Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-24 / 4. szám

Ritka eset, hogy hivatásos újságíró közvetlenül az esemény közeléből tudósíthat hegymászóknál. A kevés szerencsés egyike volt múlt év augusztusában Borisz Moszkvin újságíró, a TURISZT főszerkesztője. Az ötvenes éveiben járó kiváló sportember az utolsó táborig kísérte Reinhold Mess- nert, a világ ma élő legkiválóbb hegymászóját, amikor megmász- ta az Elbruszt, Európa legmagasabb hegycsúcsát. Borisz Moszkvin, aki turisztikában és hegymászásban szerezte meg a „Szovjetunió sportmestere“ címet, így keltezte: 1983. augusztus. Kaukázus — Terszkol — Moszkva.

Egész éjjel orkénszerű szél ostromolta az Elbrusz hófödte csúcsait, meredek gleccsereit. A „Menedékház II“ elnevezésű három- emeletes turistaszálló bádogfalaít jeges hó verdeste. A szálló Európa legmagasabb hegyének déli oldalán 4050 m magasan fekszik. Úgy tűnt, az Elbrusz minden hatalmát és erejét meg akarja mutatni. Reggel 8 felé aztán elült a hóvihar. Kitekintve a szálló repülőgépablakhoz hasonló parányi nyílásán, örömkiáltásomat alig tudtam magamba fojtani:

' Hurrá! Előttünk az Elbrusz!

'A tájkép elragadó volt. A havas- -jeges óriás mindkét, nyugati és keleti csúcsa rendíthetetlen méltósággal ragyogott előttünk a kék égbolton. Igen, az Elbrusz már az első pillantásra mély tiszteletet és alázatot kelt az emberben. A kaukázusi népeknél nem ok nélkül övezi régóta különös tisztelet és hódolat az Elbruszt. Az ember mindig is szerette volna megismerni az ismeretlent, elérni az elérhetetlent ... Az első orosz tudományos expedíció, amelynek tagjai között tudósok, katonák és kozákok voltak, 1829-ben indult el az Elbrusz lábához. Közülük még senkinek sem adatott meg, hogy feljusson Európa legmagasabb pontjára. Csupán egy helybéli ka- bardinnak, bizonyos Kilar Hasi- rovnak, az expedíció hegyivezetőjének sikerült felmászni a kétfejű óriás keleti csúcsára.

Napjainkban ezer és ezer turista és alpinista jön az Elbrusz tövébe, hogy meglássa Európa legmagasabb és legszebb hegycsúcsát. És természetesen hányán álmodoznak a meghódításáról. Ezzel a céllal érkezett ide John Hunt angol hegymászó is, majd Norgej Tenzing serpa, aki 1953-ban először jutott fel az Everest-re és Wanda Rutkevicz lengyel alpinista hölgy, azon nők egyike, akik meg- mászták bolygónk „harmadik pólusát“. Ezt az álmát távolról sem sikerült mindenkinek valóra váltania.

A sor Reinhold Messnerre is rá került, arra a kiváló sportember re, aki földünk 14 nyolcezer mé teres hegycsúcsa közül tízet úgy mászott meg, hogy nem viselt oxigénmaszkot. Májusban még sikerrel ostromolta a Cso-ojut, tizedik

nyolcezer méteres csúcsát, és július utolsó napjaiban már az Elbrusz lejtőin találkoztunk vele. A közepesnél magasabb termetű, vál- lig érő bozontos hajú fiatalember az este beköszöntével könnyedén lépett fel a turistaszálló lépcsőfeljárójára, majd hátrafordulva mintegy üdvözlésképpen az Elb- ruszra pillantott.

... A vihar egész éjjel tombolt. Reggelre azonban elpárolgott az Elbrusz haragja. A felhők eloszlottak és kilenc óra tájban a szél is elcsendesedett. Az Elbrusz örökké hó borította oldalai ragyogtak a szikrázó napsütésben. Reinhold készülődni kezdett a nagy útra. „Induljunk, hogy megbizonyodhas- sam erőnlétemről“ — mondta Vlagyimir Csumakovnak, szovjet kísérőjének. Sötétkék prémsapkában, fekete „szélhatlan“ anorákban, erős, magas szárú cipőben lépett ki a „Menedékház II“ ajtaján és megindult felfelé a 4700 m magasan levő sötét sziklák irányába (ezt a helyet a századelejí orosz Elbrusz-kutató térképész és alpinista emlékére „Pasztuhov Menedéknek“ nevezik). Vele ment Vo- logya is, aki jó ismerője az E!b- ruszra vezető útvonalnak.

Eltelt egy óra, két óra, három óra... A fehér hegyoldalon két fekete pontocska haladt egyre feljebb és feljebb, mígnem teljesen eltűntek a szem elől a meredek hegygerinc mögött.

A két fáradt, izgatott és napbarnított hegymászó nyolc óra múlva tért vissza a „Menedékház II“-be. Reinhold Messner és kísérője megmászta az Elbrusz 5633 m-es nyugati csúcsát. Nagyon hideg volt fent, a jeges szél majdnem ledöntötte őket a lábukról. A feljutás mégis sikeres volt.

— Régóta álmodoztam arról, hogy feljussak az Elbruszra — mondta Reinhold Messner, majd így folytatta: — Jelenleg a világ hat legismertebb alpinistája versenyez egymással, hogy ki lesz közülük az, aki a hét kontinens: Ázsia, Észak- és Dél-Amerika, Afrika, Európa, Óceánia és az Antarktisz legmagasabb hegycsúcsát elsőnek hódítja meg. Én eddig hat kontinens legmagasabb csúcsát tudhatom magam alatt, és már csak az Antarktisz van hátra.

Messner mintegy húsz könyvet írt eddig. Tervezi, hogy erről a „levelező“ versenyről is könyv formájában számol be és a könyv egy fejezetét az Elbrusznak szenteli. Az egyes expedíciók befejeztével, amelyek száma eléri a negyvenet, Reinhold rengeteget dolgozik: előadásokat tart, könyveket ír, filmeket készít a hegyekben felvett anyagból. Ő a fő konzultánsa és vezetője a Münchenben megjelenő „Alpin“ című folyóiratnak. így a szerkesztőségi munka is sok idejét elrabolja. Napjában 15—16 órát dolgozik.

Sokáig beszélgettünk. Reinhol- dot nagyon érdekelték a kaukázusi útvonalak, az Elbrusz lejtőinél kezdődő Bakszanszkij-völgyben élő népek szokásai, mindennapi élete. Elmondta, szeretne ismét ellátogatni a Szovjetunióba és feljutni a Pamírra.

— Mik a tervei? — kérdeztük.

— Ebben az évben a Dhaulagiri- re készülök — válaszolta. — Majd 1985 tavaszán az Annapurna, őszszel pedig a Makalu következnék.

1986-ban az Lhotze-t szeretném megmászni. Úgy gondolom, lesz elég erőm, hogy ezekre a nyolcezer méteres csúcsokra is oxigén maszk használata nélkül jussak fel. Nem a szenzációt hajhászom, és nem is a sok pénz vonz. Célom az elmélyült alkotó munka; érdekes könyveket írni, jó filmeket csinálni. Ebben az évben nagy művészfilmet szeretnék forgatni a magas hegyekben élő emberek életéről. Remélem, hogy a hegymászásaim során felgyűlt tapasztalataim segítségemre lesznek ebben a munkában.

A nap időközben lebukott a kaukázusi hegygerincek mögé, az Elbrusz lejtői félhomályba burkolóztak. A havas hegyoldalra lehorgonyzóit fémtestű léghajóra emlékeztető hegyi szálló egyik „ka- jütjében“ tovább folytatódott a hegyek szerelmeseinek őszinte, baráti beszélgetése. Úgy tűnt, maga az Elbrusz is bele-belehallgat a beszédbe.

BORISZ MOSZKVIN

Oloí Palme svéd miniszterelnök megnyitó beszédével a múlt héten megkezdte munkáját a bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről, a leszerelésről szóló európai konferencia. A megnyitón 33 európai és két é- szak-amerikai ország külügyminiszterei vettek részt, és a múlt hét folyamán kifejtették országuk álláspontját a katonai szembenállás csökkentését elősegítő lépésekről. Andrej Gromiko, az SZKP KB politikai bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első alelnöke, külügyminiszter megérkezése után kijelentette: „Reméljük, hogy közös erőfeszítésekkel megoldást találunk néhány problémára, a konferencián részt vevő államok közötti bizalom létrehozása, a béke érdekében, A Szovjetunió mindent megtesz azért, hogy hozzájáruljon a konferencia jó légköréhez. Erre vonatkozóan sok függ a többi résztvevők, köztük a vendéglátó Svédország álláspontjától. A konferencia időtartama nincs korlátozva, a részvevők csak abban állapodtak meg, hogy az első szakasz eredményeit a következő összeurópai találkozón, 1986 novemberében Bécsben értékelik.

A New Hampshire állambeli Hannoverben gyakorlatilag már az előválasztás! kampány keretében az amerikai demokraták elnökjelöltségre pályázó politikusai nyilvános vitát tartottak, a- me’yen nagy teret szenteltek a Reagan-kormányzat külpolitikai lépéseinek. Gary Hart szenátor többek között hangoztatta, hogy abba kell hagyni a Nicaragua elleni hadüzenet nélküli háborút és a saivadori rezsimnek nyújtott katonai támogatást, s haladéktalanul ki kell vonni az amerikai egységeket Hondurasból. McGovern volt szenátor a Kis- singer-bizottság ajánlásait is bírálta. Waiter Mondale egykori aleinök, Alan Cranston és John Glenn szenátorok, valamint a vita többi résztvevője sürgették az amerikai tengerészgyalogosok hazarendelését Libanonból.

Margaret Thatcher brit kormányfő interjújából, a- melyet az ITV televíziós társaságnak adott, az derült ki, hogy a szigetország dolgozóira a következő években még szűkösebb idők várnak.

A konzervatív kormányfő nem rejtette véka alá, hogy „szorosabbra kell húzni a nadrágszíját“, mert a kormány folytatja eddigi gazdaságpolitikáját, melynek lényege az állami szektor szerepének a csökkentése a gazdasági életben. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy tovább csökkentik az iskolaügyre, az egészségügyre, a lakásépítésre szánt összegeket és a helyi köz- igazgatási szervek költség- vetését. Ennek a politikának az eddigi eredménye, hogy jelenleg a munkanélküliek száma megközelíti a hárommilliót, vagyis az állástalanok száma a konzervatívok kormányzása alatt megduplázódott.

Londonban ülésezett a Brit Kommunista Párt végrehajtó bizottsága, s jóváhagyta a brit kommunisták akció- programját. A program meghatározza a párt konkrét feladatait és harcainak célját, összhangban a párt tavaly novemberben megtartott XXXVIII. kongresszusának határozataival. A dokumentum a brit kommunisták elsőrendű feladataként az amerikai rakéták nngy-bri- tanniai telepítése elleni mozgalom aktivizálását jelöli meg.