Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-19 / 8. szám
új ifjúság 5 N egyed évszázaddal ezelőtt kezdődött el az orosz nyelv oktatása a Patrice Lumumba nevét viselő Népek Barátsága Egyetemen. Afrika, Ázsia és Latin-Amerika 54 országából összesen 539 fiatal érkezett, akik 120 tanár segítségével vágtak neki az orosz nyelv elsajátításának. Az egyetem vezetői úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy másik kart is: itt 57 szovjet diák idegennyelvi előkészítése folyt. A különböző országokból érkezett fiatalok így nap mint nap találkoztak a szovjet egyetemistákkal az e- lőadótermekben, a kollégiumokban, a sportpályán, az esti összejöveteleken, s lehetőségük nyílt a nyelvgyakorlásra. Nagyobb gondot okozott, hogy a külföldi fiatalok olyan országokból érkeztek, melyek csak nemrég váltak függetlenné, s így sokuknak hiányoztak a- zok az alapismeretek, amelyek nélkül nem lehet elkezdeni a szaktudományok i— a fizika, a matematika, a geológia, a jog-, az orvostudomány, a gazdaság, a kémia és az agrártudomány — elsajátítását. voltak az elsők, akik a Lumumba Egyetemen szerzett diplomával a zsebükben térhettek vissza hazájukba. Azóta az egyetem csaknem 13 ezer fiatal szakembert bocsátott szárnyra. Több mint 1150-en kandidátust címet is szereztek. Napjainkban már több országban működnek olyan egyesületek, melyek a Lumumbán és más szovjet egyetemeken és főiskolákon végzett hallgatókat tömörítik. — Külföldi kollégáink is elismeréssel szólnak rólunk — mondja Vlagyimir Sztanyisz professzor, a Lumumba Egyetem rektora. — Tagja vagyunk az Egyetemek Nemzetközi Szövetségének is. Együttműködünk az UNESCO-val, az UNIDO-val, az ENSZ iparfejlesztési szervezetével, az Egészségügyi Világszervezettel és az UNEP-pel, az ENSZ környezetvédelmi szervezetével. 1969 óta az UNIDO felkérésére minden évben 4 hónapos továbbképző tanfolyamot tartunk a fejlődő országok gépészmérnökei számára. 1983-ban kezdődött a Nemzetközi Demokratikus Jogászszövetség nemzetközi összehasonlíRashmi Sirali (India), az orvostudományi kar negyedéves hallgatója: „Nemcsak hü barátokra leltem, és alapos tudást szereztem Moszkvában, hanem itt kötöttem házasságot egyik honfitársammal, aki aspiráns. A lakodalmat a nemzetközt klubban tartottuk meg. Felejthetetlen élmény volt .“ évben megszervezi Ázsia, Afrika és Latin-Amerika orosztanárainak nemzetközi szemináriumát, tudományos, módszertani és tájékoztató irodalmat ad ki és juttat el különböző országokba. Természetesen külföldi diákjaink szeretnének megismerkedni a Szovjetunióval, nemcsak a fővárossal. Erre lehetőségük nyílik. Elutazhatnak a szovjet köztársaságok városaiba, megismerkedhetnek az ottani történelmi és művészeti nevezetességekkel, ellátogathatnak gyárakba és mezőgazdasági üzemekbe. Ezeket a kirándulásokat az e- gyetem központi üdültetési csoportja és utazási irodája szervezi. Hallgatóinkat csaknem 300 gazdasági létesítmény fogadja tanulmányi és termelési gyakorlatra, főként a Szovjetunió déli részén, ahol az éghajlati viszonyok hasonlóak diákjaink hazájának időjárásához. Különösen a jó előmenetelő hallgatóink hazamehetnek a diplomamunka előtti gyakorlatra, sőt többen termelési gyakorlatra is. A téli szünidőt diákjaink a Leningrád közelében levő üdülőkben töltik, a nyáAhol 107 ország FIATALJAI A Moszkva déli részén elterülő hatalmas egyetemi városban minden szükséges feltétel megvan ahhoz, hogy jó szakembereket képezzenek. Sportlétesítmények, áruházak és szabóság áll a diákok rendelkezésére. A Lumumba Egyetemen több híres tudós ad elő. Csaknem 1400 tanár oktat, 150-en professzorok és a tudományok doktorai, több mint 700-an docensek és kandidátusok, akadémikusok és akadémiai levelező tagok is tartanak előadásokat. TANULNAK Szovjet diáktársaik segítettek nekik a hiányosságok bepótlásában, akárcsak abban, hogy elviselhetőbbé tegyék számukra a szokatlan időjárási körülményeket. A trópusi és szubtrópusi országok fiataljainak meg kellett szokniuk az o- rosz konyhát is. Az egyetemi étkezdék szakácsai csaknem 400 ázsiai, afrikai és latin-amerikai ételreceptet tanultak meg. öt év múltán, 1965-ben a Kreml Kongresszusi Palotájában diplomaosztásra gyűltek össze az ifjú szakemberek. Ök Godavela Paduma Thero (Sri Lanka), a történelmi és filológiai kar másodéves hallgatója: „Hazánkban igen nagy az érdeklődés a Szovjetunió iránt. Sri Lanka mindhárom egyetemén tanítják az orosz nyelvet. Én is orosznyelv tanár szeretnék lenni* tő joggal foglalkozó nyári kurzusa, melynek szervezését szintén magunkra vállaltuk. Huszonegy külföldi egyetemmel kötöttünk szerződést szakembercseréről, meghívjuk egymást tudományos szim- pozionainkra és közösen végzünk különféle kutatásokat. Egyes tanszékeink és karaink jó kapcsolatot alakítottak ki néhány külföldi egyetem hasonló tanszékével és karával. A Lumumba Egyetem több országból fogad kormánydelegációt, tudományos és társadalmi küldöttségeket, minden Ba Damba (Szenegál), a gazdasági és jogi kar elsőéves hallgatója: „Minden időmet arra fordítom, hogy minél jobban megtanuljak oroszul, és elsajátítsam a gazdasági alapismereteket. Szerettem volna sportolni is — kosaraztam —, de erre most nincs időm. No nem baj, majd behozom.“ Jelena Posztanogova (Szovjetunió), a gazdasági és jogi kar elsőéves hallgatója: „Csoportunkban 17-en vagyunk 10 országból. Nem mindenkinek sikerült még hozzászoknia a feszített ütemben folyó tanuláshoz. Szívesen segítek társaimnak.“ ri szünetet pedig a Fekete-tenger partján, valamint a napfényes, szőlőben és gyümölcsben gazdag Moldávia területén lévő táborokban. Akinek egészségi problémái vannak, a legjobb szanatóriumokba kaphat beutalót. A költségeket az egyetem szakszervezete fedezi, egyetlen kopejkát sem fizetnek hallgatóink a rendelőintézetekben és a kórházakban, ingyenes a kollégiumi és a ruhaellátás, ingyen kapják a sportfelszerelést, a színház- és koncertjegyeket, a múzeumi belépőket, és a kiránt dulás más városokba csupán néhány rubelba kerül. Az állami ösztöndíjat a 2 hónapos nyári szünetben éppúgy megkapják, mint a tanulmányi időben. A moszkvai diploma arra is képessé teszi a végzett szakembereket, hogy szakmájukból előadásokat tartsanak vagy orosz nyelvet tanítsanak. A tapasztalat szerint volt hallgatóink jelentős tudományos eredményeket érnek el. Vannak köztük miniszterek, képviselők, ipari és mezőgazdasági programszervezők, jelentős üzemek igazgatói és főmérnökei, kutatóintézet-vezetők. Többen közülük rangos nemzetközi konferenciákon és tudományos szimpo- zionokon vesz részt. Nemegyszer ebben a minőségben találkozunk velük Moszkvában. I. CIGANOV Antonette Maim (Ghána)', az orvostudományi kar másodéves hallgatója: „Azért választottam ezt a pályát, mert hazánkban nagyon kevés az orvos, s égető szükség van rájuk. Ghánában nagy tervet dolgoztak ki a szociális és az egészségügyi ellátás javítására. Jó néhány ghánai szakember szerzett már diplomát Moszkvában.“