Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-24 / 30. szám

Fenyegető levelek Az amerikai fajüldöző szervezetek a Fe­hér Ház támogatásával az ellenségeskedés és a fajgyűlölet légkörét akarják kialakíta­ni a nyári olimpiai játékok körül — álla­pítja meg a TASZSZ szovjet hírügynökség azokat a halálos fenyegetéseket tartalma­zó leveleket kommentálva, amelyeket az a- mertkai szélsőséges, Ku-Klux-Klan küldött szerdán több, az olimpián részt vevő ázsiai és afrikai ország sportolóinak. Az amerikai kormányzat azonnal a szélső­ségesek védelmére sietett. A külügyminisz­térium képviselője kijelentette, hogy a le­velek, úgymond, a Szovjetunió Egyesült Ál­lamok ellen irányuló „dezinformációs kam­pányának eredményei". Hasonlóképpen nyi­latkozott erről az ázsiai körúton tartózko­dó Shultz külügyminiszter is. A Reagan-kor■ mányzaf így a szovjetellenes hazugságokat az állami politika szintjére emeli — hang­súlyozta a szovjet hírügynökség. A Moszkva elleni rágalmakat azzal pró­bálták bizonyítani, hogy a levelekben he­lyesírási és mondatszerkesztési hibák vol­tak. Arra 'azonban nem tudtak magyaráza­tot adni, hogyan szerezték meg a levelek feladói a címeket. Pedig egyszerű: a Ku- -Klux-Klannak kitűnő kapcsolatai vannak az olimpiai mozgalom humánus eszméit durván megsértő washingtoni kormánnyal — írja a TASZSZ. Nem véletlenül dicsekedett nem­rég a szervezet egyik vezetője, Wilkinson azzal, hogy ő és Reagan elnök teljes né­zetazonosságon vannak. A TASZSZ megállapítja: a cél egyszerű, egyei amerikai körök, a KU-Klux-Klant is beleértve, azt akarják elérni, hogy ne csak a szocialista országok sportolói, hanem a fekete és színes bőrű sportolók se vegye­nek részt az olimpiai játékokon. Kitűzött céljukat részben már elérték: a szocialis­ta országok sportolói nem lesznek ott Los Angelesben: Most fenyegetésekkel és meg­alázó levelek küldözgetésével megpróbál­ják elérni másik céljukat is. S ez az ame­rikai reakció támogatást kap a Reagan-kor- mányzattól, amely a Szovjetunió megrágal- mazásával igyekszik leplezni olimpiaellenes tevékenységét — hangsúlyozza végül a szov­jet hírügynökség. Amikor a legjobb nem az első A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a kö­zelmúltban nyilvánosságra hozta a július el­sejétől érvényes férfi- és női világranglis­tát. A FIDE illetékesei több mint 5000 fér­fi- és női sakkozót rangsoroltak. Mint min­den rangsorolás, ez is sántít, s mind a fér­fiaknál, mind a nőknél nem a legjobb vagy legjobbak állnak az első helyen. A férfiaknál Garri Kaszparov (szovjet) vezet 2715 ponttal a világbajnok Karpov e- lőtt (2705 pont). A további sorrend: 3. Tim. man (holland) 2650, 4. Portisch (magyar) 2640,. 5. Korcsnoj (svájci) 2635, 6. Poluga- jevszktj és Vágányán (mindkettő szovjet) 2625—2625, 8. Ljubojevics (jugoszláv) 2615, 9. Hübner (nyugatnémet) és Szmiszlov (szovjet) 2610—2610. A nőknél a svéd Cramlinggal holtverseny­ben a magyar Polgár Zsuzsa vezeti a listát 2405 ponttal, s csak azután következnek a világ legjobbjai, Csiburdanidze és Gaprin- dasvili (mindkettő szovjet) 2375, illetve 2335 ponttal, 5. Brustman (lengyel) 2315, 6. Le- macsko (svájci) 2305, 7. Verőci (magyar) és Levityinaf szovjet) 2295—2295, 9. Gurie- li és Joszeliani (mindkettő szovjet) 2290— 2290. A sakkvilágban elég sok vita folyt már az Élő-pontszámok alapján összeállított lis­ták hiteléről. Ez a legutóbbi csak alátá­masztja azoknak az érvelését, akik azt ál­lítják, hogy az Élő-listák nem felelnek meg a valóságnak. Nem kell sakkszakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki egyből megálla pítsa, nem Polgár Zsuzsa, se nem Cramling a legjobb, hanem azok, akik utánuk követ­keznek. Hogy miért állnak mégis az élen? Mindketten rendszeresen indulnak férfiver­senyeken, gyengébb mezőnyü tornákon, s itt gyűjtögetik össze az előkelő helyezéshez szükséges pontokat. Sok kicsi sokra megy. § J IMU'U-il Beszélgetés Demján Zoltánnal, az IAMES Bratislava hegymászójával A csúcson ---------= nincs idő a gyönyörködésre A csehszlovák hegymászósport az utóbbi években egyre jobb hírnévre tesz szert a világban. Nem csoda, hiszen a csehszlovák hegymászók már több nyolcezres hegycsúcs­ra kitűzték a nemzeti zászlót. Legutóbb a 8398 méter magas Lhoce-Sar csúcsára. Az expedíció tagjai több hónapos kemény mun­ka eredményeként érték el céljukat. A 14 tagú csoportból összesen négyen mászták meg a csúcsot, elsőként május 20-án Dem­ján Zoltán, az IAMES bratislavai hegymászó- -szakosztályának tagja. A 29 éves sportem­ber a Hindukusból visszatérve orvosi keze­lésre szorult. A hegymászás ugyanis nem gyerekjáték. Inkább játék a tűzzel — job­ban mondva a faggyal. Az ember egészsége, gyakran élete a nehéz körülmények között állandóan veszélyben forog. Erre példa Demján Zoltán legutóbbi sérülése is, ame­lyet éppen a Lhoce-Sar megmászása alatt szenvedett. Megfagytak a lábujjai, de sze­rencsére a sérülés nem olyan súlyos, hogy tartós . következményekkel kellene számol­nia a sportolónak. — Én még csak megúsztam az egészet, rosszabbul járt Robert Gálfy, aki velem együtt indult a csúcsra azon az emlékeze­tes napon, de néhány száz méterrel a cél előtt visszafordult. Neki a hüvelykujja fa­gyott meg, s az eddigi orvosi vizsgálatok ar­ra engednek következtetni, hogy hosszabban tartó, alapos kezelésre lesz még szüksége. 0 A hegymászóknak ugyanúgy számol­niuk kell a sérülésekkel, mint a rossz idő­járással, amely szintén döntően befolyásol­hatja egy-egy expedíció sikerét, illetve ku­darcát. De hagyjuk a kellemetlen emléke­ket, a hosszú, viszontagságos út emlékezetes pillanatairól beszéljünk inkább, idézzük fel a kellemes perceket. Milyen érzés volt, a- mikor kitűzte a csehszlovák zászlót, mire gondolt ott fent a hegyőriás tetején? — Nehéz leírni azokat az érzéseket, ame­lyek az első pillanatokban magával ragad­ják az embert. Igaz, most nem sok időm volt átélni a gyönyörű érzést, a győzelem pillanatait. Az idő ugyanis sürgetett. Nagy volt a köd, és az előző napok tapasztalatai alapján én ebből már tudtam, hogy nem­sokára elkezd havazni. S a havazás külö­nösképpen azért veszélyes, mert befedi a nyomokat, és így lényegesen megnehezíti a visszatérést az utolsó táborba. De sike­rült, annak ellenére, hogy egyedül voltam. • Valóban, miért ment egyedül? Kettes­ben lényegesen egyszerűbb a hegymászás. — Ez igaz. De azon a napon úgy jöttek össze a dolgok, hogy végül is vagy vissza kellett volna fordulnom, vagy egyedül neki­vágni a csúcsnak. Én az utóbbi lehetőséget választottam. Május 19-röl 20-ra az utolsó táborban, azaz egy kétszer másfél méteres sátorban töltöttük az éjjelt — összesen öten. Négyen ülve, térdre hajtott fejjel, Gál­fy pedig közöttünk feküdt. Mivel Smíd már az előző napon nem érezte magát jól, úgy döntöttünk, hogy reggel két kettős indul majd útnak, és Smíd megvár minket a sá­torban, Jakes és Martis már virradat előtt felkerekedett, Gálfy és jómagam még pi­hentünk egy kicsit, kényelmesebb helyzet­ben, s korán reggel mi is nekivágtunk. Ké­sőbb társam lemaradt, mert rendbe kellett hoznia a felszerelését. Nagy meglepetésemre észrevettem, Rogy az előttünk, haladó ket­tős rövid tanácskozás után 100—200 méter­re a csúcstól visszafordult. Amikor talál­koztunk, figyelmeztettek, hogy egy olyan szakaszhoz értek a tatban, amelyet a kéz­nél levő felszereléssel kockázat nélkül le­hetetlen megmászni. A rossz hír ellenére folytattam az előrehaladást. Láttam, hogy Gálfy is visszafordult, tehát teljesen ma­gamra maradtam. Különösképpen elővigyá­zatosan kellett megválasztanom az utat, de érdekes módon, én nem találtam veszélyes, nek a falat, egyetlen helyen kellett biztosí­tanom a visszatérést vékony kötéllel. 0 Tehát minden simán ment, oxigénpa- lackra sem volt szükség? , — Nagyon jól éreztem magamat, az egye­düllét sem zavart, nem volt szükségem sem­milyen segítségre. Várakozásomnak megfe­lelően rövidesen havazni kezdett, de a visz- szafelé vezető úton sem ütköztem nehézsé­gekbe, most már elmondhatom, hogy a várt­nál lényegesen könnyebb volt a csúcs meg­mászása. 0 Minek köszönheti ezt a nagyszerű si­kert? Erőnlétének vagy inkább a lelki ki­egyensúlyozottságának? — Erőnlét és jó mászástechnika nélkül a hegymászó gondolni sem merhet arra, hogy netán feljuthat egy nyolcezres csúcsra. Te­hát a fizikai felkészültség természetes alap- követelménye az ilyen expedíción való rész­vételnek. Viszont minél közelebb kerül az ember a . csúcshoz, annál gyakrabban jut kritikus helyzetekbe. S ilyenkor a megfe­lelő lelkierő, a kiegyensúlyozott pszichika dönt a sikerről, gyakran életről-halálról. Elég egy rossz, ideges mozdulat, s az em. bei- menthetetlenül a mélybe zuhan. 0 Mi jelenti a legnagyobb veszedelmet a hegyóriásokban a hegymászók számára? — Egy olyan környezetben, ahol a szik­lák, a könyörtelen időjárás és a hó-, illetve jégtenger az úr, bizony az emberi lény könnyen a természet játékszerévé válhat. Ezt én leginkább a Nanga Parbatra indí­tott legutóbbi expedíció tagjaként tudatosí­tottam. Balszerencsés módon egy"sziklalavi- nába jutottam, s csak a fejvédő sisakom­nak köszönhetem, hogy ezt a ,,kalandot“ megúsztam néhány zúzódással és bordatö­réssel. Sajnos, akkor éppen emiatt nem ju­tottam fel a csúcsra. 0 Nem fél ezekben a magasságokban? — A félelem elképzelhetetlen érzés, az ember nem gondolhat a rosszra, mert ak­kor el van veszve. A hegymászónak minden idegszálával a mászásra kell összpontosíta­nia, a hegycsúcsot, a célpontot kell maga előtt látnia. Visszatekinteni a mélybe nem tanácsos. S a balsikerre, netán szerencsét­lenségre gondolni egyenesen tragikus kö­vetkezményekkel járhat. A kellemetlen ese­ményeket, rossz tapasztalatokat is jobb mi­nél előbb elfelejteni, csakis így lehet az őriáshegységekben sikert elérni. 0 Hogyan került a hegymászósporthoz? Már kiskorában is vonzották a hegyek? — Dehogy, hiszen Bratislavátől még az Alacsony- vagy a Magas-Tátra masszívumai is messze vannak. Sportpályafutásomat ka. jakozóként kezdtem, de sajnos a szakosz­tályt hamarosan feloszlatták, s engem tár­saimmal együtt egyszerűen szélnek eresz­tettek. Ekkor barátkoztam meg azzal a gon­dolattal, hogy víz helyett a hegyekben foly­tatom az egészséges testmozgást. • Minek köszönheti, hogy ilyen sokra vitte a hegymászásban? Hiszen minden túl­zás nélkül a legjobb csehszlovák hegymá­szók közé sorolható. — Elsősorban kitartásomnak, a sok-sok nehéz mászásnak, megerőltető edzésnek. De hogy az ember a hegymászósportban kima­gasló eredményeket nyújtson, szerencsére is szüksége van. Engem a Fortuna is a ke­gyeibe fogadott. • Nagyon sokat van távol családjától, bi­zonyára hiányzik a hozzátartozók közelsé­ge. A felesége kétségkívül nagy megértést tanúsít többhónapos útjai iránt. — Nehéz szívvel válók meg minden al­kalommal a családtól, ők is szomorúan bú­csúznak egy-egy expedíció útra kelésénél. De feleségem teljes mértékben megérti, hogy ha már ennyi időt és energiát áldoz­tam a hegymászásra, az anyagiakról nem is beszélve, ésszerűtlen lenne lemondani egy- -egy kínálkozó, nagy lehetőségről, mint a- milyen például a Lhoce-Sarra indított ex­pedíció is volt. Most még egy nagy álmom van, s megígértem feleségemnek, hogy ha az teljesül, befejezem aktív pályafutásomat. Nem is kell hangsúlyozni, hogy mi az az álom. Ugyanis minden hegymászónak van egy nagy álma: a Mount Everest. És mint ismeretes, az idén nyáron indul’egy cseh­szlovák expedíció a „világ tetejére“, Dem- ján Zoltánnak pedig nagy esélyei vannak' részt venni ezen a nagyszabású akción, a- mely a csehszlovák hegymászósport eddigi történetében a legjelentősebb lesz. (KG) tata m Négy méterrel a világ előtt Az írországi Corkban rendezett atlétikai verseny szenzációját a szovjet kalapácsve­tők okozták: Jurij Szedih — Montreal és Moszkva olimpiai bajnoka — világcsúcsával és Szergej Litvinov — Helsinki világbajno­ka — ugyancsak kitűnő eredményével ismét bebizonyította, hogy a szovjet nehézatléták ebben a számban messze a világ előtt jár. nak. Ez ideig csak nekik sikerült túljutni a 82 méteres határon, tehát négy méterrel Szedih 86.34 méteres világrekordja mögött van a világ többi kalapácsvetője. A szovjet kalapácsvetők hatalmas dobá­sai egyszer már nehéz helyzet elé állítot­ták a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövet­ség (IAAF) technikai bizottságát, akkor a sportszer bizonyos változtatását rendelték el. A kevésbé kényelmes eszköz egy ideig ellenállt a rohamos fejlődésnek, de most újra „megindult a világ“. Szedih több mint kétméteres világrekord-javítása újabb prob­lémákat vet fel, hiszen a corki stadion is majdhagynem szűknek bizonyult, és Sza­diit, Litvinov meg a többiek már a 90 mé­tert ostromolják... Az atlétikai versenyek egyik fénypontja mindig a kalapácsvetés, de ha ilyen rohamosan fejlődik, kiszorul a stadionokból. < -----------------------------------------­JURIJ S7EDIH m-.-r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom