Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-22 / 8. szám

A riporter elfogödottan nyúl a toll­hoz ... Számtalan emlék és feljegyzés fekszik előtte: a három és fél évti­zeddel ezelőtti februári napok, a munkás- osztály 1948-as győzelmének egy-egy mozza- nata. Tulajdonképpen e „forró napok“ mind­egyikéről köteteket lehetne írni — és ö most néhány szóval mondja el a februári győzelem históriáját.. .7 Nem tehet hát egyebet, mint felidéz néhány villanásnyi képet, jelentősebb fordulópontot az akkori események krónikájából. Nos, hol is kezdjük fölelevenítenl e tör­ténelmi eseményeket? 1948. február húszadikával, a nemzeti szo­cialistáknak a Gottwald-kormány megbukta­tását célzó nyílt támadásával? Vagy a tíz nappal korábbi eseményekkel, ámlkor a kormány nem kommunista minisz­terei szavazattöbbséggel meggátolták a Nemzeti Front hradecl, úgynevezett falusi programjának végrehajtását: vagy esetleg a minisztertanács oly nagy vihart kavaró február 13-1 rendkívüli ülésével.-..? A mi­nisztertanácsnak ez az összejövetele ugyan­is az egy héttel később lejátszódó esemé­nyek mintegy előjátéka volt. i A kormány február 13-1 tanácskozásának napirendjén az új társadalombiztosítási tör­vény javaslata szerepelt. A nem kommunis­ta pártok minisztereit — különösen a nem­zeti szocialistákat — azonban nem érde- . kelte a dolgozók szociális és érdekvédelmi ügye; ők a rendkívüli minisztertanácsot a belügyminisztérium s ennek révén a kom­munista párt elleni támadásra használták föl. Ezért alighogy megkezdte tanácskozását a kormány, a nemzeti szocialista pártot . képviselő Igazságügyminiszter koholt állítá- , sokkal teli, agresszív támadást Intézett a betegség mlat-t távolmaradt Nősek belügy­miniszter ellen; sőt a kormány nem kom­munista tagjai szavazati többségükkel köz- vetlenjOl be Is avatkoztak a miniszter sze­mélyes hatáskörébe. Aztán pedig, mintegy fenyítésképpen, kijelentették; amíg a bel­ügyminiszter nem tesz eleget e kierőszakolt „határozatnak“, nem vesznek részt a kor­mány további munkájában. Megindult tehát a reakció támadása. ■ A történelem tanúsága szerint azonban, a látszatsiker ellenére, az események más irányba fejlődtek. ]lff Ryvora prágai lakos, a februári ese­mények közvetlen szemtanúja így emléke­zik: „A kommunista párt rendkívül józanul mérte fel a helyzetet. Látta, hogy kormány- válság következik, hogy a reakcióval való összecsapás már csak napok kérdése. A CSKP elhatározta, hogy szükség esetén moz­gósítja a szakszervezeti mozgalom szer­vezett munkásainak kétmilliós seregét, s er­re vonatkozó elhatározását a kommunista sajtó eljuttatta az ország minden részébe. A párt készenlétben állott. A reakciós ve­zetők gúnyosan, lenézően fogadták a kom­munista Intelmeket, és meghiúsították a mi­nisztertanács február tizenhetediket ülését; de három nappal később, február húszadi­kán sem jelentek meg a kormány ülésén. Ehelyett' levélben közölték Gottwalddal, hogy csak az egy héttel korábbi kormány- határozat teljesítése után hajlandók meg­jelenni a kormány tanácstermében. Gott- wald azt felelte, hogy a'belügyminiszter Is jelen van, és megadhatja a szükséges felvi­lágosításokat, sőt a nemzetvédelmi minisz­terrel együtt, fontos közös nyilatkozatra ké­szülnek. A szakadár miniszterek azonban kitartottak álláspontjuk mellett, s közölték, hogy délután benyújtják lemondásukat a köztársasági elnöknek.“ Megtörtént hát a döntő lépés. A kommunista párt egyórányi időt sem veszíthetett. Mihelyt Klemen! Gottwald mi­niszterelnök hírül vette a kormányból ki­lépni kívánó miniszterek szándékát, hivata­li szobájába azonnal estig tartó tanácsko­zásra hívta össze a CSKP KB elnökségét. Délután a hamburgi rádió elsietve kür­tölte világgá, hogy tizenkét csehszlovák mi­niszter beadta a lemondását. A valóságban azonban másképpen alá- kult a helyzet: a szociáldemokrata minisz­terek elbizonytalankodtak, és csak a nem­zeti szocialista párt hat miniszterének le­mondása érkezett az elnöki Irodába. A CSKP KB elnöksége az egész néphez szóló felhívás szövegén dolgozott. A gyárakban szinte percek alatt pattaná­sig feszült a helyzet. Az utcákon hevesen vitatkozó csoportok gyülekeztek; a gyárka­pukon túl pedig — egyelőre még fegyver nélkül, ám annál nagyobb harci kedvvel — megalakultak a népi milícia üzemi egy­ségei. Josef Musil, a Praga üzem munkása, a februári események egykori résztvevője így nyilatkozik: „Már a déli órákban szinte valamennyi fővárosi üzemben, így nálunk, a Prágában is szenvedélyes viták folytak a kirobbant kormányválságról. A hangulat óráról órá­ra éleződött, és a többi fontos üzemhez hasonlóan, nálunk Is népi milícia önkéntes készenléti szakaszok alakultak. Gyárunktól egy jó kőhajltásnylra állt a vysoőanyl nép­otthon, ahová még aznap estére az üzemi pártszervezetek bizalmijai gyűlésre jöttek össze. Természetesen a ml üzemünk képvl selete sem hiányzott. A zsúfolt termen vé­gigzúgott a felháborodás a reakció tervei­nek hallatán, majd a pártblzalmlk kijelen­tették, hogy a gyárak munkássága készen Másnap, február 24-én a prágai munkás őrség újabb tüntető fölvonulást tartott a fő­város utcáin. De ekkor már a karjukon vi­selt vörös karszalag mellett, fegyver Is volt az emberek kezében. wald elvtársi“ Aztán nyolcezer ajkon csen­dült fel a Munka dala — a csehszlovák munkásosztály, a dolgozók kétmilliós sere­gének képviseletében. A késő délutánba nyúló tanácskozás vi­haros éljenzéssel, tapssal, sugárzó tekin­tetekkel forró kézszorltásokkal ért véget. Az egyre Inkább vesztésre álló reakció csökkenő önbizalmat az üzemi munkásőrsé­gek felfegyverzése tovább gyöngítette; a szakadár miniszterek és pártjaik hovato­vább jobban érezték, hogy kicsúszik talpuk alól a talaj. Hétfőn, február 23-án délben ugyanis megérkezett Prágába a brnól fegyvergyár dolgozóinak küldeménye. A főváros húsz legnagyobb üzemének kapuján begördültek a milíciának szánt fegyvereket szállító te­hergépkocsik. Miroslav Fiala erre így emlékezik: „Pilla­natokon belül felszakltottuk az autóponyvá­kat és a ládák fedeleit. A szakaszokra osz­tott, felsorakozott miliclsták egyenként lép­tek elő, hogy átvegyék a fegyvert. Sokan könnyeztek a meghatottságtól, amikor kér­ges kezükbe vették a vadonatúj puskát vagy géppisztolyt. Volt, aki megszorította, vagy megsimogatta a puska tusát... Eg> órán belül több mint tízezer puskát és két­ezer géppisztolyt osztottunk szét Prága munkássága között; este pedig a népi mill cla első osztagai már fegyverrel a kezük b’en védhették az állami vagyont. A legki­sebb provokáció jele Is elég volt ahhoz, hogy a népi milícia a leghatározottabban közbelépjen. A kabátunkon derékszíjjal, puskánkat élesre töltve őrködtünk a gyá­rak, üzemek fontosabb pontjain.“ A prágai Óvárosi fér, az 1948-as februári események fontos színhelye. Felvételűnkön Ennek a napnak fő eseménye azonban a tér mai arculata látható. általános figyelmeztető sztrájk volt. Adam Václav prágai lakos, a februári események közvetlen résztvevője így emlé­kezik: áll bárminő puccskísérlet azonnali elfojtásá­ra. Prágában például a 'fűrésztelep ellen terveztek szabotázsakciót, de azt csírájában meggátoltuk. Még ugyanaznap este a rádió, továbbá az újságok különkiadásai és röp­lapok közölték a CSKP felhívását az ország népéhez, majd futótűzként terjedt el a hí­re annak, hogy huszonegyedikén, szomba­ton délelőtt nagygyűlés lesz a prágai Óvá­rosi téren... Az éjszakai órák és a csikor­gó fagy ellenére az emberek csoportokba verődve olvasták a röplapokat, hallgatták a hangszórókat. A CSKP vezetősége még az éjjel futárokat küldött Prágából az oíszág különböző részeibe, hogy hírül vigyék a párt elnökségének utasítását: minél -több helyen szervezzenek tömeggyűléseket és együttesen hallgassák meg Gottwald más­napi beszédét.“ 1 5 Kegyetlen faggyal és apró pelyhekbep hulló hóval köszöntött be a nagy Izgalom­mal várt február 21-e. Miroslav Fiala, a prágai CKD-Uzem nópl milíciájának tagja és a februári események közvetlen résztvevője így emlékezik; „Ahol éjjel nem tarthattak röpgyűléseket, ott reggel, a műszak megkezdése előtt ren­deztek összejöveteleket. Mindenütt felhábo­rodással, ellenszenvvel reagáltak arra a hír­re, hogy a reakciós pártok meg akarják buktatni Gottwald kormányát, és mindenütt egyhangú határozatokat fogadtak el a reak­ció ellen. Aztán tömegesen elindultunk az Óvárosi térre hirdetett nagygyűlésre. For­radalmi dalokat énekelve, lobogó zászlók­kal vonultunk föl... Még ma Is pontosan emlékszem arra a helyre, ahol az üzem többi munkása között én is ott álltam az Óvárosi téren. Amikor néhány perccel tíz óra után fekete báránybőr kucsmájában megjelent a Klnsk? palota erkélyén Gott- wald elvtárs, a százezres tömeg óriási tapssal és éljenzéssel fogadta. Magasra emelkedtek a vörös és a nemzeti színű zászlók, ott magasodtak a reakciós minisz­tereknek a kormányból való eltávolítását sürgető és új miniszterek kinevezését köve­telő transzparensek. így köszöntöttük veze­tőnket, akiben fenntartás nélkül megbíz­tunk, és sohasem csalódtunk. Amikor a ha­talmas éljenzés elcsendesedett. Klemen! Gottwald röviden vázolta a kormányválság fejleményeit, majd nyíltan rámuta­tott, hogy a hazai reakciós körök, a kül­földi reakció támogatásával döntő kísérletre szánták el magukat. Céljuk a Nemzeti Front kormányának megbuktatása és a né­pi demokratikus rendszer felforgatása. Gott- wald elvtárs javasolta: Beneé elnök fogadja el az .összeesküvő miniszterek lemondását, s.- egészüljön ki á kormány olyan új em­berekkel, akik a nép ügyét fogják szolgál­ni. Beszédét állandóan viharos helyeslés szakította félbe, szinte beleremegtek az Óvárosi tér ódon palotáinak falai a hatal­mas zajba. A népgyűlés befejezése előtt egy, a köztársasági elnökhöz Induló ötven­öt főnyi küldöttséget választottunk, s hatá­rozatot hoztunk a CSKP és Klemen! Gott- wald támogatására. Ezzel ért véget a nagy­gyűlés. Énekelve, menetoszlopokat alakítva tért vissza a több tízezer főnyi tömeg a gyárnegyedekbe. Ez a hatalmas összejövetel félreérthetetlen tanúbizonyságát adta an­nak, hogy a munkásság kész minden esz­közzel szembeszegülni a reakclóvall“ s A következő napok eseményei Is a mun­kásosztály határozottságát, elszántságát bi­zonyították. Prágában és szerte az országban min­denütt. 4 , Egy nappal késóbb, február 22-én tartot­ták meg Prágában az üzemi tanácsok seb­tében összehívott, ám annál fontosabbnak tűnő országos kongresszusát. Zsúfolt villamosok és autóbuszok szállí­tották a küldöttek ezreit a tanácskozás színhelyére. Szlovákiából vörös zászlókkal, transzparensekkel díszített különvonat Is érkezett. Minden forrt, a kommunista kül­döttek harcias hangulatban voltak. Onnepl köntösben jelent meg a Rudé právo vasárnapi száma. Terjedelmes riport­ban számolt be a dolgozóknak az Óvárosi téren, valamint a kerületi székhelyeken megtartott hatalmas népgyűléseiről. PlzeíS- ben például 30 ezer, Hradec Královéban 20 ezer, Brnóban 40 ezer munkás vonult föl; számos helyen még az Óvárosi téri nagy­gyűlés napjának délutánján megalakultak a Nemzeti Front akclóblzottságai. A nemzeti szocialista párt és a nép­párt titkárságain rezlgnáltan vettek mind­erről tudomást. Érezték: túllőttek a célon, erősödik a nép hatalma. Időközben az üzemi tanácsok országos értekezletén nyolcezres tömeg gyűlt össze. A hideg miatt a küldöttek télikabátban ül­tek a csarnokban. Hirtelen azonban átforrósodott a levegői A szónoki emelvény felé vezető átjárón föltűnt Klemen! Gottwald alakja. Szinte egy torokból kiáltotta mindenki: „Éljen Gott­„Tlzenkét órakor megszólaltak a gyári szi­rénák, sípoltak a mozdonyok, és az élet hirtelen leállt. A gyárakban, bányákban el­némultak a gépek, megszűnt a munka a hi­vatalokban, megálltak az autók, villamosok és a vonatok. A dolgozók összegyűltek az üzemi csarnokban, az üléstermekben, a februári kemény fagy ellenére a gyárudva­rokon, hogy meghallgassák a szakszervezeti mozgalom vasárnapi tanácskozásának ered­ményeit, majd Klemen! Gottwald rádióbe­széde következett, amelyben felhívta a fi­gyelmeztető sztrájkba lépett milliók figyel­mét arra, hogy elérkezett a döntés órája: az ország további sorsa a dolgozók akara­tától függi Ahogy véget ért a figyelmeztető sztrájk, az üzemekben azonnal megindult a munka. De abban az egyetlen órában si­került megmutatnunk, hogy milyen legyőz­hetetlen erőt képvisel Csehszlovákiában a kommunista párt és a szakszervezeti moz­galom.“ Délután öt órakor újabb emberáradat hömpölygőt! végig Prága belvárosának ut­cáin. Egyes üzemek zászlók és transzpa­rensek alatt vonultak föl, a sorok szélén fegyveres miliclsták haladtak. Az ezrével, tízezrével menetelő tömeg a Vencel téren egyetlen hatalmas gyülekezetté egyesült. Sokáig hangzott ezen a fagyos, derült éj­szakán a Vencel téren, a környező utcák­ban, a Pílkopyn és a Národnl tfldán a tö­meg hangja. Sokáig és elszántan. A reakció végleg el­vesztette önbizalmát. Tudta, mit jelent a fölfegyverzett proletariátusi Keddről szerdára vajmi keveset aludt a prágai munkásság; a sztrájk és az esti tün­tetés benyomásaival szivükben egyenesen az üzemekbe mentek vissza. A népi milícia készenlétben állt. BeneS köztársasáét elnök február 25-én reggel határozott hangú levelet kapott a CSKP KB elnökségétől. Döntenie kellett. A párt és a szakszervezetek délután négy­re tömegtüntetésre szólították a dolgozókat. Déli egykor az elnöki hivatal értesítette Klemen! Gottwaldot, hogy négyre jelenjen meg az állam elnökének válaszáért. Már jóval négy óra előtt negyedmilllős tömeg gyűlt össze a Vencel téren. Klemen! Gottwald az elnöki Irodából egyenesen a térre hajtatott, ahol egy tehergépkocsiból rögtönzött szónoki emelvényre lépett. A tö­meg elcsendesedett. Amikor bejelentette a reakciós erők vereségét, viharos örömujjon­gás volt az egybegyűlt sokaság válasza; a lelkesedés nem Ismert határt, senki sem akart hazamenni. Közben az Óvárosi téren, mintha dísz­szemle lenne, ezer és ezer mlliclsta sora­kozott föl. öt nappal korábban Itt hangzott el Klement Gottwald felhívása a dolgozók­hoz. r Százhúsz órával később a feszes vigyázz­állásban felsorakozott alakulatok a győzel­met ünnepelték. Mert döntött a nép! Elindult a szocializmus felé vezető úton. MIKLÓSI PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom