Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-01 / 48. szám

H árom évvel ezelőtt a somorjai ál­lami lótenyésztő telep udvarán, Istállóiban színes szalagok és zöld ágak. fogadtak, a bejáratot pedig virágos díszkapu keretezte. A falitáb­lán képek, újságkivágások. Az ünneplés, a fogadtatás azonban Lancasternek, a pardublcel nagy akadályverseny győz­tesének szólt. Most egészen más han­gulat fogad. Lancastert lelőtték. — Csodálatos állat volt — mondja az igazgató, Jozef Koáfák —, tipikus akadályfutó, aki nem ismert lehetet­lent. Tele volt akarattal, és nem félt. Sőt, minél nagyobb volt a tét, annál Jobban összpontosított, annál Jobban akart. Csak az a lába ... Tudtuk, hogy gyengébb, hogy vigyázni kell rá, ezért eléggé kíméltük. Idén a baleset előtt csak egy kisebb versenyen indult. Első győzelmét, igaz, már nem tudta meg­ismételni, de mindig az elsők között volt, egyszer második, egyszer meg a harmadik. Favoritnak számított, így hát nem volt könnyű dolga. Megpróbáltuk felerősíteni az első lábát, és a verseny előtt úgy éreztük, talán sikerült is. Már nem kellettek a fájdalomcsillapí­tók, mint tavaly, és akkor az első kis akadályon felbukott. Hogy miért, erre nehéz válaszolni, de tény, hogy nagyon csúszós volt akkor a talaj. Tudja, abban a lóban annyi volt az akarat, az úgy tudta, mi előtt áll, nagy-nagy szíve volt. Igazi egyéniség, kár, hogy így tör­tént. Számoltunk vele, szerettük volna, ha apaként is nyomot hagy maga után. Biztos nagyszerű utódokat nemzett vol­na. Sajnos, most már nem lehet... Az istállóban Jlfi Hurttal, a Lances- íer hajtójával beszélgetek. Az alacsony, vézna emberkének talán nincs is mun­Ivan Janatka kedvence: Mac Murray kája az istállóban, de azért itt van, ténfereg, beszélget a társaival, hallgat­ja a lovak horkanásalt. — Tudja, én ezt a zenét szeretem a legjobban — figyelmeztet a lovak e- gyenletes, ütemes ropogtatására. És valóban, csodálatos szép zene, a- hogy falják, ropogtatják az eléjük szórt za bot. — Befejeződött az idény — mondja , most egy kicsit nyugalmasabb idő­szak következik. —• Nyugodt is lehet, jó évet zárt. Lá­tom, annak ellenére, hogy a Lancester- rel (gy Járt, az istálló hajtói között az élen áll. — Hát, magam sem gondoltam volna. Tudja, én nemrég vagyok Somorján, így Lance.sterrel sem dolgoztam régen, de az a 16 lenyűgözött, megbabonázott, örökké emlékezetemben marad. Hogy miért? Ha azt állítom, hogy az állat egyéniségéért, az így nem mond sem­mit, de mégis azt kell mondjam. Az a 16 meg tudta hódítani az embert. Nem úgy, hogy nem lett volna akarata, nem hizelgett. ö még abba is „beleszólt“, hogy mikor és hogyan tisztítsam. Aka­LOVAK ÉS Már nincs az a nagy hajtás, de azértaz edzésekkel nem álltak le. LOVASOK rate volt, és a versenyen is nagyon Igyekezett. Figyelt, olyan volt, mint egy valódi táltos. Lehet, talán azért is vé­gezte így. Amikor elestünk, talán még nem is tört el a lába, éppen csak meg­csúszott. Én szintén leestem, de ő fel­kelt, és nekilódult, mert benne volt, hogy mennie, győznie kell, és akkor ... ott a következő akadály előtt, talán'ott történt az egész. Ahogy elé álltak, hogy megpróbálják leállítani, megfog­ni, ő hirtelen megtorpant, és ezt már nem bírta ki a lába. De még akkor sem adta fel. Futott volna tovább, bár már látszott a lábszárcsontja, kilógtak az inai... Sajnos, utána njár nem lehetett rajta segíteni... — Sajnálatra méltó — kapcsolódik a beszélgetésbe Ivan Janatka, az Istálló vezető edzője —, az ilyesmit nem is lehet elfelejteni, ebbe csak bele lehet törődni. Különben is nem ő az első, aki így végezte. Én is emlékszem már há­rom-négy ilyen győztesre, neki azon­ban így Jobb. Mi lett volna, ha mond­juk nem szakadnak el az inai, megope rálják, és úgy-ahogy rendbejön a lába? Eladjuk valakinek, és csak gyötrődött volna szegény pára a szakszerűtlen bá­násmódtól, az egyéniségéhez nem mél­tó szerepléstől. Az állat is tudja, hogy ő kicsoda. Annyi jó ló van manapság ]ifí Hurt, az egyik legsikeresebb hajtó csak itt nálunk is, például az én ked­vencem, a Mac Murray, vagy a Rek, a Fredda, a Flltra, a Tasmánka, a Cső­I dáska, Tasmánka Bratlslavában az év lova lett. Csodáskát tavaly kiáltották ki az év legjobb lovának, az idén egy kicsit kíméltük, visszafogtuk őt, nem neveztük be annyi versenyre, mert ta­valy nagyon kitett magáért, és bele is fáradt egy kicsit. Kérdezem, hogyan kerültek a somor­jai lótenyésztő állomásra. — Az úgy van, hogy az embernek egy idő után ott kell hagynia a régi helyét, és máshová kell mennie, mert érzi, hogy a régi helyén már nem tud semmi újat hozni, nem tud Jobb ered­ményeket elérni. És hogy miért épp Somorjára Jöttünk? Itt nem akármilyen lovak vannak, ez meglátszik az ered­ményeinken is. Nézze, idén Bratlslavá­ban például harmincegy győzelmet a- rattunk, és több mint ötszázezer koro­nát nyertünk. Prágában pedig még töb­bet, és ez az Itteni Jó tenyésztő- és edzői munkának köszönhető. ­— Az eredmények önmagukért beszél­nek — mondja Jozef Koáfák igazgató —, összesen 1 563 300 koronát nyertek a lovaink az idény alatt. Ebből csak Petrllk lovai Prágában egyedül majd egymilliót. Tasmánka hatszor győzött, Filtra négyszer, Triga háromszor, de győzött Rek, Csodáska, Fredda ... Ivan Janatka edző Ezek az eredmények valóban ma­gukért beszélnek, de minek köszönhe­tők: az edzőknek, a hajtóknak vagy a sok éves kitartó és nagyszerű tenyész­tésnek? — kérdem az igazgatótól. —Ami az edzéseket illeti, azokba én nem szólok bele. Meggyőződésem, szükség van arra, hogy egy ember irá­nyítsa és feleljen az edzésekért, de a- zért közösen is megbeszéljük a dolgo­kat, figyelem embereim munkáját, ha megbízom is bennük. Általában nem szoktam csalódni. Bár olykor megle- peté.sek is érik az embert. No de szo­kott ez így lenni. Van, hogy valaki na­gyon is bízik a dolgában, mégsem Jön a várt eredmény. Ami viszont a tenyész­tést illeti, hát ott én szoktam kimon­dani az utolsó szót. Jóllehet ez sem azt Jelenti, hogy a többiek nem dolgozhat­nak, nem Jutnak szóhoz. Mindenki szó­hoz Jut, majdhogynem kollektíván dol­gozunk. Ha látom, hogy valaki Jobb ötlettel rukkol elő, pontosabbak a mieg- flgyelésel, észrevételei, ráhagyom. Ha nem, akkor viszont megbeszéljük, meg­próbálom meggyőzni. A vásárlásokról én szoktam dönteni. Egyébként az az igazság, hogy ez már nagyon régen kezdődött, valamikor az ötvenes évek elején, amikor még a mezőgazdasági megbízotti hivatal állattenyésztési fő­igazgatójaként dolgoztam. A megbízotti hivatalból később Piegfanyba kerültem, majd Nyitrára, onnan pedig a Csalló­közbe. Azóta Itt élek. Gombáról átköl­töztettem a lovakat Somorjára, és ar­ra, törekedtem, hogy Jó munkát végez­zünk. Magam sem tudom, miért is ma­radtam meg a lovaknál. Talán azért, mert már a nagyapám is nagyon sze­rette őket. Lehet, bár ki tudja, nogy ml lett volna, ha akkor nem ?!e§tany ba, hanem máshová kerülök. Egv biz­tos, mindig Is nagyon érdekeltek a lo­vak, szeretem őket. Ma már benne va­gyok a nemzetközi bizottságokban, is­merem a szakma minden titkát, a szak­embereket, így aztán a hazaiak közül sokukat el is csalom magamhoz. Itt Jozef Kosták van Petrllk, Janatka, őket már rég is­mertem, barátaim voltak korábban is, és addlg addlg hívtam hozzám, mígnem ráálltak. Az idén végül Hurt is rászán­ta magát, és nem bánta meg. Kapott lakást, mint ahogy Petrlík is — Prágá­ban. Korábban itt Somorján dolgoztunk, és innen utaztunk a versenyekre. Most viszont megpróbálkoztunk azzal, hogy Prágában is fönntartunk egy kisebb is­tállót, és az a módszer bevált. Két ed­zőnk dolgozott Prágában, és Petrllk va­lóban nagyszerű eredményeket ért el. Sok mindenről beszélhetnénk még, a lovakról, az úszori tenyészállomásukról, de hát gondolom, ennyi is elég, ez is bizonyítja eredményes a munkánk. Most vége a szezonnak, és egy kicsit nyugalmasabb időszak következik, am* persze nem jelenti azt, hogy leállunk a munkával. Egykettőre elmúlik a tél. Jön a tavasz, és újra itt az új idény, amikor majd ismét hajtani kell, és nem is akárhogy. Lovaink egyre Jobbak, és ml szeretnénk megtartani helyünket a hazai lovassportban. Reméljük sikerül is — mondja az Igazgató, miközben elő­kerülnek a versenyek műsorfüzetei, az évkönyvek, katalógusok. Látom, valóban a kisujjában van min­den, ami a szakmához tartozik. Gondo­lom, ezért nemcsak idehaza, külföldön is tisztelik, megbecsülik. NÉMETH ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom