Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-21 / 43. szám
K evesen tudják, Hogy a Bratislava! Februári győzelem utcai 78-as szám alatti kémiai szakközépiskolában évfolyamonként egy-egy osztályban magyar nyelven is folyik oktatás. Hívom az iskola Igazgatóját, i— Igen, én vagyok. Frantísek Puff- lernek hívnak. Bemutatkozom. Mondom, szeretném meglátogatni az iskolát. •— Szeretettel várjuk. És vannak nálunk magyar osztályok, írjon azokról. *— Akkor holnap tízkori búcsúzom. 1 T ízkor a már-már városszéli iskola igazgatói irodájának ajtaján kopogok. A magas termetű, idősebb igazgató már vár. Közvetlen, megnyerő a modora, szíves szóval, hellyel kínál, és máris örömmel újságolja, hogy aa idei tanévre is elegendő magyar a- nyanyelviS fiú és lány jelentkezett. Azt azonban már sajnálattal mondja, hogy nem tudtak minden felvételre Jelentkező diák kérelmének eleget tenni. Hetvenen jelentkeztek, de ebből csak harmincnégyet vettek föl. ■* Mióta folyik ebben az Iskolában magyar nyelvű oktatási «-< kérdezem. s-í 1967, szeptemberétől. Akkor kaptunk szóbeli engedélyt magyar nyelvi oktatásra, de írásban ez a beleegyezés még mindig nem „érkezett meg.“ Ez persze a lényegen mit sem változtat. Az ötszázkilencvenhét diák közli 140 magyar osztályokba Jár. A magyar osztályok tanulói a földrajzot, a polgári nevelést, a matematikát,- fizikát anyanyelvükön tanulhatják, és természetesen tantárgyként tanulják a magyar nyelvet is. A szaktantárgyak, kiváltképpen a kémia oktatása szlovák nyelven folyik. Természetesen a szlovák nyelven tanító tanárok figyelembe veszik különösen az első és a második osztályban a diákok gyengébb szlovák nyelvtudását, de a harmadikban és a negyedikben erre már semmi szükség: tökéletesen tudnak szlovákul. És a végig magyarul tanult tantárgyak anyagát is mind a két nyelven fel tudják használni, mert a szakkifejezéseket szlovákul Is tanulják. ■=-! A kép idillikusnak és szépnek tinik. Valóban az?, <— kérdezem az igazgatót. <—■ Én annak látom. S ezt az idillt, ha már így nevezte, még azzal is alá tudom támasztani, hogy az ezekből az osztályokból a főiskolára jelentkezők nyelvi nehézségek miatt még egyszer sem kényszerültek tanulmányaikat idő előtt abbahagyni. Pedig szép számmal jelentkeznek főiskolára, s mind megállja a helyét. Nem szeretném az iskolán belül külön értékelni a magyar és a szlovák osztályok színvonalát, de az az igazság, hogy a magyar osztályok tanulmányi előmenetele gyakran jobb az átlagosnál. Iskolán kívül is igen aktívak a magyar osztályok tanulói. — ön, mint az iskola igazgatója és gyakorló pedagógus, hogyan látja, jobban, könnyebben tanulnak a diákok a- nyanyeivükön? — teszem föl a naivnak tűnhető, de jogos kérdést. Az igazgató elmosolyodik. — Ha azt mondom, hogy ez természetes, mert természetes, akkor csak Komensky híres tanításának egyik tételét igazolom. És ez már több száz é- ves megállapítás, nem mi találtuk ki. Mi „csak“ alkalmazzuk a gyakorlatban, és szeretnénk még sokáig alkalmazni. Világos a képlet, ehhez nem fér kétség. Csak újra meg újra ki kell mondani a nagy igazságokat. Megköszönöm dr. Frantisek Puffler- nek a szíves vendéglátást, tájékoztatást, és máris indulunk a magyar nyelvet és irodalmat tanító Szabó tanárnővel a második emeleti IV. D osztályba. (A „D“ minden évfolyamban azt jelenti: magyar osztály.) 2 Sz abó tanárnő bemutat az osztálynak, majd magunkra hagy. Körülnézek a huszonnyolc diákot számláló osztályban. Szerda lévén több pádon is fölfedeztem az Oj Ifjúságot. Meg is kérdezem, hányán olvassák, vásárolják rendszeresen a laA IV. D tanulóinak egy csoportja Mérés a laboratóriumban „Vigyázz, nehogy megégesse a kezed!“ S unkát. Tizenöt kéz lendül a magasba. k előfizetők, de az osztályból a többiek la rendszeresen olvassák az Oj Ifjúságot. Most már ők is megrendelik. .Gyors, szokványos kérdésekből megtudom, hogy legtöbben falubeli ismerőstől, rokontól, baráttól yagy épp a rádióból értesültek erről az iskoláról, és mert szerették a kémiát, ide jelentkeztek. Van itt diák Agcsernyőből (Cierna nad Tisou), Rozsnyóról (Rozftava), Rimaszombat (Rim. Sobota), Nagykürtös (Vei. Krtí§), Léva (Levice) környékéről, de a legtöbben, tizenketten a Csallóközből jöttek. Azt mondják, hogy az első félév volt a legnehezebb. Az osztályfőnökük is azzal biztatta őket: „Csak ezt bírjátok ki, aztán már könnyebb lesz.“ Egy kivételével kibírták. Megértő, jó kollektíva kovácsolódott belőlük. Közösség, amelynek minden tagja tudatosította és vallja: együtt egymásért. Az egyik lány ezt így fogalmazza meg: — Amikor ide Jöttünk, mindenkitől féltünk, élt bennünk az előítélet. Ma már tudjuk, értelmetlen előítélet. Minden erőnkkel igyekeztünk többet-jobbat felmutatni az iskolai átlagnál. Nem ri- valitásra törekedtünk, hiszen ez itt nem tűnt volna egészségesnek. Mi magéért a tudásért, a tudás hatalmáért akartunk többet, és nem azért, hogy másokon fölülkerekedjünk. Az egész osztály bekapcsolódik a beszélgetésbe. Ez is, az is megtoldja valamelyik gondolatot, témakört. „Szószólók“ azért itt is vannak, akik megfogalmazzák maguk és az osztály véleményét, legtöbbször mindannyiuk tetszésére. Okos, értelmes, felnőtthöz illő vélemények hangzanak el, nyoma sincs a gyermekes naivitásnak. Ilyenné nevelte, érlelte őket az iskola, a környezetük. Mondják, ezen is érdemes volt átesni, akár időnek előtte is. Mert az ember mindenből tanul. Örömmel újságolják azt is, hogy van külön tánccsoportjuk, hogy az idén népi táncot tanultak be. Hogy van magyar irodalmi kör, minden évben rendeznek iskolai szavalóversenyt, amelyre évenként tizenöten-húszan beneveznek. És minden iskolai ünnepségre, rendezvényre, emlékestre őket hívják fellépni. Mint az egyik tanár mondta: rájuk mindig lehet számítani, nemegyszer kiérdemelve az igazgatóság, az e- gész tanári kar elismerését. A tanárok erejükhöz mérten segítenek nekik, figyelembe veszik és megértőén kezelik problémáikat. Ugyanez mondható el nagy általánosságban a szlovák osztályok tanulóiról is. Ismerik egymást, barátkoznak, együtt tanulnak, egymás mellett élnek. Az iskola vezetőségének szelleme mindenkire átragad, mert nemcsak a rossz terjed gyorsan, a jó is. 3 M ilyen kilátásokkal, milyen reményekkel és elvárásokkal készültök az életre, a munkára?. t— kérdezem a huszonhárom lányt és hat fiút. Tizenöten főiskolára készülnek. Többen nem is a szakterületüket választották, hanem iparművészeti, mezőgazda- sági, pedagógiai pályára készülnek. Legtöbben természetesen maradnak a „kaptafánál“. Azok, akik érettségi u- tán dolgozni mennek, pillanatnyilag még haboznak a főváros és a szülőhelyük között. Számukra most ez a legfontosabb. Itt van a Slovnaft meg a többi vegyi üzem, szinte elnyelik, felszippantják a sok végzőst. Az egyik lány azt mondja, szívesen menne haza, a nagykürtös! járásba, de itt már bekapcsolódott a város kulturális életébe, tagja a CSEMADOK-nak, nehezen tudna elszakadni. Hogy az iskola mennyire készítette fel őket az életre, munkára, egy másik lánytól tudom meg: — Tanáraink megtanítottak mindarra, amit a tanterv előír. Az üzemlátogatások, tanulmányi kirándulások alkalmával látjuk, hogy a tanterv sajnos sok esetben már elavult, rengeteg az új, modern gép. Mi, jövendő vegyész- technikusok csak bámultunk, mint borjú az új kapura. Hiszen ma már nagyon sok konzervgyár, cukorgyár, kisebb-na- gyobb vegyi üzem, ahol leginkább munkát találhatunk, korszerűen fel van szerelve, s az ott látható gépekhez mi nem értünk. Ügy érezzük, a tantervnek jobban lépést kellene tartania az élet, a technika fejlődésével. Többen attól tartanak, hogy a laboratóriumban túlságosan egyhangú lesz a munka. — Már most rossz rágondolni arra — mondja az egyik lány —, hogy az é- rettségi után elfoglaljuk helyünket egy laboratóriumban, délelőtt tízkor megfőzzük a kávét, letudjuk a mérést, a- mely napról napra, évről évre ugyanaz. Borsózik a hátam ettől az egyhangúságtól. Mert például egy kenyérgyárban, ahol a tészta sűrűségét kell vizsgálni, ott nincs előrelépés, nincs kísérletezés, csak egyhangúság. Ennek elkerülése végett szeretnék a főiskolára menni. Miután a hosszúra nyúlt beszélgetés során megvitattunk minden fontosat és még fontosabbat, Szabó tanárnő behív a tanáriba, öt kolléganőjének is bemutat. A matematika-tanárnő éppúgy a IV. D-seket dicséri, mint a szlováktanárnő, de a többi „D“ osztály diákjairól Is úgy vélekednek, hogy szorgalmasak, megbízhatóak, ügyesek. Panasz kevés van rájuk, csak annyi, mint általában. A szlováktanárnő azt mondja: — Ezek a gyerekek előnnyel indulnak: nagyobb részt az anyanyelvükön tanultak és tökéletesen tudnak szlovákul, ismerik a szakterminológiát. Két nyelvet beszélnek: szinte anyanyelvi szinten. 4 — Hogy is mondta az igazgató? — idézem vissza az eseményeket, miután kiléptem az iskolából. Még mindig a szlovák tanárnő szavai csengenek a fülemben: — Ez már több száz éves megállapítás, nem mi találtuk ki. Mi „csak“ alkalmazzuk a gyakorlatban, és szeretnénk még sokáig alkalmazni. Igény van rá. Igen, az igazgató is így mondta nekem, s majdnem elfelejtettem leírni. ZOLCZER JÄNOS A szerző felvételei i EGY DÉLELŐTT A IV. D-BEN As Iskola igazgatója, FrantiSek Puffier
