Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-17 / 33. szám
7 VAJKAI MIKLÓS 1 Ä klsviärost pékség mos'dójáhak vá- lasztófalait rég eltávolították., Zim szomszédságában, a vízrózsa alatt Vera hajlongott. Zim akkor szakította meg a kapcsolatát a lánnyal, amikor megházasodott. Amíg a Verácskához hasonló nók az idő folyamán elmosódott paravánokká szelídültek, az 6 Renátája egyre valóságosabbá serdült, és amióta megházasodott, a kettejük közötti kapcsolat intenzívebbé lett. Zim imádta az asszonyt. Az otthon töltött órákat. Örömest elnézte, hogy piros ruhácskájában a konyhában hajlongott, és a hétvégeken, de gyakran a munkanapokon is betoppant hozzájuk Vera, és Renáta jól tudta, hogy a lány vonzódik a férjéhez, és titkon irigyelte is őket. Bántotta Renátát, hogy félszavakból, mozdulatokból, észrevétlen gesztusokból is értették egymást, és bántotta őt az is, hogy Vera más volt, szabadabban gondolkodott, nyersebben szövegelt, és szebb volt Renátánál. De meggyőződött arról, hogy Zim mindezt nem vette észre, és sohasem veszi már.,. 2 Nélia, 'amikor az asszony az italt vagy az uzsonnát, esetleg az aprósüteményt felszolgálta a nappaliban, ahol ők ketten ültek, átvillant az agyán ez az egész összevisszaság, amit csakis ő kovácsolt azzal, hogy a házasságuk második 'hetében féltékenységi ffdene- tet rendezett. Az elkövetkező reggelen, amikor az éjszakai műszak véget ért, a férfi V,e-. rácskávái lépte át a lakásuk küszöbét, és Renáta, aki bármilyen kompromisz- szumra képes lett volna, egyetlen szóval sem érintette, mindazt, amiről beszélni akart. w Máskor is jöjjön el. Nagyvárosi vagyok, és Tónk; mégiscsak Tónk... — mondta az asszony. 'A lány t^lintstt. Ha valaki, akkor 6 igazán szerette Zimt. Ragaszkodóéban szerette, mint a világ bármelyik nője. Szerette, mert Zim más volt, mint a többi férfi, és idővel szerencsésebb kapcsolat alakult ki közöttük, mint a közelükben zajlódó mintaházasságokben. Félszavakból, apró mozdulatokból értették egymást. Régebben a lány meg-megjelent a férfi lakásán, rendbe hozta a ruháit, a helyiséget kitakarította, aztán a Re- náta-korszak következett, és Zim alaposan belegabalyodott a jövendő feleségébe, miközben Vera állhatatosan el- járogatott hozzá. Később már Renáta nyitott ajtót. Segített a szennyes előkészítésében, s az első alkalommal, amikor a lány távozóban volt, az a másik pénzt dugott a markába. — Önnek nagyobb szüksége van rá... — mondta. — Ha pénzt akarok — a szemérme felé bökött megkeresem... — de ez nem volt igaz. Vera senkivel sem bújt ágyba, hogy pár ronggyal gazdagabb legyen. Irgalmatlanul fájlalta, hogy Renáta megalázta. Az egész elrontott élete, a sodrásokban, galibákban félrecsusszant élete miatt sajdította a bensőjét. Bár nem ez volt az első eset, hogy kiebrudalták a perifériára, ez őrjítette őt leginkább. Pedig tudta, tudnia kellett, hogy határozott előnye, hogy kitartóbban, hivebben szerette Zimt, aki egy érzéketlen, és lomha, téli délutánon leszállt a kisvárosi helyiérdekűröl, és megállt a vasútállomással szemközti sütöde rozsdamarta kapuja előtt. Erről a szerelvényről kászálódott le Vera is. Könnyű, krémszínű nagykabátban, rövid ruhácskában, keményített fej- kendőjében, s az arcára omló. hajtincseivel elragadó volt. ’Az új fiú? —' ZimI, : nyútotta kezét. — Tetőtől talpig... Vera, aki hosszasan szorította a pár- nás kezét, arra a pillanatra gondolt, amikor egy jól sikerült csellel legyűri őt is, mint annyi férfit az életében. A világ valamennyi hímjével elbánt volna', de a sütödében az asszonyok már nem nehezteltek rá. Stílusa volt ennek a nőnek, és úgy okoskodott, ahogyan az igazán nagymenők teszik. 3 Reicher Marianna, a vetélytársa u- gyan igyekezett borsot törni az orra alá, de ahhoz túlzottan magányos és együgyű volt, hogy versenyben maradhatott volna. Sok-sok évvel később, a két nyoszo- lyótigris közül ő az, akit feleségül kértek, és utódoknak adott életet, míg Ve- rácska a nagy örvénylésekben végérvényesen elkallódott. Még tcvrtott a kötélhúzás, 'amikor a porondon Zim megjelent. Az öreg Eredd, akit két nappal korábban "döntött le V,era, önnön lelkiismeretét gyógyítgatva így szólt: Semmi sem szent ezeknek, fiam Ha az unokáim megtudnák, szíjat hasítanának a hátamból. 4 bámulta őt. Elgyönyörködött abban, amint Zim a keverőgépeknél hajlongott, s a mázsás qpészékkel bajlódott. Hajnalonként, amikor Zim az utolsó csésze tésztát is a munkaasztalhoz tolta, s a keverőgépek vaskarjait megszabadította a rászáradt tésztától, Andrea kiosont a helyiségből. Sohasem beszéltek erről, de szavak nélküli egyezségnek tartották, hogy a hajnali cigarettájukat együtt szívják el. Bármennyire különös is, de a többiek nem tartották kivetnivalónak, hogy Zim megbarátkozott a csúnya, ceruzasovány lánnyal. Szüksége volt Andreára. Mint ahogyan nélkülözhetetlenül fontos lehet számunkra a szobavirág, egy festmény, szép nyakkendő vagy öltöny, a- melyet talán nem is veszünk igénybe, de a jelenléte megnyugtató. Zim megérezte azokat az egzakt délutánokat és estéket, amikor Andrea egyedüllétében megállt a tükör előtt, és a haját, a ruháját mustrálgatva reá, a közelében lévő első hímre gondolt. Zim tudta, hogy életének igazán dús és gazdag, vérdrága mozzanatai ezek, amelyek egyszer majd nem ismétlődnek meg. Andrea vágyott e hajnalokra, már- -már leírhatatlanul jó volt, hogy Zim állt a közelében, és néha úgy belelo- vallta magát e percek örvényébe, hogy szipogva bújt a fiatalemberhez. Abban a korban volt, amikor még eh -elsirhatjuk magunkat, és e sírásokból új, és új erőt meríthetünk. Andrea, aki Verában igazi szövetségest látott, szorongva gondolt azokra a lüktető, lobogó órákra, amikor ők ketten egymáséi, s a nagy odaadásban, a szerelmi rögtönzésekben nem jut eszükbe ő. — Ha eszükbe jutnék, nem tudnák megtenni -r- gondolta. A hátrányos helyzete zavarta. 'Az, hatgy ő még mindig gyermek, és talán sohasem válik felnőtté. Soha, soha, soha... Szeretétt volna Zim nyakába akasz- kadni. Szeretett volna Zimmel ölelkezni. Mindent-mindent szeretett volna Zimmel megtenni, de csupán ábrándokban részesült. 5 ‘Andreáról is szólnunk kell. Mindössze tizenöt esztendős volt, és vonzódott a fiatalemberhez. Áhítattal Zim korszakának második helyszíne a lakótelepi odú volt, ahová olykor fölfújtatott az asztmás Eredd, és kosarában friss zöldséget hozott. Máskor meg Vera vagy Marianna látogatta meg őket. A férfi mégis úgy vélte, hogy távolodóban van ettől a szférától, s az egyre határozottabban záródó mikrovilágába süllyed. A történések, a k’ülönöőző síkú folyamatok, a mozdulatok, rebbenések, bűz- dulások valahol másutt, a köreitől távolabb zajlottak, és ő fokozatosan tehetetlen és néma szemlélődövé vedlett. 'Észrevétlenül belefáradt a zúzódások- ba, őrlődésekbe, hányattatásokba. 'A korábbi önmagára gondolt, amikor még a Róma — Budapest —; Prága vonalon légipincérkédett. Az emlékei elöl menekülve, abban reménykedett, hogy megkapaszkodhat e mezővárosban. Eleinte sokat ivott, miközben tudatosította, hogy az ital elnehezíti, passzívvá teszi, mozgásképtelenné silányítja. Később, amikor Renátában egy fölsej- lő, nagyszerű lehetőséget látott, tépelő- dés nélkül feleségül vette. Kezdetben az egzisztencialista állapotok sem zavarták. Csupán idővel törtek föl újra benne a hiábavalóságok érzékenyen érintő halmazai, "és ő tízezerszeres erősítésben hallotta Renáta lépteit. Lompos mozdulatai sértették őt, hazug kotkodácsolá- sai izgatták, s ráérzett minden fölszí- nességve és közhelyre. Renáta magánvilágába nem kapaszkodhatott^ 6 'Aztán ismét jó napok következtek. Zim a korábbi hevességgel rajongott az asszonyért, és egy reggelen, amikor a kimerítő munka után lepihenni indult, a felesége az ablakhoz intette őt. Az elterülő, hatalmas térre, ahol csupán pár napja egyengették el a földet, az. éjszaka folyamán egy szobrot állítottak. A tér kellős közepén állt, és Zim színházi távcsővel nézte. — A csizmája ...a csizmája elnyűtt és poros ... Ügy állt ott a márvány talapzaton, úgy meredt oft pihenöállásban, mintha a teret akarta volna „bemérni“. Egy kreol bőrű, fekete szakállú, bozontos szemöldökű, könnyzacskós, markáns arcú, fekete és dús hafzatú idegen. Khakiszín posztóköpönyeget viselt. A ruhája is posztóból készült. Mindkettejük figyelmét lekötötte az idegen, akit ők Jan Janiello Slianskinak hívtak. Legalábbis ezt a nevet vésték a talapzatra. És Renáta arra gondolt, hogy egy lengyellel hozta őket össze a sors. Számukra ismeretlen lengyellel. Egyszeriben fontos lett számukra. Nevek után kutattak. Tíz-húsz-százötsz'áz név került elő, de Jan Janiello Slianskiról semmit sem tudtak meg. 'Augusztus dereka volt. A kakukk elköltözött, s reggelente könnyű köd gomolygoU a háztömbök között. Zim látta Renáta gondterhelt arcát. Volt, hogy hosszú órákon át nem mozdult el az ablaktól. Máskor meg azon kapta őt, hogy étellel szaporázott az idegenhez. Egyszer ifjú felesége fölhúzódott a markáns arcú férfihoz. Jól látta Zim, ahogy átölelte, őt, és könnyű piros szoknyája felcsúszott. „Szép férfi, annyi szent.. .* Éjszaka, ha aludni tért, vagy a s'ütő- 'dében tologatta a mázsás csészéket, vagy a hajnali cigijét szívta Andrea társaságában, vagy amikor Verácska ismét könyörgésre fogta a dolgot.-—■ Zim, csak még egyszer. Zim... Hallod, Zim...? Legalább még egyszer... — s a lány forrón, erőszakosan átölelte öt, vagy amikor a söntésben ivott, másra sem gondolt, mint arra az idegenre, akt valamikor a nyár derekán, éjnek idején besétált á térre. Az ő terükre. Nem, nem vonta felelősségre Renátát. Az elbukó ember közömbösségével nyugtázta a történéseket. S már szinte természetes volt, hogy röviddel az első őszi eső előtt, amikor a férfi és Vera á munkából hazafelé haladt, megpillantotta az idegennel távozó feleségét. Vera, ez- a nő, aki á világ dolgaiban oly fogékony volt, kissé elérzékenyülve emelte föl a talapzat mögé ejtett khakiszínű köpönyeget, hogy Zim vállára terítse. NAbY ZOLTáN tusrSJzai
