Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-17 / 38. szám

öregfiúk a pályán Mikor lesz egy reményteljes labdarúgóból öreg­fiú? A kérdést sokan feltették abból az alkalom­ból, hogy nemrég Michel Piatini, a francia labda­rúgás szeme fénye bejelentette: 1986-ban, 31. szü­letésnapja után 1 valószínűleg visszavonul. A fran­cia sajtóban, a szurkolók, sőt a játékosok körében is nagy visszhangot váltott ki a hír: mi lesz a gall futballal, ha a mester visszavonul? És egyáltalán, miért kell idő előtt visszavonulnia, amikor a sport­ág nagyjai közül nagyon sokan, jóval a harmadik X-en túl is az élvonalban szerepeltek? Olyan összeállítások is megjelentek, hogy a vi­lágsztárok közül ki mennyi ideig rúgta a bőrt. Franciaországban például egy bizonyos Roger Courtois vezeti a koros labdarúgók mezőnyét: 44 évesen vonult vissza. 1933-ban debütált és 1956- ban még Troyes első osztályú csapatában rúgta a labdát. Di Stefano és Puskás 1964-ben 38, illetve 37 éves korában a Real Madrid együttesével BEK- -döntőt vívott. 37 évesen vonult vissza Pelé, Becken­bauer, Cruyff, 35 éves korában Bobby Charlton, 41 éves korában Dino Zoff, a Juve és az olasz válo­gatott kapusa. A rekordot természetesen Stanley Metthews tartja, akinek hetvenedik születésnapját épp a közelmúltban ünnepelték meg világszerte. Ö 50 évesen hagyta abba az aktív játékot. Utoljára a Stoke csapatának a színeiben szerepelt. S fia­talnak tartotta magát. Piatini 31 évesen öreg len­ne?... g———mmmuamrmmt imurim iMn ——i—aa—i'MTiirynfMa—> VERHETEM T01LEÖRGATÖK Idén eddig adások maradtunk a csehszlovákiai ma­gyar újságírók labdarúgó-válogatottjának szerepléséről szóló beszámolónkal, pedig a tollforgatők ezúttal rend­kívül sikeresen szerepelnek. Eddig nem találtak legyő. zőre, s legutóbb — egymás után immár harmadszor és végérvényesen — elnyerték a sajtónap alkalmából a Pravda Kiadóvállalat kupáját. Ezt használtuk fel egy rövid beszélgetésre a csapat örökös kapitányával,' Bat- ta Györggyel. Q Légy szíves, vázold föl röviden a csapat eddigi szereplését. — Bár igaz, hogy az idén jnég nem kaptunk ki, de kupatornán csak legutóbb sikerült győznünk, miután a Pravda Kupán először l:0-ra vertük a Pravda, majd a döntőben ugyancsak 1:0 arányban a kiadó csapatát. Tavasszal az idénynyitőn 3:l-re győztünk Szilason (Brestovec), és ugyancsak 3:l-re Éberhardon (Mali- novo). Utána a szímőt (Zemné) tornán szerepeltünk, amelyen a kolárovőiakat 2:l-re vertük, a döntőben 1:1 arányú döntetlent játszottunk a hazaiakkal. A tizen­egyesek rúgásában alulmaradtunk. A köbölkúti (Gbel- ce) tornán ugyancsak a tizenegyesek kihagyásával szó. rultunk a második helyre, miután a döntőben 3:3-ra játszottunk a hazaiakkal és a selejtezőben 0:0-ra a bá- torkeszíekkel [Vojntce). A tizenegyesek rúgását tehát még gyakorolni kell, ami nehézségbe ütközik, mert a csapat tagjai arra panaszkodnak, hogy a legtágasabb lakás sincs széltében-hosszában 11 méter. % Mégis, hogyan sikerült eddig ilyen sikeresen sze­repelni, és mik a legközelebbi tervek? — A csapat edzésmődszere már a legjobb szakembe­reket is foglalkoztatja, nevezetesen az, hogy lehet mi­nimális edzéssel ilyen jő teljesítményt nyújtani, ráadá­sul Ilyen idős korban. A csapat átlagos életkora a negyven felé közeledik, és ezen már az sem tud javí. tani, hogy Időnként az apák oldalán pályára lépnek az egyenes ági leszármazottak. Legközelebb, szeptember 28—29-én Budapesten szerepelünk a magyar újságírók vendégeként. Mint a csapat mindenkori kapitánya, bí­zom abban, hogy folytatódik a páratlan sikersorozat. (palágyi) Batta György csapatkapitány a köbölküti tornán átve­szi Szűri Béla egyesületi elnöktől a 2. helyért járó kupát. Gergely felvétele Södertälje. Nagyságban körülbelül Nitrához hasonlítható település Svédország szívében, valamivel közelebb a fővároshoz, Stockholmhoz, mint a zoboralji város Bratislavához. Csupa zöld, csendes és kellemes. Ezeréves múltjáról és autóiparáról, (amelyet a híres Scania-gyár kép­visel) nevezetes. Szilánkok. Képletes kifejezés. Ä sporteseményeket járó újságíró note­szében mindig akad ilyen-amolyan. Események, arcok, hangulatok tö­redéké. Ezúttal sincs másként. Súlyemelő-világbajnokságot rendezett augusztus végén Södertälje. Né­hány az ott töltött tíz nap mozaikkockáiból. Egy rendező A kkor (Is) elkéstem a Stádts- hotellet-szállótól a város pe­remén lévő Scaniarinken sportcsarnokba menetrendszerűen közlekedő különbuszt. Nézelődöm, és látom, hogy a parkolóban egy óriás próbálja bepréselni magát egy VB-emblémával ellátott ele­gáns SAAB-kocsiba. Ez az én em­berem is lehet... Persze hogy elvisz, néz le rám barátságosan (egyébként 186 cen­ti vagyok), mosolyog is hozzá, la­pátszerű tenyerével kétszer vál­lon csap, majd betuszkol a mese­autóba. Két térde közt a kormány vidám parki hangulatot idéz — így ülnek a felnőttek a kicsik villanyjárgányaiban... De az arca... Gyerekkori sport­albumaimból valami rémlik. Ám amikor megtudja, honnan jöttem, mondja magától Is. Hogy van Ludvík Danék olim­piai bajnok diszkoszvetőnk? Ne felejtsem el átadni üdvözletét ne­ki. És milyen kár szegény Jifí Skobláért, a nagyszerű súlylökő­ért, aki idő előtt elment... Hát persze! A biztonság kedvéért ellenőrzőm a nyakában fityegő igazolványon is, de már tudom: ő Erik Uddebom. Súllyal és disz­kosszal nem kevesebb, mint húsz évadon át nem hajítottak többet nála Svédországban! De hogy ke­rül Ide? — Nem tudom, megfigyelte-e ■— magyarázza —, de úgyszólván az egész Svédországból itt van, besegít a rendezésben mindenki, akinek valamilyen köze van a súlyzók világához. Jómagam ki­egészítő sportként kedveltem meg a súlyemelést, ma pedig, bár szak­mám szerint különben építészmér­nök volnék, egy főleg a kulturis- ták által látogatott edzőtermet vezetek Göteborgban. Egyébként mit szól a bajnoksághoz?... Dicsérem a lelkes szervezőgár­dát, de már odaklnn, faert köz­ben megérkeztünk. —■ Ne feledkezzék el Danékről! s— Ismétli búcsúzáskor. — Mondja ügy, hogy üdvözli a „Szúnyog“! így hívtak ugyanis. — De miért? — teszem fel á nem túl eredeti kérdést. — Hát mert olyan vagyok, a- milyen vagyok — néz végig ma­gán, és harsogó nevetéssel, hosz- szú karjait lóbálva távozik. Á rendezők bejárata ugyanis a legalsó szinten volt. Tevékenysé­gükről viszont valóban az ellen­kezőjét lehet elmondani... EGY VEZETŐ ö a kulisszák mögötti történé­sek első számú embere. Ügy is le­hetne mondani, hogy gyakorlati­lag minden fontosabb szál az ő kezében fut össze. Nem csoda, Aján Tamás, az IWF (Internatio­nal Weightlifting Federation), a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főtitkára. Emellett most már az OTSH egyik alelnöke is (főleg a magyar ifjúsági és a tömegsport ügyei tartoznak hozzá, és számos egyéb nemzetközi szervezetben vállalt tevékeny szerepet. Tudására, munkabírására és becsvágyára jellemző, hogy nem­régen, negyvenes éveinek dere­kán szerezte meg a doktori címet a politikai tudományokból. Szinte reggeltől estig intézke­dik, szervez, tárgyal. Főleg ango­lul és oroszul, a némethez és a franciához tolmácsot használ, mert ezekben a nyelvekben, saját ma­gas mércéje szerint „nem Jökéle.- íes“, Diplomatának készült, de test- nevelési szakot végzett, súlyt so­ha nem emelt, gyakorlati tapasz­talatait főleg tornában és atléti­kában szerezte. Kezdeményező, kemény és ha­tározott sportvezetőként ismerik, de a személyes érintkezésben, elő­zékenységben, udvariasságban le­hetetlen felvenni vele a versenyt. Mindenkit ő köszönt elsőnek, ő kérdezi meg a másikat, hogy van, tekintete érdeklődő, mosolya szí­vélyes. Az általa önként vállalt óriási hajszában az sem mellékes körül­mény, hogy tud pihenni is, a la­zítás perceiben nagy mókamester­ként ismert. Södertáljében csak egyszer lát­tam fáradtan, komoran, megkemé­nyedett vonásokkal, de akkor e- gyedül, egy sarokban, félrehúzód­va ült, valami irományok fölött töprengett. Ez már egy olyan sportág, amelyben a tisztségvise­lőkre is mázsás súlyok szakad­hatnak. Íme, egy sikeres sportvezető miniportréja, anno 1985... EGY EDZŐ Igazi gondban persze David Ri- gert volt, ezen a VB-n a „leg“-ek edzője. Miért? Valamennyi társa közül egykori versenyzőként messzemenőleg ő volt a legsikeresebb, összesen 62 világcsúcsot állított fel, ennél többre (79) csak honfitársa, az őlomsúlyú Vaszilij Alekszejev volt képes. Korban ő volt a legfiatalabb, 1947-es születésű. Ugyanez érvényes „szolgálati Idejére“ is, hiszen csupán két hó­nappal a világbajnokság előtt vet­te át a szovjet csapat irányítását. És végül, bármilyen ellentmon­dásosan hangzik is, őt tartották végeredményben a VB legsikerte­lenebb edzőjének is, hiszen a „szbornaja komanda“ „csak“ a második helyet szerezte meg a nemzetek versenyében, tizennégy esztendő után ismét kikapott az Iván Abadzsiev „mágus“ által ve­zetett ambiciózus bolgároktól. David Rigert igazi kemény fér­fi. Ezt bizonyítja' sikerekben gaz­dag, ám néhány kudarccal is tar­kított pályafutása is. Sokan ked­velik és még többen szurkolnak neki, bízva abban, hogy ismét a régi szintre lesz képes felhozni a világ hosszú éveken át legered­ményesebb együttesét. Amikor terveiről faggattam, 'ő maga, jellemző szűkszavúsággal, csupán ennyit mondott: „Lesz még jobb is * SODERTAUEI SZILÁNKOK A mérce, persze, rendkívül ma* gas, és Rigert helyzete pillanat­nyilag bizony nem irigylésremél- tó, hiszen a szovjet szakvezetés szerint sikeres szereplésről csak legalább hat összetett aranyérem megszerzése esetében lehet be­széld!. Södertáljében viszont csak három súlycsoport eredményhir­detésekor állt szovjet versenyző a dobogó legmagasabb fokán... EGY BAJNOK Csehszlovák bajnokról szeret* tem volna írni, de hát Anton Ba* raniaknak még az edzőtáborban történt sajnálatos 'sérülése után hattaggú együttesünkből csupán a 22 esztendős Milos Ciernik volt képes dobogóra kerülni s az ezüst* éremig vinni. Nem vitás, ez Is ki* tűnő teljesítmény, és hisszük, hogy a Bobrov nevű oravai falucskából származó fiú még feljebb tud majd lépni... Áz igazi szuperklasszis azonban ezúttal is ugyanaz volt, aki tavaly. A csodagyerek „csodalegénnyé“; cseperedett. A világ 1984-es évi legjobb súly* emelője, aki Svédországban is ó* riási fölénnyel nyerte a pehely* súlyúak versenyét, és az év első világcsúcsa is a nevéhez fűződik (a másodikat honfitársa, Alek- szandr Varbanov érte el), ugyan­is 1967. november 23-án született, az év végére tehát már papír sze­rint is nagykorúvá lesz. Eredmé­nyei szerint egyébként már ötö­dik éve annak mondható! Mi a titka? Ezt a kérdést úton- útfélen mellének szegezik a sport­ággal hosszabb ideje foglalkozó embernek. Bevallom őszintén, nem tudom. Még jóval tapasztaltabb szakem­berek, edzők, orvosok is ezen tö­rik a fejüket. Az egyedüli lehetséges magyá* rázat egyelőre az, hogy Naum Sa* lamanov valóban a természet cső* dája, rendkívüli adottságokkal megáldott és biológiai koránál jó­val fejlettebb egyed. Mindehhez azért még egy órlá* sí adag akaraterőt és kitartást kö­vetelő és egyúttal rendkívül át­gondolt, céltudatos edzésmunka is szükségeltetik. Mert ne feledjük: Salamanov ugyan csak egy van, fantasztikus bolgár súlyemelő .vi­szont legalább egy tucatl MAJOR LAJOS A szerző jelvétele Kis ember, nagy súlyzó. A még mindig csak tizenhét éves bolgár. Naum Salamanov ezúttal sem ment haza világcsúcs nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom