Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-22 / 8. szám

4 M

A

felfllates szamlélfi nem I« gyanítaná, bogy iskola az, amit éppen lát. A kapuban éi|el-nap- pal őrszem teljesít szolgálatot, sőt időnként távcsővel is átfésDIi a környéket, nem ólálkodik-e olyan valaki, akinek ott semmi keresnivalója. Egy igazi katonai objektum látszatát kelti az idegenben, pedig a kőfalakon tál a pavilonokban egyszerű tantermek és műhelyek vannak, amelyekben tizennégy és búsz év közötti fiatalok készülnek a hivatásukra, a katonai pályára.

Ez a „rejtélyes“ iskola pedig nem más, mint a Nyltral (Nltra) Középfokú Katonai Szaktanintézet, amely már harmincharmadik éve neveli a szakkádereket a hadsereg számára. Mivel valamennyi végzett növendék érettségi bizonyítvánnyal hagyja el az Iskolát, civil értelemben véve, nem más ez a szaktanlntézet, mint kombinált gépipari szakközépiskola és glm- taázium.

A katonaélet, így a katonai pálya mindig is vonzotta a fiatal fiúkat, másrészt olyan rejtelmesnek hitték, hogy egy kicsit féltek Is tőle. Azt hiszem, e tekintetben semmit sem változott a világ. Az Iskola egyik legrégibb tanárától, TakáC alezredestől megtudtam, nagy az érdeklődés Intézmar megértette, mennyire fsntoe a

jó előmenetel.

— Amikor ebbe az Iskolába Jelentkeztem — mondotta —, tudatában voltam annak, hogy nem lesz kOny- nyű, de nagyon vonzott a technika; Mehettem volna a gépipariba Is, de azt reméltem, hogy itt komolyabb dolgokkal fogok találkozni, s így is van.

— A szüleid mit szóltak az elhatározásodhoz? — kérdeztem tőle.

— Meglepődtek, de a végén már drukkoltak, hogy sikerüljön a felvételi.

— Robi, valöban olyaii nehéz ez az Iskola, mint sokan mondják?

— Nem, nem olyan nehéz, mint ahogy gondoltam.

— Te könnyeb beszélsz, mert az Iskola egyik legjobb tanulója vagy.

— Örülök, hogy így vélekednek rólam a tanáraim, de az igazsághoz tartozik, hogy ezért az elismerésért meg kellett egy kicsit dolgoznom, pedig az alapiskolában is kitüntetett tanuló voltam.

— Láttam a napirendeteket. Az ébredéstől egészen a lefekvésig minden lépéstek szinte percnyi pontossággal be van osztva. Nem túl szlgorfl ez így?

— Eleinte annak tűnt, de most már

DIAKOK

egyenruhában

ményflk Iránt, noha a toborzások al- ] kalmával olykor egészen furcsa és értelmetlen nézeteket Is tapasztalhat- . nak.

Milyen is valójában az az Iskola?

^ Harminckét év van mögöttünk — mondotta Takáő mérnök alezredes. Büszkék vagyunk a hagyományainkra, mert számos magas beosztású és rangú katonatiszt a ml Iskolánk tanítványa volt. Nagyon Jó nevet vívtunk ki magunknak mind a hadseregben, mind a polgári életben. Szerintem ezt azzal értük el, hogy lépést tudunk tartani a kor követelményeivel. Tanulóink keresett szakemberek .a hadseregben, de mivel mflveltség- ).ben is megkapják mindazt, amit a •középiskola nyújtani tud, megállják a •helyüket az élet más területein is. A hivatásos katona ugyanis nem szakad, nem szakádhat el a polgári élet- ’töl.

Azok a fiatalok, akik elvégezték az Iparltanuló-lskolát, két év után érettségi bizonyítvánnyal a zsebükben hagyják el Iskolánkat, és tiszti rangban kerülnek a hadsereg kötelékébe. Az alapiskolák végzős tanulói számára négy év a tanulmányi Idő, és ők Is érettségivel fejezik be tanulmányaikat. A katonai alakulatoknál tiszthelyettesekként ténykednek.

Az Iskolában cseh és szlovák nyelven folyik az oktatás, de nem egy tanár tökéletesen Ismeri a magyar nyelvet is, éppen ezért a magyar tanítási nyelvű Iskolákból kikerült íia- .talok is kitűnően megállják Itt a he- .lyüket. Takáó mérnök alezredes nagy -szeretettel beszélt a magyar nemzetiségű tanulókról. Azt úiondta róluk, 'hogy nem félnek a nehézségektől, Jól megállják a helyüket a munkában és a tanulásban. Eleinte az új környe- •zet és az oktatási nyelv. Igaz, nehézséget okoz néhányuknak, de hama- •rosan megbirkóznak vele. A felső év- • folyamokban már szinte meg sem lehet állapítani, k) milyen tanítási nyelvű Iskolából került Ide.

Két napot töltöttem ebben az Iskolában. Nem nagy Idő, mondhatná bárki. de arra azért elég volt, hogy meg értsem. Itt miért kisebb a lemorzsolódás, mint a civil iskolákban. Ennek okát a katonás fegyelemben kell keresni. A nyltral katonai szaktanlnté zetben szinte nem létezik, hogy valamelyik diák vagy hallgató ne sajátítaná el a tananyagot. Egy kis túlzással ezt parancsmegtagadásnak is lehetne nevezni noha egy-két gyengébb Jegyért még senkit sem állítottak „hadbíróság“ elé. Legfeljebb valami vei kevesebb lesz a kimenő mindaddig, amíg a tanuló be nem hozza a lemaradását. Általában ehhez nem is kell sok Idő, mert a katonai Iskolá ban Is alapvétő követelmény a bajtár slasság. Ha tehát valamelyikük lema rád a tanulásban, akkor egy Jobb ta nulót osztanak be mellé s együtt tanulnak, amíg utol nem ért társait.

Katonás pedagógiai módszerek ezek de hatásosak. A tanulók sem berzenkednek sokat ellenük, mert tudják, hogy a katonaságnál a lépést tartani kell. A harmadikos Bédl Róbert is haészra amn vesszük. Ha az amber elvégzi a kötelességét, jut Ideje azért másra is.

— Milyen az elképzelésed a Jövőd- ről?

— Katonai főiskolán szeretném folytatni a tanulmányaimat.

Addig azonban még 2 kemény esztendő vár Robira és társaira. A tanulás a legfontosabb „haroi“ feladatuk, amihez az iskola és a szülők Is minden feltételt megteremtenek. Igen, a szülőknek is hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy Robi és társai zavartalanul készülhessenek a hivatásukra.

Bédl Róbert szüleit otthonukban kerestem fel. Érdekelt, hogyan vélekednek fiuk nagy álmáról, a katonai pályáról.

— Emlékeznek még, amikor Robi először bejelentette, hogy katonai iskolába szeretne menni?

Édesanya: — Ne is mondja, úgy megijedtem, hogy azt hittem, rosszul hallok. De azért nem akartunk az útjába állni. Most mér látom, hogy helyesen cselekedtünk, mert nagyon elégedett azzal, amit választott.

— Volt a családban már hagyománya ennek a pályának?

Édesapa: — Hivatásos katona még nem került ki a Bédl családból. Robi és unokatestvére törték meg a Jeget.

— Eredetileg milyen szakmát szántak a fiuknak?

Édesanya: — Robika mindig szerette a gépeket, úgy godnoltuk, hogy valamelyik gépipari szakközépiskolában folytatja a tanulást. Ez az Iskola is gépészeti Irányzatú, a színvonala nagyon Jó, s talán ez Is hozzájárult ahhoz, hogy ma már nem furcsálljuk a döntését.

— Az Iskolának milyen kapcsolata van a szülőkkel?

Édesapa: — Tágja vagyok a szülői munkaközösség vezetőségének, Így Jöl Ismerem a helyzetet. A vezetőség évente négyszer találkozik, és két Iskolai szülői értekezletet tartunk. A tanárok és tisztek szoros kapcsolatban vannak a választmány tagjaival. A többi szülővel ez a kapcsolatteremtés már nehezebb, mert a diákok nagy része távolabbi városból származik.

— Az összejöveteleken milyen problémákat szoktak megvitatni?

Édesapa: — Mint más iskolákban. Mindenekelőtt a tanulmányi eredményekről beszélünk, és a viselkedésben adódó problémákat Is • tisztázzuk az összejöveteleken. .Jzerintem az Iskola tanárai kissé bátrabban feltárhatnák a gyerekek problémáit, hogy a szülök Is Jobban tudjanak hatni rájuk. Néha az az érzésem, a tanárok inkább maguk oldják meg az Időnként felmerülő nehézségeket, hogy ne terheljék vele a szülőket, pedig közösen talán könnyebb lenne.

— Tudtommal Robinak van egy öccse, aki most nyolcadikos, ö Is katonai pályára készül?

Édesanya: •— ö építész szeretne lenni, aminek talán én örülök a legjobban, mert bár szép-szép a katonai pálya, azért úgy érzem, hogy egy családból egy katona elég.

KAMOCSAI IMRE

Felvételeink a Nyitrai Küzépfokú Katonai Szaktanintézetben készültek.

GYULA

(Első oldalunk képéhez)

„Varga Gyula Járásunk egyik legjobb fiatal népi mlllclstája“ — mondták ' dunaszerdahelyi (Dun. Stre- da) Járás Illetékesei, majd elindultunk, hogy felkeressük őt munkahelyén, a nagymegyeri (Calovo) Agro- komplex vállalatnál. A középtermetű, halk szavú fiatalember munkavédelmi és tűzbiztonsági technikusként dolgozik az 1300 munkást foglalkoztató vállalatnál.

— 1972-ben, a tényleges katonai szolgálat letöltése után lettem tagja a népi milíciának. Rádiós vagyok. A rádiózást még a katonaságnál megszerettem. Nehéz lenne abbahagyni. Néha morzejelekkel álmodom, morze- ábécéban gondolkodom. Igaz, nincsenek rekordteljesítményeim, „csak“ száz jelet tudok percenként fogni, és száztizet adni, de hát a havi egyszeri-kétszeri gyakorlás kevés. A rádiózás miatt is meg egyébként is

. örülök, hogy mlllclsta lehetek. Nagyon jó érzés, amikor összejön a ml ítltSnö kollektívánk, magunkra öltjük a kék egyenruhánkat, s kellemes légkörben. Jó köz■ érzettel végezzük teendőinket. Bár mindez a szabad Idő rovására megy, mégis szívesen csinálom, mert tudatosítom tevékenységünk fontosságát, amely régi hagyományokon alapszik. KI ne Ismerné a negyvennyolcas februári eseményeket s az azokat követő időszakot, amikor nagy szükség volt a millcistákra, komoly feladat hárult a felfegyverzett munkásokra?

Gyula aztán mindennapi teendőiről, munkájáról beszél. Elmondja, hogy az elmúlt években egyre kevesebb volt a súlyos munkahelyi baleset, ami az emberek Jobb kioktatásának, a hathatósabb ellenőrzésnek az eredménye, meg természetesen annak, hogy egyre jobb munkaruhák, védőeszközök állnak a dolgozók rendelkezésére. Ennek ellenére az emberek nem tudatosítják a rájuk leselkedő veszélyeket, olykor felelőtlenek, s aztán könnyen megvan a baj.

Varga Gyula, aki mögött fiatal kora ellenére tekintélyes mozgalmi múU áll — hiszen tíz éven keresztül volt SZISZ-elnök —, Jó munkájáért már kétszer részesült kitüntetésben. Megkn'ita a „Példás mlllclsta* és a „Haza védelméért“ el' méréseket, amelyekre Jogosan büszke. Felesége tanítónő, s van egy ötéves kislányuk.

Amikor búcsúzunk, azt mondja:

— Jó érzés tudni, hogy ml milicisták közmegbecsülésnek örvendünk, hogy az emberek kicsit fjlnéznek ránk, hogy a mai huszonévesek Is nagy számban, szívesen Jönnek közénk. így aztán az ember nyugodtan bízhat a holnapban.

—ezer—