Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-12-27 / 52. szám

’A jelújított Neijizeti Színház ünnepi megvilágításban. A múlt század nemzeti-felszabadító harcában fontos szerepet kapott az anyanyelven megszólaló szín­játszás. A színház a nemzeti létet szim­bolizálta, és lehetőséget adott, szószéke volt a nemzeti felszabadító törekvések­nek. Nem volt ez másképpen a cseh nemzetnél sem, amely egzisztenciális harcot vívott a Habsburg-elnyomással. Cseh hazafiakból 1861-ben alakul egy társulat, amelynek célja, hogy nemzeti színházat építsenek Prágában. A szük­séges pénz közadakozásból gyűlik ösz- sze. A cseh nép nem fukarkodik anya­giakkal, amikor a nemzeti kultúra ilyen G. Befíaöková-Cápová, a Libuse alakítója a megnyitón. fontos intézményéről van szó. így 1868. május 18-án lerakhatják a nemzeti szín­ház alapkövét. A színházat Jozeí Zítek műépítész ter­vezi meg, és kivitelezésében nem kisebb művészek vesznek részt, mint például Mlkolás Ales festőművész vagy Václav Myslbek szobrász. A még nem egészen befejezett szín­ház 1881. június 11-én nyitja meg ka­puit a közönség előtt. Ekkor hangzik el színpadán először Smetana Libuse című nemzeti operája. Pontosan két hónap múlva, augusztus il-én a színház kigyullad és porrá ég. Ismét a nép járul hozzá, hogy újjá le­hessen építeni a nemzet „aranykápolná­ját“, ahogy a köznyelv nevezi a szín­házat. 1883.' november 18-án újból felhang- zanak a Libuée akkordjai a most már véglegesen felépített Nemzeti Színház színpadán. Az épület állaga azonban az idő fo­lyamán elhasználódott, megrongálódott. Nem sokat segített az sem, hogy Időről időre kisebb javításokat végeztek rajta. Két lehetőség volt; tatarozgatásokkal megkísérelni a végleges pusztulás ide­jét „elnapolni“, vagy egy radikális be­avatkozással felújítani. Lényegében negyven éven keresztül latolgatták a honatyák a két megoldás közötti vá­lasztást. 1977-ben megszületett a határozat: teljes felújítás és a színház bővítése a- nélkül, hogy ez megváltoztatná a törté­nelmi épületet. Amikor hat évvel ezelőtt Jirásek Lám­pás című színműve után utoljára legör­dült a színház függönye, a társulat tag­jai szomorúan, könnyes szemmel vonul­tak az. öltözőbe. — Vajon meddig tart majd a javítás? — kérdezték a színé­szek. — Vajon megérjük-e? — mond­ták gondterhelten az idősebbek. Frantlgek Filipovskji nemzeti művész a Nemzeti .Színház társulatának legidő­sebb tagja, nesztora. Ott volt a színpa­don azon a hat év előtti Lámpás-előadá­son. Akkor talán ő volt a legszomorúbb, hiszen korára való tekintettel nála volt a legkisebb valószínűsége annak, hogy még a Nemzeti deszkáira léphet. Most a felújított színházban találkoz­tunk vele. Vidám volt és nevetett. — Már ho^ne lennék vidám! Tudja, milyen ünnepség lesz a megnyitás? Rá­adásul a prózai társulat a Lámpással indít, és én ismét Francek szerepét ját­szom. Egyébként ezzel kezdtük negy­venötben a felszabadulás után, és én már akkor is Franceket jelenítettem meg. Majdnem negyven évig játszom ugyanazt a szerepet. — Mikor járt tulajdonképpen először a Nemzeti Színházban? •— Kilencéves koromban, 1916-ban ho­zott el a nagynéném egy délutáni elő­adásra. Még emlékszem a középső útra a székek között és a galériára, ahová akkor a legjobb közönség járt. Azóta számtalanszor megfordultam a színház­ban. Mint a prózai társulat tagja, meg­néztem minden operát, mert az a véle­ményem, hogy tudni kell, mit csinálnak a kollégák. Eljöttem azokra az előadá­sokra is, amelyekben nem kaptam sze­repet. i— Vajon hány szerepet'alakított itt? Ezt, sajnos, nem tudom megmon­dani, talán a levéltárban megállapíthat­nák. Csak annyit tudok, hogy majdnem mind jó szerep volt. A szerződésem ha­vi tizenegy előadásra kötelez, de min­dig többször játszottam. — A kollégák azt mondták, hogy na­gyon szomorú volt hat évvel ezelőtt az után a Lámpás-előadás után. Nem hitte, hogy egyszer még szerepelhet ezen a színpadon? t—• Szomorúnak szomorú voltam, ez' igaz, de ki ne lenne szomorú, ha el kell hagynia egy helyet, amelyhez egy élet köti? A lelkem mélyén azonban na­gyon hittem, hogy még visszatérek Ide. Én tulajdonképpen egész idő alatt Itt voltam. Tébláboltam az építők, munká­sok között, minden érdekelt. Megmond­hatom, nagyon ügyes emberek dolgoz­tak itt. Sokkal összebarátkoztam, és kapcsolatunk ma is tart. Olyan kíváncsi a természetem, hogy ha egy színházba kerülök, végigjárom a pincétől a pad­lásig, hogy tudjam, mi hol van. Ezt tet­tem ebben az új Nemzetiben is. Ha pél­dául tudatosítom, hogy a színpadból csak a puszta falak maradtak, és a töb­bi minden új, hát akkor meg kell is­merkedni vele! — Hiányzik önnek valami ebben a fel­újított színházban? Hogy őszinte legyek, igen. ''Ugyan­is rninden kőszínházban, főleg ha olyan hagyománya van,, mint a Nemzetinek, keletkeznek helyek, amelyeket úgy ne­vezünk — géniusz loci (a hely géniu­sza). Ilyen volt például valamikor Edu­ard Vojan öltözője, amely előtt nagy tisztelettel és lábujjhegyen mentünk csak el. Most az átépítés után itt min­den más. Persze, ezzel számolni kellett, mert a felújítás egyik célja a színpad hátterének a megteremtése volt, aho­gyan azt ma egy korszerű színháztól megköveteljük. Gondolni kellett egy ki­csit a színészek kényelmére is. Hol van­nak már azok az idők, amikor az idő­sebb színészek öltözői porcelán éjjelik­kel voltak fölszerelve, mert a legköze­lebbi illemhelyek a földszinten voltak, jó messze az öltözőktől. Szóval min­denre kellett gondolni. Ezért ez a ge­nius loci számunkra egy kicsit elhalvá­nyult. Most rajtunk a sor ezt megterem-, tenl, hogy az utánunk jövők elmondhas­sák: itt „ezésez“ ült valamikor. — De maradt-e itt valami, ami nem .változott, ami igazán a régi? — Igen. Az előcsarnok a hátsó bejá­ratnál. Itt volt valamikor a portásfül­ke és a bejárat előtt a pad. Ezen szok­tak üldögélni a színészek és beszélget­tek a munkáról, az életről. Én fiatal színész koromban nagyon sokat tanul­tam itt az idősebb kollégáktól. Itt kap­tam az első gázsimat is mint a Nemzeti tagja. Fizetéskor ugyanis a pénztár még nem készített számomra pénzt, Václav Vydra kollégám adott ezért előleget — a sajátjából. Ilyen pillanatokat nem fe­lejt el az ember. •— Milyen érzéssel lépett be a felújí­tott Nemzeti Színház épületébe. Nagyon szép érzésekkel. Büszke­séggel, hogy társadalmunk gondoskodá­sának, népünk serénységének és ügyes­ségének jóvoltából újból tartalommal telt meg a Nemzeti Színház falába vé\- sett jelszó; „A nemzet önmagának!“ A régi színház vasfüggönyének hátuljára valaki, valamikor ráírta fehér betűkkel: ,,Emeld meg a kalapodat!“ Tiszteletadás akart ez lenni e fontos kulturális nem­zeti intézményünk előtt. A felújított füg­gönyön ismét ott áll ez a mondat, amely gondolom, most már nemcsak az intéz­ménynek, hanem az egész társadal­munknak szól. Néhány statisztikai a3at az újjáépí­tett Nemzeti Színházról: A hétemeletes épület beépített térfogata kilencvenhá- romezer-háromszáz köbméter. Alapjai két méter vastagságú vasbetonlemezen fekszenek, amely helyenként tíz méter­rel a Vltava szintje alatt van. Az újon­nan keletkezett színház-tér tulajdon­képpen a földalatti épület tetőrésze. A föld alatt kapott helyet a színház technológiai idegközpontja; az energe­tikai centrum, a trafóállomás, a pót­áramfejlesztők, a kazánház, a vízellá­tóközpont, a légkondicionáló berendezés működését szabályozó rendszer, de a Az Oj Színpad előcsarnokának neon- csillárja. kulisszaraktár és a ruhatár is, ahonnan liftekkel szállítják a szükséges színházi kellékeket a színpadra. Itt a föld alatt található a színház parkolója is, ahol 219 személygépkocsi parkolhat. A színház rekonstrukciója befejező­dött. Nemcsak a színház épülete újult meg, hanem a környéke is. A föld alatt hatalmas műszaki tér van, mellette az új Oj Színpad épülete emelkedik, és körülötte egy egészen új tér keletke­zett, amely még jobban kihansúlyozza Prága építészeti gyöngyszemének szép­ségét. 1983. november 18-án, pontosan száz évvel azután, hogy a Nemzeti Színhá­zat másodszor megnyitották, ismét kö­zönség áramlott a színházba. Közöttük hazánk politikai életének jelentős sze­mélyiségei, élükön Gustáv Husákkal, a CSKP KB főtitkárával, köztársasági el­nökkel. Felgördült a függöny, és a színpadon felhagzottak Smetana Libuáejának a dallamai, immár harmadszor a színház megnyitóján. Hirdetve egy nép kultú- raszeretetét és a haladó hagyományok tiszteletét. HORVÁTH RUDOLF A lilHise harmadszor

Next

/
Oldalképek
Tartalom