Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-05 / 6. szám

wmammmuammmmmmmmmmamm

[Folytatás a 1. oldalról)

<-< Sikerül majd ennyi munkaerőt összetoborozni?

*— Jogos a kérdés, de Párkánytól Losoncig az Ipoly mentén nincs gyárkémény, és erről a vidékről az embereknek messzire kell utazniuk megélhetés után. Ezért úgy vélem, nincs ok aggodalomra. Az üzem telepítésével egyszerre egy 880 lakásos lakótelep építését is megkezdjük, akkor még Inkább bizakodhatunk.

s-- Ne haragudjon a kérdésért, de nem Irreális tervek ezek?

— Lehet, hogy annak tűnnek, de ... Ipolyságon az ötvenes évek derekáig csupán hat állami lakás felépítése Jelentette a fejlődést. Sőt még a hatvanas évek közepéig sem volt számottevő előrehaladás. Elmaradtunk. Most szeretnénk behozni ezt a lemaradást, és Ügy gondolom, terveink nagyon valós alapokon nyugszanak.

w És mivel elégedetlen?

f-i A fiatalok elégedettségével, azzal, hogy megrekedtek', nincs bennük elegendő tenniakarás. Náluk is az a helyzet, mint az idősebbeknél: van köztük jó pár agilis, mindig nyüzsgő egyén, de a nagy többség passzív. Magadtunk nekik minden lehetségesét, mégsem érdekli őket eléggé jelenük és jövőjük. Persze őket kritizálva magunkról is ítéletet mondunk. Mert a fiatalok olyanok, amilyenekké mi neveltük őket, ügy viselkednek velünk szemben, ahogy mi ővelük. Elégedetlen vagyok azzal Is, hogy az új lakótelepen még nincs kellően kiépítve az üzlethálózat, nincs orvosi rendelő, nincs megoldva a rendszeres városi közlekedés.! Nem1 oldottuk meg a lakások korszerű fűtését sem, pedig ez is mindennél fontosabb lenne, ezért szmogos, szennyezett a város levegője. Elégedetlen vagyok, pontosabban: nem tetszik az sem, hogy kihalófélben van a „korzózás“, a közösségi élet. Valamikor vasárnap délutánonként nyüzsgött a főtér a sétáló, beszélgető, barátkozó, ismerkedő emberektől. Régebben még mindenki mindenkit Ismert, családias, meghitt volt a város hangulata. Ez megszűnt. Az emberekben már az az igény

Az új, hatvannégy férőhelyes óvodában

sincs meg, hogy ismerjék egymást, társaságba járjanak, közösségi életet éljenek. Elidegenültünk egymástól.

Tassy Zoltán még felsorol jó néhány elvégzett vagy előttük álló munkát. Elmondja, hogy átadtak egy 700 férőhelyes diák- étkezdét, amelyre már nagyon várt a város kétezer diákja, hogy fölépült a negyvenkét ágyás új szálloda, a Blankyt, hogy elkészült a város új tornaterme. Be kell még fejezni a jégpályát és a valamikor Lengyel néven ismert szállodát. Bővíteni keli a jelenleg 72 ágyas autokemplnget, s Így sor rolhatnám még nagyon hosszan.

De menjünk inkább a városba, az üzletekbe, a fodrászhoz, a borbélyhoz, az új lakótelepre!

Két kitűnő kísérőm is akad: Stefan Hanuska mérnök képviselő és Bodonyi András népművelő.

2.

Amikor Hanuska mérnökkel beülök az öreg, agyonnyűtt Octáviába, még mondom is neki: nem vagyok idegen a városban, ide Jártam egy évet középiskolába. Aztán ahogy egyik utcát a másik után futjuk be, akkor látom csak: nem ismerem eléggé Ipolyságot. A tíz év alatt a főtér, de főleg

zánk se jönnek. Mert mikor is fogadjon az ember vendégeket, mikor vendégeskedjék? Munka, rohanás haza, főzés, mosás, és kezdődik minden élőről... Inkább a bajszának, mint egymásnak élünk.

3.

Találomra állítok meg embereket az üzletben, az utcán.

Egy középkorú nő:

— ... nem azért nem mondok cifrákat a városról, az emberekről, mert félek, hanem mert nincs mit. Nincs nekem senkivel semmi bajom.

Az új szálloda és üzletközpont

a paremrészek arculata teljesen megváltozott. Az új lakótelep olyan, mintha mondjuk a főváros egyik része lenne: itt is de- tektívnek való munka a tájékozódás. A lakások viszont *— az építők dicséretére legyen mondva — lepipálnak minden eddig látottat: szépek, tágasak, jó az elrendezésük. És mégis „toborozni“ kellett a lakókat! Bezzeg a fővárosban verekednének az ilyen lakásért.

Hanuskáéknál megiszunk egy jó feketét, meghallgatom a háziasszony panaszait arról, hogy szívesen elmenne valamelyik nagyvárosba kultúra végett, mert Ipolyságon szerinte ebből van a legnagyobb hiány. Színház csak hébe-hóba jön ide, mozi csak egy van. Munkahelyek között sem lehet válogatni — de ezt már a házigazda mondja —, mert tegyük az, ha neki a gépjavító állomásról el kellene mennie, nem találna más munkahelyet. Talán majd segít a tol- mácsi üzem, leköti, hazahozza a városból elkerült fiatalokat. Még beszélgetnék tovább is, de a hároméves Erik mindenáron a szomszédban levő óvodába kívánkozik, ahol az édesanyja tanít. SzedelőZködünk mi is, hogy elkísérjük őket.

Erre az óvodára a mai húsz-harmincévesek azt mondanák: itt szívesen lennének újra gyerekek. Tágas, világos és tele játékkal. Nyolcvannégy gyereknek ad otthont, míg a szülők dolgoznak.

Szikora Zsuzsanna, az óvoda igazgatónője ezt mondja:

— Harmícnégyen Járnak a magyar osztályba, a bölcsőde pedig közös. A szülők kivették részüket az óvoda építéséből, hívni se kellett őket, jöttek maguktól. Tavasszal még egy nagy munka vár ránk: az udvar, a játszótér. De ha itt is annyit segítenek majd a szülők, mint korábban, hamar ké- ’1 szén leszünk.

A bölcsődés gyerekek paradicsomában is körülnézünk. Az egyik kisfiú azzonal hozzám fut:

— Apukám elment munkába, és hozza a sok pénzt. —< Megismétli még vagy háromszor, és a térdemre telepedik.

Az igazgatónő, Szikoráné kifakad, amikor a városi életről kérdezősködök:

— Legjobban azt sajnálom, hogy megszűnt a város családias hangulata, arculata. Nem látogatjuk egymást, és szégyen ide, szégyen oda, talán még örülünk is, ha hozEgy fiatal kismama:

— Itt is úgy van, mint másutt: a Jobb dolgokat csak pult alól lehet kapni. Még szerencse, hogy helybeli vagyok, Ismerek mindenkit, kapok, amit akarok. És sehol sem kell sorba állni, ez nagy előny.

Idősebb férfi:

— Ml, idősebbek még mindig az egykori járási székhelyet sírjuk vissza, de ha jól belegondolok, még Léva mellett sem kell szégyenkeznünk,

A város egyetlen taxijának sofőrje:

— Január utolsó napjaiban járunk, és csak tizenkét fuvarom volt eddig. Bezzeg

régebben: hárman-négyen összeálltak, és irány Budapest, mulatni, vásárolni. Reggelente jöttünk haza. Kiraktam a kuncsaftokat az ajtó elé, mint a tejet, nem vártam meg, hogy az asszonyok kinyissák az ajtót, csak becsengettem, és uzsgyi... Valamikor három taxi is kevés volt, ma már egy is sok. Midenkinek van kocsija.

Diáklányok:

— Kevés a diszkó, lehetne több is, más kifogásunk nincs.

A fodrásznál:

— Hogy mi a pletyka a városban? Azt kérdezze meg a szomszédban, a borbélynál, mi nem pletykázunk. Ilyen kisvárosban nincsenek tilkok, Itt mindenki mindent megtud azonnal, nincs is mit pletykáznl. ,

A fodrásznö:

—■ Tizenöt-húz fej a napi forgalom. Ma szalagavató lesz, a szokottnál kicsit nagyobb a hajsza, de csak az anyukák jönnek hozzánk, amióta a sima, rövid haj • a divat, a diáklányok elkerülnek.

A borbélynál:

— Kérem szépen, itt a sport a téma meg a begyes, szép asszonyok. Hála istennek van belőlük elég.

A presszósnő:

— Ide csak törzsvendégek járnak. ■.,

Egy elárusítónő: j

— Itt mindig az a divat, amit a nagy-vá-1

rosokban már elfelejtettek. Persze, itt is kivásárolják az üzleteket, ha kósza hírek kapnak szárnyra. Kockacukor nem volt egy ideig, mert mindenki tíz-húsz dobozzal vásárolt, most meg nem tudjuk raktározni} alig viszik. ■ i i

A könyvtár igazgatója:

— Huszonháromezer könyvünk van és 1300 olvasónk. Egy lakosra hat könyv Jut. Lehetne több is.

Erik és apukája, Hanuska mérnök

Idősebb asztaltársaságtól kérdezem a presszóban:

— Vannak-e Ságon kiskirályok?

— Ilyesmi nálunk nincs. Tekintélye több embernek is van, de kiskirályok nincsenek.

4.

Bodonyi András népművelő többször búcsút mondott már a városnak, de mindig visszajött. Azt mondja, remélhetőleg most már végleg marad. Jó másfél éve a Városi Népművelési Otthon dolgozója.

— Legnagyobb gondunk az, hogy nincs a városban kultúrház, nincs a kultúrának igazi otthona. A kiállításokat, mint például most Varga Lajos grafikus tárlatát, az ifjúsági klubban rendezzük meg. A közönség kapcsán hadd mondjak véleményt a városiakról anélkül, hogy megsérteném őket. Nagyban dívik nálunk a papucskultúra, a- minek minden tömegszervezet kárát látja. Kivétel talán a SZISZ és a CSEMADOK. Akad néhány lelkes, önfeláldozó ember, aki nemcsak élvezője, „előteremtője“ is a kultúrának, de a lakosság nyolcvan százaléka passzív. Gyűjtögető életmódot folytatnak, építik kis és nagy hétvégi házaikat, a hegyoldalban. Energiájukat az emberek csak saját gyarapodásukra fordítják. A közösség asztalára keveset tesznek, pedig lenne hol és mikor.

Kemény szavak, de Bodonyi András véleményével nagyon sokan osztoznak, azok is, akiket érint, azok is, akiket nem. jÉs hadd zárjam ezt a riportot a buszpályaudvar büféje, elárusítónőjének szavaival:

— Egyre több vidéki költözik Ságra. Ha ők is úgy szeretnék a városukat, új lakóhelyüket, mint a helybeliek, többre vihetnénk minden téren.

ZOLCZER (ANOS A szerző felvételei

.Nagyban dívik nálunk a papucskultúra“