Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-20 / 12. szám
T » \ zia bírálata, a burzsoázia elleni gyűlö- let fejlesztése a tömegekben, az osztályöntudat kifejlesztése és az erőgyűjtés tudománya'.“ (Lenin). A burzsoázia elleni harcban alakultak ki az osztályöntudatra ébredt proletariátusban az olyan erkölcsi tulajdonságok, mint az osztálybecsület, osztályszolidaritás, fegyelmezettség, egymás kölcsönös segítése, önfeláldozás a harcban, szervezettség. A proletariátus erkölcsi arculatának e vonásaiból bontakozott ki a szocialista erkölcs. A szocialista erkölcs alapja a magán- tulajdon kisajátítása, a termelőerők köztulajdonba vétele. Az új társadalomban elapad az emberek egyéni és társadalmi érdekei között fennálló ellentmondás forrása. A közösség javáért munkálkodni minden ember egyéni érdeke is, mert annál jobban, annál teljesebben elégítheti ki személyi szükségleteit, minél többet törődik a társadalom érdekeivel, minél jobban és lelkiismeretesebben dolgozik a köz javára. A marxizmus ellenségei azt mondják, hogy a szocializmus nincs tekintettel az egyéni érdekekre. Ez természetesen rágalom. Nincs még egy olyan társadalom, amely tömegméretben annyira tekintettel lenne az egyéni érdekekre, és any- nyira kielégítené azokat, mint a szocializmus. De a marxisták tisztában vannak azzal, hogy mindenekelőtt a közjót kell szolgálni ahhoz, hogy megteremtődjenek a személyi szükségletek egyre teljesebb kielégítésének a feltételei. Egyéni érdekeink alárendelése a köz érdekeinek tehát nem valami önmegtagadó aszketiz- mus, hanem annak felismerése, hogy az egyén boldogulása elválaszthatatlan az egész társadalom, az egész közösség boldogulásától. A szocialista erkölcsű ember mindenekelőtt közösségi ember, aki a maga törekvéseit összeegyezteti az egész társadalom törekvéseivel, aki áldozatkészen tud küzdeni a közös célért. A kommunista egyéni boldogságának feltétele az egész .közösség boldogsága. Makarenko pedagógiáját arra a megállapításra alapozza, hogy a szocialista társadalom a közösség elvén épül fel, és minden egyénnek egy szocialista közösség tagjának kell lennie. A szocialista társadalomban nem létezhet egyén közösségen kívül, nem lehetséges elkülönült egyéni sors, egyéni út és boldogság sem, a- mely szembeszáll a közösség sorsával és boldogságával. A kommunista közösségi ember, de ugyanakkor színes, gazdag, sokoldalú egyéniség is. Ismét csak rágalom, hogy a szocializmus elszürkül, sablonra nyírja az egyéneket. Az igazság az, Jtogy a tőkés társadalom, fosztja meg az emberek többségét attól, hogy egyéniségek' lehessenek, hogy kifejlesszék minden adottságukat.' A kizsákmányolás tönkreteszi az egyéniséget,' a kizsákmányolt és á kizsákmányoló egyéniségét is. Az egyén és a társadalom problémája megoldhatatlan a tőkés társadalomban. „Az egyén problémája az egymást felfalás feltételei között nagyon is tragikomikusán hangzik“ — írja Makarenko. Csak olyan társadalomban, amelyben nincs kizsákmányolás, csak olyan szabad közösségben, amelyben minden egyén védett^ és lehetősége van a sokoldalú fejlődésre, bontakozhat ki szabadon az egyéniség, minden ember egyénisége. A szocialista közösség tehát nem megfojtja, hanem kibontakoztatja az egyéniséget. Mindebből az következik, hogy a szocialista erkölcs központi eszméje a kollektivizmus. Ha a burzsoá erkölcs „logikai tengelye“ — mint mondottuk —1 az individualizmus, akkor a szocialista erkölcs „logikai tengelye“ a kollektivizmus. A kollektivizmus fejezi ki a szocialista erkölcs legfontosabb sajátosságát. Makarenko rámutat, hogy a szocialista társadalomban a kollektivizmus érvényre jutása következtében a cselekvés számos olyan kategóriája erkölcsi kategóriává válik, amely a kizsákmányolás körülményei között, az uralkodó osztályok szemléletében nem tartozott az erkölcs területére. A fegyelem például a szocialista társadalomban lesz erkölcsi jelenség, mert a „korbács és az éhség“ fegyelme igazán nem sorolható az erkölcsi jelenségek közé. Ugyancsak a mi társadalmunkban lesz erkölcsi megítélés tárgya a pontosság. „A mi társadalmunkban nem lehet erkölcsileg közömbös semmi, ami erősíti, illetve gyengíti az emberek kapcsolatát, következésképpen építi, illetve rombolja a közösséget.“ A pontosság is éppen ilyen jelenség. A munka megbecsülése is valójában a szocialista társadalomban nyer erkölcsi tartalmat; a kizsákmányolok megvetik a munkát, a kizsákmányoltak pedig kényszernek, nyűgnek, tehernek érzik. A szocialista erkölcs legfőbb tartalmi jegyei: a) a szocialista hazafiság és a proletár l internacionalizmus, b) a szocialista humanizmus,. c) az igazság szeretete (pontosság, a szó mély értelmében), d) a munkához való szocialista viszony, a munka becsülete és a szocialista tulajdonhoz való helyes viszony, e) a fegyelmezettség, f) céltudatosság, bátorság, helytállás, a nehézségek legyőzésének képessége. A szocialista életmód kialakulása Az életmód fogalommal az emberi életnek a társadalom által elért színvonalát kifejező anyagi körülmények, társadalmi- -gazdasági viszonyok és kulturális formák kiterjedt komplexumát jelöljük. Magában a meghatározásban Is kifejeződik az a tény, hogy olyan, alapvetően minőségi komplexummal van dolgunk, amelyet meglehetősen nehéz kifejezni és mérni. Itt éppen az emberi élet összes alapvető feltételeinek egysége, integráltsága van előtérben. A szocialista életmód alapvető jellemzője az embernek mint tevékeny és alkotó lénynek egyetemes, sokoldalú társadalmi fejlődése. Ezt a jellemzőt azonban nem szabad vulgárisán értelmezni. A szocialista életmód fokozatosan formálódik ki. A szocialista életmód megteremtésének folyamata meghatározott szakaszokon halad át, amelyek során egyre inkább felszínre kerülnek és tökéletesednek jellemző jegyei. A szocializmus olyan rendszer, amely szüntelen fejlődésben van, és lehetőségekkel rendelkezik arra, hogy kielégítse az ember örök törekvését a jobb jövőre. Magától értetődik, hogy az ember életmódja a kapitalizmusban is lényeges változásokon megy át. Itt azonban ezek ösz- szeütközésbe kerülnek az adott körülmények alapján „örök“ újratermelésre irányuló törekvéssel. A polgári társadalmi viszonyoknak ez a ténye eleve meghatározza a lehetséges változások mértékét és mélységét, a megfelelő gyakorlati lépések irányát és jellegét. Ameny- nyiben az életmód változásai a társadalmi feltételektől függenek, akkor a tőkés társadalomban nem haladás történik, hanem valamiféle körbenforgás. Az „egyéni szabadság“ és a „lázas fejlődési ütem“ ideológiája valóban jórészt fikció, s a burzsoázia osztályuralmának védelmét és propagálását szolgálja. Az új történelmi szubjektum, a kommunista személyiségtípus nem lehet sem a technikai fejlődés automatikus eredménye, sem (akár a legtökéletesebb) erkölcsi nevelés terméké a termelési viszonyok régi rendszerének fenntartása mellett. Még kevésbé lehet a „saját választás“ terméke. Az új embernek, szükségleteinek és életmódjának kiformálódása hosszadalmas folyamat, amely lényegileg sohasem érhet véget, és mindig meghatározott társadalmi körülmények között zajlik. Csak a szocialista társadalmi rendszer képes a humanista eszményt a gyakorlatban konkretizálni és megteremteni megvalósításának feltételeit. Az, aki mindennemű rendszer, mindennemű társadalmi intézmény ellen fordítja kritikája élét, a „manipuláció“ forrását látva bennük, az a reménytelen utópiába vetett „reménynél“ végzi. A személyiségformálódás egész bonyolult folyamatának az egyéni választás problémájára való redukálása azt jelenti, hogy olyan változásokért, amelyek csakis az egész társadalmi rendszer szintjén vihetők végbe, az egyes egyéneket teszi felelőssé, és ezzel a kérdés megoldását ténylegesen