Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-29 / 5. szám
Az Üj Ifjúság szerkesztősége és a Szlovák Irodalmi Alap MŰFORDÍTÓI PÁLYÁZATOT hirdet a mai szlovák költészetből. A pályázat feltételeit lapunk következő számában közöljük. KULCSÁR TIBOR ROVATA új ifjúság 7 SZABÓ LÁSZLÓ VERSEI Vonzásban Szoknyák alá tévedt tekintetem a faragatlan szobrok gyönyörűségét sugározza a zsugorodó világ egyetlen tiszta jeleként belévegyül a tíz évvel ezelőtti mosoly s a végtelen keresése csak a tested kohéziója tart ember- és világközeiben Dal Hiszek benned. Hiszek a csodáidban, melyeket lélegzet-visszafojtva teszel velem. Igazi férfisors vagy. Megnyitom magam előtted és a világ előtt. Méretre szabom a verset, nehogy kevés legyén. '• Fáj, ami nem te vagy, tehát — vagyok. Vallomás négy mondatban Mindig úgy érzem, hogy már más is megírta azt a verset, amit éppen meg akarok írni. Pedig képzeletem szüleménye csak a rémek és rímek nélküli világ. Ez már hasonlít a madarak szabadságához. A madarakéhoz, melyek mindig tudják a helyes irányt. z utca vége belevész a sötétbe. Idegesítő, nyomasztó csend. Sehol egy lélek. De mintha ... Igen. A parkból egy alak lép elő. A könyvemet önkéntelenül átteszem a bal kezemből a jobba. Fölösleges mozdulat volt. Ismerős alkat, ismerős mozgás. Es ismerős hang: Szia, Gágil Ntncs egy cigid? Megnyugszom. Nincs. Nem dohányzóm. Egy koppands. Az álla koppant a járda betonján. Tovább megyek. Elmenőben még hallom a hangját. Gondolatban felelek neki. Most jól érzem magam. Nem dohányzom és már nem is iszom. Igen, ő tette velem. Nem bánom. Amíg ]. volt nekem, ittam, mint a gödény. Uhalmamban. Most is unalom van. Unalom a tetőfokon, Tetőfokozott unalom. Meg még ennél is... f.-t is szerettem, persze távolról sem annyira, mint Ö.-t, de J. sokkal határozatlanabb volt. Ez lett a veszté. Mellette-vele-nekt gyereken kívül mindent csinálhattam. Biztos nem így akarta. Egyszer azt mondta róla egy lány, hogy óriási akaratereje van. En ezt nem tapasztaltam. Őneki viszont van. Akaratereje. Csak gyakran veszekszünk. Pedig vele úgy képzeltem el, hogy sohasem fogunk veszekedni. Es ma este meigntl Nem sokai azelőtt, hogy eljöttem volna. Utánam rohant és sírt. Szeretem. El akarom venni feleségül, ö is szeret. Egyszer ezeket írta nekem: Te, aki parányi csillagként bevilágítod nekem az egész világot. Aki életemben nyitsz egy új Utat, melyet most kezdek el járni. Szörnyen szeretlek. Ha mindennap elmondanám százszor vagy ezerszer, akor sem fejezném ki vele ennek a nagy szerelemnek csak egy parazsát. A neonlámpák zúgása. Olyan monotonmegnyugtató zúgás. A jövő héten délutános leszek. Reggel nem kell kelnem. Reggel. Az első emberáradt már elvonult. A gyárakban, üzemekben már folyik a termelés. Nemsokára jönnek az iskolások, tanárok, elárusítók, Akik nyolc órától indítanak. Szürke égbolt. Nem tudok aludni. Lézengek a lakásban. Apám már elment a hatórai áradattal, anyám a fürdőszobában folyatja a vizet. Nyolc öttől kezdődik a tanítás. Leülök az ágyam szélére. Csupa szomorúság vagyok. Csupa vidámság vagyok. Űrhajó vagyok. Folyó vagyok. Virág vagyok. Csupa szeretet vagyok. Boldog vagyok. Bánatos vagyok. Szerelmes vagyok! Isten vagyok Isten??!!! Már teljesen hülye vagyok. Fekszem az ágyamon és a plafont bámulom. A tegnapi napra gondolok... Mi a frrrrrancnak kellett megint ez?! Egy kép lebeg előttem. Miért nem mész el az idegorvoshoz? Mert nem hinné el senki, hogy valami el van romolva a fejemben. Pedig el van, hisz tudod. Mikor romlott el? Anyám szerint még magzatkoromban. Apám ivott, mint a gödény, és ő sokat idegeskedett, amikor velem volt terhes. De azért próbálj meg egy kicsit uralkodni magadon. Jó, megpróbálok. Uralkodók magamon. Uralkodók magamon. Uralkodók magamon, uralkodók magamon. Néha olyan érzésem támad, hogy uralkodók az idő fölött is. En egy uralkodó vagyok. Egy szegény, szomorú, igyekvő, idegbeteg uralkodó vagyok, aki még a saját idegein, a saját indulatain sem képes uralkodni. Reménytelen eset. Elnyom az álom. Hagyom. ★ unkahely. GépgyárPléhhajlitÓgépgyár. Meg csőhajlító is. Már megint elkéstem. Mások is elkéstek. Egyszer csak jön az igazagtó. Elkéstekelkéstekelkéstek? Rajtam kívül még egy srácot lát meg. A többiek elbújtak. Ha átöltözünk, jelentkezzünk a vezetőségi gyűlésen, — hangzik a parancs. Vezetőséig gyűlés. Minden szem ránk tapad. Mi vigyorgunk. Az igazgató ismerteti a jelenlévőkkel a bűnünket. Többen már gondolatban le is fejeztek. Pedagógusgyerekek, gondolják mások. Hogyan tudják mások gyerekeit nevelni a szüleik, ha még a saját csemetéiket sem képesek? így csak az beszélhet, aki nem pedagógus gyereke, vagy ő maga nem az. Felállók, otthagyom az egész brancsot. Senki nem szól utánam. Vegyél már feleségül, nyaggatsz folyton. En nagyon szeretnélek, de tudod, hogy nem megy. Mihelyt egy kis pénzem lesz. Es előbb még a seregbe is el kell mennem. Vegyél el előtte! Ha akarsz, így is megvársz. De akkor bizos hogy megvárnálak, már csak azért is, mert a feleséged vagyok. Engem azért ne várjon meg senki, mert a feleségem. Engem azért várj meg, mert szeretsz! Tudod, hogy szeretlek. Akkor meg fogsz várni. Tétlenség. Mindenféle gondolatok kergetik egymást a fejemben. Egy május végi nap emléke. Égető hőség, mi a halastó túlsó partján. Ti félmeztelenül, mi Péterrel teljesen meztelenül fekszünk a tűző napon. Megkívántalak. Menjünk erdőt nézni. Jó, menjünk. Felőliünk. Szólsz, hogy rosszul vagy. Ülj vissza, mondom, de te már össze is csuklasz és aléltan dőlsz a karjaimba. Megijedtem, a sírás környékezett. Egy pillanatra elvesztettem az eszemet. Sikerült ösz- szeszednem magam, felköltöttem Péteréket. Mindez a másodperc töredéke alatt. A szemed nyitva volt, először azt hittem, még eszméletednél vagy. Megakadt a szemem a lábadon, amely természetellenes helyzetben volt a tested alatt. Lefektettelek, közben ráztalak, pofoztam az arcodat. Péter már jött a bevizezett törülközővel. Megdörzsöltem az arcodat vele. A szemed becsukódott, majd kinyitottad. Furcsa fény ragyogott benne. Az ölembe vettelek és árnyékba vittelek. A leterített pléden már ültél, amikor jött a Pici. Kértem tőle egy cigarettát. Szörnyen remegett a kezem, amikor elém tartotta az égő gyufaszálat. 1980. december 14. Péntek. Már sötét van, rengeteg ember a buszmegállón. Kettesével megyünk egymás után az út közepén. Elöl egy félméteres gyertya pislákoló lángja. Ügy loptuk, mert nem volt rá pénzünk, és egy magnó teljes hangerővel sírja az Ima gine-t. Gondolataink a bámuló tömegen messze túl szárnyalnak. Csak kevesen értik, tulajdonképpen mi is történik. Körbe járjuk a várost. Később a presszóba megyünk be. Többen mondják, hogy tűnjünk el. Mindjárt jönnek a rendőrök, mondja valaki. Bemegyünk a parkba. P. sírni kezd. ★ rős fény vetődik ránk. Másodpercek alatt felfedezzük a fényforrást. A park bejáratánál felbőg egy motor, az abroncsok kavicsot szórnak hátra a hirtelen sebességtől. Futást Ahányon vagyunk, annyi felé. Az állomáson találkozunk, kiált vissza valaki. A rendőrök tehetetlenek. A gyertya ott maradt, fut át az agyamon. Nem! Mintha valaki felkapta volna. Négy napja halott! Futás közben sajgó fájdalmat okozva nyilall belém a valóság. Összemosódik előttem az utca képe a szembejövő emberek kontúrjával. Érzem, ahogy utánam fordulnak és a fejüket csóválják. Sós melegség fut végig az orrom mentén és a szájamat megkerülve az államon csepeg le a járdára, s ott összekeveredik a kásás, piszkos hóval. Valamiféle megkönnyebbülést érzek. Ha összeházasodunk, elmegyünk erről a vidékről lakni. Mit szólsz mondjuk K.-hoz? Uhum. Tetszik. Nagyon tetszik. De ezt komolyan mondod? A legkomolyabban. Drága vagy. Te is. Gyere, üljünk oda. Nem! Miért nem? Mert utálom a sötét fedelű asztalokat. Miért? Van egy asztal valahol Franciahonban. Egy fekete márványlappal borított kis asztál, érted? Azt utálom a legjobban. Állítólag nem engednek hozzá közel, nehogy leköpd. Régen mindenki leköpte. Történelemből egyesem volt mindig. Azt hittem, ismerem a történelmet. Ha az akkori tudásomat kellene most osztályoznom, talán még az sem fejezné ki reálisan a véleményemet, ha lehánynám magam. Nem szeretem a térképeket sem. Minden ősi nemzet királyainak portréjaiból össze lehet állítani egy galériára valót, olvasom az IPM hasábjain. Tulajdonképpen mit vársz te az élettől? Azt hiszem, semmit. Inkább az emberekkel szemben vannak elvárásaim. Gondolom szép ház, aranyos feleség, egészséges gyerekek, megértő felettesek, hű barátok. Mondom, hogy az emberekkel szemben vannak elvárásaimi Mik? Ne foglalkozzanak velem annyit. Unom már, hogy mindig csak azt hallom, hogy már megint nem dolgozik, nem jár rendesen munkába, reggel ment haza, veszekszik a szüleivel, veszekszik a feletteseivel, veszekszik a barátnőiével, talán még önmagával is veszekszik. Röhejlll Ugye, ha mi házasok leszünk, soha nem fogunk veszekedni? Remélem, hogy nem. Miért csak reméled? Tudod, úgy szeretném, de nem akarom elkiabálnt. Jó, akkor mindketten tudjuk, hogy nem fogunk veszekedni, de nem mondjuk el senkinek sem, jó? IáTöbben szegezték már nekem a kérdést: hogy mersz te könyvvel a kezedben mutatkozni az emberek előtt? Hogy merészelsz te verseket, novellákat, elbeszéléseket olvasni? Es honnan veszed egyáltalán a bátorságot, hogy tollat ragadj? Mi??? Suszter, maradj a kaptafánál! Ezt nem tűrhetjükI Nemmmmmmi. Érted? Igen, igen, igen. Nem. Nem? Igen. Nemigen. Délutáni műszak. Fárasztó volt. Végigdőlök a heverőmön. Annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok elaludni. Kutatni kezdek emlékeim filmarchívumában. Egy kedves emlék. Lepergetem lelki szemeim előtt. ★ fgyütt ácsorgunk a buszmegállón. Zita J* is velünk van. Jön a Zozó. Vele van ** Péter is, meg még mások is. A presz- szóba hívnak. Menjünk, de jöhessenek a lányok is. Jöhetnek. Rumot és sört iszunk. En pedig csak feléd csillagászom. Te is mellé ültetsz, én pedig elkezdem a kezedet simogatni, ahogy a Gyuritól láttam már annyiszor, igaz, azt még egyszer sem, hogy ezzel a taktikai megoldással sikert ért volna el bárkinél is, de azért én csak szorgalmasan szorongattam a kezed, miközben halvány érdeklődést tanúsítok az asztalnál folyó társalgás iránt. Te meg zavarban vagy, mert időközben megjön Zoli, a legjobb barátom, és másnapra rád erőltet egy találkát. Később felkerekedünk, hogy bekukkantunk egy másik kocsmahivatalba. csak én előbb elmegyek retyóra. Jössz te is. En hamarabb Végzek, az ajtó előtt várok rád. Jössz is, akár eyg látomás. Megállsz előttem és kérdően rám emeled elbűvölő tekintetedet. Nézzük egymást, aztán veszem azt a bátorságot és átfogom a derekadat. Szorosan magamhoz ölellek. A fejed hátrahanyatlik, szétnyílik az ajkad, és kivillannak hófehér fogaid. Valami szörnyű bátorságot érzek, s ráhajolok a szádra. Meleg és puha. Iszonyatosan jó veled csókolózni. Valahol messze, magasan megláttam lebegni kislányosan bájos arcodat, azután álomba szenderültem. Könnyű, szép álmom volt. Azt álmodtam, hogy immár férj és feleség vagyunk, s nagyon boldogan élünk. Egy hatalmas paplanon, ruhátlanul hancú- rozunk az ágyban. Egyszer csak fölém hajolsz és megigézed a költőt: „... élvezni és aludni, akarod?“ Csendes, őszi hajnalon ónos est monoton kopogása hallatszik az ablakpárkányomon. PUSKO GÁBOR HÉTKÖZNAPOK M. Gy.: Köszöntelek, Hazám című versében Időszerű gondolatait fellengzősen, korszerűtlenül fogalmazta meg. Verselési készsége van, írása ennek ellenére inkább újévi rigmus. Sz. K.: Szerelmi tánc és Röppenés című versei semmiben sem különböznek az eddigiektől: szentimentálisak, fellengzősek. Rövid prózai írására sem adhatunk kedvezőbb választ: műfaj nélküli eszmefuttatás, erőszakolt intelmekkel és erkölcsi tanulságokkal. B. P.: Elbeszélésének megrövidítésére csupán nyomdatechnikai okokból került sor. Véleményével teljes mértékben egyetértünk, kellő alkalommal a körülményekről bővebben tájékoztatjuk. Próba: Első próbálkozásai kezdetlegesek- A Keresgető című verse kötött strófaszerkezetű, rímes vers, de rímei túlnyomó többségükben ragrímek (párkány — sárkány, játék — árnyék, egyre — hegyre stb.j. Mindkét versének a stílusa kissé korszerűtlennek, avultnak hat. Mielőtt újból jelentkezne, tökéletesítse verstani alapismereteit. 1985: Két új verse közül inkább a második tetszett, alkalomadtán közöljük. Jobb lenne, ha egyszerre több verset küldene. Sz. L.: Üj versel közül többet a közlésre szántak közé soroltunk. Szerkesztői üzeneteinkben — elsősorban korlátozott terjedelmi lehetőségeink miatt — nincs rá módunk, hogy kérésére bővebben válaszoljunk. Elsősorban azt javasoljuk, kísérje figyelemmel a hazai (tehát nem utolsósorban a szlovák és a cseh) irodalom alkotásait. Sok ösztönzéssel szolgálhat a jelenkori magyar költészet. Figyelmébe ajánljuk decemberi rovatunkban a Száz év magány jeligére szóló üzenetünket is. Zöld paradicsom: Egy szerelem párbeszédei című írása nagyon elnyújtott, szerkezete laza, széteső. Az írás ebben a formájában nem több a történet elmondásánál. A szinte kizárólagosan párbeszédes forma kevés lehetőséget nyújt az elmélyültebb lélektani ábrázolásra. Nézlek című rövid karcolata tetszett, alkalomadtán közlésre kerülhet. Barátja versének a fordítását nem tartjuk megfelelőnek. Figyelmébe ajánljuk viszont e számunkban meghirdetett műfordítói pályázatunkat. Zöld bimbó: Négy beküldött verse nagyon kezdetleges. Témái túl általánosak. Az Igazság című versét inkább más műfajban kellett volna megírnia. Mindenekelőtt tanuljon, tájékozódjon.
