Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-29 / 13. szám
7 S. M.: Dübörög az ágyú C. versprőbálkozá- sában csak az alapgondolatot, á békevágyat tudjuk értékein!. A megfogalmazás szokványos, szölamszerű: „Pusztuljon a fegyver, legyen örök béke, / nem kell több háború, nem kell a töke!“ Nem Jobb a másik, cím nélküli verse sem. Ködfátyol; Észrevételeit köszönjük. Javaslatai Jörészéve! egyetértünk, s a közeljövőben hasznosítjuk. Négy verspróbálkozása nem érett a közlésre. B. l.: A csillagász c. írása ügyes próbálkozás, de nem érett a közlésre. Csak a történet, az esemény leírására szorítkozik. A Jövőben próbálja meg a szereplők Jellemét Is megmutatni. Idővel Jelentkezzen! Kék .sugár: Gyermekversei közül azok a jobbak, amelyekben nincs túlsúlyban a mindenáron való oktató-nevelő szándék, mint pl. az Igyál, a Kakaó. Ajánljuk, küldje el verselt a Kis Építő szerkesztőségének, vagy az Oj Szó gyermekrovatának. Ma: Régebbi versei közül az Időközben megjelenteket tartottuk a legérettebbeknek. Mostani két verse közül az új vers a Jobb. Gyakrabban JelentkezzenF. l.; Mindkét írása Jó megfigyelőkészséget árul el. Rövldebb írása tetszett Jobban. Nem elbeszélés, inkább karcolat, de érettebb, kidolgozottabb. Alkalomadtán közöljük. Elbeszélése viszont elmélyültebb Jellem- és környezetrajzot kívánna. Küldjön újabb írásokat! Kérjük, pontos címét is írja megi G. M.: Utolsó előtti levelében küldött meséjét átadtuk a Kis Építő szerkesztőségének. Nefelejcs: Versel gyönge próbálkozások, nem találtunk közöttük figyelemre méltó írást. Nem biztatjuk! V Nimród: Elbeszélése gyenge kísérlet, csupán a történet elbeszélésére szorítkozik. Próbálkozása nyelvi és stilisztikai színvonala is nagyon alacsony. Nem biztatjuk! Napkelet: Ojabb verseiről sem tudunk Jobb véleményt mondani. Próbáljon szabadulni példaképei hatásától, s megkeresni a saját hangját. Enélkül csak utánérzéseket, rossz másolatokat hozhat létre. Orion 4; Színdarabok, Jelenetek elbírálására, mint azt már néhányszor megírtuk, nem vállalkozhatunk. Legutóbb a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége írt ki pályázatot drámai művekre. (A pályázat az ŰJ Szóban Is megjelent.) KULCSÁR TIBOR ROVATA egész úgy kezdődött, mint sok más szerelem, legalább is úgy gondolta a fiú. A lánynak barna haja volt.-A szeme is barna volt. Egészen hétköznapi módon ismerkedtek meg. Pontosabban: már régebben ismerték egymást, de csak köszönő viszonyban voltak. Szeptember volt. A lány a fakózöld gyepen ült, egy árokparton. Azután egyre gyakrabban találkoztak, s a lány egyre jobban belopta magát a fiú szíTALAMON ALFONZ: A BOHÓC vébe. Vidám, tarka foltja volt a szürke hétköznapoknak. A fiú boldog volt, hogy tartozik valakihez. Boldogan elmondta titkát az egyik barátjának, aki ismerte a lányt. Ekkor tudta meg az Igazat. — Nincs esélyed, ezt tőle tudom. Jár valakivel. A fiú végtelenül szerencsétlennek érezte magát. Ojra össjedölt benne egy világ, mint egy kártyavár, amelyet hiú ábrándjaiból épített fel. A lányról, akinek barna haja volt, többé, nem ábrándozhatott tétlen óráiban. Nem volt, aki megfogja a kezét, nehogy valami őrültséget csináljon. A porond reflektorfényben úszott. A porond közepén a bohóc játszotta megszokott szerepét. Elbotlott saját, ormótlan fekete lakkcipőjében, felugrott a direktor asztalára. A közönség dőlt a nevetéstől. Nevetett a bohóc esetlen mozdulatain, mozgásán, botladozásaln. Nevetett nagy* piros krumpliorrán, tíz számmal nagyobb nadrágján, padlót söprő kockás kabátján. Nevetett grimaszain, az arcára festett arcon. A bohóc is nevetett. Nevetett, miközben a fejéhez vágtak egy habostortát, majd utána a szerep szerint fenéken rúgták. Az egész cirkusz visszhangzott a nevetéstől. Az emberek felszabadultan nevettek, elfeledve mindennapi gondjaikat. A porondon a bohóc fáradhatatlanul, vidáman osztogatta a jókedvet, a kacagást. Magányos alak ballagott ki a városka parkjába. Megállt a szökőkűtnél, és hosszan, elmerengve nézte a napfénnyel játszó vízcseppeket. A vízcseppeken túl nézte a semmit, a végtelent... Egy arcot látott. Tudta, hogy a barna hajú lány ma nem fog kijönni, mint máskor. Nem fog kijönni talán már soha többé. Egy kisfiú állt meg az anyjával a szökőkút túlsó oldalán. — Nézd, kisfiam, ez az a bohóc, akin tegnap annyit nevettünk! — Ugyan, anyu, hiszen az a bohóc mindig nevetett, nézd, ez meg milyen szomorúi TAKÁCS JUDIT BUSZON Tömeg. Tolakodás. Sok-sok ember: gyerekek, felnőttek, lányok, fiúk, nők, férfiak. Sok-sok világ. Amott az a bajszos, csúnya férfi. Arca közönyös. Mi mindenen mehetett át?t A mesebeli gonosz fut róla eszembe. Pedig lehet, hogy Jóságos. Vajon mit rejt a külső? Az a lány boldognak látszik. Meg rendesnek. Van, amikor én is boldognak meg rendesnek látszom, pedig nem igaz. A lány valaminek örül, de lehet, hogy csak szépet álmodott. JÓ neki. Én nem álmodom. Se Jót, se rosz- szat. Amott egy szép nő. Nem szimpatikus. Kifestett arca mögött, úgy érzem, közöny bujkál. Felette áll egy idős néni. Na és?l Elvégre 6 is fáradt. A néni viszont rokonszenves. Apró ráncai megnyeröek. Nem lát- :SZik dühösnek vagy felháborodottnak a kifestett nő miatt. Ógy látszik, már megszokta, hogy az emberek durvák. Egy fiú sáros cstzmáfával rálép a lábamra, mafd rám vigyorog. A következő megállónál leszáll. A szemiscslzmám ronda. Hogy tisztttom le?l Végre felszabadul egy hely, leülhetek-. Szemben egy lány meg egy fiú mosolyog rám. Ügy érzem, nem hamisak.- Sokat adok a megérzéseimre. A lány nem szép, de nem ts csúnya. Átlagos: egy a milliók közül. Apróra csavart haf, festetlen és kifejező arc, egyszerű kabát, szűkített és kopott farmer, hócipő. A fiú kócos hajú, kedves arcú, csöves öltözékű. Valami vonz bennük. Milyen jó lenne most odadobni az Iskolástáskát a francba, odaülni hozzájuk, s velük menni. Holnapra leszűkítem a farmeremet, apróra csavarom a hajam, hócipőt veszek, meg valami kabátot a bazárban. Hogy ne legyek feltűnő. Hogy egy legyek a milliók közül. Hogy ne azt figyelje meg egy velem szembejövő, milyen a bundám, hanem hogy mit fejez ki az arcom, hogy milyen vagyok. Vágyat érzek ilyennek lenni, mint ezek ketten. Kedvesnek, rokonszenvesnek, jónak. Megszépíteni egy ismeretlen reggeli utazását a buszon, csupán azzal, hogy vagyok. Hogy ilyen vagyok. Hogy talán önkéntelenül is boldoggá teszem az egész napját azzal, hogy 6 engem rokonszenvesnek lát. Csupán azzal, hogy létezem. Le kell szállnom, de ők ketten már mindig velem lesznek. Bennem élik másik életüket-. — Szervusztok •— hallom meglepetten a saját hangom, majd őket is őszintén mosolyogva. — SZiüi Tömeg. Sok-sok ember. Sok-sok világ. JÓ így önkéntelenül belepillantani, beleéreznt egy-egy világba. Célok nélkül, csupán azért, mert érdekes, mert érdemes-. Csökevény ösztöteink rabjai és gyámoltalan gyilkosai vagyunk. Lelkünk fényes mozsár, melyben naponta felaprózzuk a világot, hogy csiszolva, fényesítve a részecskéket kedvünk szerint rakjuk újra össze. GÁSPÁR MÁRIA: szilánkok utad csak addig szolgálja hűen céljaidat, míg meggondolatlanul vissza nem tekintesz. A nosztalgia testben rekedt üvegszilánk: egy életen át köboroihát odabenn fel- -felújuló, sajgó fájdalmak kíséretében. X Az óriás Atlasz utódai vagyunk. X Önmagad szeretető tesz emberbaráttá, s magad gyűlölete magányos farkassá. FELLINGER KÁROLY: Biztató Sok-sok türelmet, kedves, gondold, hogy újra szebb lesz. Tudd, hogy mondhatok bármit, a szó most úgyis fázik. Melengess száraz gallyat, hátha meleget adhat. Kergess magadhoz engem, kövess meg önfeledten. Taníts meg körbe Járnt, hűtlen is neked fájni. Hátha maradok én is, hátha megmaradsz mégis. Megláttalak azt hiszem megláttalak amióta rám néztél nem tudlak versbe szedni kitapogatom a szemeld már szépeket hazudhatnék már illatod, is belecsókolhatnám az éjszakába Rekviem és ml se vagyunk már csak a csillagok valami ásó valami kapa valami nagyharang RAVASZ JÓZSEF: Elődeim A szél végigstklott az alacsony kunyhók lécre feszített pléh-álkotmányain, majd visszafordult, s felkapott egy darabot, táncolva összegyűrte és ledobta. Láthatatlan eltűnt, hogy felkutassa a kunyhók füstös melegét, és harcot vívjon a lánggal. A láng csíkos nyelvei falták a szélnek hozzáférhetetlen szegélyeit, fürkésző mozdulata rátelepedett a hegedű húrjaira, csiklandozva a megnyúlt nyakán, vonó nélkül a szél muzsikált. Hangja a félreállt lelkeket gomolyba gyűjtötte és pörgette az elfogyásig. A mély álom fázósan végigfeküdt a porlepte képzelt szőnyegen. OSTROZÄNSZKY GELLERT: Monológ 1 '(találkozás f csak úgy öntudatlanul összehozott veled a véletlen valóság hitetlenkedve néztük ahogy az érzések keverednek bevallom jólesett 2 (magány) még valami látszik a napkorongból csak az óra ketyegését hallom szobámban búgó magány a barátom hogy ketten legyünk arcomat a tükörbe mártom 3 (emlék) zilált lelkem mohó vágyait csókjaiddal csillapítottad még egyszer (utoljára] megfogtad} a kezem aztán elsodort tőlem csak úgy messze a szél 4 (ajánlat) korom színű korom vedd meg eladom nagyon drága itt van a tiéd ingyen adom neked szerelmedért
