Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-29 / 5. szám
f új ifjúság 8 Biztos győztes Színház a múzeumban A „múzeumi csend“ kifejezéshez olyan termek képe kapcsolódik, ahol néhány betévedt látogató a- lakja siklik nesztelenül egyik kiállítási tárgytól a másikig. S ez valóban így volt mintegy két évtizeddel ezelőtt. Aztán hirtelen bekövetkezett a „múzeumi robbanás“. Persze a remekműveket ma sem zajosan csörtetve tekintik meg, azért mégis nehéz lenne csendesnek nevezni az olyan termeket, amelyekben évente másfél Mi történt valójában az utóbbi évtizedekben, amikor a látogatók száma meredeken emelkedett, s ma a Puskin Múzeum előtti sor a szomszéd utcában ér véget. — Néhány évvel ezelőtt szociológiai felmérést végeztünk. Az volt a célunk, hogy megtudjuk, kik is látogatnak minket — mondja Irina Antonovna. — Kiderült, hogy látogatóink jelentősen megfiatalodtak, átlagosan 23 és 33 év közöttiek, és főleg műszaki foglalA MÚZEUMI millióan fordulnak meg. Pontosan annyi látogatót fogad ugyanis a Puskin Szépművészeti Múzeum Moszkvában. Amikor 1912-ben az ógörög templomra emlékeztető épület megnyitotta kapuit, évente néhány tízezren látogatták. Az új múzeum a haladó orosz értelmiség kezdeményezésére épült fel abból a célból, hogy megőrizze a klasszikus művészet alkotásait, szolgálja a köz- művelődést, és segítse a felnövekvő nemzedékek esztétikai nevelését. Ám aligha akadt olyan ember, aki előre látta volna, hogy az akkor elkezdődött munka milyen óriási méreteket fog ölteni. Kezdetben a gyűjtemény mindössze kilencezer darabból, elsősorban másolatokból állt. A múzeumnak jelenleg több mint félmillió festménye, szobra, grafikája van, s a legtöbb világhírű remekmű. Természetesen minden kiállítás alapja a gyűjtemény, de nem ezzel kezdődik a múzeum. Irina Antonovna, a múzeum igazgatója szokta mondogatni, hogy amikor réges-régen egy asszony különös formájú kagylókat fűzött egy cérnára, hogy azzal díszítse magát, már létrejött az első kollekció. Ám ahhoz, hogy egy gyűjtemény múzeummá váljék, közkinccsé kell tenni. A múzeum a látogatókkal kezdődik. CSEND geinek meglátásában. Az iskolások már beiratkozhatnak az ifjú művészettörténészek klubjába és a régészszakkörbe is. .4* Az egyik legérdekesebb kezdeményezés a múzeum gyermekszínháza. Ebben mind a színészek, mind a díszlet- és jelmezkészítők gyerekek, sőt a darabokat is ők írják. Az előadások témája a múzeum gyűjteményének darabjaihoz kapcsolódik, és sokszor magukban a kiállítótermekben rendezik meg őket. Előadtak már többek között egy óegyiptomi kisfiúról szóló darabot, és egy olyat is, amely Michelangelo életét mutatta be. E- zeknek az előadásoknak a segítségével a gyerekek jobban megismerkednek az egyes korok világával, azok művészeivel, általuk betekinthetnek a mesterek alkotásainak műhelytitkaiba. S bár elSegíts nekem! — énekelte nemrég a Locomotív GT egyik sikeres dalában és a segítség a vártnál tóval korábban érkezett. Az első magyar örlásklslenjez megjelenése után — mely az ő három (elvételüket tartalmazza — már tavaly év végén üzletekbe került legújabb albumuk. 1984-ben 12 dallal Jelentkeztek, ami szép teljesítmény, de a legfőbb, hogy a mennyiség ezúttal nem ment a minőség kárára. És ez fontos szempont, különösen akkor, ha egy olyan csapatról van szó, mint amilyen az LGT. Presser Gábor, a csapat vezetője nyilatkozta nemrég, hogy soha ennyi ideig nem készültek iemezfelvételre, soha eny- nylt nem dolgoztak lemezen, és soha ennyire önállóan, producer nélkül nem készítettek albumot, mint most. Véleménye szerint talán ez az első Igazi LGT- produkció. Biztosan sokan felkapják most a fejüket, s kérdezik értetlenül: Ha csak ez a mostani LGT-album valódi, akkor az előzőek milyenek voltak? Ne szabjunk határokat, meg azt hiszem nem is lehet. Az ötletgazdagság Ismét a kitűnő zenészek tehetségét bizonyítja, Presserék valóban jó, szövegében és zenéjében Is tartalmas lemezt készítettek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az előző albumok talán rosszabbul sikerültek. Most ez az utolsó lemez, ez tűnik a legjobbnak. De várjunk egy évet... A lemez azok közé az albumok közé sorolható, amelyeket ajánlatos többször Is meghallgatni, mert első hallásra talán illúzlőrombolók. Tévedés ne essék: „A szívbajt hozod rám“ vagy az „Éjszakai vonatozás“ című dallamok abba a kategóriába tartoznak, amelyek első hallásra slágerekké válhatnak és minden bizonnyal azok Is lesznek, mert a kitűnő ritmikai megoldások szín. te elkápráztatják a hallgatót. Viszont olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeket legalább háromszor-négyszer végig 0) N 03 Eh g o 5 J * N Ö0 SS kell hallgatni, mert annyi finomság, hangszerelési gazdagság rejlik bennük, hogy elmélyült zenehallgatást Igényelnek. nem pedig egyszeri, felületes „végigfutást“. Ilyen például a „Béke van“, „A III. világ“ vagy „A nagy radír“ című szerzeményük. A lemez legjobban kidolgozott felvétele a már említett „Éjszakai vonatozás“, amelyet négyszer hallgattam végig egymás után.. A szám közepén az élénk rlt. must néhány másodpercre furcsa, halk zene szakítja meg mintha valaminek történle kellene. „Egy félénk ember békét Int felém“ — hallatszik a távolból, fantasztikus hatást keltve, majd a vonat Ismét felgyorsul, szinte rohan, repül. A békét jelző üvegember a tasakon Is megjelenik, kezében a fehér zászlóval. A dal kiegészítője a borító, amelynek hátsó felén már csak az üvegomber roncsai, „testrészei“ szállnak az űrben. Hogy ml' játszódott le, ezt nekünk kell kibogoznunk. Az utóbbi évek egyik legjobb lemezborítója épp az LGT albumára futott, talán jelezve a gazdag belső tartalmat. Mégis mindenkinek azt tanácsolom, ha teheti, vásárláskor ne hallgasson bele a lemezbe mert később sok kellemes zenei élménytől fosztaná meg önmagát. Koller Sándor kozásúak. Ha a hetvenes évek elejéhez hasonlítjuk, kétszeres, ha a hatvanas évek közepéhez, háromszoros a számuk. Ennek, véleményem szerint, számos oka van. Az egyik az életszínvonal általános emelkedése. Az embereknek lehetőségük nyílt az utazásra. Emelkedett az általános műveltség, nőtt a műértők száma. Ma már mindenkitől elvárjuk, hogy a különböző művészetekkel többé-kevésbé tisztában legyen. Még ha bizonyos esetekben ez divatjelenség is, remek divat. Az, hogy ilyen szenvedély létrejött, önmagában is a művészeti ismeretterjesztés országos sikerét jelenti. A legifjabb múzeumlátogatók é- letkora mindössze három esztendő —- ez a képzőművészeti stúdióba való felvétel alsó korhatára. A stúdiónak nem az a célja, hogy a gyerekekből feltétlenül művészeket neveljen, hanem az, hogy segítsen nekik környezetük szépséső látásra úgy tűnik, hogy a színház nem való múzeumba, mégis mindkettő célja azonos: feltárni az emberek előtt a szépséget, hogy az életünk állandó útitársa legyen. A múzeum állandó látogatói közé tartoznak a Képzőművészeti Szabadegyetem hallgatói is. Itt lehetőségük van rá, hogy magas színvonalú előadásokat hallgassanak. Az előadások tematikája igen széles körű. A legnépszerűbbek egyike az a hat előadásból álló sorozat, amelynek címe: A középkori világkép és a tükröződése a kor művészetében. Hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a tizenegy előadásból álló A művészettörténet nagy épületegyüttesei című tanfolyamot. Ám az olyan előadáskon is megtelik a terem, amelyeknek témája honyolult, és nagy felkészültséget követelnek a hallgatóktól. En gratulálok... A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának talán egyik leghallgatottabb műsora a kéthetenként, vasárnap kora délután jelentkező „Zenés köszöntő“. Nem is csoda, hiszen az egyórás szórakoztató műsor szerkesztői arra törekszenek, hogy a program valóban tartalmas legyen. Aki a legutolsó, Gémesi Irén szerkesztette a- dást hallgatta, ezúttalsem csalódott, Á dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) Ister vállalat élenjáró dolgozói vallottak munkájukról, a termelésről, a szolgáltatásról és az előforduló nehézségekről. Sok érdekes és eddig előttem ismeretlen dolgot, többek közt azt is megtudhattam, hogy a vállalat bútorai nemcsak hazánkban, hanem a környező szocialista országokban, továbbá Hollandiában, az NSZK-ban és Svédországban is ismertek és kedveltek. Az is meglepetésként ért, hogy e- gyes munkabrigádok, például a kárpitosmunkát végzők Moszkvában, Ulánbátorban és Bonnban dolgoztak, de a tv és a rádió új épületének belső asztalosmunkáit is ők végezték. És ez csak néhány kiragadott pillanat az elhangzott riportból, amelyből tanultam. Mert tanultam akaratlanul Is, a különféle zenei zsánerek váltakozása pedig kellemes vasárnap délutáni pihenést nyújtottak. A műsor jellegénél fogva valóban beleilleszkedik a délutánba. Ezért is válhatott a „Zenés köszöntő“ az egyik legkedveltebb és legtöbbek által hallgatott műsorok egyikévé. -KSLENNON VISSZATÉRT Nyina Kojman, a múzeum munkatársa évek óta tanítja a stúdió növendékeit „Csak most érzem igazán, mennyire hiányzik az apám“ — nyilatkozta Julian Lennon, akinek a Too Late For Goodbyes (Túl késő búcsúzkodni) című dala napjaink egyik slágere s egyben nagy meglepetése is. A 21 éves Juliántól mostanában sűrűn kérnek Interjút, s nem cső. da, hogy a kérdések egy része apjához fűződő kapcsolatát firtatja. Julián pedig felidézi az apjával való hétvégi találkozásait, a közős csavargásokat Disneylandben, ahol kezet fogtak Miki egérrel, mesél a Central parki sétákról, egy-egy fagyi vagy léggömb emlékét idézi. A sors számára igencsak szűkén mérte az apai szeretetet, ezért ma minden emléktöredéket gigantikus jelentőségűnek tart. Különösen fontosak számára azoknak az éveknek az emlékei, amikor még szülei együtt éltek a St. Georges Hill-i villájukban. Először a Beatles világ körüli turnéja szakította el Juliánt apjától, majd az nem sokkal később John megismerkedett Yoko Onoval, s a dolog válással végződött. Ettől kezdve Julian még magányosabb lett, barátai nem voltak mivel édesanyjával gyakran változtatták lakóhelyüket, mígnem Londonban letelepedtek. Magányosságán csak az apjával folytatott hosszúra nyúlt telefonbeszélgetések enyhítettek valamelyest. John sohasem mulasztotta el az éppen megjelent Beatles-lemezt elküldeni fiának. Azt, hogy osztálytársai mint Beatles- csemetét, csodabogárként kezelték, 13-14 éves korában vette észre. Ekkor John és Yoko már huzamosabb Ideje New Yorkban lakott, így hát lehetőség nyílt, hogy Julian bármikor meglátogassa. Édesanyja kíséretében hetente egyszer fel. ült a New Yorkba tartó repülőgépre de a mama mindig valamelyik szállodában töltötte a hétvégét, mert közte és Yoko között az Idő múlásával sem oldódott a feszültség. Ezek a látogatások többé-kevésbé rendszeresek voltak egészen 1980 decemberéig. Ekkor történt a megrendítő tragédia: egy fanatikus rajongója agyonlőtte John Lennont. Julián erre így emlékezik vissza: „Mostohaapám behívott a szobába, és elmondta, mi történt. Nem sokkal később már a repülőn ültem. Yoko és féltestvérem, Sean várt rám. Yoko azt szerette volna, ha örökre velük maradok, de anyám nem egyezett bele.“ Julian Lennon Debbie nevű barátnője fotómodell. Mint Julian elmondta, a Too Late For Goodbyes című dal megszületése neki köszönhető: „Tavaly márciusban egy kicsit összezördültünk, ekkor Írtam a dalt. Azóta már rég rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni.“ Az ifjabb Lennon egyébként anyagiak, kai ez ideig sem állt jobban, mint bármelyik magakorabell, hiszen John hagyatékából a végrendelet szerint csak huszonöt éves korában kaphat egy részt. Annál büszkébb arra, hogy a dal sikerének köszönhetően most már önellátó lesz, s nem szorul szülői segítségre. Kislemezének sikere után reméli, hogy első albuma Is kelendő lesz. A Valotte címen közreadott LP-dalalt gitáros barátjával, Justin Claytonnal közösen írta, s a kritika a lemez anyagát biztatónak minősítette. „Annak idején amikor előálltam azzal az ötlettel, hogy zenész leszek, apám nem tanácsolt el a pályától, csak arra figyelmeztetett, hogy ne őt hibáztassam majd, ha esetleg nem tudok megélni belőle. De kár, hogy nem láthatja, milyen jól rajtoltam.“ Somorjai S. Sándor MEGTÖRIK
