Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-09-08 / 36. szám
* ^Kik olvassák az Lj Ifjúságot, ha nem a diákfiatalok“ — MONDOTTA KI EZT AZ IGAZSÁGOT LAPUNK EGYIK TANÁRBARÁTJA ÉS TERJESZTŐJE. MOST A TANÉV KEZDETÉN ISMÉT IDŐSZERŰ MEGRENDELNI AZ Oj IFJÚSÁGOT. REMÉLJÜK, DIÁKOLVASÖINKNAK MINDEN SZÁMUNKKAL ÖRÖMET SZERZÜNK. Szeptember 9. a bányászok és energetikusok napja hazánkban. Megbecsüléssel tekintünk ez igen fontos népgazdasági ágazat dolgozóira. Foto: Zolczer y. Kedves ventfé'ífeínlv, A szovjet Komszomol magasszintű küldöttségét láthatta vendégül az elmúlt napokban ifjúsági szövetségünk. Borisz Pasztuhovnak, a Komszomol Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a kedves vendégek meglátogatták Prágát, Ban- ská Bystricát és Bratlslavát. A Komszomol küldöttségét fogadta a CSKP KB főtitkára, Gustáv Husák elvtárs Is. Itt-tartúzkodása alatt a küldöttség ötéves együttműködési szerződést Irt alá szövetségünkkel és így még többet meríthetünk a szocialista közösség legtapasztaltabb Ifjúsági szövetségének gyakorlatából. Mindkét fél kihangsúlyozta, hogy megbonthatatlan szövetségünknek és továbbfejlesztésének záloga az SZKP és a CSKP forradalmi szolidaritása. A Szovjetunió és Csehszlovákia kommunistái és ifjúsági szövetségének tagjai számára a forradalmi zászlóhoz, 8 kommunista ideálokhoz, a proletár internacionalizmus elveihez való hűség elvi kérdés, meggyőződés és igaz érzés. Szervezeteink együttműködését a formák gazdagsága és sokoldalúsága, az egymás tapasztalatai iránti igaz érdeklődés jellemzi, segíti mindkét szövetséget, hogy még sikeresebben teljesit- hessék pártjaik harci segítőinek és megbízható utánpótlásának feladatát. —1— FIÄTÄ10K AKTIVITÁSA SZAMORBA.N A nyári terménybetakarítás már a múlté és mindinkább az őszi munkák foglalkoztatják a mezőgazdasági dolgozókat. Ezekben a napokban a Szocialista Ifjúsági Szövetség kiértékelte a nyári munkák legaktívabb résztvevőit. Az adatok szerint az idén 57 000 fiatal vett részt az aratásban, 1700 kombájnnal fiatalok arattak, sok állami gazdaságban és efsz-ben nekik köszönhető, hogy úgyszólván veszteség nélkül sikerült a termést betakarítani. A rendelkezésre álló adatok szerint a legjobb eredményeket a következők érték el: Pavlovics Lajos a nagycétényl szövetkezet kombájnosa E—516-os gépével 313 hektárt aratott le. Hasonló szép eredményekkel dicsekedhet Pavol Golián (Vei. Krtíá], Hevere jános (Milanovce), Varga Vilmos (Marcellháza) kombajnos Is. Dicséret illeti a gépjavítókat és szállítókat Is. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a tardoskeddi szövetkezetben Jaroslav Neőiak, aki a nyári munkák folyamán 140 000 korona értékű javítást végzett el a gépeken. Vladimír Murin, a füleki traktorállomás fiatal dolgozója 830 tonna gabonát szállított rendeltetési helyére a földekről. Fontos feladat volt a zöldtakarmány begyűjtése is. .-■A zvoleni járásban a SZISZ-tagok derekasan kivették részüket a széna begyűjtéséből is. 420 tonna szénát gyűjtöttek össze olyan nehezen megközelíthető területeken, ahová a gépekkel nehezen lehet eljutni. A közép-szlovákiai kerületben egyébként 167 SZISZ-alapszervezet több mint tízezer tagja vette ki részét a takarmánybetakarí- tásból. A tömör számok nehezen fejezhetik ki a munka valódi értékét. A gazdasági eredményeken kívül fiataljaink Igen hasznos tapasztalatokat szereznek, kapcsolatba kerülnek a termelő munkával, megismerik annak igazi értékét. BA60TA ISTVÁN ■rtwwTTT'hg'nw—a— "aOTH. AKI VÁLASZOL: FODOR ZOLTÁN, AZ SZSZK ISKOLAÜGYI MINISZTÉRIUMA NEMZETISÉGI OSZTÁLYÁNAK A VEZETŐJE A CSKP kongresszusa igen behatóan foglalkozott az oktatás kérdéseivel is. Melyek azok a feladatok, amelyeket az idei tanévben szeretnének megvalósítani?. — A pártkongresszusok által kitűzött, az iskolaügyre vonatkozó feladatokat részletesen feldolgoztuk: Az alapiskolák és középiskolák fő feladatai a CSKP XVI. és az SZKP kongresszusai utáni időszakban című dokumentumban. Ezek a feladatok a 7. ötéves tervidőszaknak az oktató és nevelő munkája teljes terjedelmére vonatkoznak. A legfontosabb feladatokat négy a- lapkövetelményben határoztuk meg. így szükséges tovább mélyíteni az Ifjúság marxista-leninista szellemben való nevelését, érvényesíteni a szocialista pedagógia elveit és komplex módon közeledni a neveléshez és az oktatáshoz, folyamatosan elmélyíteni a munkában az ideológiai és szakmai követelményeket, még határozottabban érvényesíteni a tudományos kutató munka eredményeit. A pedagógiai dolgozók társadalmi küldetésének megfelelően állandóan bővíteni, szélesíteni a lehetőségeket és olyan körülményeket teremteni az oktatásügy számára az iskolákban és iskolán kívül, hogy mindenki számára mód nyíljon az ideológiai és szakmai fejlődésre. Tökéletesíteni az irányító munka hatékonyságát és ideológiai hatását az oktatás valamennyi szintjén. Fejleszteni, javítani az iskolák és nevelőintézmények anyagi föltételeit, kihasználni a társadalmi és termelési intézmények anyagi lehetőségéit az Iskolaügy további fejlesztésére. Ezután a fő feladatokból bontottuk le azokat a rész- letfeladatokat, amelyek az idei tanévre vonatkoznak. Természetesen a fő feladatokat és a részletfeladato- kat valamennyi Iskolai intézmény megkapta és ismeri, ezekből állították össze a távlati terveket éppúgy, mint az idei iskolai évre vonatkozó tanterveket is. Ezek a feladatok általában megegyeznek a nemzetiségi Iskolák feladataival. A nemzetiségi iskolákban ezenkívül külön teendőként jelentkezik az anyanyelv és természetesen a szlovák nyelv oktatásának a fejlesztése, további fokozása. Kezdődik a tanév. Ilyenkor válnak véglegessé az osztályok létszámai, ilyenkor véglegesítik a felsőoktatási intézmények hallgatóinak a névsorát. Vajon hányán vannak, akiket felvettek, akik továbbtanulhatnak? — A pontos ás végleges adatokat még nem ismerjük. Erre a kérdésre csak akkor válaszolhatok, ha megérkeznek a jelentések, elkészülnek az összesítések. Annyit viszont már tudunk. hogy az elmúlt tanévhez viszonyítva szeptember 1-töl több magyar nemzetiségű tanuló tanulhat tovább az anyanyelvén, mert további öt osztállyal bővült a szakközépiskolai osztályok száma. — Volt elég jelentkező ezekbe az osztályokba? — Kétségtelenül nagy az érdeklődés ezen osztályok iránt, annyira, hogy túljelentkezés is tapasztalható különösen a pedagógiai és az egészségügyi iskolákban. Viszont pozitívan értékeljük azt, hogy több magyar tanítási nyelvű alapiskolában végzett tanuló jelentkezett olyan szakiskolákba, ahol ugyan nem tanulhat az a- nyanyelvén, de mint leendő szakember, nagyon fontos szerep hárul majd rá a nemzetiségi területek népgazdaságában. — Mire hívnád fel a tanulók figyelmét ez iskolai év kezdetén? — Elsősorban arra, hogy érdemes tanulni, mert a tudás egy olyan kincs, amit mindenki jól kamatoztathat. A szocialista társadalmunknak egyre több és jobban képzett, sokoldalú, művelt szakemberre van szüksége. Szeretnénk azt tapasztalni, hogy az Ifjúságunk, beleértve a magyar nemzetiségű fiatalokat is, él a művelődés lehetőségeivel és ezáltal saját képességének és lehetőségének megfelelően Igyekszik majd beilleszkedni az életbe.