nélkül megállapíthatjuk', hogy a robotosítás jelentősége szinte napról napra nő. Kulcs ez a minő* séghez, a munkatermelékenység növeléséhez és a gyártás haté­konyságához: enélkül nem tudnánk elérni a nemzeti jövedelem előirányzott 17—19 százalékos növekedését az elkövetkező öt év­ben. A robotkutatás, -fejlesztés, -gyártás, -üzemeltetés kérdéseivel az A 05-ös állami célprogram foglalkozik. A robotosítás fölött vál­lalt SZISZ-védnökség nyomán az Ifjú Szakemberek Járási Tanácsai mellett sorra alakultak a robotikai szekciók, hogy segítsék az üze­mek, vállalatok fiataljainak ilyen irányú munkáját. A Losonci (Lu- öenec) járásban több szempontból is a fUleki (Filakovo) Kovo- smalt fiataljai az élenjárók. Hogy hogyan csinálják? Komolyan és felelősségteljesen, szem előtt tartva a vállalati ér­dekeket és természetesen a SZISZ autoritását — mondja Budai Zol­tán, a SZISZ üzemi csúcsbizottsá­gának elnöke. — A SZISZ-védnök- séget mi szó szerint értelmeztük, és igyekeztünk ezt a gyakorlatban is érvényre juttatni. Jelen pilla­natban vállalatunk több üzemrész­legén is dolgoznak robotok és manipulátorok a fiatalok felügye­lete alatt. Részt vettünk a gépek beszerelésében, de védnökségünk a kezelésre, karbantartásra, javí­tásokra is kiterjed. Hamarosan két fiatal munkást, SZISZ-tagot a presovi VUKOV-ba küldünk to­vábbképzésre. A jövőben ugyanis számítunk majd velük. Sokak sze­rint nagy fába vágtuk a fejszén­ket, mikor a kádak fedőzománco­zásához is robotokat javasoltunk. A műszaki bravúrnak számító por- zománcozás nemrég honosodott meg üzemünkben, de a lapos felü­letek zománcozását már eddig is manipulátorokkal végeztük. Egy­két kezdeményező fiatal szakem­bernek, és itt elsősorban Tóth Ottó mérnökre gondolok, megfor­dult a lejében, hogy miért ne le­hetne ezt a kádak zománcozásá­nál is alkalmazni. Persze igénye­sebb, összetettebb feladat, de a VŰSST Piesfany dolgozói megren­delésünk szerint már gyártják is az ehhez szükséges robotokat. Je­lenleg két műszakban nyolc em­ber végzi ezt a munkát, nem ép­pen irlgylésreméltó körülmények között. AM 5 és M4 olvasom az egymás mellett dol­gozó két gépember fémtestén az elnevezést. A mélyhúzott kádak gépsora mellett végzik beidegzö- dött, monoton mozdulataikat. — A célnak megfelelő, jól be­vált és megbízható gépek — mondja Tóth Ottó mérnök. — E- lőnyük, hogy könnyen átprogra- mozhatók. Egy ilyen manipulátor a mi esetünkben két embert he­lyettesít és évente 54 ezer koro­na hasznot hajt a gyárnak. Főleg a jobb munkatermelékenységből származik ez a haszon, hiszen 100 darab tartólemez elkészítése a múltban 64 percig tartott, most mindössze 23 percet vesz igénybe. Ha figyelembe vesszük, hogy é- vente 300 ezer kádat gyártunk, akkor nem csekély élőmunka-meg­takarítás ez. Természetesen mind­két gép gondviselője az ifjúsági szervezet. Egyik csarnokot a másik után szeljük át. Az Estap-módszer sze­rinti porzomácozás külön szektor­ban történik, ahová ember csak szükség esetén lép be, mivel a légzőutakra káros környezetben kizárólag robotok dolgoznak. Kí­vülről nem is látni őket, mivel zárt munkatérben működnek. — Ezek megrendelésre készült, atipikus fújórobotok, melyek egy automata gyártási rendszer fontos láncszemét képezik. Üzemünkben az utolsó év műszaki fejlesztésé­nek a csúcsa ez a részleg. Magá­ban az elektrosztatikus térben történő porzománcozás is nagyon progresszív módszer, mely jelen­tős energia-megtakarítást jelent, ráadásul az itt dolgozó robotok az ember számára veszélyes és aránylag nehéz, munkaigényes fel­adatokat teljesítenek. A „gépgyárhoz“ érünk, ahol több gépet is látok frissen festve próbaüzemelés közben, de félig kész állapotban is. — Az itt dolgozó munkások, konstruktőrök, mérnökök valóban a szakma mesterei — súgja kísé­rőm. — Ök olyan gépeket gyár­tanak, melyek a termelés színvo­nalának emelése, a munkaerő- megtakarítás, a termelékenység növelése szempontjából szüksége­sek a gyár számára, és amelye­ket nem tudnak a gépgyárban be­szerezni. Megadjuk a gép szüksé­ges paramétereit, követelménye­inket, és a többit rájuk bízzuk — mondja Ottó, pki egyben a gyár egyik kutatómérnöke is. — Az itteniek szakmai felkészültsé­gén, ötletességén múlik, hogyan sikerül egy-egy ilyen feladattal megbirkózniuk. Közelebb megyünk az egyik sze­relés alatt álló géphez. Két kör alakú tárolóban újra felfedezem a már jól ismert kádlábakat, egy másikban pedig a tartólemezeket. A kiszedőkar vasmarkaiban pedig már egy kész összehegesztett tar­tószerkezetet látok. A gép azon­ban csak részleteiben kész, Jgy természetesen nem üzemel. Mi­közben azon elmélkedek, mi mit fog meg, hova helyez át, merre felé mozdul, ott terem egy közép­korú szemüveges szakember, Vis- nyai István, a tervezöműhely gé­pészeti csoportvezetője. — Az itt látható géphez hason­lót hiába kerestünk a VUKOV PreSov gyártási programjában. Egy ilyen egyedi darab előállítása náluk huzamosabb ideig tartana és a költségek is nagyok lenné­nek. Mi nekivágtunk, és mint lát­ja, születőben az automata kád- lábhegesztő-rendszer. Mi tervez­tük, és ml is készítjük el. A pró­baüzemeltetést májusban kezdjük, és ha minden jól megy, júniusban már a termelés szolgálatába állít­juk. A járás fiataljainak a robotosításban elért eredmé­nyeiről már újra a szabad ég alatt ejtünk szót Ottóval, aki a SZISZ Ifjú Szakemberek Járási Tanácsa mellett működő robotikai szekció vezetője. ■— Sajnos, egy kezemen össze tudom számolni azokat az üzeme­ket, ahol a járásban jelenleg ro­botok vagy manipulátorok segítik a termelést, ezért úgy érzem, nagy munka vár a nemrég alakult szekcióra. Rajtunk kívül a losonci Kerko, a Közép-szlovákiai Üveg­gyárak poltári és az Ipoly Menti Téglagyárak losonci vállalata al­kalmaz még robotokat. A Kerkó- ban például egy pantografikus kéz rakja a kiégett csempéket a zománcozó gépsorra. Üve.ggyára- inkban két robot is van, egy PR 16P és egy atipikus manipulátor, mindkettő a kész termékeket rak­ja az égetőkemencébe. A tégla­gyárban szintén két manipulátor dolgozik, melyeket a VÜMAT Zi- lina szakemberei fejlesztettek ki és amelyek a magas hőfokú ke­mencéknél segítenek a téglák be- és kirakodásában. Nem kevés, de nem is sok ez. Továbbra is arra törekszünk majd, emelkedjék já­rásunkban a robotok száma. A pol­tári üveggyárban mutatkozik le­hetőség elhelyezésükre, így a nyolcadik ötéves tervidőszakban további három robot beszerelését vették tervbe. Mint ahogy itt ná­lunk is láthattad és az említett példákból is nyilvánvaló, ha las­san is, de megalapozottan folyik a robotosítás. Tudjuk, hogy a ha­tékony, valóban célszerű alkalma­zásuk legfontosabb kritériuma a megfelelő szakmai felkészültség, az alkalmas befogadőközeg meg­teremtése. Ezen munkálkodunk, és erre fogunk törekedni a jövő­ben is. Polgári László (A szerző felvételei) Tóth Ottó mérnök: „Lassan, de tervszerűen folyik a robotosítás.“ Visnyai István: „Két gépet és egy embert helyettesít majd.“ „Huszonkilencszer adtam vért...“ Nem egészen két hónap választ el bennünket a turistaszezon kez­detétől. Ilyenkor az üdülés, az erőgyűjtés mellett gyakrabban szóba kerül a baleseti statisztika is. Hiszen számos baleset szárma­zik abból, hogy valaki a kéthetes kikapcsolódás után annyi erőt é- rez magában, hogy ezer-ezerkét- száz kilométeres utat „non stop“, tehát megállás nélkül szeretné volán mögött ülve megtenni. ^ A nyári évszakban valóban magasra szöknek a baleseti sta­tisztika számai, vagy csak mi, iai- kusok gondoljuk, hogy a nagyobb forgalom kihat a közúti balese­tekre? — kérdezem a bratislavai Ladislav Dérer Kórház baleseti se­bészétől, dr. Braunsteiner Tamás­tól. — Mi ugyan nem készítünk kü­lön statisztikát az egyes évszakok baleseteiről, de tény, hogy a köz­úti balesetek túlnyomó része az emberi képesség túlbecsüléséből ered. Télen sokan nem veszik fi­gyelembe a megváltozott útviszo­nyokat, nyáron pedig az álmos­ság, a kimerültség következtében történik sok baleset. Kórházunk­ban az évi ,,forgalom“ kétezer bal­eset, ennyi ember kerül az osz­tályunkra közúti vagy üzemi bal­eset következtében. Sajnos, az ál­dozatok nagy része a gyerekek soraiból kerül ki. Őket követik a 15—25 év közötti fiatalok, majd az idős korúak. Nem kevés az o- lyan baleset, amelynek indítóoka az alkohol, sőt a sebesültek egy- harmada is ittas állapotban ke­rül az osztályunkra. Egyébként mind a közúti, mind az üzemi balesetekre a törések, a mellkasi és a hasi sérülések a legjellem­zőbbek. ^ Sokan, ahogy beülnek az au­tóba, rögtön lenyomják az ajtó biztonsági gombját. Helyes ez? — Ezt semmiképpen sem sza­badna. Ugyanis az emberélet meg­mentése szinte mindig idő kérdé­se, és végzetes kimenetelű lehet az a pár perc veszteség, amíg a mentők az ajtó kifeszítésével van­nak elfoglalva. ♦ Ha a közúti balesetekről be­szélünk, előbb-utóbb szóba kerül a véradás. — Szerintem minden embernek erkölcsi kötelességének kellene tekintenie a véradást. Én eddig huszonkilencszer adtam vért. Négy vagy öt alkalommal volt szeren­csém a saját véremmel segíteni a rászorulókon. Azt hiszem, senki­nek sem kell külön magyarázni, mennyire fontos, sőt emberéletet ment meg az idejében kapott vér. Ami a mennyiséget illeti, néha 6gy-egy balesetnél több vérkon- zervre is szükség van. Különben osztályunkon az évi szükséglet 120—150 vérkonzerv. Kérdezett: Kamoncza Márta Fotó: Prikler László

Next

/
Oldalképek
Tartalom