Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-18 / 47. szám

TARKA SPORT VI­LÁG r Mifelénk lassan vége a labdarúgóidénynek, jóllehet, válogatottunkra holnap vár az ív legnagyobb erőpróbá­ja. Wales nemzeti tizen­egyével világbajnoki selejte­zőt játszik Cardiffban, és ha egy mérkőzés kimenetele még nem is sokat jelent, a- zért nem mindegy, hogy vesszük a rajtot. Szurkol­junk tehát, hogy minden jól sikerüljön, és addig is ruc­canjunk át a tengerentúlra, Brazíliába, ahol a futball politika, vallás, eszme meg minden. Nem csoda, hogy legutóbb a kongresszus is foglalko­zott vele, és ezzel kapcso­latban egy felettébb furcsa döntést hozott. Eszerint a brazil profi labdarúgókat a jövőben nem lehet éltiltaní, legfeljebb pénzbüntetéssel sújthatják őket. A törvényt azzal Indokolták meg, hogy nem lehet egy embernek megtiltani azt a tevékeny­séget, amely az egyetlen jö­vedelemforrása. Eddig minden rendben lenne. Csakhogy létezik egy bizonyos F1FA-szabályzat is a fegyelmezetlenségek bün­tetésére. Ha a köztársasági elnök aláírja a törvényt, ak­kor valószínűleg olyan pa­radox helyzetnek lehetünk majd tanúi, hogy a brazil labdarúgók bizonyos díjsza­bás ellenében azt követhet­nek el a pályán, amit a- karnak. Embere és anyagi helyzete válogathatja. Aki­nek telik rá, ütheti a bírót, játékostársát. Odaát is lát- 'ják az1 új törvény buktatóit. Hugo Vanerlei, a,brazil lab­darúgó-szövetség fegyelmi bizottságának tagja, például a következőket mondta: Ha a köztársasági elnök mégis aláírja a törvényt, sze­retném látni, ki lesz az, aki védelmébe veszi a bírót a mérkőzéseken. Hiszen a lab­darúgók akkor üthetik vagy rúghatják meg, amikor ked­vük szottyan. Es azt is sze­retném látni, hogy ezek u- tán ki lesz az, aki vállalni fogja a legnehezebb mérkő­zések vezetését. Nyilatkozott Medrado Diaz, a szövetség igazgatója is: — A fegyelmezetlenséget ez ideig a FIFA szabályzata alapján bíráltuk el, fogal­mam sincs, hogyan harco­lunk ellene a jövőben. Valószínűleg sehogy, de hát ez már nem a mi dol­gunk. Brazíliában — minden más vélemény ellenére — már eddig sem volt leányá­lom labdarúgással foglalkoz­ni. Elég gyakran elszabadul­nak a kedélyek; nyilván er­re célzott a szövetség igaz­gatója is. De hadd álljon itt — magyarázat nélkül — az új szövetségi kapitány véle­ménye, aki alig háromne­gyed éve vette át ezt a tisz­tet. Mikor megkérdezték,Te­le Santanát, a 48 éves mes­tert, hogy mi a véleménye megbízatásáról, a követke­zőket mondta: — Ez a legtöbb út ahhoz, hogy az ember mihamarabb megöregedjék. De nem brazilok lennének a brazilok, ha a labdarúgá­sért nem tennék fel akár az életüket is. A kávé, a szam­ba, meg a mit tudom én mi hazájából jött a hír a világ egyik leggrandiózusabb ter­véről is. Vicente Matheus, a népszerű brazil klub, a Co­rinthians elnöke bejelentet­te, hogy 1885-ig Sao Paulá­ban felépítenek egy 200 e zer nézőt befogadó stadiont. Modellnek a mexikói Azték stadion szolgál. Ha belegondolok, hogy mi­felénk jobb ligamérkőzésen is legfeljebb két- háromezer néző didereg a lelátókon szinte hihetetlen, mire való ez a brazil felhajtás. 000 Olvasóink is bizonyára tudnak róla, hogy a nyár fo­lyamán Magyarországon for­gatta „Menekülés a győze­lembe" című filmjét John Huston, a neves amerikai filmrendező. A film témája egy képzeletbeli labdarúgó -mérkőzés, amely a szövet séges hadifoglyok csapata és a német nemzett váloga tott között zajlott le a má­sodik világháború idején. Mint ismeretes, a filmben a híres hollywoodi sztárok, Michael Caine és Sylvester Stalone mellett olyan labda­rúgó-csillagok is játszottak, mint Pelé vagy Bobby Moo­re. Maga a rendező úgyszól­ván beleszeretett a fociba a forgatás ideje alatt. — Most már nagyon bá­nom — mondta —, hogy e- gész életemben valahogy mindig elkerültem a labda­rúgást. Főleg az ökölvívás, a baseball és az amerikai futball, no meg a lovassport érdekelt. A forgatás alatt a- zonban valóságos focirajon­gó lettem, és alig várom már, hogy Angliában meg­nézzek egy igazi mérkőzést az Ipswich csapatával. Hja, kérem, könnyű annak beleszeretni a fociba, akinek a játék olyan mesterei tá­lalják, mint Pelé és Rnhhy MooreI 000 Most legyen szó egy má­sik labdajátékról, a kerék­párlabdáról, amelynek a PospíSil fivérek személyében páratlan mesterei vannak hazánkban. fan és findfich a közel­múltban tizennegyedszer nyerték meg a sportág vi­lágbajnokságát. A testvér­pár 1965-ben állt először a dohogó legmagasabb fokán, s 1968 Óta nem talált legyő­zőre. A 38 esztendős find- Heh már 1959-ben csehszlo­vák bajnokságot nyert, há­rom évvel fiatalabb öccse 1964 óta tartozik az élvonal­hoz. A testvérkettős felkészülé­sét kezdettől fogva Rudolf Hart edző irányítja. A szor­galmas edzések révén kitű­nő erőnléttel rendelkeznek. A VB előtti felkészülés so­rán három edzőtársuk is volt, de egyik sem boldo­gult ellenük. Több mint száz mérkőzést nyertek sorozat­ban. A világbajnoki címért azonban nagyon meg kellett küzdeniük, a svájciak jól felkészültek, s az ő oldalu­kon volt a hazai környezet is. Ráadásul a nyáron egy­szer már legyőzték a Pospí­Sil fivéreket. PospíSilék a- zonban a döntő mérkőzésen kivágták a rezet, és ez a lényeg. Világbajnoki soroza­tuk egyedülálló csúcs min­den sportág történetében. E sorok Írója őszintén be­vallja, hogy a kerékpárlab­dával úgy van, mint John Huston a focival. Eddig va­lahogy elkerülte. Ezúttal a- zonban már kapcsolatba lé­pett a PospíSil fivérekkel, és a karácsonyi számban egész oldalas riportban számol be a számunkra kissé egzotikus sportág kiváló mestereiről. Megérdemlik. (palágyi) TARKA SPORTVI- LÁG JEGES KÉSZÜLŐDÉS — Már most megkezdjük a felkészülést az 1984. évi, Szarajevóban rendezendő téli olimpiai játékokra — mond­ta Alekszandr Gorskov, a szovjet műkorcsolyázók állami edzője, aki feleségével, Ljudmila Pahomovával (a képen) Innsbruckban megnyerte a jégtáncban első alkalommal rendezett olimpiai bajnokságot. — A szovjet műkorcsolyázók elsősorban a páros kor­csolyázásban a világ legjobbjai — folytatta. — Tervünk, hogy Rodnyináék visszavonulása ellenére megőrizzük ezt az elsőséget, javuljunk az egyéni számokban. Ehhez két út vezet. Mindenekelőtt meg kell találni az egyének­nek legjobban megfelelő rövidprogramot és a szabadon választott gyakorlatokat. Másodszor a legeredménye­sebben működő, legjobb edzőkhöz küldeni a tehetsége­ket. Ezek közé tartozik Sztanylszlav Zsuk, Jelena Csaj- kovszkaja, Tatjana Taraszova és Ljudmila Pahomova. Zsuk, a kitűnő párosok (a világbajnok Cserkaszova, Sahraj, a Pezstova, Leonovics kettős) és a kiváló Vo- dorezova, világhírű mestere irányítja a junir világbaj­nok Fagyejev edzéseit is. A tervek szerint a fiatal baj­noknak a volt felnőtt világbajnok Kovaljov helyére kel­lene lépnie. Kovaljov a Dinamo edzője lett. Fagyejev olimpiai reménységnek számít. A férfi mezőnyben to­vábbra is versenyez Bobrin (Ovcsinnyikov irányításával), Kokora és Kotyin, akiknek edzéseit Csajkovszkaja ve­zeti. A Rodnyina-Zajcev kettős a Moscow News hagyomá­nyos ' nemzetközi versenyén búcsúzik a közönségtől. A tinyicsuk, Karponoszov és a Mojszejeva-Minyenkov jég­tánckettősök viszont folytatják. A szovjet Jégtáncosok bíznak abban, hogy még nem merítették ki lehetőségei­ket. A legnagyobb ellenfeleik az angolok lesznek, még­pedig a Betty Callawey irányította Tbrvil-Dean kettős. Helexa falvétele A SZOVJET BOBVERSENYZŐK SZÍNRE LÉPNEK — A szovjet szánkó ver­senyzők a Lake Placidben rendezett téli olimpián egy arany- és egy bronzérmet nyertek. Nem érzi túlzott megterhelésnek, hogy most a bobversenyzők felkészíté­sével is megbízták? — Egyáltalán nem, sőt, a feladat nagyon izgalmas számomra. Kezdetben, akár­csak a szánkósport megte­remtése idején, viszonylag mindén egyszerűnek látszik. Később azonban bőven adód­nak nehézségek. — Mikor üdvözölhetünk első ízben szovjet bobosokat a hivatalos világversenye­ken? — Decemberben az idei el­ső oberhofi nemzetközi ver­senyen már indulunk, s részt akarunk venni a vi­lág- és az Európa-bajnoksá- gon is. — Kialakult már összállf- tásuk? — A kettesben már igen. A négyes összetételéről csak később döntünk. — Kik a legjobbjaik? — Szkrasztinsz és Kotansz alkotja az egyik, Pridansz és Egmainlsz a másik pá­rost. De a volt szánkóver­senyző Sailov és a volt tíz- próbás Lebegyev is a pályá­zók között van. — Akadnak még más sportágban szereplők? — Szép számmal. Az 1972- es müncheni olimpia tízpró- bás aranyérmese, Nytkola) Avilov, valamint Nyikolaj Kolesznyíkov, a montreali olimpia bronzérmese a 4x100-as futó váltójának e- gyik tagja ugyancsak szor­galmasan készül. — Mi újság a szánkósport berkeiben? — A téli olimpia után egy pillanatig sem pihentünk habárainkon. Vera Szószulia, az egyéni aranyérmes, a kö­zelmúltban mandulaműtéten esett át, egyelőre még pi­hen. Rövidesen férjhez megy, de azután is lánykori ne­vén versenyez majd. A válo­gatottat egyébként felfrissí­tettük, fiatalok kerültek a keretbe. SOKOLDALÚ I SÁGRA j ÍVELI tr. ■ A Pusztafödémesi (Pusté Orany) Általános Iskolában élénk sportélet folyik, a- melynek nagy támogatója Stefan Kurtanskf- iskolaigaz­gató. A gondoskodás ered-) ménye, hogy az iskola tanú lói közül többen országos viszonylatban is figyelemre-! méltó eredményeket értek el. A sportéletet egyébként a Kováő házaspár irányítja. Karol Kováö a következő-| két mondta: „Mindenekelőtt sokoldalú­ságra neveljük a tanulókat, mert azt akarjuk, rátermett polgárok legyenek. Ezért a rátermettségi jelvényszerző verseny kritériumainak tel­jesítése az első helyen áll. Annak ellenére, hogy a le­hetőségeink nem éppen a legjobbak, szép eredménye két értünk el. Évente 120— 130 gyermekjelvényt és 05 — 70 BPPOV jelvényt szerzünk Minden évben van legalább egy aranyjelvényesünk is. Legutóbb Martinban Peter Panák nyert aranyérmet, Ján Kvietok pedig ezüstöt. A futóedzéseket a sport egyesület pályáján tartjuk, úszni a bratislavai Grössling uszodába járunk. Itt végez zük az úszótanfolyamokat is, Idén 58 gyereket tanítot­tunk meg úszni. A sportban1 elért eredményeket általá ban az osztályozásnál is fi­gyelembe vesszük, ezért a tanulók a jobb előmenetel érdekében is igyekeznek mi nél jobb eredményt elérni Más sporttal is föglalko- zunk. Elsősorban turisztika val, víziturisztikával, atléti kával. A fiúk' kosárlabdában minden évben rajtolnak a járási pionírligában, a Iá nyok viszont röplabdában már négy éve nem találtak legyőzőre ugyanebben a baj­nokságban. A sportélet szer vezésében nagy • segítséget nyújtanak az iskola egykori tanulói, a szülők már ke­vésbé.“ Oláh Gyula DIÁKOK A ZÖLD GYEPEN Szlovákia legrégibb városát, Nitrát gyak­ran nevezik iskolavávárosnak, és joggal. Két főiskolája, igen sok középiskolája van. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy a város labdarúgócsapatában, a Plastikában is 11 diák játszik. Tehát csak a diákokból össze lehetne állítani egy labdarúgógárdát, vannak persze benne más foglalkozásúak is. Már tavaly sok diák játszott a csapat­ban — mondotta Lauko elvtárs, a labdarú­gó-szakosztály titkára —, idén pedig a szá­muk további három taggal szaporodott. A diákok zöme a Mezőgazdasági Főiskoláról van, de játszanak középiskolások is. A ta­nuló játékosok a következők: DuSan Borko, Marian Magdoien, Juraj Filo, Anton 2ember (a képen), Milos Lettrich, Jozef Kukuőka, Iván Horn, Ján Hlavatjf-, Peter Godur, Du- San Liba és Molnár Zoltán. DuSan Borko másodéves főiskolás már ta­valy Prievidzáről Nltrára kerülve azonnal feltűnt. Ö volt az, aki a prágai Duklának három gólt rúgott. Marian Magdolen az or­szágos ifjúsági válogatott egykori kapusa, Juraj Filo már negyedéves, Jozef Kukuőka harmadéves. A tavalyiak közé tartoznak Ján Hlavaty, Peter Hodur kitűnő csatárok, továbbá Ivan Horn és Molnár Zoltán. Anton Zember egyike annak a három új tagnak, akikkel a csapat erősödött, eddig a jrievidzai. Baníkban játszott, ahol hat hó­nap alatt 12 gólt rúgott. Ugyancsak az idén csatlakozott a csapathoz MiloS Lettrich, az edző fia, aki eddig Cadcán játszott a vá­ros csapatában. DuSan Liba a harmadik új diák tag, s mint kisdiák, játszott a preSovi csapatban, később Púchovba került, har­madéves középiskolás. A nitraí Plastika jól rajtolt az évadban, a jónevű Internek saját pályáján 5 gólt rú­gott. Később azonban leszorult a tabella végére. De a fiatalok nem törnek le, és a „diákcsapat“ kedvvel, lendülettel küzd a bajnokságban. Kívánjunk nekik sok sikert a pályán és a tanulásban is. Mártonvűlgyi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom