Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-08-24 / 34. szám

ilBBe 3 4 hegymászás nem tartozik a leg- • népszerűbb sportágak közé, so- ^an bizonyára hozzám hasonlóan csupán kedvtelésből másznak hegyet: ha az, útjukba kerül egy hegy, akkor azt megmásszák. A minap így jutottunk jel a gyerekekkel az 1610 méter magas Rozsutec hegyre. Az igazi élmény^ azonban mégiscsak az a találkozás je­lentette számunkra, amelyre ha nem kezd zuhogni az eső, talán nem is ke­rült volna sor. A barlangszerű mélyedésben, ahol az eső elől igyekeztünk megbújni, már ket­ten gubbasztottak, hatalmas hátizsákjuk láttán sejtettük, nem egyszerű turisták, Peter MolCan és Zoltán Chovan a nyit- rai Mezőgazdasági Főiskola hallgatói. A nyári hónapokban ők hordják fel a Vrátria völgyében levő turista mene­dékházakba az élelmiszert és az üdítő­ket.. Természetesen a hátukon. Olyan serpafélék ők. Mint a hegymászók és a hegyi lakók általában, ők sem túlságo­san beszédesek, de hát a szűnni sem­miképp sem akaró zápor hozzásegített az alábbi beszélgetéshez. •— Sokan azt hiszik, hogy rengeteg pénzt keresünk. Megfizetik a munkán­kat, az igaz, de a társaink, akik sokkal ; ^ biztonságosabb körülmények között dol­goznak, lehet, hogy többet keresnek. Viszont számunkra ez az egyetlen mód­ja. annak, hogy Itt a hegyekben tartóz­kodhassunk két hónapon át. Tavaly a Magas-Tátrában dolgoztunk, az Idén itt a Vrátna völgyében. Két hónap ilyen környezetben! Ezt a fényűzést kevesen engedhetik meg maguknak. — Hány kilót cipeltek a hátatokon? — Ez olyan közepes nagyságú „to rony“, körülbelül nyolcvan kiló lehet. Hogy mit tartalmaz? Dobozos narancs- .Italt, kenyeret, virslit, gyüműlcsszörpöt, citromot, teát, kávét... ‘ Igaz, hogy útban felfelé még egy­máshoz sem szóltok? ■— Ezt gondolják rólunk az emberek? Lehet, hogy hallgatagok vagyunk, de ez nem a jellemünkből adódik. Nem azért vagyunk zárkózottak, mert nem szeret­jük az embereket, vagy mert nem sze­retünk beszélgetni, hanem mert 80 ki­lóval a hátunkon örülünk, hogy hala­dunk előre. Feljebb, ahol ritkább a ie­c . Z A S A estes ALATT vegő, teher nélkül Is nehezünkre esik a társalgás, nem még így megrakodva. Mi azért figyeljük egymást, a szemünk­kel beszélgetünk, és azért köszönünk minden velünk szembejövőnek. Méghoz­zá elsőként. :— Sokszor kell köszönnötök? ■— Sajnos, nem. És kétszeresen saj­nálatos, hogy ott fenn egyre ritkább a hazai turista. Sok NDK-beli és magyar- országi turista járja a hegyeinket, ha­zaiak legfeljebb csoportosan jönnek, ak­kor sem ide fel, csupán a völgybe, az .ottani vendéglőkből gyönyörködnek a kilátásban. Az emberek többsége pihen­ni jön a hegyekbe, ez helyes is, de nem értem, miért nem vonzza őket ez VISSZHANG a szépség, amely bennünket körülvesz. Miért van az, hogy megelégszenek a vendéglők nyújtotta kényelemmel, szó­rakozással és az köti le őket teljes mér­tékben? — Tavaly a Brnőal turlstaházat lát­tuk el élelmiszerrel, az nagyon kemény munka volt. Ráadásul tanulnunk is. kel­lett, mert mindkettőnknek egy-egy vizs­gája szeptemberre maradt. Három na­ponként vittünk fel rakományt, de ott fenn, a menedékházban pincérkedtünk is, vizet hordtunk, ha kellett, főztünk. Átéltünk életveszélyt, zivatart, és rá kellett jönnünk, hogy az olyan szótár- sltások, mint az egy életre szóló barát­ság, erős jellem, vasakarat, egymás iránti bizalom, amelyek lenn frázisként hatnak, itt a hegyekben visszakapják igazi értelmüket. Közben az eső már rég elállt, még szívesen beszélgetnénk,, hiszen mi már lefelé tartunk, de Pétért és Zoltánt még néhány veszélyes emelkedés várja. Ri­kító színű, narancssárga hátizsákjuk so­káig világít még a hegyoldalban. Mi is Indulunk lejeié a kék jelzésű hegyi ös­vényen. ZACSEK ERZSÉBET Illusztrációs kép (OJ IFJÚSÁG, 1982. JÚNIUS 27, 30. SZAMJ A „Nyár ’82 című riportösszeállításunkban a nyugat-szlovákiai kerület déli részén található né­hány fürdő, strand ellátottságát, felszereltségét, az ott tapasztalt problémákat vizsgálgattuk, állítottuk pellengérre. Az összbenyomásunk az volt, hogy az egyes, évről évre ismétlődő gondok ellenére a für- dőzők nagy számban keresik fel a strandokat. Örömmel fogadtuk az egyik nagymegyeri (Calo- voj olvasónk hozzászólását összeállításunkhoz. Végh Antal leveléből az alábbiakban néhány gon­dolatot idézünk: „Levélírásra az kényszerített, hogy nem voltam képes szó nélkül elolvasni az önök Nyár ’82 című riportját. Azért voltam dühös, mivel a talán leg­látogatottabb és legkeresettebb fürdőhelyet hagy­ták íci „kalandozásaikból“: Nagymegyert. Bár tu­dom, hiszen világosan leírták, hogy csak egyné- melyik strandot látogatják meg, nem törekszenek a teljességre, mégis örültem volna, ha a mi kisvá- rosuT\k termálfürdőjébe is ellátogatnak. Ugyanis fürdőhelyünk kihagyásával rengeteg problémát hagytak feltáratlanul. Bizonyára megértésre talált a dunaszerdahelyi probléma is, amihez remélhetőleg az önök riportja is hozzájárul majd. Azért említem Dunaszerdahelyi, mivel a nagymegyeri termálfürdő hasonló cipőben jár. Nálunk a legtöbb gondot az okozza, hogy túl hiányos az üdítőitalokból a választék. Említették, hogy a patt fürdőben mindenből van elég, de ott bizonyára azért ilyen bőséges a választék, mert az a „Komáromi járás“. De visszatérve a nagymegyert fürdőhöz, amelynek további égető gondja, hogy az idelátogató turisták szabályszerűen „kifosztják“ a várost. A fürdőnk nem esik a városon kívül, így magában Nagymegyeren is rengetegen megfordul­nak, nézelődnek, vásárolnak. Tudom, ez ellen nem lehet és nem is kell semmit tenni, viszont gyorsan javítani kellene az áruellátáson. Lényegesen bősé­gesebb választékot biztosítani. Nem utolsósorban üdítőitalokból is. Aztán: Nagymegyerről van ugyan képeslap, de csak ritkán lehet kapni, ha megjele­nik a strandokon, a turisták tízesével-húszasával szétkapkodják. Azért pozitívumról is essék szó: van autókem­ping, szálloda, sátorozásra alkalmas helyek, van­nak „maszek“ táborhelyek, szobák. További öröm, hogy szélesíteni, bővíteni fogják a medencéket. Remélhetőleg jövőre már csupa pozitívumról szá­molhatok be." Michal Uhrln „ördögi gépe“ mellett. perpetuum mobile évezredek •|> óta az emberiség álma. Nem egy híres és kevésbé híres egyéniséget hajtott az a vágy, hogy éppen ő találja fel azt az elmés szer- • kezetet, amelyet mozgásba hozni és mozgásban tartani nem kell semmi­lyen energia. Elég megemlíteni olyan neveket, mint Leonardo da Vinci, Id. Johan Bernoulli vagy Denis Papin professzor, a híres Papin-fazék fel­találója. Az örökmozgó gép legalább annyira érdekelte a királyokat és her­cegeket, mint az aranycsinálás. Nagy Péter cár is szívesen megvásárolta volna ezt a csodamasinát, ha az ö idejében feltalálta volna valaki. Bi­zonyos Wílliers angol mérnök 1245- ben megadta egy önmozgó kerék mű­szaki rajzát, amelyen a hajtókarok az egyik oldalon a túlsúly miatt min­dig lendületben tartanák a kereket. Jóllehet az Ilyen gép ellentmond az energia megmaradása törvényének, és a Párizsi Akadémia már kétszáz év­PERPETUUM MOBILE vei ezelőtt műszaki utópiának nyilvá­nította a perpetuum mobilét, az ál­modozók mindmáig rendületlenül hisznek abban, hogy egyszer mégis feltalálják ezt a csodagépet. Vannak, akik olyan elszántan hódolnak e cél­nak, hogy elegendő a remény parányi Szikrája, és ők márts felednek min­den addigi kudarcot. Ilyen lelke» álmodozó a komáromi (Koniárno) Michal Uhrin is, aki több mint tizenöt éve rabja az örökmoz­gó gép eszményének. Az ö ördögi masinája — így nevezi szerkentyű­jét — már elérte a háromméteres ma­gasságot, és ami még ennél is ér­dekesebb, fából készítette a megany- nyl alkatrészt. A titokzatos Ingák és lécek szövevényében nehezékként csak itt-ott alkalmaz acélgolyócskát. Uhrin mester noha amatőr a szak- mábap, nincsen semmilyen műszaki képzettsége, keményfából készített fo­gaskerekei hajszálpontosan illeszked­nek egymásba. Ha elnézzük ezt a masinát, akaratlanul is az ötlik az eszünkbe, hogy Michal Uhrin szívós kitartásáért medált érdemelne. Min­denáron meg akarja fejteni a lehe­tetlent. Kár, hogy a fizika törvényei olykor kivételesen nem „elnézőb­bek“ ... Hasztalan igyekeznénk e nem min­dennapi masina alkotóját meggyőzni arról, hogy a perpetuum'mobile kép­telenség. Igaz, felhozhatná érvként azt. hogy hatvan évvel ezelőtt a rá­dió vagy a televízió is technikai kép­telenségnek tűnt, ma pedig egyik is, másik Is mindennapjaink megszokott „társa“. Arra a kérdésre, tisztában van-e azzal, hogy amire a fejét adta, soha- em valósíthatja meg, Uhrin mester így válaszolt: — Megengedem, hogy az én pró­bálkozásom kudarcba fullad, abban azonban nem hiszek, hogy valakinek egyszer ne sikerüljön. Michal Uhrin nem akarja tudomá­sul venni a fizika érveit... Stanislav liléi A BÉKE NYELVE (GONDOLATOK A - MAPRJAL PRAGAI KONGRESSZUSA UTÄN) Augusztus 18—21-e között tartotta V. kongresszusát a MAPRJAL. Mint Ismeretes, a MAPRJAL (Mezsdunarodnaja asszociacija prepodavatyelej russzkogo jazika I lityeraturi) az orosz nyelv és irodalom ta­nárainak nemzetközi szerveze­te. Fennállásának 15 esztende­je alatt Moszkvában, Várnában, Varsóban és Berlinben tartotta már kongresszusát. Most köz- társasági elnökünk, Gustáv Bu­sák védnöksége alatt nálunk került rá sor. A felszabadulás óta iskoláinkban kötelező tantárgyként oktatják az orosz nyelvet, a középiskolákban pe­dig az orosz és szovjet irodalmat is. Az a nemzedék tehát, amely a fel­szabadulás után végezte el az alap- és középiskolát. Itt kapta meg a szi­lárd alapokat az orosz nyelv elsajátí­tásához. A szovjet tudomány és tech­nika világszínvonalú, így nem mel­lőzhető az orosz nyelv tanítása fel­sőoktatási intézményeinkben, a főis­kolákon és az egyetemeken sem. A főiskolai és egyetemi orosz nyelvok­tatásnak elsősorban az a célja, hogy a leendő szakembereket, megismertes­se az orosz szakterminológiával, mert ezt Ismerve lehetővé válik számukra a rendkívül gazdag és értékes orosz nyelvű szakirodalom rendszeres ta­nulmányozása. Fiataljaink azonban a kötelező Iskolai nyelvtanuláson kívül számos más formában Is gyarapíthatják orosz nyelvtudásukat. Iskoláinkban egyre nagyobb számban működnek orosz nyelvi szakkörök, ahol a fiatalok az iskolában szerzett nyelvi Ismereteket tovább gyarapítják, a gyakorlással tökéletesítik. Azoknak a diákoknak, akik az. orosz nyelv Iskolai elsajátí­tásában különösen kiváló eredménye­ket érnek el. évről évre megrende­zik az orosz nyelvi olimpiát. Számos olyan Iskolánk van, amelyeknek a ta­nulói rendszeresen részt vesznek e magas szintű nyelvi vetélkedőn, és Igen szép eredménnyel szerepelnek. A fiatalok orosz nyelv iránti ér­deklődését hivatott mind jobban fel­ébreszteni az a két évente megren­dezett országos verseny is, amelybe igen sokan bekapcsolódnak azáltal, bogy országos versenyt kerületi, já­rási és iskoiai, illetve munkahelyi fordulók előzik meg. Az egyik a nép­szerű Puskin-emlékverseny, a másik a ,.Barátság melódiái“ néven vonult be a köztudatba. Az előbbi a legjobb — természetesen orosz nyelven — szavalók és prózamondók seregszem­léje, az utóbbi pedig az orosz muzsi­ka énekes és hangszeres előadóinak amatőr versenye. További két kiváló álkalom kínál­kozik fiataljainknak, hogy orosz nyelvtudásukat csiszolhassák, tökéle­tesíthessék. Oktatásügyi szerveink az alap- és középiskolásaink részére hazánk számos városában nyári orosz nyelvi tábort szerveznek, ahol a résztvev,6k úgyszólván játszva, szóra­kozva tanulnak oroszul, illetve töké­letesítik orosz nyelvtudásukat. E tá­borokban nemcsak hazai pedagógu­saink vesznek részt, hanem a Szov­jetunióból is érkeznek lektorok, job­bára pedagógusok, de vannak köztük komszomolisták is. így aztán a tanu­lók elsajátíthatják a helyes orosz ki­ejtést, a szó- és mondathangsúlyt is. Leendő orosz szakos pedagógusaink pedig tanulmányaik során egy sze­mesztert a Szovjetunióban töltenek, valamelyik tanárképző főiskolán — teljes orosz nyelvi környezetben — tökéletesítik nyelvtudásukat, gyara­pítják nyelvi és irodalmi ismeretei­ket. Az orosz szakos tanárok prágai nemzetközi kongresszusa az orosz nyelv és irodalom tanításának szá­mos problémájával foglalkozott. Hasz­nos volt a kongresszus azért Is. mért napjainkban világszerte egyre nő az orosz nyelv jelentősége, s a béke nyelvét tanítók jól fel akarnak ké­szülni feladataik teljesítésére. Sági Tóth Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom