Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-19 / 8. szám
PAVEL KOYS: ÉNEK SZLOVÁKIÁRÓL (RÉSZLET) Szlovákia — eldobta vászongúnyáját — önmagát akarja megelőzni, szemmel láthatóan bátor Ifjúságát ropja. Szlovákia, bő termésű búza zuhogó árja, Február állványáról emeli a Jövő falát, atomok magját konokul tördeli szét. 'Akár a vonatok, úgy rohannak a napok, a vonatok mint a napok, úgy repülnek villamos pályáikon. Szlovákia az idő vasszögére akasztotta drótoskosarát, a megismerés kulcsával igazgatja turbinák fogaskerekeit s elektronok koordinátáit, azokét, melyek az útjára világítanak. Szlovákia, szülőotthonok feszült csendje, asztali lámpa, az asztal körül mindenki otthon, Szlovákia, esti fejés friss illata, Szlovákia, szívig hatoló bronzszínű reggelek dús kortya. Kulcsár Tibor fordítása Gerstner István rajza / FÁK, MONDATOK Az erdő a világ legszebb zöldruhás hadserege. Katonái kissé rendezetlen sorokat alkotnak, de amúgy igen fegyelmezettek. Télen — tisztelet a kivételnek — e zöld katonák ledobálják a ruhájukat és szemérmetlenül állnak a fagyban. „A fák állva halnak meg.“ Egy régi kínai mondás szerint az életben igazán két dolgot érdemes tenni: gyermeket nevelni és fát ültetni. Hátborzongató híradásokat közölnek néha az újságok a savas esőkről, és arról, hogy itt is, ott is a világon, rohamosan pusztulnak a fák, az erdők. P. bácsi októberben két gödröt ásott! a kertjében. A gödör aljára trágyát szórt, aztán visszatemette a földet. Tavasszal majd újra kiássa a gödröt és fát ültet bele. P. bácsi nem olvasott savas esőkről, de észrevette, hogy kertjének két fája már nem húzza soká. Szemüveggel is alaposan megnézte őket, kopogtatta törzsüket, mint egy öreg harkály. Aztán megásta a gödröket. Még nem tudja, milyen fát ültet, i de két fát elültet, az biztos, nehogy megbillenjen a világ egyensúlya. Az ő háromszáz négyzetméterén legalább ne. A lapok megfelelő rovatában Időnként rajzos beszámolót lehet látni arról, hogy milyen szellemes megoldással itathatók a fiatal fák. Ültetéskor leásnak a törzs mellé egy oldalán kilyuggatott csövet, s abba önti a vizet és a tápoldatot a kertész — vagy öntik a jó emberek. Sajnos, ilyen csövek leginkább csak a csinos rajzokon figyelhetők meg. A városokban ültetett facsemeték közül — némi vegetálás után — igen sok kiszárad. Olyanok ezek a magukra, sorsukra hagyott, csenevész fácskák, mint a csecsemő, akit nem táplálnak. „Hogyan tudják megállni, hogy ne adjanak neki néhány kanna vizetl?." — mérgelődik B. bácsi, és mindjárt elmeséli: Ahol lakik, „államilag“ ültettek egy hársfát a házuk elé. ö persze rögtön pártfogásába vette a kis fát. Nem jelentette ki, hogy „vállalom“ meg „nyugdíjas, szocialista stb. védnökség“, csak naponta fogta a kis locsolókannáját és jó a- laposan megöntözte a fa tövét, és a tányérját. A hárs gyönyörűen fejlődik, és ezt látva B. bácsi úgy érzi, hogy az ő testében is vfgabban keringenek a nedvek... Sajnos, későn vette észre, hogy néhány házzal arrébb kiszáradt egy ugyanakkor ültetett fa. Pedig az a pedáns férfi, aki folyton ott mossa a kocsiját, igazán locsolhatta volna; csak néhány méterrel kellett volna arrébb húznia a gumicsövet... ' Növényzet nélkül, fák nélkül nem lehet élet1 a földön. A fák nélkül oxigénpalack- kala hátunkon rohangálnánk... De meddig? Nem jutnánk messzire... A- világon sokfelé — a többi között Bulgáriában és a Szovjetunióban — szigorú rendelet tiltja a fák kivágását. Nemegyszer előfordul, hogy az építkezésnél útban levő fát szépen beépítik a földszintes csarnokba, pavilonba. Máskor meg módosítják a tfervet néhány szép lombkorona kedvéért. Országunk tele van faültetésre alkalmas helyekkel: utak mentén, árokpartokon, házak között... Sivár kis térségek, foghíjas fasorok kiabálnak a faültetők után. A faültető a Jövőnek dolgozik. A gyerekeire, unokáira is gondol. Becsülnünk kell az ültető embert és szeretnünk kell a fákat. Mert a világ dolgai egyszer csak rendbe jönnek majd, reméljük előbb, mint ameny- nyí idő alatt egy kis platán^ „katedrálissá“ növekszik... Ne történhessen meg, hogy ott állunk a békés jövendőben, elegendő oxigén nélkül, fulladozva... Bizonyos értelemben csak a fák menthetnek meg minket. N. Gy.
