Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-01 / 22. szám

5^

I'

té

és szórakozás mellett Igyekeznek Inkább „szellemi táplálékkal“ befolyásolni a résztvevőket, aZ ün. szlovák állam szerepéről, a kereszténységből gyökerező szlovák nemzetről hirdetett elméletekkel. A hagyományos becsület, dolog- szeretet, erkölcs és istenfélés. amely a szlovák családokat jellemezte, a Horizont szerint mind a keresztény hit és az ebből eredő valódi gazdagság megnyilvánulása. A klerikális ideológusok szerint „ezek azok a nemes gyökerek és értékes emberi tulajdonságok, amelyek javára válhatnak annak a társadalomnak, amelyben élünk.“

A klerikális propaganda, amelyet a katolikus, de nemcsak a katolikus egyház folytat, kétségbe vonja a szocializmus erkölcsi-politikai, szociális ^s gazdasági, valamint szellemi előnyeit. Elveti a reális szocializmus humanizmusát.

(Fplytatás mellékletünk 1. oldaláról)

tűk már, hogy az emberi közösségek erkölcsi normáit a közösségi érdekek alakítják ki. De azt is tudjuk, hogy az osztálytársadalmakban éppen olyan közösségek — osztályok — léteznek, amelyek érdekei ellentétesek. Ebből viszont | elkerülhetetlenül következik, hogy erkölcsi normáik is különbözők. LegvUá- gosabban mutatkozik a különbség az olyan cselekedetek megítélésénél, ame- 1 lyek közvetlenül érintik az osztályérde- j keket. Ha például egy gyártulajdonos — üzleti érdekekből — elbocsátja munkásainak tíz százalékát, s emiatt az üzem dolgozói szolidaritásból sztrájkot kezdenek, azt a két osztály erkölcsileg is homlokegyenest ellenkező módon ítéli | meg. A munkásosztály a szolidaritásból ; sztrájkolókat erkölcsileg nagyra becsű- | 11, a tőkések viszont elítélik őket mint „izgága rendbontókat“. Ha akadnak sztrájktörők, azokat a munkások a legnagyobb megvetéssel illetik, a tőkések viszont megbízható, példamutatóan fegyelmezett embereknek látják őket. A különbséget egy általánosabb példával Is érzékeltetjük: amilyen magától értetődő a munkások számára a szolidaritás, olyan magától értetődő a tőkések számára, hogy a konkurrenclaharcban igyekeznek egymást tönkretenni. (Persze a tőkések is félre tudják tenni ideiglenesen egymás közötti ellentéteiket, ha magát a tőkésosztályt fenyegeti veszély, ha egységesen kell fellépniük a munkásosztály ellen.)

Arra a következtetésre jutunk tehát, hogy az osztálytársadalmakban nincs egységes erkölcs, hanem osztályerkölcs létezik. A különböző osztályokhoz tartozó emberek — osztályaik érdekeinek megfelelően — különböző erkölcsi normák szerint cselekszenek. Aki nem így" tesz. azt osztálya erkölcsileg elítéli, kiközösíti.

Említést tettünk az fin. elemi erkölcsi normákról. Vajon mi a helyzet ezekkel az osztálytársadalmakban? Nyilvánvaló, hogy azokat a legelemibb erkölcsi követelményeket, amelyek nélkül nem lehetne semmilyen társadalmi együttélés, általában el kell fogadni és meg kell tartani mindenkinek — még az osztály- társadalmakban is. Egy rablógyilkost pl. elítélnek erkölcsileg munkások és tőkéminden igaz értékét azzal a nyllvánvalfl szándékkal, hogy a szocializmussal szembeni elutasító álláspontra bírja az ifjúságot. A klerikális ideológiai hirdetői mindenekelőtt a marxista-leninista eszmék elsajátítását igyekeznek fékezni az ifjúság körében. Helyette az idealista világnézetet próbálják elültetni a fiatalok tudatában.

A CSKP KB 1980. évi áprilisi ülése leleplezte a reális szocializmus ellen folytatott burzsoá ideológiai harc igazi arcát: „A imperialista központok az ideológiai harcban a fő stratégiai csapást a szocializmus ellen irányították. Propagandájuk tartalmává vált koholmányok és csalások terjesztése a reális szocializmusról. Minden hazugságot, a legarcátlanabb koholmányt is azonnal felhasználják a szocialista világ elleni

sek is... De ugyanilyen nyilvánvaló, hogy még ezeket az elemi erkölcsi követelményeket is eltorzítják az osztály- j érdekek. Hiába állt fenn már évezredek j óta általános érvénnyel az emberölés j tilalma, hatalmi, uralkodói és osztályér- i dekek miatt nagyon sok ember veszítette \ el életét. Az embermilliókat felemésztő ■ háborúk mögött is mindig (legalábbis az egyik fél részéről) hatalmi érdekek ^ húzódtak meg. i

MKUIIIt; il ít /íir s r Í.M ásKhhifl.í S7

Abból a kérdésfeltevésből indultunk ;

ki, hogy valóban elszakíthatatlan kap- I

csolat van-e vallás és erkölcs között. Nos. láttuk, hogy ez a kapcsolat csak egy bizonyos történelmi korszakban, meghatározott történelmi körülmények között jött létre. A vallás azért léphetett fel az erkölcs képviseletében, mert a tízparancsolat egy részében összefoglalta az emberi együttélés legelemibb szabályait, s ezeket isteni kinyilatkoztatásnak feltüntetve beolvasztotta önmagába. Ha a valóságnak megfelelő ítéletet akarunk alkotni magunknak a kereszténység valláserkölcsének történelmi szerepéről, akkor ezekből a tényekből kell kiindulnunk. Látnunk kell, hogy a kereszténység által képviselt pozitív erkölcsi elvek és normák szükségképpen eltorzultak a gyakorlatban, mivel a vallás az uralkodó osztály ideológiája lett.

Van azonban egy megoldatlan ellentét is a vallás és az erkölcs között. A vallás erkölcsi elvei csakis az emberen, társadalmon kívül isten kinyilatkoztatásaként létezhetnek. Ezért soha nem is felelhetnek meg teljesen az erkölcs természetének. A valláserkölcs feltételezi az istentől, a túlvilágtól, a túlvllági büntetéstől való félelmet. Az emberi élet, az emberi cselekedetek elbírálását így végső soron nem a társadalomra, hanem egy titokzatos mindenhatóra bízza. Az „evllágiság“ és a „túlvllágiság“ a vallás köntösében megjelenő erkölcs megoldhatatlan ellentéte.

Hogy az erkölcs torzulásmentesen érvényesüljön és akadálytalanul gyarapodjék újabb, magasabb rendű elvekkel, értékekkel és normákkal, ahhoz az emberiségnek túl kell jutnia az osztály- ! társadalmak korszakán, és meg kell sza- j badulnla a vallási képzetektől. Erre az j

Karcban. Az „ideológiai diverzió" egyre körmönfontabb módszereit dolgozzák ki. ami annyit jelent, hogy az ideológiai harcnak a rágalmazásokon, a félrevezetésen, a tények meghamisításán alapuló módszereit alkalmazzák ...

... Az ideológiai munka fontos feladata, hogy szüntelenül leleplezze az ideológiai harcnak ezeket az alattomos módszereit, amelyek gyakran a lélektani háborúval határosak. Az imperialista propaganda elleni harcban leghatékonyabb fegyverünk az igazság terjesztése a reális szocializmusról. Nem alkalmazzuk és elvi okokból elutasítjuk az „ideológiai diverziót“. Ideológiánk ereje igazhűségében rejlik, ez teszi tevékenységünket offenzívvá.“

MILAN SCIRANKO docens, a tudományok kandidátusa

útra csak a kommunista mozgalom tudja vezetni az emberiséget. Csak az osz- tályérdekektől mentes, kommunista társadalomban alakulhat ki a bármilyen jól megszerkesztett jogrendszernél vagy bármely szépen hangzó valláserkölcsi elveknél összehasonlíthatatlanul hatékonyabb — valóban egyetemes emberi erkölcs.

A kommunista társadalom megvalósításáért küzdő emberek természetesen megőrzik azokat az erkölcsi értékeket és normákat, amelyeket a haladás harcosaival az élen eddigi történelmében kivívott és elsajátított az emberiség. De nemcsak megőrzik, hanem meg is tisztítják a torzításoktól. Nemcsak megtisztítják a torzításoktól, hanem új erkölcsi elveket követve újabb erkölcsi normákat alakítanak ki és tesznek magukévá, gazdagítva ezzel az egyetemes emberi erkölcsöt. Ezért a kommunisták nem is törekednek arra, hogy valamilyen zárt „tízparancsolatszerű“ dogmákban „kinyilatkoztassanak“ egyszer s mindenkorra érvényes erkölcsi szabályokat. A kommunista erkölcsnek természetesen már megfogalmazódtak a legfontosabb elvei, amelyeket minden kommunistának ismernie kell.

Befejezésül még csak egy számunkra gyakorlatilag fontos következtetést említsünk. A SZISZ-szervezetek is meghatározott közösségek, s egyik fontos feladatuk, hogy tagjaikat a szocialista- -kommunista erkölcs szellemében neveljék. A SZISZ a párt ifjúsági tömegszervezete. Ez a tény éppen a szoclalista- -kommunista erkölcsi normák elsajátítása szempontjából nagyon lényeges. Már a nagy görög filozófus, Arisztotelész kimondta azt az elvet, hogy az erkölcsi normák elsajátításának egyik legfontosabb feltétele a gyakorlás. Kétségtelen, hogy az erkölcsi szabályok, normák gyakorlás útján történő elsajátításának éppen az ifjúkorban van a legnagyobb jelentősége, amikor az ember már megérti azok szerepét, jelleme viszont még formálható, alakítható. A SZlSZ-szerve- zetek éppen ezért sokat tehetnek —i és kell is tenniük! — a fiatalok szocialista-kommunista erkölcsre való nevelése terén.

SEGÉDANYAG A POIITIKAI OKTATÁSHOZ

SZÜKSÉG VAN-E A TlZPARANESOlATRA?

Marx nagyon találóan „a népek ópiumának“ nevezte a vallást, amely , m-lsztl- kus ködfátyolba burkolja az emberi értelmet. s minden emberi tevékenységet egy titokzatos és rettegett mindenható jóindulatára vagy haragjára vezet vlsz- sza, vagy ahhoz viszonyítva bírál el. Csak amikor a XVIII. században a felvilágosodás bátor harcosai az „ész ítélőszéke“ elé vonták a vallás dogmáit és tanait, akkor kezdett sok ember legalábbis elgondolkodni a vak hit és a természet törvényeinek összeegyeztethe- tetlenségén.

megváltoztak a hajdani próféciák. ElAZ KHKilM X A VA>!,As< h ÍV-í OSi III V

Az erkölcs azonban még ezután is jórészt olyan terület maradt, ahol a legszilárdabbaknak látszottak (és talán látszanak ma is) a vallás bástyái. Éppen ez mutatja azt az imént említett tényt Is, hogy még az iskolai okmányokban is egy fogalmat jelentett a vallás és az erkölcs. Mi ennek a szoros kapcsolatnak az oka? Vajon az erkölcs csakugyan elválaszthatatlan a vallástól, a vallásos ember istenfélelmétől? Szükséges-e a mennyország örök boldogságának, illetve a pokol végtelen kínjának a tömjénszagú templomi félhomályban prédikált ígérete ahhoz, hogy az emberek cselekedeteiben inkább válasszák a „jót“, mint a „rosszat“?

Nem szándékozunk itt sem a vallás, sem az erkölcs történetének, keletkezésének bonyoíult problémáit részletesen megvizsgálni. Az egyszerűség kedvéért még le is szűkítjük a kérdést az európai társadalomban meghonosodott vallásra, a kereszténységre (más nagy, ugyancsak több százmilliós tömegekre kiterjedő vallások — mint a buddhizmus vagy a mohamedánizmus — kapcsolata az erkölccsel ugyancsak fennáll, de az európai ember számára ez teljesen Idegen világot jelent a történelmi fejlődés különbsége miatt). A kereszténység, mint ismeretes, a római birodalom felbomlásának Idején keletkezett, a világbirodalom összeomlásának „világvége“ hangulatában. Sok elemet —■ a tíz- parancsolatot is — az akkor ugyancsak furcsának tűnő egyistenhívő vallásból, a zsidó vallásból vett át. Ekkor még a szegények, a nyomorgó nincstelenek vallása volt. Prófétái a közeli világvégét jövendölték, s a végítélet utáni boldog paradicsomi állapotot, ahol minden szőlővenyigén ezer fürt szőlő terem — de ebbe a birodalomba csak a szegények juthatnak el. Később, amikor a feudalizmus megerősödött, és vele együtt a keresztény vallás is intézményesült, sőt az egyház formájában egyre nagyobb hatalomra tett szert, persze jócsESh

végre nem lehetett elzárni a mennyor- | szágba jutás útját sem az egyház meg- ] gazdagodott papjai, sem az egyház ( áldását viselő királyok és földesurak i előtt.

A feudális állammal összefonódva a keresztény vallás a középkor ideológiája lett. Az uralkodó osztály érdekeinek megfelelően átértelmezett eredeti próféciákból és népi mondákból szigorú tételeket, dogmákat, példabeszédeket szerkesztettek, s a szó igazi értelmében tűzzel- -vassal őrködtek a szentírás sérthetetlenségén. Mint hivatalos ideológia, minden tudatformában egyértelműen uralkodott a keresztény vallás, hiszen ezzel tudta a legtöbb támogatást adni a feudális államnak. A tudatformák közül először legélesebben a tudomány egyes képviselői kerültek összeütközésbe a vallással és az egyház hatalmával (pl.- Giordano Bruno, Galilei). Engels szellemesen jegyezte meg, hogy istennel senki sem bánik rosszabbul, mint azok a természettudósok, akik hisznek benne, ugyanis saját felfedezéseik egyre újabb és újabb területről szorítják ki az isteni titkot és mindenhatóságot.

Ml KBKOLCS7

Az erkölcs lényege az, hogy sajátos módon szabályozza az emberek egymáshoz való viszonyát, egyáltalán az emberi együttélést. Az ember társadalmi lény. Csak kisebb-nagyobb közösségek- ■ ben tud emberként létezni, mert csakis a közösségben felnevelkedve képes elsajátítani, magáévá tenni mindazokat az ismereteket, képességeket, amelyeket egy adott történelmi fokon a társadalmi környezet megkövetel tőle. A közösségek — és benne az egyének — csak úgy tarthatják fenn magukat, hogy céltudatos tevékenységet végeznek, ennek folyamán pedig kialakulnak ún. létérdekeik, amelyeket fel kell ismerniük s azok szerint kell cselekedniük, ha nem akarnak elpusztulni. Ehhez azonban ki kell alakítaniuk és minden tagjuktól mey kell követelniük bizonyos, a közösség érdekei által meghatározott szabályokat.

Igen ám — mondhatná valaki e meghatározásra —, de hogyan értelmezzük mindezt történelmileg és társadalmilag? Hiszen a közösségek a történelem folyamán változnak, társadalmilag pedig egyszerre többféle közösség is létezik. Akkor hát annyiféle erkölcs létezik, ahányféle közösség ...? Vizsgáljuk meg ezt kissé részletesebben.

Történelmileg szemlélve a kérdést azt állapíthatjuk meg, hogy ■ magának az

erkölcsnek is van története. Ez azt jelenti, hogy az erkölcsi normák nem egyszer s mindenkorra vannak megadva, hanem az emberek a történelem folyamán egyre újabb erkölcsi normákat honosítanak meg maguk között, ahogy azt társadalmi együttélésük történelmileg változó, fejlődő módja megköveteli. Az erkölcs történelmi fejlődése szempontjából legfontosabbak az ún. elemi erkölcsi normák. Ezek olyan követelmények, amelyek megtartása nélkül -semmilyen társadalmi együttélés nem volna lehetséges. Ilyen például az emberölés tilalma. Semmilyen közösség nem tudna tartósan létezni, fennmaradni, ha tagjai számára nem volna elsőrendű er- . kölcsi követelmény, egymás puszta életének tiszteletben tartása.

A történelmi fejlődésben az ember egyre újabb elemi erkölcsi normákat tesz magáévá, nemcsak a már meglévőket gazdagítja. Manapság, amikor pl. erős erkölcsi elítélést vált ki az emberekből a huligánbandák garázdálkodása, talán már el sem tudjuk képzelni, hogy a középkorban, a feudális anarchia idején az önkény és az erőszak a kiski- rályoskodő nemesek és a katonák teljesen szokásos, mindennapos cselekedete volt.

Azóta az emberiség kötelező erkölcsi normává tette a maga számara a nők, gyermekek, öregek — általában a gyengék — védelmét. E nélkül a magától értetődő erkölcsi követelmény nélkül ma már el sem tudnánk képzelni mindennapi életünket. Módunkban áll azonban megfigyelni egy olyan erkölcsi normát is, amely épp a modern - korban keletkezett, s napjainkban válik Igazán gyakorlatilag is egyre általánosabb érvényűvé. Ez a nemzetközi munkásszolidaritás. Gondoljuk csak el: vajon lehetséges volna-e az indokínai népek hősies küzdelme a legerősebb Imperialista nagyhatalommal, ha nem nyújtanának önzetlen támogatást e harchoz a szocialista országok, sőt az egész világon a haladásért küzdő emberek? Vagy gondoljunk csak Kubára. Fenn tudná-e tartani magát a szocializmusnak ez a kicsiny szigete az USA által szervezett blokád viszonyai között, ha az Internacionalizmusból fakadó erkölcsi követelményünk nem volna erősebb, mint az imperializmusnak e hatmilliós nép iránti gyűlölete?

üsztAlterkolcs

Az iménti példák azonban mindjárt elvezetnek egy másik problémához. Lát(Mellékletünk 4. oldalán folytaljnk.)

I

I

IÍ--