Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-02 / 27. szám
Az egykori IV_. D. osztály huszonöt érettségiző diákjából tizenheten voltak jelen. M ég frissen él emlékezetünkben az a tablőverseny, a- melyet szerkesztőségünk öt 'évvel ezelőtt hirdetett meg, és akkor ez az érettségiző osztályok nagy érdeklődésével találkozott. Az iskolák népszerűsítése mellett a tabló ízléses kivitelezésének is fórumot teremtett a verseny. Az érdeklődést és igyekezetei csak kesztőség aktív szerepet vállalt a rendezvényben. Csikmák Imre fő- szerkesztő, Horváth Rezső rovatvezető, Zolczer János és Polgári László szerkesztők képviselték az Új Ifjúságot, a jó hangulatról, a talpalávalóról lapunk munkatársa, Papp Sándor gondoskodott, a- ki ezúttal a lemezlovas szerepét vállalta. öt Evvel az érettségi után növelte az ígért díj: a legjobb tablót beküldő osztály érettségi találkozója öt év múlva a szerkesztőség égisze alatt zajlik majd. A beérkezett szavazatok alapján a beküldött tablóképek közül a rozs- nyói (Ro&űava) P. ]. Safárik Gimnázium IV. D osztályáé győzött. Közben eltelt az öt év, s az említett osztály 1985. június 21-re tűzte ki az érettségi találkozó napját. Ígéretünkhöz híven a szerBizonyára az olvasókat is érdekli ennek a napnak a krónikája, ezért röviden felidézzük eseményeit, s tesszük ezt egy kicsit a példamutatás szándékával. Mint általában minden érettségi találkozó, a IV. D találkozója is osztályfőnöki órával kezdődött délután négykor, egykori „otthonukban“. Beke Zoltán osztályelnök számadása szerint az 1980- ban érettségizett 25 diákból tizenA Thália Színpad művészei heten voltak jelen, a többiek igazoltan hiányoztak. A távolmaradottak között volt, aki éppen külföldön töltötte a szabadságát, volt, aki államvizsgázott, de olyan is akadt, aki a napokban szült. Ibos Dezsőné osztályfőnök bevezető szavai után mindenki „fellapozta“ az elmúlt öt év krónikáját, beszélt a vele történtekről, ha időközben családot alapított, arról is. Az osztályból tízen főiskolára, egyetemre kerültek, és egy kivételével sikeresen be is fejezték tanulmányaikat. A beszámolók után az osztályfőnök elmondotta, hogy az iskola is sokat változott, korszerűbb lett az eltelt öt év a- latt, majd hívta az osztályt, nézzenek körül. A gazdagon felszerelt fizika-, biológia- és más szak- tantermek, a gimnázium tágas, korszerű aulája láttán bizony meglepődtek az iskola egykori diákjai. Utána kezdődött a ballagás, ezúttal a Sport-szálló kávéházába, ahol a találkozó résztvevői felidézték a diákévek feledhetetlen mókás pillanatait. Színvonalas műsorban volt részük a jelenlevőknek. A kassai (Kosice I Thália Színpad művészei, Gombos Ilona, Kövesdi Szabó Marika, Gyurkovics Mihály és Pólós Árpád a színház kabaréösz- szeállításából adtak elő részleteket és örökzöld slágereket énekeltek Szakáll Gábor orgonakíséretével. Tombolánkon tizenhárom értékes díjat sorsoltunk ki a találkozó résztvevői között. Majd folytatódott a zene, a tánc. Az éjszaka lassan reggelbe hajlott, mikor szedelőzködni kezdett az osztályfőnök, a diáktársak. Elköszöntünk mi is azzal a tudattal, hogy kellemes órákat töltöttünk együtt, mindannyian jól szórakoztunk és tartalmas, emlékezetes találkozója volt a tablőverseny győztesének, a IV. D osztálynak is. (kutil KIÁLLÍTÁS -----------------------------------—----------------------NEM ABSZTRAKT Némi idegenkedéssel tértek be a napokban a komáromi (Komár- no) tárlatlátogatók a Dunamenti Múzeumba és nézték meg LUZSl- CA LAjOS ÁRPÁD grafikáját. Az idegenkedés oka: a művész szokatlan világának, képeinek szólt. — Mi ez? — kérdezhették és kérdezték is, s általában azzal válaszoltak maguknak, hogy ez absztrakt, modern, új, ezt nem értik. Vajon valóban ennyira, absztrakt érthetetlen lenne ez a művészet [amely nem éppen előzmények nélküli I? S ha megpróbálunk legalább magunknak válaszolni a kérdésre, azt kell mondanunk, talán nem is. A különböző hurkolt, rácsolt rajzok, vonalak, foltok, őslények, halak, medúzák, bogarak és más rovarok egymás mellé rajzolt vázlatszerű tiszta figurái mögött ott bujkál a játék, a rajz ö- röme, szépsége és szeretete is. Az egyszerű, leegyeszerűsített kötésminták, hurkolt szőnyegminták kinagyított vagy lekicsinyített rajzolata körül kikandikál ránk az ember a maga feledékenységével, kotnyélességével, tréfacsináló kedvével. Az ember — áttételesen, a munkáján, teremtett eszközein keresztül. A pontos, szabályos minták között itt-ott egy-egy oda nem illő hurok, sűrűbb vagy ritkább kötés, világosabb folt. Mi ez, ha nem az ember, amikor egy-egy pillanatra elbámészkodott vagy belehallgatott egy izgalmasabb dallamba? A látszólag teljesen szabályos, aprólékosan megrajzolt felület nem is annyira szabályos, nem is annyira holt. El, vibrál, mozog, megelevenedik, és már nem is olyan idegen ez az egész világ, hiszen az ember teremtette. Hogy hogyan jutott el Luzsica Lajos Árpád fiatal grafikus ehhez a világhoz, az más kérdés, és magyarázatképpen több gondolat is kínálkozik. Így például alapvető helyzet, hogy nem folytathatja ott, ahol festőművész édesapja. Saját viláPÁRBESZÉD ÉS VITA BESZÉLGETÉS A VIT-RŐL Moszkva belvárosában, a Csehov utcában áll egy gyönyörű régi palota. A házszára: 18. Tágas szobáiba és termeibe alig szűrődik be a mindig népes-forgalmas Gorkij utca és a Sza- dovaja zaja. Itt, a XII. VIT Nemzetközi Előkészítő Bizottságának otthonában fogadta az APN moszkvai szerkesztőségének munkatársait a bizottság állandó bizottságának szervező titkára, a francia JEAN-CLAUDE KENNEDY. A farmernadrágos fiatalember bevezetőben az állandó bizottság munkájáról tájékoztatott. — Bizottságunk a múlt év novemberében, a nemzetközi előkészítő bizottság harmadik ülésszakán alakult meg Moszkvában. Ezen az ülésen jelen voltak a VIT-en részt vevő 32 ország nemzeti előkészítő bizottságainak, kilenc nemzetközi, regionális és diákszervezetnek a képviselői. A mi legfőbb feladatunk pedig az, hogy szoros kapcsolatot alakítsunk ki a nemzeti előkészítő bizottságokkal és minden olyan szervezettel, amely ér. deklődést tanúsít a fesztivál iránt. Felhívással fordultunk a nemzeti és nemzetközi szervezetekhez, hogy gyűjtsenek a fesztivál nemzetközi szolidaritási alapjára. Az állandó bizottságban különböző politikai irányzatokhoz tartozó ifjúsági szervezetek képviselői dolgoznak. Sikerül-e minden esetben egyetértésre jutniuk a vitás kérdésekben? — Mindenekelőtt egyesíti őket a fesztivál jelszava: „Az antiimperialis. ta szolidaritásért, a békéért és barát. Ságért!“ Ez szilárd együttműködési alap. Senki sem várja, hogy egyetértés legyen minden kérdésben. Hiszen a XII. VIT egyik legfontosabb feladata, hogy széles körű lehetőséget biztosítson a párbeszédre, a különböző ifjúsági szervezetek képvlse. lői közötti vitákra. Nem tart attól, hogy a VIT résztvevőinek különféle politikai nézetei miatt csak véget nem érő vitákba torkollik majd a fesztivál? — Nem aggódom emiatt. A célunk az, hogy napjaink legidőszerűbb jelszavának jegyében tömörítsük az ifjúságot. A fiatalok távolról sem azonosan ítélik meg a békeharc, a népek összefogása, a leszerelés mikéntjének kérdéseit. De az a fontos, hogy a fesztivál minden résztvevője törekedjék ezeknek a nemes céloknak az elérésére. Fontos, hogy megértsék: e- gyütt kell fellépnünk a reakciós erők ellen, amelyek olyan bajokat hoznak az ifjúságra, mint a munkanélküliség, a tanulási lehetőség hiánya, az írás- tudatlanság, a fajüldözés, az éhség. Gyakran hallani, hogy a nyolcvanas évek ifjúsága teljesen különbözik attól az ifjúságtól, amely közvetlenül a második világháború befejezése után a fesztiválmozgalom kezdeményezője volt. Mi erről a véleménye? — Szerintem is különbözik. A mai fiatalság más világban él — a kozmikus sebességek, az elektronika, az óriási méretű információcsere világában. Ám ez egyáltalán nem jelenti, hogy megváltozott mindaz, ami jellemző az ifjúságra. Hiszen éppen a fiatalok azok, akik nagyon is érzéke, nyen reagálnak minden igazságtalan. Ságra, ők azok, akik, ahogy mondani szokták, „sietnek élni“, vagyis mi. nél aktívabban kihasználni a modern idők minden lehetőségét. Az ifjúság arra törekszik, hogy kifejezésre juttassa a maga képességeit, kihasználja belső tartalékait. A nyugat-európai fiatalok ezért követelik olyan határozottan az olyan problémák megoldását, mint az éhínség az afrikai, a latin-amerikai országokban, vagy a sokféle pusztító betegség a fejlődő világban. Ezt társadalmi igazságtalanságnak tekintik. Követelik azt is, hogy adjanak nekik lehetőséget a tanulásra, a munkára, vagyis fiatalságuk erejét kipróbálhassák. Napjaink, ban ismét reális a háború veszélye. És éppen ez a veszély hozta össze az ifjúságot 1947-ben Prágában, az első világíf júsági találkozóra, ahol az Ifjak és lányok esküvel fogadták: e- gyütt harcolnak azért, hogy a háború szörnyűségei többé ne ismétlődjenek meg. A fesztiválmozgalom nemes céljai ugyanúgy aktuálisak a mai ifjúság életében is, mint a negyvenes években. Az elmúlt évtizedek alatt ez a mozgalom megerősödött, kiszélesedett és vitathatatlan tekintélyre tett szert. Búcsúzóul kérjük, beszéljen egy kicsit önmagáról. — Vitryben születtem, Párizstól nem messze. Harminckét éves vagyok. 1969-ben fejeztem be a műszaki középiskolát, építésztechnikus vagyok. Azonban hosszú ideig nem tud. tam elhelyezkedni a szakmámban, Így aztán különböző munkákat vállaltam. Voltam műszaki rajzöló, éjjeliőr, segédmunkás. 1976-ban bekapcsolódtam a francia kommunista, Ifjúsági mozgalomba. Egy ideig az Avantgarde-nak, a kommunista ifjúsági mozgalom lapjának főszerkesztője voltam, az országos bizottságban pedig én voltam a felelős a diákok nyári üdültetéséért, az ifjúsági turizmusért. Aztán átmentem dolgozni a nemzetközi osztályra. Itt különösen megragadtak az olyan, témák, mint az ifjúság nemzetközi szolidaritása, közös harca a békéért, a népek közötti barátságért. Ezért aztán, amikor felajánlották, hogy dolgozzam a XII. VIT Nemzetközi Előkészítő Bizottságában, örömmel elfogadtam az ajánlatot. Ugyanilyen örömmel értesültem arról, hogy az állandó bizottság szervező titkárául választottak. Nagyon fontosnak tartom a rám bízott feladatot, hogy a legnagyobb nemzetközi ifjúsági fórum előkészítésében vegyek részt. Mit mondjak még önmagámról? Nős vagyok, két kislányom van. A nagyobbik öt és fél é- ves, a kisebbik december 31-én született — az ifjúság nemzetközi éve és a XII. világifjúsági találkozó évének küszöbén. Szeretem a zenét, a sportot — a jégkorongot, a baseballt, a focit, a sakkot. Magam is kosárlabdáztam, játszottam a franciaországi kupamérkőzéseken. ga is determinálja. Nem ismerem a fiatal, magyarországi grafikus teljes munkásságát, de az a néhány rajz, amelyet korábban láttam már tőle, sejtet a mostani világból is. Azokon ugyanúgy, mint a Komáromban (Komárnoj, Prágában, Brnóban és Zilinában kiállított munkáiban, szintén hangsúlyozta az emberi tömeg, a világ ritmusszerűen ismétlődő rajzolatát, a rendszerbe foglalható, ritmikus formákat. Vasarelyhez hasonlóan ő is folyamatosan, a formák egyszerűsödésén, leegyszerűsített, rendszerbe foglalható jelenségek szabályszerű ismétlődésén keresztül jutott el ehhez a világhoz. Vagyis, az emberi karok, fejek, szemek szőnyegmintaszerű ismétlődő formái után végül eljutott a természetben és az emberi környezetben ismétlődő, szabályosan sorakozó formák világához, és ma rajtuk keresztül, általuk próbálja megeleveníteni az emberi világot. A művész teszi, ami a feladata: rögzíti az adott helyzetet, eszteti- zál, elmélkedik az esztétika kérdésein, a foltok, a vonalak hatásán, beszédkészségén... Vagyis mindez nem is absztrakt, s főleg nem érthetetlen, csak új, más, mint az, amit generációjának tagjai műveltek. Tapogatódzik a maga módján, keresi az újat, kiindulva mindabból, amit átélt és ami emberi és művészi adottságaiból fakad. Németh István
