Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-27 / 52. szám
i m KOMMENTÁRUNK A szoGialista tömvesség érvénvesítéséért A szocialista Igazságszolgáltatás alapjait hazánkban 35 évvel ezelőtt, a februári győzelmet követő időszakban rakták le. A népbírők, népi ülnökök bevonása az ítélkezésbe, a törvények kidolgozása, az ügyészség megszervezése egy-egy lépés volt ezen az úton. Az ügyészségek a törvényesség hivatásos őrei. Nemcsak a büntetőperek vádlói, hanem rendszeresen figyelemmel kísérik a jog.szabályok megtartását, a jogpolitikai elvek érvényesülését. Fontos feladatuk felügyelni a jogszabályok helyes végrehajtására, a jogalkalmazás törvényességére. A konkrét ügyekben elkövetett törvény- sértések orvoslásán tül az Illetékes szerveknél rendsietek kiadását vagy módosítását kezdeményezik. A tapasztalatok azt igazolják, hogy az ügyészi vizsgálatok, intézkedések szerepe igen jelentős a szocializmustól idegen jelenségek elleni küzdelemben. így sokat foglalkoznak a társtó'alomellenes, munkakerülő, élősdi elemek rendszab'ályozásával, felelősségre vonásával. Társadalmunknak nagy terhére vannak az ilyen egyének. Ezért az ügyészségek olyan intézkedések meghozatalát javasolják, amelyek az említetteket rendszeres munkavégzésre ösztönzik, és egyúttal megváltoztatják azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik az élősdi életvitelt; a munka nélküli jövedelemszerzés!. Mindez természetesen csak hosszú távon oldható meg. Szorosan összefügg az állampolgári fegyelem kérdése is. A fegyelem hiánya a munkahelyeken is demoralizál. Következményei a rossz munkahelyi közérzettől egészen az üzemi balesetekig terjednek. Az ilyen ügyek kivizsgálása során nemegyszer fény derül a vezető beosztású dolgozók fegyelmezetlenségére, vagy ami ennél is súlyosabb, arra, hogy visszaélnek beosztásukkal. Joggal' mutatnak rá az ügyészségek dolgozói arra, hogy az effajta vezetői magatartások annál inkább károsak, qiert általában is megrendítik a bizalmat a fontos munkaköröket betöltő emberekkel szemben. A negatív társadalmi jelenségek közé sorolható az alkoholizmus is. Az italozás, közvetlenül vagy közvetve elősegítő, illetve kiváltó oka a különféle ügyeknek. Az előbbire példa, amikor valaki munkahelyi italozásért fegyelmit kap, vagy ittas járművezetés miatt vonják felelősségre. Közvetve érzékelhető az alkoholizmus hatása akkor, amikor az Italozó életmód fokozatosan szembeszegüléshez vezet a társadalmi normákkal. A tapasztalatok bizonyítják, hogy nagy számban költenek tetemes összegeket alkoholra olyanok is, akik ezt anyagi helyzetük miatt sem engedhetik meg maguknak. A következmény jól ismert: a családok felbomlanak, a gyermekek veszélyhelyzetbe kerülnek. Tény az is, hogy gyorsabban lett az embereknek több szabad idejük, mint a kultúrált eltöltésére jelentkező igény és lehetőség. A törvényesség érvényesüléséért folyó harc mindany- nylunk ügye. Az egész társadalom összefogása szükséges ahhoz, hogy a szocialista törvényesség életünk valamennyi területén érvényesüljön. STRASSER GYÖRGY,, Egy szem se veszett kárba Talán furcsa télen az aratásról beszélni, de az okot az szolgáitatta rá, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szio- vákial Központi Bizottsága Bratisiavában ünnepélyesen kihirdette az idei aratási verseny eaedményelt. A SZISZ székházában megjelentek mindazok, akik kitettek magukért a gabona betakarításában. S a fiataloknak nem kis részük van a nyári mezőgazdasági munkák sikeres befejezésében, ahogy azt DUSAN LONGAUER, a SZISZ SZKB alelnöke ünnepi beszédében különösen hangsúlyozott. Idén minden korábbinál jobban előtérbe került a progresz- szlv munkamódszerek alkalmazása, és a nyári munkák egyetemes felfogása. A fiatalok az. élen jártak abban a törekvésben, hogy az egyes munkafolyamatok gyorsan és zökkenőmentesen kövessék egymást. A SZISZ ,,Egy szem se vesszen kárba“ elnevezésű aratóversenyének kétségkívül ez a legnagyobb sikere. A szervezésben tetemes részt vállaltak ezúttal az Ifjúsági szövetség járási szervei és az egyes üzemi, illetve alapszer- vezetfek. Tovább mélyült az együttműködés a járási termelési igazgatóságokkal és a Szövetkezeti Földművesek Szövetségével. Kiváló munkát végeztek elsősorban a trnaval, nitral, Vranov nad Topfou-1, preáovl, 211inal és galántal járásban. Szlovákiában 2162 SZISZ-alapszervezetből összesen 60 ezer fiatal kapcsolódott be az aratóversenybe. Figyelemreméltó a 33 ezer pionír részvétele, akik könnyű munkával járultak hozzá az. aratás sikeréhez vagy tűzvédelmi járőröket alakítottak. Figyelemreméltó ez, mert ilyen módon is megtanulják becsülni a munkát és annek a gyümölcsét. A legderekasabb munkát természetesen a kombájnosok végezték, akik számszerűleg 2500-an kapcsolódtak be a versenybe. A legjobbak közül kitüntették a nagykérl (Mllanov- ce) Csepedy Istvánt és Gubó Józsefet, továbbá fán Skrefíát Plachtlncéről, HodosI Dezsőt Dunaszerdahelyről (Dunajská Streda), Ivan Pekárt Martinból, Mlchal Gázért Slplcéről, Ko- lár józaefet Veiké Záluíleböl és Csontos Miklóst Oroszkéról (Pohronsk^ Ruskov). A terményszállltásba 1543 traktoros és gépkocsivezető kapcsolódott be versenyszerűen, jó munkát végeztek Boéácán, Bratisiavában, Vajnoryban és a .nagykürtösi (Velky KrtíS], Illetve bösl (Gabőíkovo) állami gazdaságban. A szalmabe- gjiűjtés 1100 versenyben álló fiatal dolga volt. S a legjobbak közé tartoztak a lovlnobaiíal Jamnlck^, a szencklrályfal (Králová prl SenclJ Sípos, a bratislaval Vajzef, a tomáéovcel J. Kurölk, a losonci (LuöenecJ P. KurCík vagy a halalovl^ Bak. A legjobb védnökségl munkát az Ipolynyékl (Vlnlca) és kroílová falusi alapszervezet, illetve a zelovcel és vaj- noryl szövetkezeti alapszervezet fejtette ki. Kitettek magukért a kálnical, senohradyl, nagyké”> (Mllanovce) és bra- tlslavai gépjavítók. A fiatalok általában jó munkát végeztek, amelyet a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének és az SZLKP Központi Bizottságának jelenlevő képviselői is nagyra becsültek. K. I. Jö ALAPOKRA LEHET ÉPÍTENI BESZfiLGETÉS KOZSÄR MIKLÓSSAL, A SZISZ JB ELNÖKÉVEL r A tőketerebesi (Trebiäov) járást joggal nevezhetnénk a fiatalok járásának, hiszen 35 ezer fiatal él itt. Szervezettségük is kielégítő, amit az a tény is bizcyiyít, hogy közel 10 ezer fiatal tevékenykedik a járás 350SZISZ- alapszervezetében. Két évvel ezelőtt, amikor' Kozsár Miklós mérnököt megbízták a SZISZ Terebesi járási Bizottságának elnöki funkciójával, a " szervezeti élet bizony hullámvölgyben volt, így nem ülhetett ölbe tett kézzel sem az elnök, sem a járási bizottság többi tagja. — Vajon mi változott két év alatt? — Való igaz, hogy az ifjúsági mozgalomban volt egy kis megtorpanás, de az is az ,igazsághoz tartozik, hogy erős alapokkal rendelkeztünk. Tudtuk, hogy ezekre lehet építeni, a hullámvölgyből ki lehet kerülni. A fiatalság valós helyze-, tébol Indultunk ki. Meg kellett ismerni gondjaikat, bajaikat, azokat a tényezőket, amelyek gyorsíthatják, Illetve fékezhetik a kibontakozást. A tagok között mindig akadnak aktívak és passzívak. Nos, attól függően, kik vannak túlsúlyban, hogyan sikerül levetkőzni a tevékenység formalizmusát, gördül előre vagy topog egy helyben a szervezet. Elsőrendű feladatunknak tekintjük a formalizmus elleni harcot. Mi nem akarjuk a dolgokat szépíteni, tudjuk, hogy csak az öntevékeny fiatalok emelik a SZISZ tekintélyét. — Gondolom, az agitá- ciós-propagáciös munkát az iskolások körében nagyobb gonddal végeztétek, mert hiszen minden SZISZ-es innen indul el. szervezetek tevékenység nak megk gyeimet s; kőzetünknél nek már eredményei — Nagyon fontosnak tartjuk az elsi találkozás élményét, enyomásalt a SZISZ-szel. . lányok, ’ fiúk az iskolapa okban talákoz- nak először az ifjúsági mozgalommal, gy az iskolai fejlesztésének, k színvonalá- .önböztetett finteltünk. Igye- törekvéseink-' annak mérhető Nagyon fontos e téren a i dagögusok hozzáállása, a toros, összehangolt műnk; velük. Kölcsönös igyeki etünk, együtt- működésün legszebb eredményei a ki lyhelmeci szakmunkáskép iben és a töke- terebesi gl náziumban születtek. — Habá: a járás mező- gazdasági illegő, a felszabadulás ó' jelentős ipari bázissal ; zdagodott. Hogyan érték néd a járás üzemi SZIS2 ilapszervezeteit? A múltl n nemigen figyeltek oc az üzemekben a fiatalok tevékenységére, kevesebb egértést tanúsítottak irár a. Üzemeink jelentős töb' légében azonban rájöttek e ra, hogy érdemes odafi, 'élni a fiatalokra. A jár > legeredményesebben do ózó fiataljai közé tartozn í a tranzit gázvezeték n gykaposi (Veiké Kapuäany) kompresszorállomásának, vajáni (Vojany) hőerőmű, a tőketerebesi élelmiszeri ári komplexum, az ágcser ,rői (Cierna nad Tisou) V! úti automatizá- ciós üzem IZISZ-esei és mások. Ma I Sr nem ritkaság, hogy fiati okát választanak vezető fu; tciókba, így az ifjúsági m zgalomnak is van a vezető: gben mecénása. — A já ísban erős mező- gazdasági üzemek működnek. Azt I szem, ez a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok tevékenységében is visz- szatükrözodik. — Sajnos, nem kellőképpen. A mezőgazdasági üzemek fiataljai eléggé passzívak. Itt vannak a legtöbb tartalékaink, itt vár ránk a legtöbb munka. Még mindig nem értünk el a kívánt szervezettségi fokot, hiszen tíz termelőszövetkezetben és három állami gazdaságban nincs SZISZ-alapszervezet. A mezőgazdasági üzemek vezetősége és a fiatalok közti kapcsolatban sok még a tartalék. Az érdekazonosságok keresése a közeljövő sürgős feladatai közé tartozik. Csupán a céki (Cej- kov), a leleszi (Leles) és a seCovcei fiatal mezőgazdászok tevékenysége érdemel említést. — Ha a mezőgazdasági üzemek égisze alatt működő alapszervezetek tevékenysége hagy maga után kívánnivalókat, akkor gondolom, ez kihat a falusi szervezetekre is. — Tudvalevő, hogy a köz- pontosítással egyes falvak háttérbe szorultak. Szintén tény és való,, hogy sok falusi fiatal a közeli városi ipari központokba ingázik, így kevesebb idő és energia jut odahaza a SZISZ- életre. Mégis vannak kivételek, és egyes helyeken nagyon szép eredmények születnek. Nem egy kisközségben jelentős kulturális munkát végeznek. Létezik egy kölcsönösen előnyös együttműködési szerződés a SZISZ és a CSEMADOK jb között, amely munkánkat összehangolja. Falun nagyon lényeges az elnök személyisége, aki egyben mozgatóereje is a SZISZ-munkának. Ritka az a szervezet, amely többszöri elnökcsere után is jól működik. Fontps a hnb-vel való szoros kapcsolat is. Megemlíthetem, hogy elégedettek vagyunk a nagygé- resl (Velky Horeá), a zété- nyi (Zatín), a szírénfalvl (Ptrukéa), a michal'anyi és a Zemplínske HradíSte-i fiatalok eddigi munkájával. — Miben látod a további fejlődés, az eredményes munka zálogát, és milyen intézkedéseket foganatosi- tottatok a jövőre nézve? — A járási pártbizottság rendszeresen és felelősség- teljesen foglalkozik gondjainkkal. Ennek eredményeként a nagyobb pártalap- szervezetekben ún. ifjúsági bizottságokat alakítanak, a kisebb pártalapszervezetek- ben pedig aktivisták, segítik a FZISZ-alapszervezetek vezetőségének munkáját. Nagy gondunk az ifjúsági klubok hiánya, nincs hol összejönniük, találkozniuk a fiataloknak., Ez nemcsak falva■ kon gond, hanem a városokban is. Legutóbb Király- helmecen (Kráfovsky Chl- mec) sikerült ezt a problémát megoldani. Az üzemi és mezőgazdasági alapszervezetek esetében meghatározó az adott üzem gazdálkodásának hatásfoka, az elért gazdasági eredmények, de lényeges az elnök és a vezetőség hozzáállása, a párt- alapszervezet és az üzemi vezetőség összehangoltsága is. Itt csak nézet- és érdek- azonosság hozhat észrevehető javulást. Megkezdtük a mezőgazdasági fiatalok szervezetbe tömörítését. • A jövőben szocialista munka- versenyt hirdetünk az egyes szervezetek részére. Mindnyájunknak érdeke, hogy felszínre kerüljön az az érték, ami az ifjúságban van. Mint látod, legfontosabb törekvéseinknek kezd megmutatkozni a látszata, és bízunk abban, hogy az összefogás további eredményei sem váratnak sokáig magukra. polgári LASZLO TÖRTÉNELMI KRÓNIKA 45 ÉVE TILTOTT A BE A BURZSOÁZIA A CSKP-T A müncheni diktátum el- Szlovákia fogadSsa 1938 szeptemberé- 9-én betih ben a polgári Csehszlovákia mind ped politikai rendszerének ősz- dalmi és i szeomlását jelentette. A vezet mű csehszlovák burzsoázia azál- ták a kon tál, hogy a néppel és a portálását Szovjetunióval vezetett an- tént októ tlfasiszta küzdelem és a szágban. megalkuvás közül az 'utób- Miután bit választotta, mint társa- bejelentet dalmi osztály egyöntetűen illetve az kapitulált. A reakciós körök siszta pá hatalomra jutásával meg- sülösüket kezdődött az ország fasizá- újabb csa lása. , demokrat Az egyetlen politikai párt, december amely kezdettől fogva eile- a kommu nezte a müncheni diktátum A CSF elfogadását, Csehszlovákia meg teví Kommunista Pártja október betiltás, : 4-én konkrét programot fo- latás utá galmazott meg az antlfasisz- lyamán : ta nemzeti front létrehozá- szervezet Sára. párt frek Mivel az uralkodó körök- vei tóvá nek nem volt ínyére a CSKP dásuk a kezdeményezte antifasiszta ellenes p mozgalom, kommunlstaelle- tében i nes intézkedésekhez folya- nyúlt, en modtak, Az autonomizált A még : őrületén október tták mind a párt, a többi forra- ímokratikus szer- ödését. Leállítot- nunista sajtó kol- is. Ugyanez tör- er 21-én Csehori polgári pártok !k feloszlásukat, uralmon lévő faokkal való egye- Beran kormánya ást mért a nemzet :us erőire: 1938. 27-én feloszlatta ista pártot. nem szüntette enységét sem a m pedig á felosz- Már október fo- egkezdte illegális nek kiépítését. A 3ntált vezetői, mi- )i otthontartózko- lagy kommunísta- tzekúció következ- szélyesnek bizo- grációba távoztak, gális pártmunkát Antonín Zápotocky irányította. A pártmunka antifasiszta »platformját az 1938. december 14-én elhangzott utolsó parlamenti beszédében a következőképpen fogalmazta meg: „...Mi kommunisták nem teszünk le az osztályharcról, hiszünk a győzelemben is. Ez nem jelenti azt, hogy néha vereséget nem szenvedhetünk. A vereség nem szégyen, az áruló, megalkuvó kapituláció a szégyen. A ml tevékenységünket meg lehet állítani, pártmunkánkat fel lehet oszlatni. Az eszme azonban, amelyet a nemzetben elültettünk, hogy inkább harcolunk, mint kapitulálunk és hagyjuk magunkat rabszolgaságba juttatni — a nemzetben éfl, és ez az eszme győzni fog .. .1“ Csehszlovákia felszámolása 1930 márciusában új feltételeket szabott az illegális CSKP munkájának. Mivel a köztársaság két különálló egységre bomlott, a pártot is két szervezetre kellett felosztani. A párt új irányvonalat dolgozott ki, amelyet a kommunisták óriási elszántsággal kezdtek megvalósítani. Rajtuk kívül egyetlen politikai irányzat sem tudott pozitív eredményt elérni az antifasiszta küzdelemben. Ök szervezték meg az ellenállást, majd pedig a nemzeti felszabadító mozgalmat, ök hozták létre az antifasiszta nemzeti frontot, amely jelentős mértékben hozzájárult az ország területének felszabadításához és a népi demokratikus Csehszlovákia megalakulásához. A mozgalom szervezése által a párt hatalmas tömegek támogatását szervezte meg, ami hozzásegítette ahhoz, hogy a megújult Csehszlovák Köztársaságban ne csak a néptömegek pártfogója legyen, hanem kívánságaik és álmaik megvalósítója is. konrAd inge