sohanapjára halasztja. A társadalmi fejlődés dialektikája olyan, hogy a további előrehaladást az osztáíykülönbségek maradványainak felszámolása, az állam fokozatos elhalása felé a munkásosztály vezető szerepe és a kommunista párt vezetése szavatolja. S az ember életpályája, szükségletei, tevékenysége, értékei és egész életmódja csak abban a társadalomban válhat az egyéni választás eredményévé, amelyben megszűnnek a társadalmi egyenlőtlenség gazdasági és osztályokai. Ezért a szocialista társadalom fejlődésének és szociális homogenitása erősödésének mértékében végbemegy majd az életmód fokozódó individualizálódása, amelyben minden egyes személyiség kimeríthetetlen gazdagsága és sokoldalúsága fejeződik ki. Természetesen a szocialista életmód megteremtésének céljaival és terveivel kapcsolatos minden kérdést csakis jól meghatározott — nevezetesen a tudományos-technikai forradalom által létrehozott — technikai eszközökkel lehet megoldani. Életmód — életszínvonal Az életmód elengedhetetlen alkotóeleme az életszínvonal. Ez a fogalom az emberi szükségletek kielégítésének mértékét és fokát jellemzi. Az életszínvonal minőségileg viszonylag könnyen értékelhető; mennyiségi mutatóinak dinamikája egyaránt függ a termelőerők fejlődésétől és a társadalmi osztályviszonyok jellegétől. Oj igények és szükségletek keletkeznek abból kifolyólag is, hogy növekszik az átlagos emberi életkor, megnő az élet azon szakaszainak aránya, amelyekben az ember még nem kajjcsojődott be az aktív termelőtevékenységbe, vagy már kilépett belőle (az emberi populáció elöregedése), hogy csökken a munkaidő, növekszik a munkán kívüli és a szabad idő. A korszerű kommunikációs eszközök (a rádió, a televízió, a mozi, a telefon, az egyéni és a tömegközlekedés stb.) lehetővé teszik az eddiginél sokkal gyorsabb és hatékonyabb információtovábbítást az egész világra kiterjedően. Ez a körülmény bizonyos feltételek mellett a magasabb életszínvonal iránti potenciális igények megnövekedéséhez vezethet. Az életszínvonal változásairól szólva, 'állandóan figyelembe kell venni a tőkésés a szocialista országok közti lényegi különbségeket, főképp az anyagi és kulturális javak elosztásának arányait, ha az elosztás a piaci mechanizmusok közvetítésével, illetve a társadalmi fogyasztási alapok fejlesztése útján történik. A szocialista társadalomban sok emberi szükséglet (az egészségügy, az ifjú nemzedékről, neveléséről és oktatásáról való gondoskodás, az öregekről való gondoskodás stb.), főleg a társadalmi fogyasztás formájában nyer kielégítést. Ez az elosztási mód a lehető legnagyobb egyenlőséget biztosítja még egyenlőtlen feltételek között is. Minder) egyes embernek, függetlenül attól, hogy milyen munkát végez vagy végzett, függetlenül korától, jövedelmétől stb., egyenlő joga van például egészsége védelmére, mivel a társadalom elsősorban az embert tiszteli benne. A társadalmi fogyasztás növekedése mint a kommunista elosztási elv csírája óriási jelentőséggel bír. Mérhető különbségek vannak az egyéni fogyasztás terén is, amely a szocializmusban sokkal ke.vésbé differenciált, mint a kapitalizmusban: a szocialista társadalomban nincs olyan osztály, amelyik idegen munka kizsákmányolásán alapuló nyereséget tulajdonít el, nincsenek munkanélküliek sem, mert a munkához való jog egyike a törvényben biztosított állampolgári jogoknak. Az életszínvonal csak egyik eleme az életmódnak. Ahogy a szocializmus fejlődése előrehalad, mind nagyobb figyelemben részesül a maga teljességében vett életmód fejlesztése, egyebek között a komplex társadalmi tervezés útján. A munka és életmód eleme Az életmód igen fontos eleme az emberi munka. Sok empirikus felmérés igazolja, hogy az emberek szükségletei jelentős mértékben függnek a munkafolyamatba való bevonásuktól, a végzett munka jellegétől, szakképzettségi szintjétől, a termelés és a társadalom irányításában való részévételük fokától. A munka és a szükségletek kölcsönvi- szonyának története a kapitalizmusban magán viseli e társadalmi rend alapvető ellentmondásának bélyegét: az emberi szükségletek skálájának kiszélesedéséért, kielégítésük magasabb színvonaláért az a fizetség, hogy a munka egyre inkább elveszti emberi tartalmát. A szocializmus fokozatosan megszünteti ezt az elleptmondást; átalakítja, az ember életszükségletévé teszi a munkát. Ezzel egyúttal fokozatosan kiépül az életmód formálásának minőségileg új alapja, megnyílik az út a munka- és a szabadidő, a munka és a fogyasztás szembenállásának megszüntetéséhez, amikor az emberek minden idejét, egész életét az alkotó tevékenység tölti majd be, és amikor létrejönnek a feltételek a sokoldalú személyiségfejlődés eszméjének maradéktalan megvalósulásához. Érthető, hogy ilyen nagy cél csak több fokozatban érhető el, amelyek lépésről lépésre közelítik egymáshoz az emberi élet egymástól mindmáig elkülönülő két szféráját, a munkát és a szabad időt. A tőkés társadalomban, éppen ellenkezőleg, kiéleződik az ellentmondás e két szféra között: a termelő munka kizárólag a megélhetés eszközeként, a fogyasztás és a szabad idő pedig az emberi élet végső értelmeként jelenik meg. A fogyasztás kérdései A tőkések a fogyasztást hatékony eszközül használják fel arra, hogy a burzsoá termelési viszonyokat a tudományos- -technikai haladásnak és a munkatermelékenység növekedésének hatására létrejött új feltételekhez igazítsák, olyan eszközül használják, amely egyelőre lehetővé teszi e társadalom alaptörvényeinek érvényesítését, a maximális profit elérését. Igaz, a valódi emberi szükségletek részlegesen még a burzsoá fogyasztási formák keretében is kielégítést nyernek, és tökéletesednek, következésképpen tökéletesednek hordozóik is. A szabály, az alapelv az a törekvés, hogy az emberi élet valamennyi vonatkozását a tőke bővített újratermelésének rendeljék alá. Ezért a fogyasztásnak a jelenkori monopolkapitalizmusra jellemző hangsúlyozása egyáltalán nem a fogyasztás lényegi sajátosságait fejezi ki. Ez a körülmény különösen** világosan mutatkozik abban, hogy nem csupán az anyagi, de a szellemi értékek is áruként funkcionálnak, amelyeket megvásárolhatsz, használhatsz és kidobhatsz, illetve újat vehetsz helyettük, amelyek jobban megfelelnek az új divatnak, a megváltozott „korszellemnek“. A szocializmusban a fogyasztás alapvető társadalmi funkciója az emberi szükségletek alakítása, kielégítése és fejlesztése valamennyi dolgozó erőinek és képességeinek maximális fejlődése céljából. Ilyen körülményfek között az emberi szükségletek struktúrájával, az emberi élet értelme szempontjából vett valódiságukkal, tökéletesítésük irányával kapcsolatos kérdések egyre időszerűbbé válnak. A szocializmusban elvileg nincs semmiféle jogalapja másfajta javak termelésének, mint amelyek az ember valóságos fejlődéséhez szükségesek. A szocialista országokban fokozatosan megérnek a feltételek a szükségletek és a fogyasztás viszonyának megváltoztatására oly módon, hogy a jövőben a legmagasabb rendű emberi szükségletek lényeges tényezővé válnak a termelésfejlesztés és a tudományos-technikai haladás irányának meghatározásában. Az anyagi szükségletek kapitalista alakításának gyakorlata jelenleg még részben hatással van a szocialista országokra is, egyfelől a használatiérték-termelés orientációjának, másfelől bizonyos nyugati fogyasztói és kulturális minták fel- használásának síkján. Ez az állapot természetesen csak ideiglenes, s egyrészt azzal függ össze, hogy a termelőerők fejlettségi szintje még nem kielégítő, másrészt, hogy a szocialista rendszerre jellemző elvek csak fokozatosan bontakozhatnak ki a maguk teljességében. Természetesen durva hiba volna azt hinni, A munkára nevelést már az „ifi“ korban kezdjük
