Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-08 / 10. szám

nek fejlődésével együtt mégis maga I« állandóan előbbre halad. A marxista erkölcstan nem realisztikus erkölcstan, a marxizmus az erkölcsi megismerés vonatkozásában is elismeri az abszolút Igazságot. A különböző korok haladó erkölcse mindig tartalmazott valamit az abszolút erkölcsi igazságból (az egyetemes emberi erkölcsből], az abszolút erkölcsi igazság relatív, történelmileg lehetséges, tehát történelmileg korlátozott kifejezése volt. A haladó erkölcs konkrétan mindig a haladást képviselő társadalmi osztály erkölcseként jelentkezett. Egyetemes emberi erkölcsről tehát „osztályfeletti“ értelemben beszélni az osztálytársadalomban szemfényvesztés. Az erkölcs fejlődése során egyre jobban megközelíti az abszolút, az egyetemes emberi erkölcsöt.

Engels az Anti-Dühringben így ír az erkölcs osztályjellegéről: ......azt állítjuk, hogy minden eddigi erkölcsi elmélet végső fokon, a mindenkori gazdaságl- -társadalml helyzet terméke. És miként a társadalom osztályellentétekben mozgott, akként az erkölcs is mindenkor osztályerkölcs volt: vagy az uralkodó osztály uralmát és érdekeit igazolta, vagy mihelyt az elnyomott osztály eléggé hatalmassá vált, az ezen uralom elleni lázadást és az elnyomottak jövő érdekeit képviselte. Abban persze senki sem kételkedik, hogy emellett az erkölcs ugyanúgy, mint az emberi Ismeretek minden egyéb ága, nagyjában szintén előrehaladt.“

A marxista etika elismeri az úgynevezett elemi erkölcsi normákat, amelyek Lenin szerint „a társadalmi együttélés legelemibb, ősidők óta Ismert és évezredek óta minden intelemben ismételt szabályai“. Az elemi erkölcsi normák nem osztálymeghatározott normák, hanem a társadalmi együttélésnek minden osztályra kötelező olyan alapvető szabályai, amelyek nélkül a társadalmi együttélés megszűnnék, a társadalom íelbomlanék. Ilyen elemi normák pl.: ne öljl, ne lopjl, ne hazudj! Nem is lehet kétséges, hogy az a társadalom, amely nerii ítélné el, tehát általános gyakorlattá tenné az emberölést, a lopást, a hazugságot, anarchiába merülne, és nem állhatna fenn. Hiába van azonban az elemi normáknak kötelező erkölcsi érvénye valamennyi társadalmi osztályra nézve, a kizsákmányoló társadalmakban lépten- -nyomon megszegik őket, az antagonisz- tikusan szemben álló osztályérdekek lehetetlenné teszik egyetemes megtartásukat. Figyeljük csak meg, mit mond Gorkij egyik írásában egy tőkés a lopásról és a gyilkosságról, noha a bur- zsdá erkölcs is tiltja mind a lopást, mind a gyilkosságot:

„Mindenkinek azt prédikáljuk — ne lopjl Valóban kínos lenne, ha állandóan meglopnának bennünket. De ugyanakkor, noha van pénzünk, szinte elviselhetetlen ösztön hajszol bennünket, hogy még többet csenjünk hozzá ... Nyílván ön is rendíthetetlenül vallja azt az elvet — ne öljl Tudniillik ön is szereti az életét, amely kellemes^, értékes és szépségekkel teli. És egy szép napon az ön szénbányájában fizetésemelést kérnek, ön kénytelen katonaságot hívni, és — plff-puff — pár tucat munkás holtan fekszik a földön.“

A munkához váló viszony is erkölcsi kérdés

A kizsákmányolás, a nyomor, a szegénység az elnyomott osztály tagjait is az elemi normák megszegésére kényszeríti. Lenin szerint ez „a társadalmi együttélés szabályainak megsértésében álló kihágások eredendő oka“.

Az elemi normák tehát, noha nem osztálymeghatározott normák, nem függetlenek az osztályérdekektől, megszegésükbe, illetve megtartásukba erősen beleszól az osztályérdek. Ha az osztályérdek úgy kívánja, az uralkodó osztály köny- nyen túlteszl magát az erkölcsileg öt is kötelező társadalmi együttélési szabályon, az elnyomott osztály pedig gyakran az elemi normák félretevése útján kényszerül tiltakozni az elnyomás elviselhetetlen terhel ellen.

Az elemi normák közé számíthatók az ilyen követelmények: a szerencsétlenül járt ember segítségére kell sietnünk, a vak embert át kell vezetnünk az úttesten, az idősebb embernek át kell adnunk ülőhelyünket stb. Ezek mindenkire általánosan kötelező szabályok. Nyilvánvalóan nem mérlegeljük egy szerencsétlenül járt ember esetében, hogy melyik társadalmi osztályhoz tartozik. Ezeknek az általánosan kötelező szabályoknak a megsértése is gyakori azonban az- osztálytársadalom termékeként létrejött önzés, az embertársak iránt érzett közömbösség következtében.

Az elemi normák megtartásának általánossága tehát az osztálytársadalomban elérhetetlen. Az osztálytársadalom magában hordja az elemi normák megszegésének feltételeit. Az osztály nélküli, az igazán emberi, a kommunista társadalom teremt olyan körülményeket, amelyek között az elemi normák megszegésének minden társadalmi oka kiküszöbölődik, amelyek között az elérni normák általános társadalmi szokásokként működnek.

A burzsoA erkölcs tartalma

A burzsoá erkölcs alapja a tőkés ma-« gántulajdon. A burzsoá erkölcsben a tőke védelmének és gyarapításának érdekel tükröződnek. Ami a töke védelmét és gyarapítását, következésképpen a tőkés társadalmi rend, a tőkés állam érdekelt szolgálja, azt a burzsoázia erkölcsileg is igazolja. A tőkések egymáshoz való viszonyait a tőkés kizsákmányolók és a kizsákmányoltak viszonyait a tőkés magán- tulajdon szabályozza. A burzsoá társadalomban a vagyonszerzés szenvedélye nyomja rá bélyegét a szerelmi és családi kapcsolatokra. Ez a szenvedély hatja át a burzsoá sajtót, tudományt és művészetet. A vagyonszerzés szelleme tükröződik az oktatás rendszerében, a tanln tási anyagban. A vagyonszerzés a burzsoá társadalom „legbensöségesebb életelve“.

Klasszikusan jellemzi a burzsoázia erkölcsét Marx és Engels A Kommunista Párt kiáltványában. A burzsoázia — írják — „nem hagyott meg más kapcsolatot ember és ember között, mint a meztelen érdeket,~ az érzéketlen készpénzfizetést. A jámbor rajongás, a lovaglás lelkesedés, a nyárspolgári búbánat szent borzongását az önző számítás jéghideg vizébe fojtja. A személyes méltóságot csereértékké oldotta fel, és számtalan sok^ oklevelekben biztosított és nehezen szerzett szabadságjog helyébe az egy lelkiismeretlen kereskedelmi szabadságot iktatta ... a burzsoázia minden eleddig tiszteletre méltó és borzongó áhítattal szemlélt tevékenységéről leszedte a dicsfényt. Fizetett bérmunkássá yáltoziatta az orvost, a jogászt, a papot, a költőt, a tudomány emberét. A burzsoázia leszaggatta a családi viszonyokról a meghatóan szentimentális fátylat, és puszta pénzviszonyokra vezette vissza “

A burzsoá társadalom mértéktelenül kifejleszti az emberekben az egoizmust

és az individualizmust. Azt mondhatjuk, az individualizmus a burzsoá erkölcs „logikai tengelye“. Az emberek nem törődnek embertársaik, a társadalom, a közösség érdekeivel. Igazi közösség nem is alakulhat ki egy antagonisztlkus osztályokra szakadt társadalomban (kivéve a szervezkedő öntudatos proletariátus közösségét). A tőkés viszonyok „mindenki háborúja mindenki ellen“, amelyben „az ember az embernek farkasa“. A vagyonszerzés, a kapzsiság erkölcsileg Igazolt jog mások tönkretételére, megspmmisltésére. E farkaserkölcsű társadalom természetrajzát megrázó művészettel írják le a haladó polgári kritikai realista irodalom alkotásai. És nemcsak a régmúlt és a közelmúlt (Dickens. Balzac, Maupassant. Zola, Theodore Dreiser, Gogol, Csehov, Szaltlkov-Scsedrin, Gorkij, Móricz és mások) alkotásai, hanem a polgári irodalom legjobb mai alkotásai is, A tőkés társadalom természete nem változott meg, „a magántulajdon szentsége“ a nyitja a mai tőkés társadalom megértésének is. Ma is a magántulajdon imádata a fő szabályozója az emberek cselekedeteinek, még akkor is, ha a magántulajdonból „szemmel láthatóan“ pusztulás, tűzvész, fasizmus, halál ered.

A tőkés társadalomban jellemző tehát az egyén részvétlensége, a társadalom érdekeivel szemben. Az egyént csak önmaga és saját boldogulása érdekli. Elvont és misztikus formában a valláserkölcs is az egyénnek ezt a társadalmi részvételenségét fejezi ki. A katolikus kiskatekizmus első kérdése és a kérdésre adott válasza például a következő: „Mi végett vagyunk a világon? Avégett vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük. szeressük, neki szolgáljunk, és ezáltal üdvözüljünk, vagyis a mennyországba jussunk.“ — A hívőt tehát lényegében semmi más nem érdekli, mint a saját maga mennyei boldogsága. A keresztény erkölcs individualizmusára kitűnően mutat rá Makarenko: „Az igazhívőnek semmi köze a közösséghez, a társadalomhoz, felebarátjához. Ha jobb orcáját megütik, odatartja a balt is, de az egész ügyben csupán saját lelki tökéletessége, saját érdeme érdekli. Fikarcnyit sem törődik az őrjöngő fanatikussal, aki pofozza felebarátait... „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek“ — ez annyit jelent: ne törődjetek azzal, ami körülöttetek történik, nehogy bajba keveredjetek, vezéreljen ez az aranyszabály: „Ne szólj szám, nem fáj fejem'. Ez az erkölcsi norma, amely azt rendeli, hogy semmi módon ne szálljunk szembe a másikkal, magától az egyéntől sem kíván végeredményben túlzott tökéletességet. A tökéletesség lényegében passzivitásból állott, ezért ezen etika sarkalatos tétele ez lett: soha semmiféle körülmények között nem szabad követelni sem másoktól, sem önmagunktól... Erre az erkölcsi rendszerre feltétlenül szükség volt ahhoz, hogy az' osztályelnyomás, az általános, féktelen kizsákmányolás minél eredményesebben és tiszta lelkílsmerettel maradhasson fenn.“ A legújabb polgári irodalom Is felvonultatja előttünk a kispolgári (Camus: A közöny) és nagypolgári (Sagan: Jó reggelt, búbánat) közönyösök számos típusát.

Az előbbiekből következik, hogy a hur- zsoá erkölcs jellemzője a karrierizmus, a_törtetés. A kíméletlen és elvtelen törtetők számos tipikus alakjával találkozunk a klasszikus polgári irodalom alkotásaiban, pl. Balzac (Goriot apó), Stendhal (Vörös és fekete), Maupassant (Szépfiú), Dreiser (Amerikai tragédia) regényeiben. A legújabb haladó irodalom és filmművészet is a gátlástalan politikai konjunktúralovagok, a fasizmus meg- nyergelőinek galériájával ismertet meg bennünket (pl. a Pratollni ábrázolta fasiszták a Szegény szerelmesek krónikájában, a Csodagyerekek című nyugatnémet film fasiszta alakjai).

A burzsoá társadalmi körülmények elnyomják vagy bemocskolják az ember őszinte, tiszta érzelmeit, akadályai az anyagi érdekektől mentes emberi vonzalmaknak, a szerelemnek, a szerelmen alapuló házasságnak. A házasságok leggyakrabban érdekházasságok, a szülök üzleti alkujának eredményei. Találóan írja Makarenko, hogy csak a legszegényebb lányok engedhetik meg maguknak férjhezmenéskor, hogy olyan „jelentéktelen“ érvektől vezettessék magukat, mint pl. „szép szem, kellemes hang, jó szív“. A kölcsönös vonzalmon alapuló házasságnak az anyagi érdeken kívül a mélyre ható, feudális maradváhyú társadalmi különbségek is útját állják. Nem ritkán volt tragikus vége, ha a szerelmesek szembeszálltak az áthághatatlan társadalmi gátakkal. Egy ilyen tragédia ábrázolásával harcol például Schiller e szívtelen társadalom ellen az Ármány és szerelem című drámájában. Móricz Zsig- mond kisregényében, A pillangóban Zsuzsika apja Így fogalmazza meg a szegényekre kényszerltett kegyetlen-számító törvényt: „Az az isteni parancsolat a bibliában, fiam, hogy a szegény legény gazdag jányt vegyik el, a szegény jány meg módos legénybe menjik, fiam.“ Ez a feljebbjutás egyetlen reménye számukAz érdekházasság természetes következménye a házasságtörés és a pénzen vásárolt szerelem. A nyomorúság, a becsületes munkaalkalom hiánya sok nőt kényszerít teste áruba bocsátására. Marx és Engels írja: „Mi a mai, polgári család alapja? A töke, a magánkereset. Teljesen kifejlődve csak a burzsoázia számára van meg, de kiegészítői: a proletár kikényszerltett családtaTansága és a nyilvános prostitúció.“

Minthogy a burzsoázia nyíltan nem vallhatja be, hogy erkölcse erkölcstelenség, szép erkölcsi szólamokkal „szent“ és „jó“ elvekkel kötelességről, erényről, a családi élet tisztaságáról szóló prédikációkkal leplezi igazi erkölcsi arculatát. Ebből a leplezést kényszerből származnak az olyan tulajdonságok, mint a képmutatás, az álszent, cinikus magatartás.

A tőkés társadalom valósága és a hirdetett erkölcsi elvek közötti ellentmondás nem marad nyom nélkül az emberek életérzésében, erkölcsi felfogásában. Eme ellentmondás természetes következménye a csömör, a kiábrándultság, az unalom, a pillanatnyi örömök hajszolása, a mának élés, a távlattalanság, a cinizmus, az erkölcsi közömbösség, a nihilizmus. Ezekkel az érzésekkel együtt jelentkezik egy álforradalmi szembefordulás a polgári, kispolgári világ korlátoltságával, kicsinyességével, hazugságaival: az „épater le bourgelos“ attitűdje. A kapitalizmussal való eme elégedetlenség, a burzsoá morál hipokrizisével való szembefordulás és ugyanakkor a kiúttalanság erkölcsi üressége számos költőt, írót, művészt, filozófust kerít hatalmába.

Már említettük, hogy a burzsoázia az amorallzmus igazolására az erkölcs naturalista magyarázatát hívja segítségül. A legszörnyűbb erkölcsi következménye a fajelméletnek van, amely a fasizmusban tombol gátlástalanul. Az agresszív, imperialista burzsoázia a fajelmélettel szítja fel a tömegekben a gyűlöletet más népekkel, más fajtájú emberekkel szemben: csak a fajelmélettöl átitatott elál- latiasodott emberek képesek népek, fajták kiirtására vállalkozni, rabszolgahajcsárok szerepét vállalni az „alacsonyabb rendű“ fajok halálra dolgoztatására. A fasizmus „erkölcsi“ nevelésének programját Hitler így fogalmazta meg: „Oly ifjúságot nevelünk, amely előtt remegni fog a világ, durva, követelő, kegyetlen ifjúságot... Azt akarom, hogy ezek az ifjak olyanok legyenek, mint a fiatal vadállatok.“

Megdöbbentő, és becsületes ember számára szinte felfoghatatlan, hogy milyen mélyre zuhan erkölcsileg az imperialista burzsoázia a XX. században. Az imperializmus, a fasizmus barbárságával, a fajelmélettel a burzsoázia jobbik része is szembeszáll, és az egyenlőség, testvériség, szabadság rég megcsúfolt, de valamikor a polgárság haladó, nemes tartalmú erkölcsi eszményeit helyezi vele szembe. Nyilvánvaló, hogy a fasizmussal szembeszálló polgári törekvéseket erkölcsileg pozitív módon kell megítélnünk, a béke és a demokrácia védelmében a polgári felvilágosodás haladó eszmélt is szembe kell állítanunk az imperializmus reakciós ideológiájával.

A KOMMUNISTA ERKŰLCS ALTALANOS VONÁSAI

A szocialista forradalomig a proletariátus erkölcsének tartalma „a burzsoázia bírálata, a burzsoázia elleni gyűlölet fejlesztése a tömegekben, az osztályöntudat kifejlesztése és az erőgyűjtés tudománya" (Lenin).

A burzsoázia elleni harcban alakultak ki az osztályöntudatra ébredt proletariátusban az olyan erkölcsi tulajdonságok, ihint az ósztálybecsület, osztályszolidaritás, fegyelmezettség, egymás kölcsönös segítése, önfeláldozás a harcban, szervezettség. A proletariátus erkölcsi arculatának e vonásaiból bontakozott ki a kommunista erkölcs.

A kommunista erkölcs alapja a ma- gántaulajdon kisajátítása, a termelőerők köztulajdona. A termelőerők köztulajdonán felépülő új társadalomban elapad az emberek egyéni és társadalmi érdekei között megvolt ellentmondás forrása. A közösség javáért munkálkodni minden ember egyéni érdeke is, mert annál jobban, annál teljesebben elégítheti ki személyi szükségleteit, minél többet törődik a társadalom érdekeivel, minél jobban és lelkiismeretesebben dolgozik a köz javára.

A marxizmus ellenségei azt mondják, hogy a szocializmus nincs tekintettel az egyéni érdekekre. Ez természetesen rá-