Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-12-16 / 51-52. szám

BÜNTETÉSBŐL m encse? De hiszen ki I nem állhatod, azt csak m a lányunkkal szoktam főzni. Bánom Is in, de nincs ' titkon tejfölünk, jó, de slessl Addig megpuhul a lencse... Már csak egészen kevés van a zacskóban. Holnap be­vásárolok, de ki segít, ha Évike már tizenkettedik napja nincs itthon?! Becsap­ta az ajtót, azt mondta 6s- diák vagyunk; fogalmunk sincs arról, mennyire elma­radt ö az osztálytársai mö­gött, és hogy ennek ml va­gyunk az oka. Azt is az ap­ja fejéhez vágta, hogy öt fiatal korában senki sem korlátozta, miért teszt 6 ezt vele? Aztán fogta a kabát­ját, és elrohant. Ha Kálmán nem kiált rám, hogy marad­jak, utána rohanok és ki­engesztelem. Félreértés volt az egész, hiszen nem ilyen­nek neveltük. Lehet, hogy csak próbára akart tenni bennünket, várta, hogy ma­rasztaljuk, hogy magyaráz­kodjunk. De Kálmán nem, nagyon kemény fejű ember az apja. Huszonkét évvel ezelőtt Is; könyörögtem, várjon, mig megenyhülnek iránta a szüleim, biztosan beleegyez­nek a házasságunkba. De nem lehetett vele szót érte­ni. Még tizennyolc éves sem voltam, épp dolgozni kezd­tem az Elektrosvitben. A- pám nagyon megvert, mert hagytam, hogy Kálmán egé­szen a házig kísérjen. — Azzal a jöttmenttel töb­bé ne lássalak, mert leütöm a derekadat.. .1 Anyám nem szólt közbe, nem szerette a vitákat, csak esténként megsimogatta a fejem, és azt mondta, fo­gadj szót apádnak. Ebből tudtam, hogy mellettem van, Isten nyugosztalja szegényt. Kálmánnak közben meg­halt a nagyanyja, aki tulaj­donképpen a mindene volt, hiszen szüleiről semmit sem tudott. Bátor legény volt, I- gaz, ami igaz. Mint komor bikának, olyan a járása ... mondogattam neki. Amikor 1 beállított hozzánk, anyám leültette a konyhaszékre és azt mondta, apu nincs itt­hon, ha őt keresed, hát nincs szerencséd. Az apád akkor csendben leült, s azt mondta, megvárja, bármikor Is jön. A nagyapád éjfél e- lőtt keveredett haza, és Kál­mánt, mint egy taknyost, megpofozta. Én szégyenem­ben kirohantam. Ha mara­dok, biztosan nagyon meg­ver. Azon az éjszakán az ápádé lettem. Anyu apránként titokban u.űnam hozta a cókmóko- mat, néha elemózsiát Is cso­magolt hozzá. Ahányszor gyerekágyas voltam, eljött, a te születésedkor itt is 3- ludt, hiába küldözgettem, menjen, nehogy apám vala­mit is megsejtsen. Mindent tud. mondta, és tovább mos­ta a pelenkákat, vasalt, fő­zött; volt kire, hiszen ak­kor már négy apró gyere­kem volt Apám nehezebben békült, hét évig tartott amíg meg­enyhült a haragja. Nagyon megöregedett, teljesen gör­nyedt volt már, de eljött hozzám. Elmondhattam volna ne­ked már mindezt régebben, de tudod, a ml fajtánk nem bő beszédű. Munka legyen bármennyi Is, elvégezzük be­csületesen, de mi még az a- páddal egymás közt sem mondunk olyasmiket, mint £ amiket a tévében hallasz. Egyszer azt mondtad, nem $ jő az a kabát, amely egy héttel azelőtt még tetszett, és amelyért apád félhavi ke­resetét adtuk. Akkor tizen­négy éves voltál, és azt Is . kijelentetted, nemcsak a ka­bát nem tetszik, Idegeidre megy a vasárnap délutáni gyerekfilm Is, engedjünk el este moziba, nem vagy már te gyerek. Apád nem enge­dett, te az ajtót csapkodtad, és nem Is tudtad, mennyire aggódok értetek. Másodikos voltál, amikor azt mondtad, ne vegyünk új csizmát, megelégszel a ta­valyival is, de az árát ad­juk. neked. Akkor azt hit­tem, kevesled a havi száz korona zsebpénzt, ezért 1- dőnként a pénztárcádba dugtam pár koronát. Nyáron aztán jött ez a napszemüve­ges, behemót fiú, akitől a- mlkor először láttam, na­gyon megijedtem. Nem tud­tam, bohóc-e vagy mi. Azt ; mondtad, valamilyen zene­karban énekel, én nem ér­tettem egy szavát sem, mint­ha nem is a mi nyelvünket beszélné, de azért bántott, hogy a bátyád kidobta öt... í Tudod, ő a tévében sem sze­reti nézni az ilyeneket. Te­hetetlen voltál, és nagyon dühös. Kijelentetted, a bá- ;' tyádhoz ezután semmi közöd. S Apáddal később ezen jót ne­vettek, mire dühödben be­verted a veranda ablakát, bezárkóztál a szobába, és másnap nem mentél iskolá- j ba. Hát Ilyen voltál. Apád íí nyugtatgatott, semmi baj, a korával jár, ahogy jött, úgy el is megy. Nem így történt. ;f Egy délután apád a szoká­sosnál korábban jött haza a munkából, és itt talált a hó- ríhorgas fiatalemberrel. Szó-1 bádban bömbölt a magnó, és ft biztos, hogy apádat ez hozta ki a sodrából. — Apu, nézd, végre ne­kem Is van magnóm, Frank szerezte kézalatt... Apád nagyon dühös lehe­tett, de biztosan nem rád A magnóra, a hórlhorgasra, meg ki tudja még kire. Le-, hét, hogy már a munkából Is dühösen jött haza, ezért ne csodálkozz azon, ami ez­után történt. Ha visszajössz, j veszünk neked új magnót, Z szebbet, mint az volt, ne télj minden rendben lesz ... Ip Csöngetnek, biztosan Kál­mán jön a tejföllel. — Évik érni smejföl, tejföl, minek a M lencsébe tejföl? jóké- " nyeret is hozok, csak azt nem tudom, kt fogja megenni. Két fiunk katona, a legidősebb Sellyén lakik, Éva meg valamilyen albér­letben gubbaszt. Üzent, ne keressük, az osztálytársánál van, és soha többé nem jön haza. Az anyád csak az albér­letről tud, az üzenet má­sodik részéről nem, gyenge az 6 szive már az ilyesmi­hez. Elmentél, hát elmentél, majd csak visszajössz. Azt a nyavalyás magnót összeszerelték a műhelyben, nem szól, az igaz, de nekem nem is hiányzik. Hogy költ- heti valaki ilyesmire a zseb­pénzét. Egy olyan ember, aki még csak tizenhét éves, és ráadásul az én kenye­remet észt. És ez a Frank, vagy kicsoda, ez a nyápic, aki életében csak magnó­gombokat nyomogatott, lapá­tot esetleg a tévében látott, ilyen tetszik az én lányom­nak. De hát miért? Hiszen munkára, becsületességre neveltünk, őriztünk, mint szemünk fényét. Annyi szép holmid van, amennyiről az anyád még álmodni se mert volna. Hogyan lehetséges, hogy nem vettük észre a változást, azt, hogy egysze­riben más vagy, mint ami­lyennek hittünk? Lehet, hogy szégyenled is a trak­toros apádat; a szüléidét, de mégiscsak a mi vérünk vagy... Gyereknek tartalak, de a haverok gyakran mondogat­ják, készítsd a sörétes pus­kát a kérők elriasztására. Azért adtunk Újvárba isko­lába, hogy ttt legyél a sze­münk előtt, ne kelljen diák­otthonban laknod. Otthon nyugodtabban tanulhatsz, meg aztán más az, ha a gyerek a szülei mellett érik emberré. De hát úgy látszik, már ez is baj. Még hogy mi visszafogjuk, hátráltatjuk a fejlődésed!- Hát -melyik szü­lő adott többet a gyereké­nek? Kétszer annyit kaptál, mint a fiú testvéreid, és le­het, hogy épp ez volt a baj. Szerettél moziba Járni, en­gedtünk Is, amíg egyszer ki­derült, hogy nem a bátyáid­dal ülsz a nézőtéren, mint azt hittük, hanem minden­féle szedett-vedett csőcse­lékkel. Ki nem állhatom a szülők Ilyen olcsó falhozál- lítását. Duzzogtál, araikor a következő vasárnap nem en­gedtünk moziba. De hát ho­gyan várjak a többi ember­től őszinteséget, ha a saját gyermekem Is becsap?! Fel­hagytál a kultúrcsoporttal is, biztosan a miatt a fiú miatt. Láttam én a szeme den, hogy nem énekkari próbára mégy, de hát nem szóltam, a te korodban én sem vallottam volna be a világ minden kincséért sem, hogy találkára megyek. Fél­tem rákérdezni — mert ak­kor remélem, szint vallasz —, és én már csak az apai tekintélyem végett is kény­telen lettem volna nemet mondani. De ha tudom, hogy azzal a senkiházival vagy...! Azon az októberi délutá­non, nem tudom, mi történt velem. Káromkodás, kemény munkát végzek, de otthon azért nem vagyok durva, ezt tudhatod. Anyádnak csak a magnóról szóltam, arról nem, amit láttam. Abban a fülsiketítő zajban nem is hallhattátok, hogy hazajöt­tem, és nem is számoltatok azzal, hogy valaki is meg­zavarja „bambulástokat“. Ott feküdtetek a szőnyegen, és ha nem jövök, Igazán nem tudom, mi lett volna a vé­ge. Nem neheztelek rád azért, hogy elmentél; ha nem ro­hantok el, megüsszátok egy- -két pofonnal, és lehet, hogy minden marad a régiben. A- nyád azt mondja, felnőttél, bízzunk benned jobban. Köz­ben azon retteg, reggellzel-e rendesen, és nem fázol-e éj­szaka. Hidegek vannak, min­dennap várjuk, hogy haza­jössz. Már harmadszor fő­zünk lencsét, mióta elmen­tél. A bátyáidnak semmit sem írtunk, de az emberek már összesúgtak körülöt­tünk, kérdezgetik, mi lesz előbb, keresztelő vagy érett­ségi. De mi még megmutat­juk nekik, hogy mindkettői De akkor, amikor annak el­jön az ideje. Nem, nem vagy még olyan felnőtt, ha bár apád fölött eljárt már az idő. Emlékszel? Tavaly be­iratkoztál a tánciskolába, és hetente egyszer a tízes vo­nattal jártál haza. Ilyenkor kimentem eléd az állomás­ra, mert féltél a sötétben. Egyszer a szokásosnál ké­sőbb jöttem, te sírtál még akkor is, amikor a karod fogtam. Azt mondtad attól féltél, hogy megfeledkeztem rólad. Most ugyanezt érzem én. —o— Na, hát ttt a tejföl, már a macskának Is elege van a sok lencséből. Hol ts a ka­pukulcsom ,..? De hiszen nyitva van ... — Nézd csak, te rossz kö lyök. Hát megjöttélf SZÁZSZ MM 1 % nltrobenzol a legegy- 5% szeröbb aromás nltro- % vegyület, Halványsár­ga színű, számos győgyszer- Iparl eljárás kiindulási a- nyaga ... anyaga .. — Kati, te tudsz tanulni? Jő, csendben leszek. Fél öt. Ilyenkor szokott apu hazajönni, anyu talán reggeles. Ha Igen, akkor a vacsora már biztosan gőzö­lög az asztalon. Rakott krumpli vagy talán lencse­főzelék ... Jaj, gyerünk az­zal a szomatolőgiával, mert az öreg már hétfőn ígérte a feleltetést. „A betegségre jellemző külső jeleket... Ez a Kati, hogy tanult Könnyű neki. Holnapután péntek, ő haza­utazik, és csak vasárnap jön vissza. Otthon mindenki majd őt hallgatja, ahogy be­számol az osztály esemé­nyeiről, én meg csücsülhe­tek itt, ebben a nedves al­bérleti szobában. Múlt va­sárnap moziban voltam, most is mehetnék, hiszen senki sem kéri számon, hová me­gyek, mikor jövök. Mehet­nék, de utána ismét csak ide kellene visszajönnöm. Tizedik napja, hogy ott­hagytam mindent. Nagyon I- degeimre ment már a töké­letesség. Várj, míg felkel majd a Nap — félbeszakadt a dal, de a magnó is siral­mas állapotban volt, amikor apu levette róla a lábát. Ta­lán jobb lenne a közérze­tem, ha lenne magnóm. Na, gyerünk azokkal a nltrove- gyületekkel... Az osztl tegnap behívott a laborba, kérdezte, ml tör­tént. Meghallgatott, és a vé­gén azt mondta, hogy egy­szer majd valakitől számon kérem ezeket a napokat, és minél kevesebb időt töltök távol otthonról, annál ki­sebb az ő felelőssége. És hogy büntetésből százszor Írjam le: Nagy bunkó az, aki eldob magától olyan értéket, mint az otthon. Nem értet­tem azonnal; az osztályfő­nökünk csak pár évvel idő­sebb nálunk, nagyon rendes fej, bármin Is vitatkozunk, mindig az ő szava a döntő Bántott, amit mondott. Hát ilyen lennék? Lehet, hogy anyu bánkó­dik utánam, de apu nem, az egészen biztos. Most lega­lább tudják, hogy nekem ts van lelkem, akaratom, és bánt, hogy mindenben olyan­nak kell lennem, mint azt ők szeretnék. A fater azt hiszi, Frank miau történt az egész. Leg­alább megkérdezte volna, ki is az, akivel járok. A lányok is mondták, az a hiba, hogy töladagoltam a heti sokko­kat. A szülőket nem lehet egyszerre cukkolni egy eg­zotikus megjelenésű lény­nyel, frissen vásárolt mag­nóval és mateknégyessel. Mindenre apránként kellett volna felkészítenem őket. Feri különben faképnél ha­gyott. Még hogy Franki Ak­kor este ott a sarkon azt mondta, nem boxbajnok ő, aki minden alapállásban megvédi magát. Csak addig voltam érdekes a számára, mig túladott az öreg rozo­ga magnóján. A nyavalyásl Lehet, hogy apu azt hitte, szeretem őt. Jó volt vele, is­merik őt az egész városban, három hangszeren is játszik, de különben nagyon unal­mas teremtés. Nem tud egy verset sem, és nem tudja, mit tegyen, ha a virágárus néni felkínálja a portéká­ját. Ráadásul bűzlik a sok cigifüsttől. Pfújl Judit, a barátnőm tegnap hívott a cukiba, azt mond­ta, fiúk ts lesznek. Felöltöz­tem, Kati még a csizmáját Is kölcsönadta, de végül ts itthon maradtam. Nem tud­nám megmondani, hogy miért. Ml történt velem? A múlt héten még élveztem a fene nagy szabadságot, az osztályban sokan irigyelték is az önállóságomat, most egyszerűen hiányzik, hogy nincs kihez tartoznom. Le­velet azért talán mégiscsak Írhatnék haza. „Drága Szü­leim! Egészséges vagyok, csak kicsit köhögök, az éj­szaka megfáztam. Kaptam két hármast, és a kórházi gyakorlaton találkoztam Mol­nár nénivel. Küldjétek pénzt, mert már hetvenöt korona adósságom van ...“ Anyu a- zonnal elájulna. — Kati, tudod mit, pén­teken én is hazamegyek. Ez a fránya rám sem he­derít. Kati, hallod? Hazame­gyek! — Hallom, hallom. Végre megjött az eszed! Pénteken nekem hét órám van. Te ha­marább kint leszel az állo­máson, az első kocsiban fog­lalj helyet... — Anyuka, te itthon vaqu? Micsoda tllatok?/ Aznap, péntek este három ember ülte körül a konyha- asztalt ... ZÁCSEK ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom