Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-22 / 4. szám
új ifjúság 2 KOMMENTÁRUNK JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK Az utóbbi időben sokat beszélnek a jogi propagandáról. Az ifjúsági szövetség szervezetei is rendeznek előadásokat, néha előadássorozatokat, amelyeken a hallgatók megismerkednek jogrendszerünk egyes területeivel. Tudatosítanunk kell, erre elsősorban azért van szükség, hogy már fiatal korban felkészülhessünk a társadalmi életben való részvételre. A szocialista állam célkitűzése ugyanis az, hogy az államügyek i- rányításában, a társadalmi problémák megoldásában a lakosság mind nagyobb mértékben vegyen részt. Ä szembeötlő pozitív szocialista fejlődésnek, az állami, a gazdasági, a társadalmi szervezetek és intézmények, valamint a polgárok munkáját elősegítő megfelelő politikai légkör kialakításának azonban nem szabad megakadályoznia azt, hogy ne vegyük észre hibáinkat. Megnyilvánulásuk megakadályozására csakis a problémák konkrét megoldása, a fogyatékosságok állandó és céltudatos felszámolása, az ellenük folytatott harc az egyetlen helyes, követendő út. E hibák közé tartozik mindenekelőtt a maradiság, a magántulajdon halmozására irányuló törekvés, az önzés, a szocialista tulajdon fosztogatása, a megvesztegetés, a hivatali hatalommal való visszaélés, a- hogyan erre a CSKP KB Elnökségének tavaly publikált levele is határozottan felhívta a figyelmünket. Ellenük .harcolni azt jelenti, tovább mélyül és szilárdul a dolgozók szocialista társadalmi tudata, továbbfejlesztjük a szocialista életmódot, de ehhez megfelelő jogi tudatra is szükség van. Á jogi tudatról szólva .gyakran be- $ szélünk a fegyelem kérdéséről. Hogy ennek lényegét, megközelítsük, jól meg kell értenünk az egyén helyét, jogait, kötelességeit, tehát szerepét a szocialista társadalomban. Társadalmunk közösségekből áll, minden közösség a szocialista társadalom szerves része, ennek valamelyik feladatát teljesíti. Az egyén a közösségen keresztül tagja a szocialista társadalomnak. Az az elv érvényesül, hogy a közösség felelős tagjaiért, és minden egyén felelős a közösségért. Ä szocialista jogi tudatra azért is szükség van, hogy az ország megkívánhassa állampolgárától: önállóan ismerje fel a közösség szükségleteit, legyen benne kezdeményezés, alkotó akarat a közösség számára hasznos és szükséges cselekedetek végrehajtására. E tekintetben az állampolgárnak nem szabad megriadnia a nehézségektől, akadályoktól, meg kell találnia a nehézségek legyőzésének törvényes útját. Ä törvényesség megtartásához tartozik az is, hogy a közösség tagjának tartózkodnia kell minden olyan tevékenységtől, amely egyedül neki hoz hasznot, másoknak vagy az egész közösségnek, tehát a társadalomnak viszont kárt okoz. A közösség tagja —< ha öntudatos ember — sohasem szorítkozik csak a maga Ügyére, nem viselkedik közömbösen embertársai iránt, nem marad meg a passzív be nem a- vatkozás álláspontján, hanem figyelemmel kiséri környezetének ügyeit, a közösség érdekeinek szolgálatát, és másoktól is elvárja, hogy így cselekedjenek. Tudjuk, hogy ezen a területen még igen sok a tennivaló, s napjainkban még a közösségi és egyéni érdek ösz- szeütközésének számos jelenségével találkozunk, hiszen jócskán vannak o- lyanok, akik mások rovására kívánnak előnyökhöz jutni. Hogy előrelépjünk, ehhez szükséges jogaink és kötelességeink alapos ismerete és gyakorlati érvényesítése. STRASSER GYÖRGY A mikor Bartanusz Attila, a Nemesúcsai (Zem. Olca) Alapiskola Igazgatója a tanulók iskolán kívüli tevékenységét, a Petőfi Sándor Pionírcsapatban végzett munkájukat mérlegelte, nem feledkezett el megemlíteni, hogy eredményeiket, sikereiket aligha érték volna el a falu tömegszervezeteinek lelkes tagjai, a helyi nemzeti bizottság tisztségviselőinek segítsége nélkül. A Petőfi Sándor Pionírcsapatnak harmincegy tagú, felnőttekből álló vezetősége van, akik valamennyien szorgalmuk, képességeik legjavával szolgálják a pionírmunka ügyét. Rendszeres munkát végeznek a rajvezetffk, a segédrajvezetők és az instruktorok. Nagyon jó az együttműködésük a falu fiataljaival, különösen a védnökség! üzemükben, a partizánskéi cipőgyár helyi üzemében dolgozó fiatalokkal. Közülük még rajvezetőnek is sikerült megnyerniük Fekete Erikát és Kovács Mártát. Ravasz Ödön pionírvezető elégedett a munkájukkal, de ami még fontosabb, a pionírok úgyszintén. A pionírcsapat vezetősége állandóan arra törekszik, hogy minél több gyermekeket szerető, értük tenni akaró és tudó egyént vonjon be a csapat munkájába. Közlekedési szakkörüket Zachar Sándor főhadnagy és Khaííik Tibor segédrendőr vezeti, s hogy milyen sikerrel, arra ékes bizonyíték a gyerekek lelkesedése, igyekezete, nagyszámú részvétele. Az ifjú tűzoltók munkáját Bállá Kálmán és Cseh János önkéntes tűzoltók, a helyi szervezet tagjai irányítják, s közös munkájuk eredménye az elmúlt tanévben elért járási első hely. A cipőgyáron kívül védnökségi szerződést kötöttek a helyi szövetkezettel és a szolgáltatóvállalattal, s azok baráti segítsége sok-sok alkalommal megnyilvánul. A pionírok kirándulásaikra autóbuszt, a sífelszerelések vásárlásához pénzt kaptak, ünnepségeik és más rendezvényeik során segítséget a technikai berendezések, a hangfalak felszerelésénél. A gyerekek pedig minden ünnepségen, jelentősebb esemény alkalmával műsorral köszöntik a védnökségi üzemek dolgozóit. A felnőttektől kapott segítséget, a kölcsönös kapcsolatok sorát folytathatjuk a helyi pártszervezettel, amelynek képviselői például legutóbb a pionírcsapat rendezte néprajzi kiállításon is ott voltak, s méltatták a gyerekek szorgalmas gyűjtőmunkáját, és azt az Igyekezetüket, hogy múltunk egy-egy darabját megmentsék a Jövőnek. Nem hagyhatjuk ki a helyi nemzeti bizottság részéről megnyilvánuló érdeklődést Bartanusz Attila, Ravasz Ödön és Kovács Imre A JÖVŐ Érdekében sem. Bartanusz Attila iskolaigazgató, Ravasz Ödön pionírvezető és Kovács Imre hnb-tit- kár gyakran összeülnek, beszélgetnek, tervezgetnek. — Nekem mint a hnb titkárának elsődleges érdekem, hogy az iskolával, amely a jövő embereit, községünk majdani építőit neveli, jó kapcsolatot tartsak fenn. Kommunistaként sem mellékes számomra, hogy a pionircsapatban milyen közösségi széliemben nevelődnek a gyerekek. így hármasban ugyanis mi nagyon jól értjük, hogy a- milyen ma az iskola pionírcsapatának tevékenysége, olyan lesz holnap a falu ifjúsági szervezetéé, holnapután pedig a helyi párt- szervezetéé — magyarázta Kovács Imre, a hnb titkára. A falu vezetői azonban nemcsak figyelik az Iskola, a pionírcsapat munkáját, hanem segítik is. Ha kell, anyagiakkal, ha kell, intézkedésekkel, ha kell, a kérelmek, kívánságok továbbításával. Természetesen a segítség ez esetben is kölcsönös, mert a polgári ügyek testületé rendezvényeinek viszont állandó résztvevői, szereplői a pionírok, s egyetlen falusi ünnepségről sem hiányoznak az iskola legjobb szavalói. — Igyekszünk a gyerekeknek a tananyagon kívül sok-sok mást is adni. Emberi tartást, erkölcsi szilárdságot, közösségi érzületet, tájékozódási készséget a társadalom kérdéseiben. Ehhez azonban kevés a tantestület, a pionírcsapat munkaközössége, ehhez olyan emberek kellenek, akik már többször bebizonyították, hogy nemes ügyet szolgálnak, s életük, munkásságuk példa a mai ifjúság előtt. Szerencsénkre, ebben a faluban jócskán vannak ilyenek, akik ráadásul idejüket sem sajnálják erre a célra — vélekedett az igazgató. Az összefogás, az okosan szervezett, gyümölcsöző kapcsolatok így válnak a nemesócsai pionírok javára. Benyák Mária A szerző felvétele A szovjet fiatalok készülnek a fesztiválra KELLEMES GONDOK „Üzemünkben nemzetközi fesztiválbizottságot létesítettünk, s ez gondoskodik a világifjúsági és diáktalálkozó előkészítéséről és lefolyásáról“ — mondja a moszkvai go- lyóscsapágygyár Komszomol-titkára, Valerij Dokucsajev. A fesztivál propagálásából kiveszi a részét az üzemi rádió és az üzemi újság. Az újságban például A fesztivál elébe címmel állandó rovatot indítottak, amelyben nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is megjelentetik Írásaikat. A kezdeményezés azonban elsősorban a komszomolistáktól származik. Többek között szubotnyikot szerveztek, amelyen rajtuk kívül az üzem több idősebb dolgozója is részt vett. A szubotnyikért járó mintegy 8000 rubel bért felajánlották a fesztiváli a- lapra. öt moszkvai iskolában, amelyek az üzem védnöksége alá tartoznak, fesztiváli sarkokat hoztak létre. Szemléltetőanyaggal látN. K. KRUPSZKAJA Vlagyimir lljicsrő! Január 21-én múlt hatvanegy éve, hogy Lenin meghalt. Egy emberöltő telt el azóta, de az idő ahelyett, hogy elválasztott volna tőle, egyre közelebb hozza mindnyájunkhoz. Lenin ma is él és hat, és talán még szélesebb körben, mint valaha. Él alkotásában, a győztes szocialista forradalomban, melynek tapasztalataiból merit a haladó emberiség. Él műveiben, melyeket soha nem olvastak annyian, mint napjainkban. S Lenin vezet bennünket ma is. Hétköznapi épftőmunkánk gyakorlatában mindennap érezzük és alkalmazzuk tanításait. Most élettársa és harcostársa, N. K. Krupszkaja szavaival idézzük elétek Lenint, az embert. ták el a fesztiválok, a gyermek- és ifjúsági mozgalom történetéről. Ezenkívül előadásokat, beszélgetéseket, találkozókat rendeznek itt. A tanulók műsorral készülnek a VIT gyermekprogramjának gazdagítására. Az üzem évek óta élénk kapcsolatot tart fenn az egyik magyarországi golyóscsapágy- gyárral. A kapcsolatokat most tovább szélesítik. Az üzem művelődési házában létrehozták az Interklubot, amely a XII. világifjúsági és diáktalálkozó alatt a világ ösz- szes idesereglett fiataljainak találkahelye lesz. Már most készülnek, hogy gazdag műsorral, képzőművészeti és egyéb kiállítással fogadják őket. A golyóscsapágygyár Komszo- mol-tagjainak — az elmondottakból is egyértelműen kitűnik — most több gondja van, mint máskor, de azt mondják, hogy ezek kellemes gondok. Nyikolaj Aparnyev (APN) Nagyon sokat írnak mostanában Vlagyimir Iljicsről. Ezekben a visszaemlékezésekben gyakran valamiféle aszkétának, Jámbor íiliszter-családapának ábrázolják őt. Valahogyan eltorzul a róla alkotott kép. Nem ilyen volt ö. 0- lyan ember volt, akitől semmi sem idegen, ami emberi. Az életet a maga teljességében, sokrétűségében szerette és szomjasan itta. Életünket is úgy is úgy festik le, mintha csupán nélkülözés lett volna. Ez nem igaz. Az olyan nyomort, hogy nincs miből kenyeret venni, soha nem ismertük. Talán így éltek az emigráns elvtársak? Igaz, akadtak köztük, akik két éven át nem jutottak kenyérkeresethez, és 0- roszországból sem kaptak pénzt, úgyhogy valóban éheztek. Velünk ez nem fordult elő. Az igaz, hogy egyszerűen éltünk. De talán a dúskálásban és pompában van az élet öröme? Vlagyimir II- jics értett hozzá, hogy élvezze az élet valódi örömeit. Nagyon szerette a természetet. Most nem beszélek Szibériáról, de az emigrációban is állandóan jártunk kirándulni, hogy teleszívjuk magunkat friss levegővel, jó nagyokat csavarogtunk, és a levegőtől, a mozgástól, az élményektől megittasulva tértünk haza. A ml életmódunk lényegesen különbözött a többi emigránsétól. Ezek szerették a véget nem érő beszélgetéKét hír egy járásból SZOVJET KÖNYVEK KIÄLLtTÄSA Komáromban [Komárnoj^ a Szakszervezetek Házának ifjúsági klubjában megrendezték az eredeti szovjet könyvek kiállítását. A Mezsdu- narodnaja knyiga és a bratlslavai szovjet könyvesbolt jóvoltából mintegy 900 különféle könyvet ismerhetett meg a közönség, és képet kap. hatott a szovjet könyvkiadásról. Megtudhatta továbbá, hogy a Szovjetunióban évente 2 milliárd példányszámú könyvet adnak ki. Cseh vagy szlovák nyelvre rendszerint száz művet fordítanak le. A kiállítás megnyitóján nagy sikert arattak a csallóközaranyosl (Zlatná na Ostrove] alapiskola tanulói. Eletet mentenek A járásban dicséretes módon elterjedt az önkéntes véradőmozgalom. Ezt bizonyítja az Is, hogy múlt év végén Brattslavában a legjobb szlovákiai önkéntes véradók kitüntetettjei között többen voltak a komáromi járásból. A 642 kitüntetett közül például a komáromi járásból huszonnégyen kapták meg a Jánsky-emlékérem ezüst fokozatát. A Járásban jelenleg hétszázötvenen viselik az emlékérem bronz-, kilencvenegyen az ezüst- és Frantláek Svec, a hajógyár dolgozója az aranyfokozatát, örvendetes jelenség, hogy az utóbbi Időben a fiatalok közül Is egyre többen lesznek önkéntes véradók. Illés Stano seket, fecsegést egy-egy csésze teamellett, füstfelhőkbe burkolózva. Vlagyimir Iljicset az ilyen fecsegés szörnyen fárasztotta, és mindig megszökött, hogy egy kicsit sétáljon. Emlékszem, emigránséletünk első évében, Münchenben egy alkalommal magunkkal vittük sétálni Martovot és Anna Iljicsnát, hogy megmutassuk nekik kedvenc helyünket, egy elhagyott zugot az Isar partján, a- hová a sűrű bozóton át kellett utat törni. Fél óra alatt annyira kimerültek és olyan zsörtölődésbe fogtak, hogy gyorsan áteveztünk velük a város civilizált részébe, és ezután nélkülük mentünk el a „mi“ helyünkre. Még Londonban is módját ejtettük, hogy kijussunk a természetbe, pedig ebből a monstrumból nem olyan könnyű kivergődni, kivált ha az ember nem akar másfél pennynél többet költeni omnibuszra. Később, amikor Svájcban már kerékpárunk is volt, kirándulásaink köre jócskán kibővült. Emlékszem, Londonban egyszer valamelyik elvtárs, aki azt hitte, hogy Iljics mást se tesz, mint reggeltől estig a British Museumban kuksol, mennyire elcsodálkozott azon, hogy sétálni készül, mire Vera Ivanovna Za- szulics felháborodottan kiáltott fel: — De hiszen szenvedélyesen szereti a természetet! — Emlékszem, én ekkor azt gondoltam magamban: bizony így igaz. A
