Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-27 / 13. szám
Ű7IFJÚSÁG 5 Kézfogások A jó ismeretség általában bizalmat keltő, kemény kézfogással kezdődik, és a barát tenyerének melege aztán egész életünkben elkísér. Három hónappal szovjetunióbeli utam utón rábízom magam az emlékezetemre: szűrje ki élményeimből az igazán fontosakat és közben jó érezni irkutszki barátaim tenyerének melegét. lüjságíró-küldöttségünk mindössze háromtagú: Eubo a Smena napilapot, Standa pedig a Slgnál című prágai képeslapot képviseli. Áttanulmányozva tíznapos utunk tömény programját, először nagyjából összeadtuk a megteendő kilométereket. Csaknem húszezer — néztünk csalódottan egymásra, és szinte azon nyomban letettünk titkos szándékunkról, hogy a zsúfolt programban találjunk egy-két szabad órát csak úgy. magunknak, amikor végigjárhatnánk az addig csak levelezőlapokon megcsodált városok utcáit, elvegyülhetnénk az emberáradatban ... Csak a leleményességünknek köszönhető, hogy azért ez a vágyunk is teljesült. Vendéglátó testvérlapunk, a Kom- szomolszkaja Pravda egyik fiatal szerkesztőjeként, Lev Kurint bízta meg, hogy legyen mindenben a segítségünkre. Ez szó szerint így is volt, Lvova tíz napig nem látta családját, igaz, vagy két alkalommal telefonon életjelt adott magáról. De amerre csak megfordultunk [Kanas, Nalcsik, Irkutszk stb.), éreztük a Komszomol- -bizottságok figyelmességét. Elénk ontottak mindent, ami kedves volt nekik: virágaikat, múzeumaik kincseit, természeti szépségeiket, úgyhogy a legnagyobb gond számunkra a szíves vendéglátás méltó megköszönése volt. Utazunk A hatalmas IL 114 fedélzetén több mint hétórai repülés után érkezünk meg Irkutszkba. Szibéria nem hivatalos fővárosába. A repülőtéren a „kom- szomolka“ ottani tudósítója, Szergej vár bennünket, aki a szokványos bemutatkozás után — azonnal figyelmeztet bennünket, hogy húzzuk csak elő a sapkánkat, mert Irkutszkba megérkezett a tél. Rosszallóan csóválja a fejét, amikor bevallom, hogy a sapkám bizony Moszkvában maradt, majd lekapja fejéről hatalmas usankáját, rácsapja az enyémre, és a repülőtér meleg várótermébe tuszkol bennünket. Ott aztán közelebbről is szemügyre veszi öltözetünket, lábbelinket, megfelel-e Szibéria decemberi éghajlatának. Méltatlankodik egy sort, de aztán legyint: — Nu sto, molodci. pojgyom! Irkutszki időszámítás szerint reggel nyolc óra van, de a városban szinte esti a kivilágítás, ezt természetesen nagyban befolyásolja a borult égbolt is. A hosszú repülőút és az időeltérés (plusz 2 óra) ellenére frissek vagyunk, le-lehuppaiíunk a mély hóba, vidáman kurjongatunk egymásra, örülünk a következő órák, napok várható eseményeinek. Szergej azonban hajthatatlan: — Moszkvában még éjszaka van. Néhány órai alvás és akklimatizálódás kijár minden vendégünknek, sőt szükséges is. Ha kijár, hát kijár, mondjuk éá cinkosan összekacsintunk. Az Angara Szálloda halijában elbúcsúzunk Szer- gejtől, s hogy tiszta legyen a lelkiismeretünk, a szobánkban még a pizsamánkat is szépen a vánkos alá dugjuk, és tíz percen belül már a szálló éttermében ülünk. Az Angara Szálloda nem véletlenül kapta nevét; a félelmetes erejű és méretű folyó az ablakai alatt hömpölyög a világ legbékésebb folyamaként. Maga a szálloda a világ — kicsiben; bábeli zűrzavar jellemzi. Az étteremben mellettünk az egyik asztalnál két német biológus kutató pezsgőt „reggelizik“ v.agy 10—12 sonkás szendviccsel. A másik asztalnál holland vadászok nem nagyon tudnak mit kezdeni a jókora szárított hallal, de jön a pincér, s egy jól irányított mozdulattal a térdéhez csapja a gú- vadt szemű jószágot, megszabadítja a bőrétől, majd egy szép hosszúkás tányérra teszi a csemegét. A társaság néhány tagja megpróbálja utánozni a látott mozdulatot. Megtapsoljuk igyekezetüket; jutalmul mi is kapunk a szárított halból. Nem rossz, de a- zért jobb a friss. A pincérnél okros- kalevest és dupla kávét rendelünk, aki a pezsgő, a szárított hal és más furcsa megrendelések után már nem is nagyon csodálkozik az európaiak különleges kora reggeli szája Izén. A leves nagyon finom, aki esetleg nem tudná, miből készül, szívesen közlöm a hozzávalókat: savó, kvász, tejföl, nvers uborka, virsli, burgonya, zöldhagymaszár, kapor és néhány darab marha- vagy disznóhús. A szobában átöltözünk; délelőtt fél tizenegy, a tévé a moszkvai adást sugározza, épp a reggeli torna megy, a bemondónő még közli, hogy a levegő hőmérséklete plusz - két fok. Az ablakon túl hatalmas pelvhekben hull a hó, a hőmérő higanyszála mínusz 12 fokot mutat. Tizenegy órakor a Komszomol körzeti bizottságán vagyunk. Évente ötezer lakás Vaszilij, a Komszomol-titkár szimpatikus, alacsony termetű fiatalember. Zakóján a Komszomol-jelvényt viseli. Rögtönzött sajtóértekezletet tart három csehszlovák újságíró számára. — Irkutszknak 600 ezer lakosa van. A városban öt színház működik, van koncertterme, cirkusza, 11 főiskoláján pedig 48 ezer diák tanul. Irkutszk több mint 350 éves, valaha innen igazgatták a Jenyiszejtől a Csendes-óceánig nyúló hatalmas területet. Még a múlt század második felében is Irkutszk volt a kelet-szibériai aranybányák fő utánpótlási bázisa. (Különben Szibériában megtalálható a Mengyelejev-táblázat valameny- nyi eleme. Azt is mondhatnánk, hogy kicsiben itt megvan a világ teljes gazdagsága.) — Ma az ipar fellendítésének fő irányát a villamosenergia- és fűtőanyag-termelés nagyiramú fejlődése és a már meglévő vegyipari létesítmények tökéletesítése, valamint a nemesfémkohászat határozza meg. Mivel Kelet-Szibériában rendkívül olcsón elő tudjuk állítani a villamos energiát, lehetővé válik, hogy teljes mértékben gépesítsük a vidék mező- gazdasági üzemeit is. — Én a Kaukázusból jöttem ide, a BAM építkezésénél kezdtem szibériai pályafutásomat — tudjuk meg a kissé hosszúra nyúlt rendhagyó sajtóértekezleten Vaszili jtől. — Nyolcéves fiam már tősgyökeres szibériai gyerek, de azt nem tudom, hogyan viselném el, ha felnőttként azzal állna elém, amivel annak idején én a szüleim elé: „Most pedig „átugrom“ Zolotyinkába, amely a mi kis kauká- zusalji falunktól mindössze hétezer kilométerre van, s 2—3 évet ott dolgozom, utána meglátom ... Engem elsősorban a romantika vonzott Szibériába. Lehet, hogy otthon egy irodában kellett volna dolgoznom itt viszont, mivel vasúti mérnök vagyok, alkalmam nyílt úgy istenígazáből gyakorolni a szakmám, jártasságot sae- reztem egy igazi nagy építkezés munkálataiban. Megtudjuk még, hogy a Komszomol- -szervek a körzet lakásépítésének meggyorsítását tartják a legfontosabb feladatok egyikének. Tavaly több mint ötezer család költözött új lakásba Ir- kutszkban, átadtak egy 1176 személyes iskolát, két egészségügyi rendelőintézetet és több óvodát. (A fiatal házasoknak általában 1—2 évet kell várniuk az új lakásra.) A Komszomol székházéból városnézésre indulunk. Irkutszk olyan, mint egy lírai álom. Elegánsak az új lakónegyedei, de az idegent mégis jobban elbűvölik a régi utcái, házai. E házak fából épültek, néhányuk valóságos műremek, ornamentikájuk, díszítésük lenyűgözi az idegent. Belső elrendezésük azonban már nem elégíti ki a ma komforthoz -Szokott emberét. Lakói a szűk ajtókra, apró ablakokra, nyikorgó lépcsőkre panaszkodnak, és mint mondják, szívesebben költöznének egy szép, világos panelházba. Ügy látszik, csak a lelkes turisták gondolnak arra, hogy milyen jó lenne egy ilyen házban lakni. \ világ legmélyebb kűtja Nálunk tavasszal süt így a nap, mint Irkutszkban decemberben. Minden fehér, az úttest síkos, de a városi autóbuszok, taxisok úgy száguldoznak, mintha versenypályán lennének. Mondjuk is sofőrünknek útban a Bajkál felé, hogy bizonyára különleges abroncsaik vannak... — Gyakorlat kérdése az egész. Itt az év nagyobb részében havas utakon közlekedünk, amit már nemcsak a sofőrök, hanem a járművek is megszoktak. Az egyik út menti élelmiszerboltban Lvova 1—1 doboz fenyőfamagvat vásárol, a kezünkbe nyonfja, mondván, csupán azért, hogy nyugta legyen tőlünk. Elfogadjuk a szibériai ínyenc különlegességet és nekilátunk szemelgetni. Valóban haszontalan elfoglaltság, az embert csábítja a jóízű mag (nagyságra és ízre nézve hasonlít a napraforgóhoz), de mi, akik járatlanok vagyunk a tökmagozásban vagy szotyolázásban, jócskán megküz- dünk 1—1 magocskáért. De addig áll- juk a sarat, míg szinte pár méterre tőlünk fel nem csillan a Bajkál, a világ legmélyebb és legtisztább tava. Vize haragosan hullámzik. — Már csak napok, lehet, órák kérdése, hogy felületén összefüggő jégréteg alakuljon ki, hogy befagyjon — mondja a Bajkál Kutatóintézet dolgozója, Vera Vasziljevna, akitől ott-tar- tózkodásunk alatt nagyon sok érdekességet megtudunk még a tóról. A biológiai kutatóállomás múzeumában olyan ritka állatfajok sorakoznak, amelyek puszta látványa is megéri a tudósoknak, hogy a világ végéből ide zarándokoljanak. A tóban élő hétszáz vízinövény és alfaj közül 245 csak a Bajkálban otthonos. A part menti sávokban a viszonylag sekély vízben a kövek alatt parányi élőlények serege búvik meg. Veráék egyszer megszámlálták két tenyérnyi területen kétezer különféle gerinctelen élőlényt találtak. Hal vagy ötvenfajta tenyészik a tóban, kettőt mindössze kétszáz éve fedezett fel a tudomány. Az úgynevezett golomjanka teste 35 százaléknyi zsírt tartalmaz, annyira áttetsző, hogy a mögé tett újságot el lehet olvasni. Néha ötszáz méterre is lebukik, de a plusz 7 fokos víz már meleg száméra, valósággal megfő benne. A másik különleges bajkáli hal az omula-maréna. Ize a lazacéhoz hasonlít, de az ínyencek esküsznek rá, hogy tengeri rokona meg sem közelíti a zamatát. — Az európai embernek egyszerűen fogalma sincs a Bajkál nagyságáról, gazdagságáról — mondja Vera Vasziljevna. Területe akkora, mint Svájc és Belgium együttvéve, de ez az irdatlan mély völgykatlan, amelyben 10 kilométernél is mélyebb szakadékok vannak, képes volna magába fogadni a Balti-tenger teljes vízkészletét. Csakhogy tenger sok van, kristálytiszta, édesvízű tenger viszont annál kevesebb. Kísérőnk egyike azoknak, akik a Bajkál kutatására adták a fejüket, s egy életre megtelepedtek a tó partján. Bizonyos vagyok benne, hogy napokon át tudna lelkesedéssel beszélni a Bajkálról, a víztisztító diatomal- gákról, amelyek a vízből kivont szilícium páncéllal védekeznek ősi ellenségük, a planjítonrákok támadása ellen, vagy sorolhatná a tóban végbemenő biokémiai folyamatokat, amelyek már 20 millió esztendeje háborítatlan egyensúlyt teremtenek a tó élővilágában. A hatalmas katlanban — a hegyek és az erdők karéjában — napról napra ma is újjászületik, regenerálódik a vízi világ. Majd holnap pihenünk A szibériaiak virtuózai a vendéglátásnak. Este sokan üljük körül az asztalt, és bizony eltart a bemutatkozás, pedig már ott gőzölög a sok finom falat. De hát ki gondol olyankor evésre, amikor annyi szívélyes őszinte szó hangzik el mellette. Végre felhangzik az első hivatalos pohárköszöntő, a- mely tulajdonképpen a lakoma kezdetét is jelenti. A köszöntő nagyon frappáns, meg is tapsoljuk, de nagy elképedésemre a tamada, a lakoma vezetője az én nevemet szólítja. Bizonyára azért, mert az enyémet tudja a legkönnyebben kiejteni; fel is állok irulva-pirulva. rajtam a sor a köszöntésben: „Éljen a Komszomol és minden szibériai, amíg csak süt a nap fenn az égen!“ Tetszik, amit mondtam, de a „násznagy“ csak nem hagyja magát, ha én a napot említettem, beleszövi ő is: „Addig legyen barátságban a szovjet nép*a csehszlovákkal, amíg kedvé van a napnak sütni ránk ...“ Jól meg keli gondolni az embernek, mit mond, mert a tamada csak egyszer szólítja, és nem biztos, hoey éppen akkor, amikor azt szeretné. Az ő engedélye nélkül viszont mukkanni sem lehet. Inni, enni muszáj, a tamada körüljárja az asztalt, mindenkivel koccint és iszik is, de ám nem úgy, hogy csak a szájához emeli az italt. Ivés után az asztalra kell tenni a poharat — lefelé fordítva, üresen. Ebből is világos, hogy tamada nem lehet akárki. Már két napja nem aludtunk, de nem vagyunk fáradtak. Hosszú kíevfit formálva táncolunk az asztalok között. Hajnal van, lehet, hogy holnap pihenünk... ZÄCSEK ERZSÉBET A szerző felvételei Gömbfából ácsolt, faragott tornácú parasztház Irkutszkban. A felmelegedés egyetlen módja a nagy hidegben a munka. Favágók a Bajkál menti erdőben. A stockholmi konferen- ciától a Helsinkiben megindult folyamat megszilárdítására és tökéletesítésére irányuló komoly és fontos megállapodások elérését várjuk, amelyek elvileg megoldanák a nukleáris fenyegetés elhárításának feladatát — állapítja meg a Szovjet Békevédő Bizottságnak a stockholmi európai bizalomerősítő és leszerelési értekezlet résztvevőihez intézett üzenete. A dokumentum, amelyet a szovjet békevédők ülésükön fogadtak el, a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a kormányoknak egyetlen olyan lehetőséget sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, amelyet az utóbbi években főként Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában kibontakozott tömeges háborúellenes mozgalom nyújt. Ez a mozgalom hatékonyan támogat minden olyan reális intézkedést, amely képes kiküszöbölni egy európai nukleáris háború veszélyét. A szovjet békevédők üzenetükben felszólították a stockholmi konferencia résztvevőit, fejtsenek ki maximális erőfeszítéseket, hogy az értekezlet pozitívan változtassa meg az események alakulását és hozzájáruljon a feszültség enyhüléséhez és a leszereléshez Európában és az egész világon.' Az Afgán Demokratikus Köztársaságnak őszintén érdekében áll az Iránnal és Pakisztánnal való baráti kapcsolatok fejlesztése, és több reális és konstruktív javaslatot terjesztett elő a cél elérésére — jelentette ki rádió- és televíziós beszédében tf&brak Karmai, az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa Elnökségének elnöke, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára. — A békás egymás mellett élés megszilárdítása Délnyugat-Azsiában nemcsak az afgán dolgozóknak, de Pakisztán és Irán népeinek is érdeke — hangsúlyozta Babrak Karmai. Felszólította a pakisztáni és az iráni kormányt, hogy foglaljanak el realisztikus álláspontot az Afganisztán körüli helyzet megoldásával kapcsolatban, és adjanak pozitív választ a jóakaraton és a kölcsönös tiszteleten aiapnló afgán békejavaslatokra. Komoly tárgyalásokra szólította fel a NATO-országo- kat Harald Rose, a genfi leszerelési értekezleten részt vevő NDK-küldöttség vezetője. Kétségtelen — mondotta —, hogy megakadályozni a nukleáris háborút ma a legfontosabb nemzetközi feladat. Az elmúlt években lényegesen növekedett a nukleáris konfliktus veszélye — hangsúlyozta a nagykövet, s rámutatott az Egyesült Államoknak a feevverkezés növelésére és a konfrontációra irányuló politikájára, az egyre pontosabban célba juttatható és egyre hatékonyabb nukleáris fegyverek számának növekedésére. Az értekezlet legsürgetőbb feladataként Harald Rose a nukleáris háború elhárítására irányuló konkrét lépésekről folytatandó tárgyalások feltételeinek megteremtését jelölte meg.
