Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-22 / 8. szám
a sok JA tslnészl alakítással is segített az előbbra lépésben. Konrád József rendezd a felszabadnlt Játéknak kínálta fül a színpadot, és vigyázott arra, hogy Jelenünk valósága tükrében múltunk büngészése helyett a költői újjáteremtést, a konfliktusok drámaiságát, a tragikus Jelenetek tartalmi lényegét hangsúlyozza. A gondosan formált és Jól összehangolt szíSzeretve nészi Játék Is sak érzelmi feszültséggel telítődött. Így lett a bemutató hangulatos és drámai annak ellenére, hogy voltak fölöslegesen túlfűtött párbeszédei, harsányabb jelenetei, amelyek félreérthetók és megtévesztők lehetnek, főleg azok számára, akik nemigen kedvelik az „Ilyen“ érzelemdús színdarabokat. A színház helyesen választotta ünnepi bemutatónak azt a Jókal-drama- tlzációt. Az előadást örömmel és elismeréssel fogadta a közönség, bebizonyítva, hogy tudja értékelni a Jó színházat, a tartalmas irodalmat és a színvonalas művészi Játékot. A Szeretve mind a vérpadig műsorra tűzését tehát a színházi Igény és a közönség kívánsága Indokolta, és az a haiyes törekvés, hogy drámatörténetünk homályából olyan művészi értékekkel rendelkező színpadi művek kerülnek elő, amelyek egyben a sikert is garantálják. Jókai Mór regénytémáját Konrád József Jellegzetes rendezésében láthattuk. A mértéktartó ízléssel ötvözött színpadi kompozíció egyben a Játék stílusbeli egységét is megőrizte. Ko- pócs Tibor díszlete is helyes módszert követ, amikor a több sziuhelyen Játszódó cs^ekményt úgy helyezi színpadi térbe, hogy azok képváitásal a különböző vidéki körülményekhez is igazodhassanak. A ma is pozitívan ható színpadi mű korszakjelző színdarab. Ez elsősorban Jókai érdeme, függetlenül attól, hogy Török Tamás lerövidítette, a Jeleneteket néhol át is csoportosította, de tiszteletben tartotta a mű szándékát és romantikus szellemét. Konrád József azzal is elősegítette a sikert, hogy egyensúlyt tudott teremteni az előadás és a szó, a színpad és a nézőtér között, kihasználva a drámában rejlő vizuális lehetőségeket, s ezáltal az előadás is látványosabb lett. A színészi játék előnyös lehetőségeit, főleg a történelmi ihletésű cselekmény határozza meg. S valóban a történelem került itt az előtérbe, és az a méltán elvárt drámai cselekmény, amelyet figyelemreméltó megfogalmazásban tártak elénk színészeink. Ocskay László személyének időtálló értékét a történelmi igazságok adják. Holocsy István ábrázolásától pedig elvártuk volna, hogy párbeszédeiben a beszédmüvészet szélesebb skáláját alkalmazza az olykor önkényesnek tűnő csatározásaiban, indulatoktól fűtött párbeszédeiben, őrlődései- ben. Jókai jellemrajzában ugyanis Ocskay László magabiztos és elszánt, tudatos irányítója cselekedeteinek. Nem lehet hát kegyelemért rimánko- dó puhány a zárójelenetben sem. Inkább önmaga és a Jelenlévők számára vártunk volna tőle pontosabb hangsúlyt a szövegalattiak belső erejére. Ezzel alakítása is több síkú lett volna. Cs. Tóth Erzsébet személyes varázsa mellett művészi szerepformáiása is értékes színészi munka. Alakításának ereje éppen abban van, hogy Oz- manda kettős arculatát, de annál egyértelműbb szerelmét művészi szinten tudja egybeolvasztani. Gyengédségek és indulatok, akaratok és tétovázás, szerelem és csábítás van Jelen Játékában. Ha csendes, akkor is tudjuk, hogy benne dübörög a dráma, és mindent elbiszünk neki. mind a vérpadig Ünnepi bemutató a Magyar Területi Színházban Varsányi Mária, Holocsy István és Mák Ildikó NAGYAPÁINK KULTOrAJA Részlet az „Elődeink élete“ című munkából M egszoktuk már, hogy minden évadban található egy-egy vonzó darab, amelynek ünnepi Jellege egyben rangot is Jelent. Leginkább a Jókai-napokra tervez a MATESZ ilyen reprezentatív bemutatót, de most a színház megnyitásának 30. évfordulójára tűzött műsorra hasonló drámát. Január 28-án bemutatták ugyanis a Jókai Mór — Török Tamás: Szeretve mind a vérpadig című történelmi drámát, s elmondhatjuk, kellő színvonalon és nagy sikerrel. Török Tamás adaptációja hitet tesz a ragénv jelentősége és mai érvénye mellett, és úgy formálja színpadra Jókai történelmi észrevételeit, mint ahogyan egy művelt író üzenetét egy humanista színházi alkotásnak tolmácsolnia kell. Jókai a típusos ábrázolás embere, aki élénk színekkel mindig egyéniteni is tnd regényeiben. Minden hőse valamilyen fokon rokonságban van egymással, és nemcsak regény- vagy szinpadbeli nemzetségben, hanem magával az íróval is. Nem leszármazási atyafiság ez, hanem a lélek típusáé, amelyet az írói képzelet tart a hatalmában, és úgy Irányítja olvasóját — nézőjét, hogy hőseit bizonyos rokonszenvvel szemlélhesse. Olyan központi szereplőket keres, akiknek életéhen valami regényes titokzatosság van, és életkörülményei is érdekesnek tűnhetnek. Jellemző példája ennek Ocskay László, a kurucok diadalmas csillaga is, akit egyszer csak a labanc táborában találunk. Jókainak ez érdekes téma volt, és megírta a Szeretve mind a vérpadig című regényét. Persze nem Kemény Zsigmond módján, aki a történelmi forrásokban mélyed el, és azokból próbál egy-egy lelki folyamatot rekonstruálni; nem is Eötvös eljárását követve, aki a forrásokból a kor szellemét szerkeszti leírásaiban. Jókai bár a korszellemhez igazodva csak az elhihető történéseket gyűjti össze, miközben nem hagyja él a történelemből Ismert neveket, nem felejti el az idézett ütközetek, csaták színhelyét és időpontját sem, hanem saját képzelete szerint helyezi térhe a korhű eseményeket, hogy drámai vagy Ural felépltéshen fordulatos és „igazi“ mesét szerkesszen leleményes szereplői és hálás ólvasAi, illetve nézői számára Ez esetben a monarchia ördögi terveit keresztezi, és Ocskay Lászlót Inkáhb hőssé emeli, mint árulóvá. S így lelkesítő és elgondolkoztató lett ez a sok arcot felvillantó, drámai lehetőségekhen bővelkedő. Józan kiutat kereső színpadi változata is. A bemutató nemcsak a látványosság okán volt színháznak, közönségnek hasznos, hanem részmegoldásaival (szcenária, koreográfia, zene) és Tisztelt Szerkesztőségi Mi, a volt Nagymegyeri (Calo- vo) Magyar Tannyelvű Gimnázium egykori diákjai 1981 tavaszán a középiskolai száktevékenység keretén belül írtunk egy munkát „Elődeink élete" címmel. Ezzel a dolgozatunkkal a Járási fordulóban az első helyen végeztünk, és így részt vettünk a verseny kerületi fordulóján, ahol szintén elismeréssel szóltak róla. 1982-ben munkánkkal beneveztünk a magyarországi országos néprajzi pályázóira, és nagy örömünkre a harmadik díjat nekünk ítélték. Ezek a sikerek bátorították fel arra, hogy azzal a kéréssel forduljynk az Oj Ifjúság szerkesztőségéhez, hogy munkánkból szíveskedjenek közölni a mellékelt részletet. (A szerkesztőség megjegyzése: Örömmel eleget teszünk e kérésnek.) Ahogy napjainkban, úgy elődeink életében is Jelentős szerepet Játszott a kultúra, a szórakozás. A népi kultúrát említve beszélnSnk kell a régi emberek öltözködéséről, ruházatáról, még akkor is, ha területeinken konkrét népviselet nem alakult ki. A gyerekek kicsi korukban szoknyában Jártak, olyasfélében, mint az édesanyjuk. Az első nadrágot a fiúk kb. 4— 5 éves korukban kapták. Télen a gyerekeket édesanyjuk nagykendöbe bu- gyolálta (ún. berliner kendőbe). 4—5 éves kortól viseletűk megegyezett a felnőttekével. A nők éltalfban térden alul érő szoknyában Jártak, csizmát hordtak hozzá. Alsónadrágot nem viseltek, csak alsószoknyát. Ez Jól melegítette őket alulról. Szoknyájukat elöl kötény védte, amelyet a derekukra kötöttek. Munka közben nyugodtan beletörölhették a kezüket, mivel könnyű volt kimosni. Nem kabátot, hanem ún. blúzt hordtak. Némelyek felvettek 4—5 blúzt is, mások kevesebbet, ki mennyire volt fázós. A blúzt rendszerint elöl gombolták. Fölé mellényt húztak. Ezt „pruszllknak*^ hívták. A férfiak nyáron bő szárú, alul rojtos vászongatyát slseltek csattogó papuccsal, télen csizmával. Ezt a gatyát házilag készítették. A szára olyan bő volt, akárcsak a mai szoknya. Az Ingeket szintén házilag készítették, amelyek hamar ' kimarták az érzékenyebb bőrű emberek testét, mivel eléggé durva anyagból készültek. Egy nagy előnyük azonban volt: nem szakadtak el olyan hamar. A bő szárú gatya után Jött divatba az ún. prlccses nadrág, amely térdtől felfelé volt bővülő, alul pedig sz'űkebb, azért, hogy a csizmába köny- nyebben bele tudják húzni. A férfiak az ing felett szintén mellényt viseltek. Télen még kabátot, „mentét“ vettek fölé. A parasztgyereket a természet vette körül. Nagyon hamar megismerkedett az állatokkal, virágokkal, sőt már kiskorában a mezőgazdasági munkák részese lett. A parasztgyerek Játékait maga találta ki. Játékszereit (rongylabda, kó- róállatkák, szőrlabda) is egyedül vagy hozzátartozói segítségével készítette. A falvak, községek egyedüli szórakozóhelye a kocsma volt. Volt kocsma, ahová főleg az Idősebbek Jártak, máshová inkább a fiatalok. így aztán mindenki megtalálta a magának legjobban megfelelő társaságot. A nagyobb helységekben ezenkívül ott volt a „községi kocsma“ is, ahová mindenki eljárt. A kocsmában rendszerint az iszogatás közben elbeszélgettek, kártyáztak, nyáron kugllztak. A kocsmaudvaron vasárnaponként táncmulatságokat tartottak. A zenét régebben dudás szolgáltatta. Öt váltotta fel a citerazenekar, majd a cigányzene. Hétköznapokon a kocsma 21 órakor zárt. A táncmulatságok általában éjfélig, de néha reggelig tartottak. Szórakozási lehetőség volt még a fonás, a tollfosztás, a kukoricafosztás, a- melyet rendszerint nagyobb csoportokban végeztek. Egy-egy háznál húszan- -huszonöten, kukorlcafosztáskor ötve- nen-hatvanan is összejöttek. Az Idősebbek meséltek, kicifrázott történeteket mondtak, a fiatalabbak népdalokat énekeltek, a gyerekek hancúroztak. A legények csínytevéseken törték a fejüket. Például íelclpelték az ekét vagy a szekeret a háztetőre darabokban, és ott összerakták. Másnap aztán kereshette a gazda. Néha a birkabőr kucsmáját a vízbe nyomták, amely reggelre megdagadt. Ezek a huncutságok csak másnap derültek ki, mivel csak a helyiségben világított egy gyér fényű petróleumlámpa vagy gyertya. Ha valamelyik legény üszkös kukoricát talált a fosztáskor, az üszöggel bekente a lányok arcát, aki pedig piros kukoricára lelt, az elmehetett haza aludni, de rendszerint továbbra is ott maradt, különösen ha fiatal volt a szerencsés. Ezenkívül a falvakban minden ünnephez más és más népszokás tartozott, de a vígság, a leleményesség egyikből sem hiányzott. Ebből is láthatjuk, hogy a falusi élet milyen gazdag volt, az emberek sohasem unatkoztak, mindig találtak munkát, szórakozást. Nagy Erzsébet, Petőcz László, Fitos László, Mórocz Iván. Varsányi Mária tehetsége a legendás hírű Cinka Panna személyét eln- venlti lel. Az ű Játékából sem hiányzik a sugárzó erő, amely a drámai cselekményben tör a felszínre. Dalbetétei és a korabeli zenei indítékai dl- namikusabbá teszik az összképet, míg Jelenetkompoziciói hatásosan élezik a drámai összecsapásokat. Bugár Béla JCsaJágby Márton) és Ropog József (Jávorka Adám) Játékstílusának szuggesztiv ereje van. Szereplésük, jellemrajzuk kifogústalan. Tudatosan építi fel szerepét Pőthe István is, akit Ocskay Sándor személyében láttnnk. Megható Ocskayné Tisza Ilona mozgalmas életútja. Mák Ildl- kú decens megfogalmazásában. De a többiek is becsületre méltó művészi alázattal mintázták meg az adott téz- téneimi idők szereplőit. így Bogár Gáspár, aki jellemrajzában tisztán ábrázolta Rács Márton népi ihletésű alakját. Fazekas Imre gunyorosan hangolt labanc kapitánya is tetszett, és érdekes színfoltja volt az előadásnak, Turner Zsigmond felfogásában, Bercsénjri Miklós történelmi alakja is. Volt még egy alakítás, amelyre a népes gárdában fel kellett figyelni: Tóth László „néma szerepe“, aki a Játék kommentátorát személyesíti meg a maga aszkétikus megjelenésével. Vészjósló Jelenléte az egyes képeket köti össze. Némán vádol, de annál hangosabban hangsúlyoz és kiemel, figyelmeztet... Az epizódszereplők közül még Krizsmanek Imre (Belez- nay Péter), Molnár László (labanc űr) és Cserge Imre (Böszörményi János) nevét kell megemlítenünk, hogy teljes legyen az összkép. Dobi Géza kuruckori stílusú ének- betétei, a korabeli népdalok és egyéb kedélyt keltő zenekari effektusai szerves részét képezik az Mőadásnak. Quittner János koreográfiája is méltó színvonalon illeszkedik a bemutató hangulatához. Az összkép tehát mindenképpen kedvező, örvendetes lenne, ha ez a darab még sokáig a színház játékrendjén maradna. Az ünnepi előadás lelkes közönsége után hadd teljék benne öröme a nagyközönségnek Dél-Szlovákia más városaiban, falvaiban is. SZUCHY M. EMIL PÁLYÁZAT A Bratislava! Népművészet! Intézet hazai szerzők alkotásaival szeretné bővíteni színjátszó együtteseink műsorát, ezért 1983. február 1-én pályázatot hirdetett magyar nyelven Irt egész estét betöltő drámai művekre. A pályázat feltételei: 1. A pályázatra csak olyan művekkel lehet benevezni, amelyek még nem jelentek meg nyomtatásban, s nem voltak bemutatva. 2. A pályázatra benevezhet minden csehszlovák állampolgár. 3. A verseny nyilvános, s a benevezett művet 3 gépelt példányban a következő címre kérjük: Osvetovy ústav, dlvadelné oddelenle nám. SNP ő. 12 812 34 Bratislava '(A nyitott borítékban mellékeljék a mű címét, az alkotó nevét és pontos címét. A bíráló bizottság előtt ismeretlen szerzők szerepelnek, csak a sorrend megállapítása után derül ki a szerzők kiléte.) 4. Beküldési határidő: 1983. X. 1, 5. A pályázat eredményeit 1983. november 30-lg közöljük a sajtóban és a rádióban. 6. A díjnyertes pályaműveket intézetünk kiadásra javasolja a LITA Irodalmi ügynökségnél. Díjak és értékelés: A pályázatra beküldött műveket a Népművelési Intézet Igazgatója által kinevezett öttagú bizottság értékeli. A bíráló bizottság minden tagja írásban Is leadja a pályaművek értékelését. A népművelési intézet a bíráló bizottság javaslatára a pályaművek szerzőit a következő díjakkal jutalmazza: I. díj ........................... 6000.— Kös II. díj ........................... 4000.— Kös III. díj ........................... 2000.— Kös Az értékelő bizottságnak jogában áll javasolni, hogy valamelyik díjat ne ítéljék oda, és ezt az összeget a pályázók között külön megosszák.
