Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-14 / 42. szám
Mm 9 A „háromezer soros gátfutás” után VOJTECH KONDRŐT, A HÍDÉPÍTŐ Ha a nyomda megtartja ígéretét, még az idén megjelenik Muzny vek — Férfikor címen a csehszlovákiai magyar költészet eddigi legreprezentatívabb szlovák nyelvű antológiája. (A Slo- vensky spisovatel gondozásában, Eubomír Feldek előszavával, Vojtech Kondrőt szerkesztésében, fordításában és utószayával.) A háromezer-háromszáz soros gyűjtemény elődje a Most cez Dunaj — Híd a Dunán antológia volt. Az elmúlt évtizedben gyakran szemlélhettem egészén közelről a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok alakulását. Különböző találkozókon, küldöttségek tagjaként ismerkedtem meg a- zokkal a javarészt negyedik évtizedük táján levő szlovák írókkal, költőkkel és műfordítókkal, akik kötelességüknek érzik a két irodalom kapcsolatainak ápolását, fejlesztését és a magyar müvek szlovákra való átültetését. Kapcsolatainkról Karol Wlachovsky, Vojtech Kondrót, Eubomír Feldek, Milan Resutík, Peter Andruä- ka vagy Rudolf Chmel egyaránt vallja: alapvetően fontos, hogy közeledjünk, hogy megismerkedjünk, hiszen itt élünk együtt, egymás mellett vagy egymás szomszédságában. Szinte minden nap befolyásolja közérzetünket kapcsolataink fejlettségi foka. Emil Boleslav Lu- káö halála után ma már nyilvánvaló: tőle a stafétabotot Vojtech Kondrót vette át. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ne csak fordítson, hanem irányítson és szervezzen is — külön érzék kell. Vojtech Kondrót nemsokára negyvenesztendős, ám fiatal kora ellenére Is sok értékes szolgálatot tett már a magyar irodalomnak. Klasz- szikusainkon, József Attilán, Adyn, Kassákon, Babitson kívül lefordította Illyés Gyula, Weöres Sándor, Nemes Nagy Agnes, Pilinszky János és Juhász Ferenc számos költeményét, a „MuZny vek“ antológia pedig olyan teljesítmény, amely félreérthetetlenül bizonyítja: Lukác, Smrek és Rostra után Kondrót a kulcsember! A Revue svetovej litera- túry (Világirodalmi Szemle) egyik számában Lydia Vad- kerti-Gavorníková az alábbi kérdést tette fel Kondrót- nak: „Mi a véleménye a csehszlovákiai magyar irodalom színvonaláról?“ „Nem teszek különbséget magyar- országi, jugoszláviai, romániai vagy csehszlovákiai magyar irodalmak között. Csak jő vagy rossz irodalmat isr merek. Remélem, az új antológia Igazolja majd, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom jó alkotókat tömörít." Most pedig üljünk le Vojtech Kondróttal és tegyünk fel neki néhány kérdést. — A Mu2ny vek antológia utószavának frappáns címet adtál: Po behu na 3000 ver- äov, amit szabad fordításban A háromezer soros gátfutás után címmel nyújthatnánk át a magyar olvasónak. Mi e cím magyarázata? — A háromezer méteres gátfutás az atlétikában a legnehezebb versenyszámok közé tartozik. Sokáig én is úgy éreztem magam a tizennégy különböző stílusú és mentalitású csehszlovákiai magyar költő verseinek fordítása közben, mint az akadályfutó. Amikor a nagy, csaknem egy évtizedes munka végére értem, úgy éreztem, az utószó elé ez lesz a legtalálóbb cím. Célba értem, átjutottam mindegyik gáton, remélem, a kritika nem diszkvallfikál. — Ogy tapasztalom, az u- tóbbi esztendőkben lendületesebbé váltak a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok. — Ez így van, és ennek én is szívből örülök. A Sme- na Kiadó gondozásában rövidesen napvilágot lát a fiatal magyarországi költők versgyütjeménye is. Abban is szerepelek mint műfordító. — Eddigi legkiválóbb teljesítményed véleményem szerint, Illyés Gyula bemu-' tatása volt. Szinte a lelkét mutattad meg ennek a kiváló alkotónak. — A TaZké zem — Nehéz föld című könyvet a Versbarátok Köre jelentette meg. A kiadó nagy gonddal viszonyult a kötethez, külalakja is tetszetős, szép munka került a szlovák irodalom- kedvelők asztalára. Nem csoda, hogy a grafikus Viera Gergelová meg én is prémiumban részesültünk. Ily- lyés könyve háromezer példányban került a könyvesboltokba, és mind az Itthoni, mind a magyarországi sajtó- visszhang kedvező volt. E fordítói munkám során megismerkedtem az élő klaszszikussal, néhányszor találkoztunk Budapesten, interjút is készítettem vele. A Tazká zem nem pusztán versfordítások gyűjteménye, hanem különféle, Illyésről és Illyéstől származó Idézetek tára Is. Vojtech Kondrót ezután a szekrényhez lép és átad két újságcikket; mindkettő a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatokról szől. Az •- gylk a Pravda vasárnapi számában látott napvilágot, Kondrőt legutóbbi, magyarországi útjának élményeit foglalja össze benne, araikor a csehszlovák íróküldöttség tagjaként ott járt. Hogy mennyi még a tennivaló, pótolnivaló a két nép, a két kultúra közelítésében, kiderül abból a kis történetből, melyet a budapesti Sziklay László professzor, a neves szlovakista mondott el barátainak: „Négy évvel ezelőtt Budapesten sétálgattam egy tizenkilenc éves szlovák kislánnyal, távoli rokonommal, aki a sikeres érettségi vizsgája fáradalmait pihente ki fővárosunkban. A Nemzeti Múzeum előtt elhaladva érdeklődéssel kérdezte Arany János szobrára mutatva: Ki ez? A tizenkilenc éves kislány nem tudta, kicsoda A- rany Jánosi Nem tanultuk az iskolában, mentegetőzött. Másnap, ebéd közben Hviez- doslavra terelődött a sző. Lányom,, miután megtudta a Nemzeti Múzeum előtt lezajlott esetet, nyomban védelmébe vette a szlovák kislányt: Mondd, apukám, ha én nem a te lányod volnék, vajon tudhatnám-e, ki volt Hviezdoslav?“ Az Iskolában ugyanis én sem hallottam róla!“ Befejezésül idézzünk a másik, a budapesti Magyar Hírlapban megjelent levélből, melyet a magyar Luká- csy András írt a szlovák Eubomír Feidekhez. (A levélből kiderül, hogy Luká. csy és Feldek rokonok, mégpedig a szlovák költő felesége, az Árvából származó Olga révén. A két rokon többször találkozott mfr, de beszélgetéseikhez tolmács kellett. „... A fehér asztal mellett mégis ráébredtünk a helyzet képtelenségére: u- nokatestvérek és sógorok közé közvetítő szükségeltetik! És megszületett az ötlet: változtatni kell ezen a buta helyzeten. Én javasoltam, te elfogadtad, Kondrót dobta fel a pénzt. A sorsra bíztuk ugyanis, melyikünk tanulja meg három esztendőn belül a másik nyelvét. Te „nyertél“, rám maradt a kötelesség, hogy elővegyem a szlovák nyelvtant. Azt nem á- rultam el, hogy akkor már tudtam Olgától: ti Is tervezitek, hogy eljöttök egyik nyári szemináriumunkra magyarul tanulni. Mellékesen szólva: abból lesz több haszon — ha eredetiben olvasod majd nyelvünket, szívesen rá fogsz kapni a magyar líra tolmácsolására Is. És nemcsak rokoni kötelességből, ebben bizonyos vagyok!“ BATTA GYÖRGY ÜJ KULTURÁLIS INTÉZMÉNY eptember végén az állami és pártszervek képviselői Losoncon (Lucenec) átadták rendeltetésének az új Nógrádi Galériát. A galéria megnyitása jelentős esemény, léte gazdagabbá teszi kulturális életünket, hiszen lehetőség nyílik a jövőben a képző- művészeti alkotások bensőbb megismeréséhez, megszerettetéséhez, az esztétikai neveléshez egyaránt. A galéria létesítésének terve 1975-ben került napirendre, azóta folyt a Gott- wald téren álló 3-as számú barokk épület átalakítása. Erről álmodozóit városunk érdemes festőművésze, Szabó Gyula is, de sajnos már nem érte meg, hogy álma valóra váljék. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek a kerületi, a járási és a városi párt és állami szervek, tömegszervezetek, kulturális intézmények képviselői és közel kétszáz képzőművészet pártoló. Kubicková—Kuőera Klára művészettörténész és Szabó Gyuláné Haltenberger Kinga, a galéria igazgatója ismertette az első tárlat a- nyagát. A Nógrádi Galéria első kiállítása annak a hét művésznek a munkásságából ad ízelítőt, akik életükben a leghosszabb időt töltötték városunkban, vagy közvetlen környékén éltek, illetve élnek, akik a vidék művészetének legjellegzetesebb alakítói. A közönség láthatja Gyur- kovtts Ferenc (1876—1968) képeit. Ö volt a losonci művészek nesztora. A budapesti, a párizsi és a müncheni akadémia elvégzése, majd pedig rövid müncheni tartózkodása után 1913-ban Losoncon telepedett le. Műtermében festőiskolát nyitott, amelyből olyan tehetségek kerültek ki, mint Szabó Gyula, Chriszt Vilmos, Ganrtl László, Molnár László és még sokan mások. Hatvan évet élt és alkotott városunkban a nemrég elhunyt Gerő Gusztáv festőművész. Huszonhat alkotásával ismerkedhet meg a galéria látogatója. A kiállítás részben Ízelítőt ad Szabó Gyula életművéből. Munkásságának csak egy kis töredékét, az 1950- es évek olajfestményeit láthatják az érdeklődők. Cseh Lajos festőművész alkotásai Is helyet kaptak a tárlaton. Képein az Ipoly mentét és az ott élő nép életét örökítette meg. Karel Sup (1897—1973) festőművész 1928-ban került Losoncra a morvaországt Velká nad Veltíkou községből. Itt élt 1938 őszéig. Öt is megnyerte Nógrád természeti szépségeivel, s az élményeket vásznain is megörökítette. Az idősebb mesterek mellett felsorakozott műveivel Bácskái Béla festőművész, Szabd Gyula tanítványa, aki harmincnyolc festményét és három faszobrát állította ki. Külön említést érdemel a losonci születésű Hubacsek Zsigmond. Kár, hogy a művész - ezt a kiállítást már nem érte meg. Rézdomborításain a környék népének életét ábrázolja magas művészi szinten. Losoncon tehát otthonra talált a képzőművészet. Egy- -két teremben Szabó Gyulának állandó jellegű tárlata lesz, bizonyos időközökben pedig kiállítást rendeznek a nógrádi művészek és más neves szlovákiai művészek alkotásaiból. CSAK ISTVÁN TÖRŐDNEK MAJD A FÁBRY-HÁZZAL Szeptember: csupa napfény a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Magyar Tannyelvű Alapiskola udvara. A diákok egy része a virágokat gondozza. A folyosón főtt kukorica Illata fogadja a belépőt. Itt is rajtolt az új tanév, ahol mintegy hatszáz tanuló szívja magába anyanyelvén a tudást. A tantestületben sok a régi ismerős, és csak néhány új arc van. Rövidesen megkapom a kukoricaillat magyarázatát is: a pedagógusok olykor főznek valami jót közösen. A csemegét én is megkóstolom: remek. Az éppen Iskolalátogatáson levő tanfelügyelőtől megtudom, hogy a szepslek az utóbbi években az iskolán kívüli munkában is megállták a helyüket. A leglényegesebb tudnivalókat pedig Zabó Ferencné igazgatóhelyettes foglalja össze: — Irodalmi színpadunk csak tavaly alakult, de volt mire alapoznia, hiszen szavalóink és prózamondóink éveken át jól szerepeltek a különböző versenyeken. Nem véletlen hát, hogy legutóbb a Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) megrendezett országos fesztiválon Tóth Sándor Irányításával másodikok lettek. Tánccsoportunk volt már országos első Is, és fellépett a gombaszögi országos dal- és táncünnepélyen. Vezetője Nagy Jánosné, aki szabad idejében, mert érdekelte, elvégzett Budapesten egy né- pitánc-tanfolyamot. Munkájának gyümölcse máris beérett, de a jövő is tartogat kellemes meglepetéseket: a táncosok elhatározták, hogy feldolgozzák a helyi hagyományokat, és azzal is a közönség elé lépnek. Van még egy kis csoportunk is, az utánpótlás, alapiskolások a tagjai, vezetőjük Máté Éva. Énekkarunk hatvantagű, vezetője Görcsös Mihályné. Egy sor szép szereplés áll már mögöttük. A magyarországi Mezőkövesden Is bemutatkoztak igényes számaikkal, sikerrel. Örömmel elmondhatom, hogy diákjaink figyelemre méltó eredményeket értek el a szlovák és az orosz nyelvű, valamint a matematikai versenyeken. A legnagyobb dicséretet egy nálunk járt szovjet delegáció tagjaitól kaptuk, akik elégedetten nyilatkoztak diákjaink orosz nyelvű vers- mondásáról. Jő kapcsolatunk van a bodollői (Budulov) szövetkezettel, ahol tanulóink a mezőgazdasági munkákkal ismerkednek. Az iskolánkívüli munkát lényegesnek tartjuk, ám elsőrendű feladatunk az oktatás. A legutóbbi főiskolai felvételikor mindössze két végzettünk nem járt szerencsével, a többiek sikerrel vették az akadályokat. Ennek magyarázata pedig a jó felkészítés. Iskolánk vezetősége elhatározta, hogy a felvételi vizsgák előtt pár héttel prőbafelvételit rendez, amikor is hasonló körülmények között próbálkoznak a diákok, úgy, mint a valódi erőpróbán. A bizottságba más iskolák pedagógusait is meghívtuk, diákjaink tehát képet kaptak rőla, miből kell még jobban felkészülniük, és persze arról is, milyen érzés feszültebb légkörben, Idegen arcok előtt felelni, kísérletünk, amit a már említett eredményesség is igazol, fényesen bevált. A kis interjú után előkerül az iskolai krónika. Már az első lapokon ismerős arcra bukkanok: Fábry Zoltán mosolyog a szepsi diákok gyűrűjében. 'iskolánk tanulói és tanárai gyakran meglátogatták otthonában, a közeli Stőszon élő írót. Most tíz évvel a halála után sem feledkeztünk meg rőla. Ha azt a CSE- MADOK illetékesei is jónak látják, felajánljuk, hogy SZISZ-szervezetünk tagjai minden tanévben háromszor ellátogatnak Stószra és segédkeznek az író házának karbantartásában. A világ a békemozgalom egyre erősödő korát éli. Ügy véljük, felajánlásunk hasznos fett, mely szolgálná a neves antifasiszta hagyatékának nemcsak szellemi, hanem fizikai ápolását is. Biztos vagyok benne, hogy a szepslek felajánlása kedvező fogadtatásra talál. -btMűvészeket nevelnek A Rimaszombati Művészeti Népiiskola ódon vaskos falai között halk zeneszó hallatszik. Itt is, ott is kacagó diákok lépkednek sietősen felfelé a lépcsőn. Nemsokára kezdődik a tanítás. Az iskola igazgatónője, a mindig jókedvű Nagy Elvira barátságosan fogad, kérdéseimre pedig készségesen válaszol. — Iskolánk harmincéves múltra tekint vissza. Tantermeinkből már számtalan zenepedagógus, aktív zenész és képszőművész került ki. Két szakágazatot lehet nálunk tanulni: zenét és képzőművészetet. Az idei tanévet 370 diákkal kezdtük, ebből 100 a képzőművészeti érdeklődésű. A zene és a képzőművészet lránt egyre nagyobb az érdeklődés. Sajnos Iskolánk kapacitása nem teszi lehetővé, hogy az igényeket kielégíthessük, minden jelentkezőt felvehessünk. A mostani tanévben a jelentkezőknek csupán a felét vettük fel. — Kicsit részletesebben is szólna az iskola munkájáról? — Mint említettem, a zenei ágazat van túlsúlyban, ezen belül pedig legnépszerűbb a zongora, ezt követi a harmonika, a hegedű és a fúvós hangszerek. Az oktatás két részből áll: a szakgyakorlatból és elmélettanból. A tananyagot rendszeres koncertlátogatásokkal egészítjük ki. Iskolánkban énekkart is alakítottunk Cel- der Márta vezetésével, és van saját zenekarunk is. Politikai évfordulókkor, társadalmi szervek ünnepségein, nyugdíjasotthonokban rendszeresen fellépünk. Amire a tanítás mellett a legnagyobb gondot fordítjuk, az a zeneiskolák közötti vefseny, melyen igyekszünk helytállni. — A képzőművészeti ágazat mivel foglalkozik a legbehatóbban? — Ez az ágazat ötéves múltra tekint vissza. Egyetlen pedagógusunk, Kurilla Gabriel eredményesen végzi a munkáját. Főleg festészettel, tolrajzzal, grafikával foglalkozhatnak diákjaink. Próbálkoztunk már a szobrászattal is. Szeretnénk a közeljövőben kerámiai részleget is nyitni. Sajnos, ehhez a járási szervek hatásosabb támogatása nélkülözhetetlen. Versenyeken, pályázatokon is részt veszünk, eredményeink pedig hízelgőek. Rendszeresen részt veszünk a martini „A fantázia bien- náléja“ elnevezésű versenyen. Legutóbb egyik kis tanítványunk, a kilencéves Marian Kois elnyerte*az egyik fődíjat. Több díjat nyertünk már a delhi nemzetközi gyermekrajzpályázaton. Hogy mennyire népszerű nálunk ez az ágazat, azt az Is bizonyítja, hogy hetven gyerekkel kezdtünk, és ma már száz kis és nagy növendékünk van. POLGÁRI LÁSZLÓ
