Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-06 / 45. szám

Pjotr Haritonovics Buhtulov családjával a Csuvas

Autonóm Szocialista Köztársaság egyik legszebb

városában, Kanasban él. A család terjedelmes krő♦

nikájában az első lapon kapott helyet egy dél-szlovákiai község neve. Kebelkút — Gbelce, igy szerepel a község neve azokban az orosz nyelvű kiadványokban is, amelyek hazánk felszabadító harcai résztvevőinek visszaemlékezéseit tartalmazza. Pjotr Haritonovics nagyon élénken emlékszik a község negyven évvel ezelőtti arculatára, de azóta nem járt hazánkban. Lehet, hogy a község határában felismerné azt a helyet, ahol 1945-ben egy éjszakát halálfélelemmel töltött el, lehet, hogy nem. Tény, hogy a Buhtulov család albumában látott korabeli fényképek számomra, aki csak a község mai arculatát ismerem, ismeretleneknek tűntek.

A Buhtulov házaspár legfiatalabb lányukkal Lvovkával

A

lacsony termetű, fürge mozgású ember Peter Haritonovics Buhtulov. Lakásában feleségével és legfiatalabb leányával, Lvovkával, valamint a Kom- szomolszkaja Pravda és a Smena napilap szerkesztőjével üljük körül a megterített asztalt. Vendéglátónk emlékezetében számos élmény elevenedik meg, nagyon frissen, megkapőan tud beszélni a bajtársaival átélt veszélyes pillanatokról.

— Szereted a zenét? — kérdezi hirtelen felénk fordulva.

>— Szeretem.

— Tizenöt éves koromban a szüleimtől kaptam egy bajánt. Ez afféle gombos harmonika, amely olyan gyorsan tud peregni, mint a megbolondult óra, ömlik belőle a vidám hangok zuhataga. i— Mi lett vele?

— Elcseréltem. Egy román gazda fél zsák krumplit adott érte.

Amikor Peter Haritonovics felesége asztalra teszi a forró pelme- nyet, és kedvesen biztat bennünket, férje kérdőn felkapja a fejét.

— Mária Nyikolajevna! Hát a kanalam?

i— De hát vendégeink vannak.

— Éppen azért — válaszolja Peter Haritonovics.

A kanál, amelyet nem sokkal ezután Mária Nyikolajevna átnyújt férjének — ereklye.

— Ahányszor a kezembe fogom, Köbölkútra gondolok. Ott halt meg leghűségesebb bajtársam, Vaszja Scsetyityin.

1945. február 13-án a Vörös Hadsereg 1431 számú könnyűtüzérsége Budapestről északnyugati irányba indult. A hadtest két nap múlva átkelt a Dunán és 17-én már Köbölkút határába került. Itt a fasiszták erős tüzérségével találták magukat szemben. Délutánra Buhtulov négytagú kis csapatából egyedül Peter Haritonovics maradt harcképes állapotban. Még nem tudta, mihez kezd, de egyetlen pillanatig sem gondolt arra, hogy feladja a harcot. Húszéves volt, két hónappal azelőtt vették fel a pártba, közismert volt elszántsága, vakmerősége. Ellenőrizte lőszertartalékát, és megnyugvással állapította meg, hogy minden a legnagyobb rendben van. De még arra sem futotta az idejéből, hogy lőállásba helyezkedjék, mert tőle vagy tizenöt méterre az addig nagyokat kurjongató Vaszja Scsetyityin egyszer csak elhallgatott.

— Nem tudnám megmodani, hogy a háború alatt hány fiatalt láttam meghalni, de valamennyi nagyon fiatal volt. A fronton a háborúban gyorsan születnek barátságok, távol az otthontól, minden katona áhítja a meleg baráti kört. Vaszja a szomszédos faluból származott, együtt tanultunk Gorkijban és jutottunk el olyan messzire csuvasföldről. Bevallom,' sohasem gondoltunk a halálra. Meg voltunk győződve arról, hogy erősek vagyunk, mint az oroszlánok, számunkra nem létezett végrehajthatatlan harci feladat, csak győzelem, podjeda. Leugrottam Vaszkához a lövészárokba, de láttam, hogy már nem tudok rajta segíteni. Rövid időn belül a pulEZER

NAP

NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI STAFÉTA

íedMea)

Pjotr Haritonovics csuvasföld mozsarki településén szegényparaszt szülők gyermekeként született. Még tizenhét éves sem volt, amikor jelentkezett a frontra, de a sorozó bizottság fizikailag nem találta alkalmasnak a katonai szolgálatra. Tizennyolc évesként azonban sikerült bejutnia a gor- kiji katonaiskolába.

Erős meggyőződésünk volt, hogy a szovjet haza legyőzhetetlen, és ezzel az elhatározással indultunk a frontra.

Buhtulov ott volt a sztálingrádi csatában; a város védőitől tanulta a helytállást, az elszántságot. Innen több mint hatezer kilométert tett meg a felszabadító szovjet hadsereggel Románián, Magyarországon keresztül hazánkba. Csaknem ezer napon át harcolt a Szovjetunió határain túl, más nemzetek szabadságáért. 1945-ben, miután hazatért, megkapta a Lenin-rendet, és a harcokban tanúsított bátorságáért, derekasságáért a Szovjetunió Hőse címet.

HÁBORÚ

zusa sem volt tapintható. Sírhat- nékom támadt, de könnyekre nem- volt idő. Elkeseredtem, megdühödtem úgy isten igazából. Bajtársam halála erőt adott, máig is állítom, hogy emberfölötti erőt. Fejem felett gépfegyver süvöltött szinte szünet nélkül, és én rájöttem, hogy a lövészárokból egyedül nem bírom viszonozni a tüzelést. Csapatunk közben behúzódott a közeli erdőbe, és én így két tűz közé kerültem. Estére elfogyott a lőszerem, és megrettentem a gondolattól, hogy a fasiszták élve elfognak. Megvártam, míg mindkét oldalról beszüntették a tüzelést, és a sötétben kúszva próbáltam eljutni a mieinkhez.

K

özben két alkalommal is szinte méterekre megközelítette a németek őrállásait, de minkét alkalommal sikerült észrevétlenül eltávolodnia. Kilométereket kúszott, a kimerültségtől képtelen volt tájékozódni. U- tolsó gondolata az volt, hogy elalszik, és a fagyos éjszakában majd csak találkozik halott baj- társával, Vaszkával. Hajnalban vagy ötven méternyire a szovjet katonai állásoktól talált rá egy járőr. Buhtulov a kezében szorongatta az azóta ereklyévé lett kanalat.

— Biztosan nem tudom megmondani, hogy hogyan jutottam hozzá. Akkor éjszaka, amelyet halálfélelemmel éltem át, akadtam rá valahol a határban. Ki tudja, kié lehetett, de az életemet mentette meg, mert a szovjet járőr e- lőször a kanálon visszaverődött holdfényt fedezte fel, csak azután engem.

Mária Nyikolajevna teával kínál bennünket. A zöld teát itt is cukor nélkül fogyasztják, de o- lyan szertartással, hogy attól azonnal ünneppé válik a hétköznap. Peter Haritonovics előbb magasra emeli a teáskannát, s először magának tölt a fületlen porcelán csészébe, majd nyomban visszaönti a kannába.

— így szokás — mondja —, hogy felkeveredjék. A teaivás nálunk a megbecsülés jelképe, vendéget fogadni nálunk nagy esemény, a gazdának kötelességei vannak, amelyeknek tiszteletlenség lenne nem eleget tenni. Sose töltöm - tele a vendég csészéjét, mert kihűl. Inkább sűrűbben töltök, hogy mindig forró legyen a tea, akkor a vendég nem fog pa^ naszkodni, hogy a vendéglátó lusta. Remélem, megdicsérik a teánkat.

Amikor arra kérjük Peter Hari- tonovicsot, hogy beszéljen a családjáról, arca felderül:

— Akkor bizony estig is itt ülhetnénk, a mi családunk ugyanis egy tucat ember: tíz gyerekünk, 4 fiunk és 6 lányunk van. Vlagyimir, Nyikolaj, Ludmila, Rajsza, Vera, Szása, Tánya, Nagya, Marina és Lvovka. Foglalkozásuk is sokrétű; van közöttük tanárnő, vegyész és munkásnő, katonatiszt, sarkkutató és sofőr. Unokánk is van már nagyon sok, ugyanis a csuvasok szeretik, ha sok a gyerek. Kérdezzék csak meg a feleségem, sajnálja-e, hogy ilyen nagy család vagyunk. Csak így vagyunk boldogok. Persze, egyre ritkábban üljük körül ezt az asztalt, pedig szeretünk összejönni, de hát a gyerekek elkerültek messzire, egyrészt a munkájuk miatt, másrészt mert ők is családot alapítottak. Ehhez az asztalhoz már nemigen férnénk valamennyien, pedig „nyújtottam“, bővítettem, ameddig csak lehetett.

P

eter Haritonovics ugyanis mesterségére nézve asztalos. A hatalmas masszív asztal, amelynél ülünk, az ő keze munkája, és körülöttünk a szobában látható minden bútordarabot is ő készítette. Annak ellenére, hogy már elérte a nyugdíjaskort, még dolgozik, 1945 után ott folytatta, ahol frontravonulása előtt abbahagyta, az asztalosműhelyben.

— Ha szeretik a fa illatát, és kíváncsiak, hogy hol dolgozik az öreg Buhtilov, máris indulhatunk. Remélem, az igazgatónak nem lesz kifogása a látogatásuk ellen.

Nem volt. Igaz, kissé zavarban volt a külföldi újságírók láttán, mondta is Peter Hafitonovicsnak, miért nem értesítette idejében, hogy meghívja vendégeit a gyárba is, akkor illően felkészült volna fogadásunkra. De vendéglátónk csak mosolygott, mint aki azt mondaná, na és mi történt?

— Az lesz a legjobb, ha szóltok a Verának ...

Vera az asztalosműhely egyik brigádjának vezetője, jött is csakhamar, és miután kilihegte magát, gyengéden megfeddte Peter Hari- tonovicsot, hogy megint „intézkedett“.

— Jó, jól De azért egy teát főzhetnétek a vendégeinknek.

A műhely, amelyet a kanasi fémmegmunkáló vállalatban csak Buhtulov-tanyának neveznek, nem nagy, inkább „sziget“ a fém és a vas királyságában. A fa illatát érezni mindenütt, a sarokban gyalugép dolgozik, a műhely távolabbi részében van a fűrésztelep, de azt messziről elkerüljük, mert a zaj miatt nem tudnánk beszélgetni. A műhelyben a munka egy pillanatra sem áll meg, mindenki épp hogy csak tudomást vesz rólunk. Ruhánk fűrészporos, hajunk is tele van az illatos hulladékkal. Egymást tisztogatjuk, amikor Peter Haritonovics megfeledkezik fekete ünneplő öltönyéről, fürgén átgázol egy forgácshalmon, és nem sok múlik azon, hogy az egyik asztalosinas ne kapjon tőle nyaklevest. Míg Peter Haritonovics munkahelyi problémáit „intézi“, mi megisszuk a csuvas teát, és közben Vera kedves, meleg szavakkal elmondja, mit is jelent Buhtulov a gyárnak.

»— Tiszteljük, szeretjük őt. Nemcsak a bátorságáért és azért, amit évekkel ezelőtt tett, hanem a szaktudásáért, szorgalmáért, a fiatalok iránt tanúsított türelméért. Az asztalosműhelyt sohasem hagyja el rossz minőségű gyártmány, mindennek utánanéz, mindent ellenőriz, éveit meghazudtoló munkabírással odafigyel mindenre.

életveszély, csüggedés, féleC lem — mindaz, amit Peter

™ Haritonovics a családi album nézegetése alatt felidézett, itt a faillatú kis fülkében a zöld tea mellett túlságosan távolinak tűnik. Az utóbbit érzem, látom. Viszont tudom, hogy mindaz, amiről Peter Haritonovics Buhtulov beszélt, megtörtént. De mégiscsak jó, hogy emlékezetemben nem frontkatonaként, hanem az inasát nyaklevesező, víg kedélyű, sötét öltönyű szakiként fog megmaradni.

ZÄCSEK ERZSÉBET A szerző felvétele

KIEMELTÜK

HAVANNÁBAN A KÖLCSÖNÖS GAZDASÁGI SEGÍTSÉG TANÁCSÁNAK 39. ÜLÉSSZAKÁN BESZÉDET MONDOTT LUBOMÍR STROUGAL, A CSEHSZLOVÁK. KÜLDÖTT SÉG VEZETŐJE. AZ ALÁBBIAKBAN BESZÉDÉBŐL IDÉZÜNK.

Ez az első alkalom, hogy a KGST ülésszakát Európán kívül tartják a Szabadság szigetének fővárosában. Kuba, amely a múltban is már az elnyomás, az önkény és az igazságtalanság ellen, a nemzeti és a szociális felszabadításért vívott becsületes harc jelképe volt, napjainkban az Újvilágban a győzelmes proletárforrada. lom példájává vált.

Alkalmunk nyílik arra, hogy a szocializmus legnyugatibb bástyáján keressünk megoldásokat azokra a fontos kérdésekre, amelyek a legfelsőbb szintű gazdasági tanácskozásból erednek. E- zek megvalósítása szilárdítja a KGST-országok egységét, és ezzel ugyanakkor szembeszállunk a közösségünket, a szocializmus ügyét és a haladást mindenütt a világon fenyegető imperialista veszéllyel.

Magától értetődő, hogy bennünket mélyen érintenek az enyhülés felszámolására irányuló törekvések, mert az enyhülés a különböző társadalmi rendszerű országuk békés egymás mellett élésének elvével együtt az emberiség túlélését biztosító e- gyedüli ésszerű út. Konsztan- tyin U. Csernyenkónak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének kifejező szavait idézve valóban nem ismerünk más alternatívát, mint „a béke megszilárdításának, a nemzetközi feszültség csökkentésének és minden szuverén ország termékeny együttműködésének az alternatíváját.“

Az egymás tiszteletben tar. tásának, az egyenlő biztonság és a katonai egyensúly megőrzésének a szelleme hatotta át a Varsói Szerződés tagállamai által elfogadott politikai nyilatkozatot és „A béke megőrzéséért és a nemzetközi gazdasági együttműködésért“ elnevezésű, a KGST idei csúcstalálkozóján elfogadott deklarációt is. Ugyanezt a célt — a konfrontációnak tárgyalásokkal, a fegyverek növelésének a leszereléssel és a nyomás politikájának az együttműködéssel való felváltását — tartják szem előtt a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió javaslatai.

Semmi esetre sem hagyjuk magunkat a gyengébbik fél pozíciójába kényszeríteni. Érvényes ez egész közösségünkre és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságra is. Pártunk, kormányunk és népünk megbízásából felelősségteljesen megerősíthetem azt az elhatározásunkat, miszerint senkinek sem engedjük meg, hogy készületlenül meglepjen minket, hogy veszélyeztesse területünket, önállóságunkat és szabadságunkat.

E közös küzdelmünkben rendkívül fontos szerepet tölt be a KGST tevékenysége, mert kizárólag közös gazdasági erőnk növelésének alapján tartható fenn és biztosítható a béke a jövőben. Ebből a szempontból nagyra értékeljük a moszkvai gazdasági tanácskozás döntéseit. A CSKP Központi Bizottsága a CSSZSZK kormánya pozitívan értékelte a moszkvai gazdasági találkozó eredményeit, és feladatul adta a párt- és állami szerveknek, illetve szervezeteknek az irányítás minden szintjén, hogy konkrét intézkedésekkel segítsék elő megvalósításukat.

/