Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-27 / 39. szám
4 üdsilo „A garamkereszti (2iar nad Hronom) Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem kohászai ezekben a napokban Unneplik a csehszlovák alnmfninmgyártás 30. ávfordnlóját. E kdzép- -szlovákiai gyár az eltelt bárom évtized alatt az ország legjelentősebb kohászati központjainak egyikévé fejlődött, ahol évente 66 ezer tonna elektrolízissel finomított alumíniumot állítanak elő. Az üzem évi össztermelésének értéke meghaladja a három- milliárd koronát. A hazai alumíniumgyártás 30. és az SZNF 39. évfordulóját a garamkereszti kohászok élénk szocialista verseny mozgalommal köszöntötték, s igyekezetük eredményeképpen az előirányzott terv valamannyi mutatóját sikerült túlszárnyalniuk.“ (Újsághír, 1983 szeptember) Könnyűezüst, azaz Ismertebb nevén alumínium ... Fehéres színű, a levegő és a nedvesség hatásának eléggé Jól ellenálló, lágy, az arany után a leginkább nyújtható fém. Sorrendben, pontosabban mennyiségben a földkerekség harmadik legelterjedtebb ásványa; a földkéregben azonban csak vegyUletekben fordul elő. Az előállítására szolgáló legalkalmasabb érc a bauxlt, amely 50-55 százalék alumínlumoxldot tartalmaz. A bauxltból elsősorban timföldet állítanak elő, majd ebből nyerik az alumíniumot. A geológiai kutatások kimutatták, hogy földünk bauxlt- készlete mintegy hatmllllárd tonna, hazánkban azonban gyakorlatilag nem fordul elő. Harminc éve már, hogy a KGST-tagálla- mok, de főként a Szovjetunió és Magyarország hatékony segítségével Jó minőségű, külföldön is „Jegyzett“ alumíniumot gyártunk. sen megnövekedett. Az olvasztáshoz szükséges anódmasszagyártás például 150 százalékkal, a tlmföldtermelés és a nyersalu- mínium-kohászat ötven-ötven százalékkal növekedett. Kohóink naponta több mint tizenötezer tonna nyersanyagot emésztenek föl. A nyersalumlnlum gyártása mellett, fokozatosan bevezettük az ajtó- és ablakkeretek, mennyezetpanelek, alumínlumredO- nyök, a különböző csövek, huzalok és egyéb kész vagy félkésztermékek gyártását. Arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy az egymllliomodik tonna alumíniumot már csaknem egy évtizede, 1974 januárjában öntöttük. — Milyen emberek az alumíniumkohászok? Beszélgetőpartnerem talán más kérdést várhatott, mert csodálkozva, hosszasan néz rám, aztán elneveti magát: — Menjen, beszéljen velük, és akkor egyK0HÄSZNEMZ[DEKEK Naponta többször Is érkeznek a téglavörös ércet szállító vasúti szerelvények az üzem raktártelepére, ahol a sebes folyású Garam völgyét ölelő, bársonyosan zöldellő erdők gyűrűjében — mintegy megálljt intve az országút vándorának — már messziről látszik a tornyokban ^magasodó bauxlt. Álljunk meg hát ml Is ebben az üzemben, amelynek nemcsak a neve, hanem az Itt dolgozó emberek lelkesedése, igyekezete Is a Szlovák Nemzeti Felkelés bátor örökségét Idézi. A MEGLEPETÉS Milan Viest mérnök, a gyári termelés koordinációs osztályának vezetője váratlan fordulattal oldja fel az első találkozások szokványos, kezdeti bizonytalanságát: — Tulajdonképpen ml iránt érdeklődik? Tessék, kérdezzen! — mondja úgyszólván hibátlan magyarsággal. Itt, e közép-szlovákiai vidék szívében, majd csodálkozásom láttán hozzáfűzi: — Főiskolai ösztöndíjasként másfél évet Veszprémben töltöttem, ott tanultam meg magyarul. És mert nagyon szoros kapcsolatban állunk a magyarországi alumíniumkohászokkal, hasznát veszem nyelvtudásomnak. No de nyilván nem erre kíváncsi.., Elmondom, hogy az üzem három évtizedes múltja és az alumíniumgyártás érdekel; és mert a Szlovák Nemzeti Felkelés harcainak vidékén Járok, néhány volt partizánnal Is szeretnék találkozni. Bólint, s egy pillanatra összevonja szemöldökét. Úgy tűnik, gondolatait sorjázza, aztán elsimulnak arcán a ráncok, és Játékos könnyedséggel fogalmaz: — A központi állami és pártszervek 1950- ben határozták el, hogy hazánknak aluml- nlumgyárra van szüksége, mert az akkori esztendők hidegháborús politikai légkörében a „könnyűezüst“ Is azon fémek és egyéb árufélék közé tartozott, amelyekre a nyugati országok kiviteli korlátozásokat, tilalmakat Jelentettek be. Ezután megkezdődött a hazai, csehszlovákiai alumíniumgyártás feltételeinek megteremtése. A baráti szocialista országok készséggel segítettek; a Szovjetunió korszerű alumínlumgyár teljes tervezési és műszaki dokumentációját kölcsönözte, a nyersanyagszállítást és az első szakemberek kiképzését pedig Magyarország vállalta. Az 1951-ben kezdődött gyárépítés munkálatainak élén a kommunisták és az akkori Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tagjai álltak, akik az ország minden tájáról érkezve tettek eleget a kerületi pártbizottság ezer kommunistát és több száz Ifjúmunkást toborzó fölhívásának. — Mikor öntötték az első alumíniumot? — Az építkezések mai tempójához viszonyítva, bizony bámulatosan gyors ütemben épült az alumíniumkohó. Az első tonna alumíniumot már két évvel az építkezési munkálatok megkezdése után, pontosan 1953. augusztus 29-én állítottuk elő. — És azóta? Kapásból szórja az adatokat: — Üzemünk állandóan bővült, folyamatosan korszerűsödött,, a termelés Is tetemeben azt Is meglátja, hogyan készül az alumínium. FORRÖSÄG A gyárudvaron tornyosuló bauxlthegyek- böl először őrléssel és többszörös vegyi eljárással alumínlumoxldot termelnek. Ez a timföld, amelyből Itt, elektrokohászatl úton nyerik az alumíniumot. A gyár szívében, a kohóknál sohasem áll meg a munka, hiszen az évi hetvenöt-nyolcvanezer tonna alumíniumot olvasztó kemencéknek egy pillanatra sem szabad kihűlniük ... Nem csoda hát, hogy a kohókhoz közelítő embert perzselő hőhullám csapja meg. A forróság, a tűz Itt a munka természetes elemének számít. Hatására a gyárudvaron hatalmas hegyekben magasodó, téglaplros bauxlt folyékony hutaalumlnlummá változik, amelyet aztán — a későbbi feldolgozás során — az ember tetszés szerint alakíthat különböző késztermékké. „Csak“ éppen tűrni kell a hőséget, ismerni kell a tűz és timföld találkozásának ezernyi titkát. A kohászok egyike rövid pihenőt tart éppen, de a kemencéből áradó fény most Is ott táncol az arcán. — Nyolcszáz-kllencszáz fokos anyaggal dolgozunk — mondja. — Gyorsan csuromvizesre Izzad Itt az ember. — Pihenni, megállni lehet-e munka közben? — Legföljebb néhány pillanatra, amíg néhány korty frissítőt Iszom. Állandóan szemmel kell tartani a kohót, nehogy kérgessé váljék, odapörkölődjék az alumínium. Rek- kenő hőség van Itt, de elbágyadni nem a- Jánlatosl — Mégis szép munka a kohászé? A válasz férfiasán tömör: — Láthatja, szeretem a munkámat. Az elektromos olvasztással nyert, híg hu- taalumínlum az öntödébe kerül, ahol újra áthevítlk, majd az izzó alumíniumot lecsapolva huzalokká, tuskókká, tömbökké formálják. Az így nyert elsődleges terméket részben itt dolgozzák fel késztermékké, részben pedig — nyersanyagként — más üzemeknek szállítják. Gondolom, a laikus is sejti, hogy az alumíniumot legnagyobb mennyiségben a Jármű- és az energiaipar használja föl, de alkalmazzák az építőiparban és különféle közszükségleti cikkek gyártásánál is. TÖBBSZEMKÖZT viest mérnököt arra kértem: az üzem több ezer Jelenlegi vagy más nyugállományba vonult dolgozója közül ajánljon olyanokat, akik aktív résztvevői voltak a Szlovák Nemzeti Felkelésnek. Vendéglátóm Stefan Skodát, az egykori kohászt, az üzemi könyvtár vezetőjét, és egy másik kohászt, juraj MlynarCikot Javasolta. így most hármasban üljük körül az üzemi könyvtárszoba kisasztalát. Stefan Skoda, az egykori partizán végigslmlt korát meghazudtoló dús haján, körbeplllaní a könyveken, aztán készséggel válaszol: — Már két-három évvel a felkelés tényleges kirobbanása előtt kapcsolatba kerültem az ellenállási mozgalommal. Apám egy kőbányában dolgozott, ahonnan gyakran hozott haza barna zsírpapírba rejtett csomagocskákat. Csak később tudtam meg, hogy ezekben a csomagokban robbanószer volt, a kőbányaiak pedig röplapokat és más nyomtatványokat kaptak e paklik fejében. Jól Ismertem szülőhelyem környékét, apám ezért gyakran megbízott a csomagváltással. Így ment ez egészen 1944 tavaszáig, amikor soraikba fogadtak a fegyveres harcot előkészítő partizánok. Az esküt a Veiké Uherce-1 fenyvesekben tettem le; a felkelés nyílt kirobbanása után pedig a telgártl, a vernárl és hranovlcel harcokban vettem részt. — Milyen harcok voltak ezek? — Férfias, nehéz küzdelmek, hiszen jókora német túlerővel álltunk szemben... Ma Is szeretettel gondolok a szovjet, a bolgár, a magyar, a francia bajtársakra, akikkel együtt néztünk farkasszemet az ellenséggel. Stefan Skoda a felszabadulás után Is mindig oda sietett, ahol a legnagyobb szükség volt rá. 2lar nad Hronomba Is az ezer kommunista építőmunkást toborzó pártfelhívásra jött. Segédkezett az építkezési munkálatokban, hosszú esztendőkön át volt kohász, végül pedig az üzemi könyvtár vezetője. Emellett elnöke volt a Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége Járási bizottságának, és tagja a Nemzeti Front Járási elnökségének. Valaki bekopog az ajtón, Stefan Skodát az olvasóterembe hívják, így kettesben maradunk JuraJ MlynarClkkal. — Mikor határozta el, hogy partizán lesz? — kérdem tőle. — A felkelés kirobbanása előtt Martinban voltam sorkatona. Negyvennégy tavaszától egyre gyakrabban kaptunk híreket fegyveres összecsapásokról, elöcsatározá- sokról. A laktanyákban Is mind Jobban mozgolódtak, mígnem augusztus végén csatlakozhattam a felkelőkhöz. Egységemmel a Vrútky—Sklablfía—PodháJ vonalon harcoltam, a német túlerő fölülkerekedése után pedig Dlviaky, Horná Stubfta és Banská Bystrica körzetében. A Balá2e környékén folyó harcokban súlyos láblövést kaptam ... Még fájt, még sajgott a seb, amikor már újra harcra Jelentkeztem. ^ Kinél? A legközelebbi partizáncsoportnál. Gyógyulásom után Szagyllenko volt a parancsnokom. A Dolny Potok-1 erdészlakban volt a központunk. Hetekig rajtaütésszerű támadásokkal zavartuk az ellenséget, és Itt, ezen a vidéken vártuk meg a szovjet hadsereg érkezését is. , juraj Mlynarőik partizánból ekkor ismét sorkatona lett: a szovjet seregek oldalán megjárta Tlsovecet, Poprádot, részt vett Lengyelország felszabadításában, és a csehországi Svltavyban érte a hír, hogy vége a háborúnak. — Mire gondolt ekkor? Illusztrációs kép — A családomra, meg hogy sikerült túlélnem azt a sok megpróbáltatást. 1957-ben lett az üzem dolgozója. Eleinte a timföldgyártást részlegen Ismerkedett a kemencék forró leheletével, később pedig kohásszá léptették elő. — Kohásznak lenni ugyanis érdem és büszkeségi — sommázza életét az Idős szaki. PÁRBESZÉD A FÖKOHÄSSZAL Harminc esztendeje, hogy Karol Miniarik harmincöt-negyven fokos hőségben, az alu- mlnlumkohók forró tűzvarázsában él. 1953 tavaszán érkezett Ziarra, ahol lázas munka és nyakig érő sár fogadta akkor. A gumicsizma heteken át alig került le a lábáról; a nyár elején pedig többedmagával magyarországi tanulmányúton Járt: Tatabányán és Inotán tanulta az alumínlumöntés szakmai fogásait. Néhány nappal a 21arl gyár üzembe helyezése előtt közölték vele, hogy öt bízzák meg az első tonna csehszlovák alumínium csapolásával. Húsz évvel később ö csapolta az egymllliomodik tonna hazai alumíniumot isi Most hát tőle kérdem: — Vajon milyen emberek a garamkereszti kohászok? — Keménykötésű férfiak. Az alumínium könnyű fém ugyan, de gyártása nehéz munka. Azért ha újra születnék, megint csak ezt csinálnám. Egy életet sűrített egyetlen mondatba: a sajátját, de számos kohásztársáét is. Hatórás műszakokban dolgoznak. Éjjel- -nappal, hétköznap és ünnepnap. Megállás nélkül. Egy-egy műszak tulajdonképpen az öltözőben kezdődik. A kohász fölveszi a bakancsot, a védööltözetet, a kesztyűt, az e- gész arcát védő „szemüveget“, aztán dolgozni Indul. Ahogy a terembe lép, a forró- ságtól szakadni kezd róla a verejték. — Amíg nem lépek a kohóhoz, zavar a hőség, de amint munkához látok, elfelejtek mindent. Szembenézek a csaknem ezer fokon Izzó anyaggal, figyelem az alumínium- forrást. A főkohász arcát sűrű ráncok barázdálják, s galambszürke haja van. — Mire gondolt, amikor esztendőkkel ezelőtt az egymllliomodik tonna fémet csapolta? — Az ötvenháromban termelt legelső tonnára és mindarra, ami közben történt. — Például? — Hogy már nemcsak ml, meglett korú kohászok dolgozunk itt, hanem a fiaink is. Hogy sikerült utánpótlást, egy új kohásznemzedéket nevelnünk. És arra, hogy az Itt gyártott alumínium híressé tette Zlar nad Hronom nevét a világban. MIKLÓSI PÉTER
