Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-08-28 / 35. szám

Örök elhivatottsággal A z események egyik főszereplő­jét, a 67 éves Tőbisz Jánost unokái rajongják körül egy má­sodik emeleti lakásban Rimaszomba­ton (Rimavská Sobota). Incselkednek, huncutkodnak, birkóznak a nagyapá­val, aki a város legendás hírű birkó­zója volt. Kétszer is megalakította a birkózószakosztályt, és kimagasló ér­demeket szerzett az utánpótlás neve­lésében, országos bajnokok kerültek ki a keze alól. János bácsinak is felolvasom a fen­ti idézetet — vajon mennyire emlék­szik erre a napra, negyvennégy ka­rácsonyának harci eseményeire? Habár előre jeleztem érkezésemet, s bizonyára készült az események fel­idézésére, szemmel láthatóan megha­tódik, könnyeivel küszködik, keresi a szavakat, de végül is belelendül, s emlékezni kezd. — Negyvennégy karácsonyéra jól emlékszem. Reményekkel, várakozás­sal teli karácsony volt. Egyre köze­lebbről hallatszott a front zaja. Az ünnep előtti akciókkal nem is az volt I 1944. december 24. A Petőfi partizáncsoport egyik őrse Beznogov vezetésével a Poloma — Spisská Nová Ves-i országúton, Hnilectől 5 kilométerre délre megtámadott egy arra áthaladó ellenséges kocsioszlopot. A tűzharc során hat fasisztát megöltek, és négy ló elpusztult. Négy puskát zsákmányoltak. A harcban ki­tűntek: Beznogov, Tóbisz János és Ráti. Részlet a PETŐFI SÁNDOR partizáncsoportharci naplójából a célunk, hogy az ellenségre meg­semmisítő csapásokat mérjünk, hi­szen ehhez nem voltak meg a lehe­tőségeink. Arra törekedtünk, hogy az ellenség soraiban pánikot, zűrzavart keltsünk. Különösen a visszavonuló, demoralizált magyar hadsereg kato­náinak szerettük volna megadni "a szökés, majd az átállás lehetőségét. A környező községek lakosságának kö­rében is agitáltunk, s e munkánk e- redménye nem is volt lebecsülendő. Eredeti dokumentumokból tudjuk, hogy a Petőfi Sándor partizáncsoport agitátorai több mint 2500 magyar nyelvű röpiratot terjesztettek, s ezek egy része eljutott Rozsnyóra (Rofcna- va). Rimaszombatba, Özdra, Miskolc­ra, Salgótarjánba, sőt Budapestre is. A Rákosi partizándandár összesen mintegy 30 röplapot adott ki 25 ezer körüli példányszámban. A röplapok nemcsak a katonákhoz szóltak, ha­nem az ifjúsághoz, a munkássághoz, köztük a vasutasokhoz is. A legtöbb röpirat értelmi szerzője Fábry József, a partizánegység politikait komisszár­ja volt. A hatékony agitációnak kö­szönhetően a Petőfi-csoport aktív har­cosainak a száma 272-re nőtt. Volt aztán az ellenség gyengítésének, il­letve a saját pozícióik megerősítésé­nek radikálisabb módszere is. Ezt bi­zonyítandó egy epizódot elevenít fel a veterán partizán. — Felderítőnek osztottak be, mi­vel jól ismertem a környéket. Civil ruhában jártam gyűjteni az informá­ciókat. Egy alkalommal Rozsnyón fegyver- és lőszerutánpótlást szállító hutzárdandárra figyeltem fel. Hat ro­gyadozó kocsit kísértek a katonák. Megtudtam, hogy Dobáina irányában készülnek továbbmenni. Nekem hir­telen ötletem támadt: felajánlottam, hogy elvezetem őket. Beleegyeztek, s elindultunk, de nem Dobsina,’ ha­nem szülőfalum, Csúcsom (Cufima) felé. Nem mentünk túl messzire. Mon­dogatni kezdtem a katonáknak, hogy az egész környék hemzseg a partizá­noktól, akik lehet, hogy most is ép­pen minket figyelnek. A katonák szó­váltásából kiéreztem, hogy nem is sze­retnének olyan nagyon eljutni az egyre közeledő frontig. Azt már tud­ták a magyar katonák, hogy Német­ország nem nyerheti meg a háborút. Gondoltam egy nagyot és merészet, előhuzakodtam azzal, hogy ne is men­jünk tovább, mert a partizánok miatt úgysem jutna célba az utánpótlás. A parancsnok kötélnek állt, sikerült őt meggyőzni. A kocsikat beállítottuk a csucsomi udvarokba, s a fegyverek­kel meg a lőszerekkel a partizánok készleteit egészítettük ki. Ha Csúcsomról, e Rozsnyó melletti kisközségről esik szó, lokálpatriotiz­musát most sem titkolja, beszédéből a melegség árad. Itt látta meg a nap­világot egy tízgyermekes, szegény bá­nyászcsalád gyermekeként. Apja ve- rejtékes munkával sem győzte a tíz gyermekének éhét enyhíteni, így az ifjabb Tóbisz János már 13 évesen kenyérkeresö lett; Apja a CSKP helyi szervezetének egyik megalapítója volt, János fia pedig a Komszomol-szerve- zet aktív tagjaként és különösen bá­tor természetű ifjúmunkásként halla­tott magáról. Haladó gondolkodása miatt a legtöbb munkaadó hamaro­san kitette a szűrét, de alkalmi mun­kásnak is egyre nehezebben vették fel. Csúcsom közel volt az akkori or­szághatárhoz. Mielőtt neki is kézbesí­tették volna a magyar Horthy-hadse- regbe szóló katonai behívót, sikerült átszöknie a határon. A Sztálin-Kozlov nevet viselő partizánbrigádba jelent­kezett harci szolgálatra. — Rozsnyó felszabadulása előtt mintegy 200 tábori csendőr érkezett a falunkba. Mire bajtársaimmal a környező erdőkben hírüket vettük, a falu közepén felállították a tábori konyhát, szétheiyeziék a nehéz- és könnyűgépfegyvereket. A tábori csend­őrök parancsnoksága pedig Szőllős János házába szállásolta be magát. Tanakodni kezdtünk, mitévők legyünk. Azt okoskodtuk ki, hogy Matejko Zoli tán és bátyám felkeresik a parancs­nokot, és jelenteni fogják, hogy a falut bekerítették a partizánok, akik tűz alá veszik a falut, ha a csendőrök nem vonulnak ki, vagy nem teszik le a fegyvert. Néhány perccel később egyik társaimba! mint parlizánössze- kötők beállítottunk a parancsnokság­ra, hogy megtudakoljuk a választ. Közben a többiek mindig más-más helyről ijesztő sortüzeket adtak le a levegőbe. Sikerült elérni, hogy a pa­rancsnokság minden tábori csendőr­nek, aki nem akart harcolni a parti­zánok ellen, engedélyezte a szabad elvonulást. Éjfél előtt a tisztek húsz­tagú csoportja elhagyta a falut. A többiek lerakták a fegyvereket, meg­adták magukat tíz csucsomi partizán­nak. A Petőfi partizánegység csatlakozott a felszabadítókhoz. Tóbisz János gyó­gyulását követően már Rimaszombat­ban kapcsolódott be nagy hévvel és elhivatottsággal az építőmunkába. Bármilyen feladattal bízták meg, kö­telességét minden poszton becsület­tel teljesítette. Közéleti tevékenysége is példás. Éveken keresztül eredmé­nyesen dolgozott a CSEMADOK he­lyi szervezetének ének- és színjátszó csoportjában, részt vállalt egy új bir­kózónemzedék nevelésében. A társa­dalmi és politikai életből ma is kive­szi részét. A CSEMADOK-akciókon még ma is megjelenik, gyakran találkozik a pionírokkal, a házban megválasztot­ták bizalminak. S itt vannak az Anti­fasiszta Harcosok Szövetsége Közpon­ti Bizottságában reá háruló feladatok, a család: a feleség, a három gyerme­ke és az unokák. POLGÁRI LÄSZLO ________________j________________ Fiatalok a Szlovák Nemzeti Felkelésben A szlovák ifjúság spontán fogadta a felkelés eszméit, a munkás- és pa- rasztfiatalok, valamint a diákok szo­ros egységét alkotva, lelkesedéssel csatlakoztak a felkelőkhöz, és har­coltak azokban a sorsdöntő napokban. S mindez nem csak történelmi ese­mény műve volt. De hogy ezt megért­sük, tágabb összefüggéseiben kell szemlélnünk az ifjú nemzedék hely­zetét, magatartását, politikai fejlődé­sét a fasiszta szlovák állam feltételei közepette, s látnunk kell azt is, hogy ez hogyan kapcsolódik Szlovákia an­tifasiszta mozgalmának korábbi sza­kaszához. E tágabb összefüggéseiben nézve kudarccal végződött a Indák fasisz­ták azon igyekezete, hogy a szlovák fiatalok döntő többségét a maguk ol­dalára édesgessék. A kudarc pedig abban nyilvánult meg legszembetűnőb­ben, hogy a szlovák fiatalok töme­gesen részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében és véghezvi­telében. Uralomra jutásakor a rendszer ígért • fiataloknak fűt-fát, sokoldalú érvé­nyesülést, örömteli életet, de az elkö­vetkező években egyetlen égető szo­ciális problémájukat sem volt képes megoldani. A háborús években a dol­gozó fiatalok többsége munkanélküli­vé vált, nem javult a tanoncok sanya­rú sorsa, és a szegény szülők gyer­mekeinek továbbra se vált lehetővé, hogy továbbtanuljanak. A klérofasisz- ta állam a mély osztályellentéteket szélsőséges soviniszta-antikominunis- ta neveléssel próbálta leplezni, to­vábbá azzal, hogy a fiatalokat a Hlin- ka-gárdisták mundérjába bújtatta, a munkanélkülieket kényszermunkára Németországba küldte vagy a hadse­regbe szólította. A diákok szociális problémáit „reformokkal“ oldotta meg, s így még inkább kiütközött az iskolarendszer nem demokratikus jel­lege, ami pedig azt eredményezte, hogy később azok is szembeszegültek a fasiszta állam politikájával, akik közvetlenül 1939 után hittek a Indák nacionalista propagandának. Az ifjúság soraiban egyre erősödő demokratikus és antifasiszta oppozí- ciót nagyban befolyásolta az a té­nyező, hogy a klérofasiszta kormány aktív részt vállalt a Szovjetunió el­leni háburúból. A ludákok szerették volna úgy feltüntetni a szlovák kato­nák részvételét a keleti fronton mint „szent háborút a barbár bolsevizmus ellen“, de a fiatalok elsöprő többsé­ge elutasította ezt a propagandakon­cepciót. Abban, hogy a passzív ellen­állástól a fiatalok eljutottak az aktív antifasiszta magatartásig, nagy sze­repet játszott azoknak a tapasztalata, akiket harcba kényszorítettek a világ első szocialista állama ellen. xxx A háború éveiben a szlovák ifjú­ság politikai fejlődése, a gondolko­dásmódjában és állásfoglalásában be­állt változás szorosan összefüggött a nemzeti felszabadító harcban vezető szerepet betöltő kommunista párt po­litikai irányvonalával. Azután, hogy kikiáltották Szlovákia autonómiáját, más haladó szervezetekkel együtt 1938 októberében a Szlovák Ifjúsági Szövetség ténykedését is betiltották, de a kommunista párt hozzálátott, hogy megszervezze az illegális ifjú­sági mozgalmat. A CSKP országos ve­zetésének útmutatásával az ifjúsági aktivisták egy csoportja Jozef Opav- skyval és MiloS Gosiorovskyval az élen előkészítette az illegális ifjúsági szervezet tervezetét. Néhány helyi csoport megalakulása után 1939 első két hónapjában létrejött a Szlovákia Forradalmi Ifjúsága elnevezésű egy­séges illegális szervezet, amely cél­jául tűzte, hogy szembeszegül a ludák ideológiával, antifasiszta szellemben neveli a tanuló- és munkásfiatalokat, s megnyeri őket az ellenállási moz­galomnak. A három-hattagú sejtekből álló szervezet — amely üzemekben és helységekben működött — területileg négy részre oszlott, bratislavai, iili- nai, presovi és Banská Bystrica-i rész­re, ami megfelelt az SZLKP területi tagozódásával. Jóllehet Szlovákia For­radalmi Ifjúsága alig pár hónapig lé­tezett, egyes helyi csoportjai, sejtjei igen aktív munkát végeztek; többek között Vrútkyban, Ruzomberokban, Preüovban, Zilinában, Nővé Mesto nad Váhomban, Hlohovecban. A zilinai csoport röplapokat terjesztett, és pár hónapig megjelentette a Pravda slo- venskej mládeze című lapot. Ennek az illegális szervezetnek a munkájá­ba körülbelül 250 ifjúmunkás és kö­zépiskolás diák kapcsolódott be. Miután 1939 nyarán letartóztatták és bebörtönzték sok vezető tisztség- viselőt, Szlovákia Forradalmi Ifjúsá­ga mint egységes illegális ifjúsági szervezet megszűnt. Tagjainak több­sége a párt eszmei irányításával más ellenállási tömörülésekben folytatta a munkát. A bratislavai körzet illegális szer­vezeteiben nemcsak szlovák fiatalok tevékenykedtek, oldalukon ott voltak a magyar és német antifasisztá ifjak is. A legaktívabb 1940—42 között a Slobodymilovná mládez nevű bratis­lavai szervezet volt Eugen Guderná- val az élén. Tagjai propaganda- és agitációs munkájukkal nagyban segí­tették a városi illegális kommunista pártszervezetet. Xxx Az SZLKP illegális központi veze­tése arra törekedett, hogy a közep­és főiskolás diákokat is bevonja az ellenállási mozgalomba. Az ifjúság­nak ez a csoportja különösen ki volt téve a klérufasiszta rendszer társa­dalmi szervezetei és az oktatás ideo­lógiai hatásának. Ha figyelembe vesz- szük a szlovák diákság összetételét abban az időben, nem is meglepő, hogy sokan a klérofasiszta ideológia aktív követői voltak. E csoport ellen­pólusaként azonban ott csoportosul­tak a haladó gondolkodású, antifa­siszta beállítottságú diákok, ezek kö­zött is a legösszeforrottabb irányzatot az ifjúkommunisták képviselték. Igen aktív szervezet alakult Bratis- lavában a Lafranconi főiskolai diák­otthonban. Szorosan együttműködött az SZLKP illegális vezetésével, röpla­pokat és más illegális nyomdatermé­keket terjesztettek, politikai tanfo­lyamokat szerveztek, futárszolgálatot teljesítettek. Már 1940-ben kapcsola­tot teremtettek a zágrábi, a borvát és a Crná Gora-i haladó gondolkodású diákokkal, egy évvel később pedig a bolgár antifasiszta fiatalok egy cso­portjával. A Lafranconi kollégiumból a későbbi években néhányan felelős­ségteljes posztot töltöttek be a párt földalatti apparátusában. A kommunista jártnak fokozatosan sikerült felkarolnia és az ellenállási munkába beszerveznie sok középisko­lás diákot is. Szlovákia több középis­kolájában alakultak illegális sejtek vagy csoportok, amellett az antifasisz­ta diákok gyakran hivatalos intézmé­nyek égisze alatt is tevékenykedtek, például önképzőkörökben. A kommu­nisták vezetésével ilyen csoport dol­gozott Bratislavában, Prievidzában, Banská Bystricában, Banská Stiavni- cában, Zvolenban, Ruzomberokban, Liptovsky Mikulásban, Tisovecban, Presovban és más városokban. E cso­port tagjai közt nem egy munkásfia­talt is lehetett találni. A nemzeti felszabadító harcok tető­zésekor az ifjú nemzedék lelkesen fogott fegyvert. Elszántságát már ak­kor kinyilvánította, amikor az ellen­állási szervezetek még csak készül­tek a fegyveres összecsapásra, de ké­sőbb is, amikor létrejöttek az első partizánalakulatok. Az illegális moz­galomban ténykedők közül sokan fegyvert szereztek, megtanultak vele bánni, segítettek létrehozni a parti­záncsoportok állásait, segítették élel­mezésüket, összekötőszolgáíatot telje­sítettek. Gyakran kitűntek rendkívüli találékonyságukkal, bátorságukkal, majd amikor a átiavnicai hegyekben, Kelet-Szlovákiában és a Felső-Nyitra vidékén megalakultak az első parti­záncsoportok, csatlakoztak hozzájuk. A partizánok hatvan százaléka hu­szonöt évesnél fiatalabb volt, némely alakulatnál ez az arány még maga­sabb, például a Ján Zizka-partizán- brigádban nyolcvanöt százalék. A munkásfiatalok is tömegesen jelent­keztek. A fasiszta börtönökből és a náci koncentrációs táborokból sok fiatalt kiszabadított a felkelés, akik aztán rögtön fegyvert ragadtak. A hadsereg soraiból is nem egy a- lakulat átállt a felkelőkhöz, vagy mindjárt az első naptól az oldalukon harcoltak. Hősiesen helytálltak, és ki­magasló harci sikereket értek el a repülöiskola tanulói, többségükben ti- zennyolc-tizenkilenc éves fiatalok. Részt vettek a Banská Bystrica-i rá­dióadó légvédelmében, és kitűntek a telgárti és prievidzai súlyos harcok­ban. Ennek az egységnek egy része később a partizánalakulatokhoz csat­lakozva a hegyekben is harcolt. A munkás- és más dolgozó fiatalok oldalán a diákság is felsorakozott a partizán- és katonai alakulatokhoz. Főképpen azok a diákok voltak aktí­vak, akik már korábban is tényked­tek illegális antifasiszta szervezetek­ben. Elükön azok a főiskolás kommu­nisták álltak, akik közül sokan töltöt­tek be politikai funkciót, partizánala­kulatok vagy pedig kisebb egységek parancsnokaiként ténykedtek. A fel­kelésben harcoló főiskolások egy cso­portja őrszolgálatot vállalt, amely so­rán speciális feladatokat teljesített. A fasizmus ellen, a jobb, igazságo­sabb holnapért vívott harcokban a rá­dió és a sajtó új arculata is kirajzo­lódott. E tömegtájékoztató eszközök jelentős politikai-nevelő és szervező munkát végeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés alatt. Nemcsak az ifjú új­ságírók buzdítottak harcra, hanem a felkelés sajtójának hasábjain a szlo­vák forradalmi költészet legfiatalabb irányzata képviselőinek versei is meg­jelentek. Sok a harcok színhelyén, egy-egy csendesebb órában született, mert szerzőik valamely partizánala­kulathoz tartoztak. Azok között, akik a gyűlölt fasizmus elleni harcokban életüket áldozták, ott voltak olyan if­jú költők is, mint Boris Kocúr, Oto Frank, Marcel Herz, Evzen Karvas és Milan Mareéek. , XXX A Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vevő fiatalok a klérofasiszta szlovák állam idején, egy olyan rendszerben serdültek ifjakká, amely minden ere­jével igyekezett őket meggyőzni a fa­siszta ideológia helyességéről. Kom- munistaellenességre, fajgyűlöletre és szélsőséges sovinizmusra nevelte őket, még a testvéri cseh nemzet ellen is uszított. A szlovák fiatalok mégis fenntartás nélkül kiálltak a csehek és szlovákok közös államának, a Cseh­szlovák Köztársaságnak az eszméje mellett, amely állam alapja a szociá­lis igazságosság, a csehek és szlová­kok egyenjogú együttélése, és a Szov­jetunióval való szoros barátság. Ezt az állásfoglalásukat tükrözi a szlovák főiskolások 1944. október 8-án Ban­ská Bystricában tartott tüntető kong­resszusán elfogadott nyilatkozat is. „Ma közös összejövetelünkön tüntetve és egységesen síkra szánunk a szlo­vákok harcának céljáért, a szabad é- letért, az új Csehszlovák Köztársasá­gért, annak népidemokratikus, igaz­ságos szociális rendszeréért, az ösz- szes szláv állam barátságáért, a Szov­jetunióhoz fűző hű és odaadó barát­ságáért, a szövetségeseinkkel való együttműködésért“ — áll e nyilatko­zatban, amely azonban nemcsak a fő­iskolás diákok álláspontját tükrözi, ezt vallotta az összes szlovák fiatal. Történelmi tény, hogy az ifjúság a Szlovák Nemzeti Felkelésben fontos és pótolhatatlan szerepet töltött be mind a harcok színhelyén, mind pe­dig a hátországban. Bátorságuk, szi­lárd meggyőződésük, becsületességük és a szebb holnapba vetett hitük leg­inkább a kritikus pillantokban tűnt ki, akkor, amikor a felkelők a he­gyekbe szorultak, továbbá a börtönök­ben és koncentrációs táborokban. Nem kevesen voltak azok, akik a sza­badság beköszöntését már nem érték meg. Mirko Neäpor, Viola Valachová, Mirka Zubriková, Margita és Katka Chuíková, Edita Katzová, jaroslav Kla­fát, Ján Holéík és mások neve mind­örökké az ifjú felkelők nemzedéké­nek hősiességére emlékeztet. Akik pedig megérhették, hogy való­ra váltak azok az ideálok, amelyekért harcoltak, számukra a Szlovák Nem­zeti Felkelés az élet nagy iskolája volt, és a tapasztalatok tárháza. 1. TESÁR docens, a filozófiai tu­dományok doktora, a tudományok kandidátusa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom