Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-02 / 36. szám

G ombaszög, Július 31. — Útköz­ben két zápor Is mossa a hetek óta áztatott utat, de azért ki­süt a nap. A szabadtéri színpad fö­lött, az erdőszélen sátorváros kezd kibontakozni. Középen csomagok, há­lózsákok, kerékpárok. Aztán újra meg­indul az égi. áldás. Ha hinnénk a ba­bonának, már szálfányi termetűre nőttünk volna ezen a nyáron. Az ara­tás is késik. Szemerkélő esőben lob­ban fel az első tábortűz. „Felszállott a páva...“ — énekeljük Vass József­fel, a Sarló eleven tanújával együtt, aki László bátyjáról beszél, majd Ba­logh Edgár, Móricz Zsigmond, Kas­sák Lajos, József Attila neve is fel­merül, Ez volt a Sarló. A késő esti vo­nattal újabbak érkeznek. Sátorverés helyett először velünk énekelnek. Augusztus 1. — Gyönyörű napsütés. Szabad program: cseppkőbarlang, Sa­jó völgye vagy pedig kerékpárszere­lés, bevásárlás hét végére. Az első kérdések: Pelsőcön hol keressük Rud- nay Gyula emlékét, van-e a környé­ken néprajzi ház, van-e itt a Sarló­nak emléktáblája? — megválaszolat­lanul maradnak. Délután újabb ür­geöntés. Az utolsó eső a túra alatt, de ezt akkor még nem sejtettük. Bő­rig ázott csoportok futnak be ismét, de estére meg is száradnak. Már szá­zan felül vagyunk. Szerencsére autó­sok is érkeznek. Lesznek csomagszál­lítók. Augusztus 2. <-» Meghoztuk a reg­gelit — ez az ébresztő. Nem kell két­szer mondani. Ki korán kel, jóllakik. Olajozz, nyergeljl Irány Rozsnyó, Bet- lér, Krasznahorka, várnézés, város­nézés, fürdés a hegyi patakban. Esté­re összerázódunk valahogy. Mindenki bemutatkozik, de a neveket csak a végére jegyezzük meg. Egy hét múl­va: Csuky, Kopasz, Csege, Hilton, To- tyak, Képeslap stb. Ez csak annak mond valamit, aki letekerte a három­száz kilométert. „Már minálunk a ba­rátok két keréken járnak, azok élik világukat, kik sátorban hálnak .. (—i négy év óta ez az átköltött népdal a túra himnusza. Megszépítő emlé­kezés az első kilométerekre. Azóta négyjegyű számmal jelzi a végösszeg a Csallóköz, Gömör, Nőgrád, Ipoly mente, Zoboralja, Mátyusföld útjainak hosszát. Augusztus 3. — Almos táborbontás. A biológiai ritmus is vasárnapot je­lez. De Szillcé felé kemény emelke­dő ezt is feledteti. Jobb, mint egy tüdőszanatórium. Kiisszuk a falu kút­ját, lehűt a barlang. Kattognak a fényképezőgépek. Az értékmentés csekély lehetősége ez is. Jablonca ’felé csikorognák a fékek. Két sze­rencsés végű baleset, tanulságképp a fegyelemre. Akik reggel még fehérek voltak, most rákvörösen menekülnek be a körtvélyesi tóba. Itt sem időz­hetünk tovább, mert Tornaújfaluban finom vacsorával várnak. A ráadás­nak szánt néprajzi kiállítás megérte a kitérőt. A sötét Szádelői-völgyben táborozunk le. Sokan lámpa mellett szerelik a lerobbant kerekeket. A tűz mellett hajnalig vitatkozókat kitartó horkolás tartja ébren. Augusztus 4. — Gyalogtúra a hegy­gerincre és a tornai várra. Csípnek a darazsak, de a kilátás mindent fe­ledtet. Megkoszorúzzuk a vöröskato­na sírja Tornán, majd lubickolunk egyet a tóban. Visszafelé megismer­kedünk Szádelő mondáival. Stibrányí bácsi még a tűznél is ontja magából a történeteket. Közben az éj leple alatt megalakul a Zsebszínpad Far- zseb társulata, s megkezdi dicsősé­ges útját Csalóka Páter, a népi lele­mény és furfang népszerű alakja. Molnár Imre és csoportja életre kelti nagyanyja meséjét. Másnapra megle­petés készül. Augusztus 5. — Újabb pakolás. Bő­vül a talált tárgyak osztálya: óra, tö­rülköző, fogkefe, kulcs, sőt még bi­cikli is. Lassan azért mindnek akad gazdája. Fogy a gép- és napolaj. Kö­vetkező megálló Jánok, a meglepe­tés színhelye. Babszedés a szövetke­zetben. Mindenki belátja, hogy kell a dolgos kéz. Egy-két óra, és már száz ládányi sorakozik a föld végé­ben. jólesik utána megmártózni a jánoki tóban. A hími erdőben ér az est, ahol a falu lányaitól szebbnél szebb dalokat kapunk jutalmul. Másnap megnézzük Kassát és az üzleteket. Az antikvárium és a ke­rékpárüzlet átlagon felüli forgalmat bonyolít le. Este színre lép Csalóka Péter olyan ősbemutatóval, amilyet hazai magyar társulattól ritkán lát­hatunk. Néhány napon belül még Hím, Jászó, Somodi közönsége is tap­solhat nekik, pedig a szereplők e- zenkívül egyebet nem kaptak. Augusztus 7. — Mi a hetedik na­pon sem pihenünk. Jászóra hosszú az út. Apátság, fellépés, barlang, tábor­tűz. Szóhoz jut a Thálmann-partizán- csopörl harcosa, Schmätzer Mihály, aki mánta'(német) létére kitűnő ma­gyarsággal beszél. Az utolsó létszám­ellenőrzés: száznegyvenen vagyunk. Magasan leng a brnói KAFEDIK (Ka­Nem mondanék újat, ha e két rendezvény előzetesen közzétett műsortervét most sorra venném, hiszen akit érdekelt és odafigyelt, az már mindezt tud­ja. Inkább azokat az élményeket osztom meg a távolmaradottakkal, amelyek arra ösztönzik őket, hogy a jövőben ne mulasszák el ezt a hasznos nyaralási lehetőséget. Lehet és tudunk is itthon nyaralni. NAPLÖJEGYZETEK A HONISMERETI KERÉKPÁRTÜRÁRÖL ÉS A 4. NYÁRI MŰVELŐDÉSI TÁBORRŐL zinczy Ferenc Diákkör) lobogója, űk voltak a legaktívabbak. Tavasz óta együtt készültek a túrára. A többi klub* is példát vehetne tőlük. Augusztus 8. — Az utolsó táborbon­tás. Mecenzéfen egy működő hámor­ban sokan kapát vesznek, Stószon Fábry Zoltán házának udvarán Gál Sándor tart előadást, majd nagy írónk sírját koszorúzzuk meg. A falu ránk csodálkozik. Ennyi kerékpárl Cso­portkép. Emlékkönyvbe illő. Somo- diig ereszkedünk lefelé. Megalapítjuk a művelődési tábort. Sokan már bú­csúznak. Szép volt, fiűkl Jövőre a Bodrogközben! Viszlátl Akik maradnak, segítenek az újon­nan érkezőknek. Rutinos sátorverők, szalonnasütők és konzervnyitogatók okítják a zöldfülűeket. A hangszóró­ból kellemes népzene árad, előkerül­nek a pettyes labdák, gyerekes csa­ládok jönnek autóval, vonattal, busz- szal. Benépesül az egész rét. A csap­szék is üzemel (inkább tejet árultak volnál). Szombat délután a kerékpá­rosok díszes felvonulással köszöntik a tábor hivatalos megnyitóját. Fábry István beszél a partizánharcokról, majd a Pinceszínpad mutatkozik be Kocsonya Mihály házasságával, mi­után a Bődva völgye falvaiban egy lovasszekéren közlekedve már színre léptek. Ezt követi a Cserháti új ke­nyér, a járás folklórműsora. Kezd ki­alakulni a hangulat. A művelődési tábor három éven keresztül a Vörösmarty Klub kezde­ményezésére Örsújfalun volt. Most először jutott el a keletibb ország­részbe is, ahol az országos szintű művelődési lehetőségek közül ez az első. Nem csoda, hogy már most is rengetegen voltak erről a területről, Gömörből, a Bodrogközből, de azok is, akik már megszerették a táboro­zást. Komáromból különautóbusszal érkeztek a kétnapos honismereti tá­borozás résztvevői. Figyelemremél­tó kezdeményezés. Persze a kapcso­lat kétoldalú. Nemcsak az idelátoga­tók ismerhetik meg az eddig sosem látott tájakat, hanem az itteni embe­rek is kíváncsiak a messzebbről ér­kezőkre. Kiváló alkalom ez a klub­munka megerősítésére, az ismeretek gyarapítására, a barátságok elmélyí­tésére, s nem utolsósorban a rende­ző szerv, a CSEMADOK munkájának rugalmasabbá tételére és értékelésé­re. Ehhez persze először olyan kö­rülményeket kell találnunk vagy kia­lakítanunk, amelyekben az elterve­zett műsor gördülékeny lehet, és nem a szervezési gondok lopják el a ter­mékennyé tehető időt. Ez most a magas létszám (mintegy ötszázan fordultak meg Somodiban) ellenére is elég jól sikerült, ami a rendezők rátermettségét igazolja, a CSEMADOK KoSice-vidéki Járási Bizottságának munkáját, Gál Sándor, Kolár Péter, Jakab Zita és István, Zachariás Ist­ván, Bocskorás Bertalan őszinte hoz­záállását. Először fordult elő az is, hogy az esti műsorok és az aktualitások mel­lett kivehető tematikus sorozatot ké­pezett a történelem, a honismeret és a néprajz. Ilyen érdeklődésű embe­rek többen voltak, s a számukra hasz­nos előadások mellett személyes kap­csolatok és beszélgetések révén is gazdagodtak, hiszen az azonos érdek­lődésű emberek hamarább szót érte­nek, s önmagukat is hasznosabbnak tartják. Lévén nyár, több pedagógust, főleg fiatalt vártunk erre a táborra. Vajon ők hol voltak? És hiányoztak Íróink is, akik olyan szépen tudnak fogalmazni a gyakran olvasatlanul félretett újságokban, könyvekben kö­zösségi gondjainkról, pedig itt néhány száz diák vagy okleveles ember előtt fejthették volna ki véleményüket a vitákban. Reméljük, hogy a jövőben erre is jut majd szabadságukból. Ezzel a bevezetővel persze nem a- karom elkenni a műsorokat. A Szép Szó nagyszerű fellépését, a Csermely kórus énekét a tábortűznél. Királyi Györgyi kedves népdalait, Kiss Ta­más kobzon előadott históriás éne­két, a táncházat, ahol százak tanul­hattak meg néhány lépést, Katona Pista vagy Kátai Zoli dudajátékát, Dinnyés Jóska megzenésített verseit, Havas Judit ős Szabó András erdélyi magyar írókat megszólaltató estjét, Halász Péter diaképeit, Gyímesi György élvezetes beszélgetését a Bod­rogköz madárvilágáról és természet- védelméről. Még felsorolni is sok len­ne. És ott van még a néprajzi nap, Liszka József vitaindítója a kopjafák­ról és fejfákről, ami után a népraj­zosok külön megbeszélést tartottak arról, hogy miként lehetne és miként kell az amatőr gyűjtőmunkát folytat­ni. Sok vitát kavart Blaskovics Jó­zsef professzor előadása a török nyel­vű magyar őskrónika kapcsán is, de éppoly feszültté vált a vita Németh Jenő mezőgazdasági miniszterhelyet­tessel, hiszen nem mindegy, hogy mit fogunk enni. Újra készült kopjafa (il­letve emlékoszlop), amely a nagyka- posi Ferenc György tervei alapján Nagyferenc Kati vésője nyomán ka­pott végső formát, és már Fábry Zol­tán stószi házának udvarán jelzi, hogy szellemi hagyatékának folyta­tására vállalkoztunk. Sajnos, az idő a táborozás közepén megtréfálta a sátorozókat, de még így is maradtak bőven, akik babot szedtek a bodol- lói szövetkezetben, ellátogattak Stósz- ra, kérdéseket tettek fel Popély Gyu­lának a két háború közti nemzetisé­gi művelődési lehetőségekről, odafi­gyeltek Dobossy László előadására a cseh-magyar kulturális kapcsolatok­ról, illetve Szathmári Istvánra, ami­kor nyelvjárásainkat és a velük kap­csolatos jelenségeket elemezte. Kár, hogy György István beszámolója után nemzetiségi kultúránk távlatairól oly hosszú vita kerekedett (bár nem ha­szontalan), de országos rendezvé­nyeinkről és a művelődési táborok jövőjéről csak néhány szó esett, bár lapjaink azóta is gyakran vitatémá­nak tartják. Elmaradt hát a szem­besítés a rendezők, a résztvevők és a kritikusok közt, s félő, hogy most sem ismerjük fel és nem tudatosít­juk a hibákat, akkor újra elkövetjük őket (csak a zselízi értékelést vagy a Tavaszi szél kiírását, ha említem, lett volna miről beszélgetni). Maradt csak a javaslat, hogy jövőre a bod­rogközi kerékpártúra kapcsolódjon szorosan a Somodiban rendezendő tá­borhoz. Reméljük, hogy idejében tá­jékozódhat majd felőle mindenki. És még néhány kitérő: a tanítók ének­kara pont ezen a héten gyakorolt a Csallóközben. Részvételük és fellé­pésük, ha közelebbre tették volna az összpontosítást, hasznos lett volna. Nem lehetne-e ezeket a rendezvénye­ket (énekkarvezetők, koreográfusok, irodalomnépszerűsítők stb. tanfolya­ma) ide és ekkorra tenni? Mert talán ugyanaz az intézmény szervezi, s e- gyiknek is, másiknak is csak hasznára válhat, hiszen közös a cél: hogy mű­velt nép legyünk. Ezt akartuk Somo­diban is. M. MOLNÁR LÁSZLÓ <*­— im a 290 éve született Mikes Kelemen A száműzött Rákóczi Ferenc hűsé­ges kísérője, íródeákja az erdélyi szü­letésű Mikes Kelemen. Tizenhét éves korában, 1707-ben került a fejedele­mül választott Rákóczi udvarába. Az irodalomban fő müvével: a Tö­rökországi levelekkel vált ismertté a neve. Ezek a levelek egy soha nem létező nőrokonhoz, P. E.-hez szólnak. A levélforma tökéletesen megfelel Mi­kes írói és emberi alkatának. A kép­zelt levelezésbe teljesen belemerült, és így rendkívül közvetlen hangú, színes és élvezetes művet alkotott. Különösen nagy értékűek azok a ré­szek, amelyekben Rákóczi egyénisé­géről és a száműzetés alatti életéről írt. Nagyon megkapőak azok a leve­lek, amelyekben a hazaszeretetéről, Rákóczi iránti hűségéről vall, a hon­vágyról panaszkodik. „Hatodfél óra­kor felkelni nem kicsiny dolog, de el nem mulasztom azért, hogy ked- vit találjam, és mindenkor jelen va­gyok, mikor öltözik, a hivatalom is azt hozza magával, hogy vigyázzak a cselédekre.“ Mikes Kelemen hűsé­géről több monda is született. Egy gulácsi népmonda szerint Rákóczi egyszer felsóhajtott: „Csak még egy­szer hallanék egy kis hazai kakukk- szót!" Meghallotta ezt Mikes Kele­men is. Nem sokat töprengett. Más­nap reggel titokban kiosont a kert­be, ott egy fa alatt a fűbe hasalt, és utánozni kezdte a kakukk hang­ját. Meghallva a fejedelem a rodos- tói kakukkszót, keresni kezdi a kert­ben, ugyan merre lehet az a kakukk­madár. Ahogy keresi, ott találja hű­séges íródeákját a fűben. Mindjárt tudja, hogy ő a rodostói kakukk. Mikes műve tulajdonképpen nap­lónak is tekinthető, amelyben kisebb- -nagyobb megszakításokkal harminc éven keresztül ír. Harminc év alatt összesen 207 levelet írt. Több levél­ben ízelítőt kapunk Mikes zamatos erdélyi nyelvéből, székely észjárás­ból és lenyűgöző humorából. A ma­gyar prózairodalom egyik legkiemel­kedőbb képviselője volt. Mikes Kelemen maradt legtovább életben a Rákóczi-emigrácíó tagjai közül, 26 évvel a fejedelem halála után, 1761-ben halt meg Rodostóban. KAMONCZA MARTA Ismét Boszorkány 1942-ben forgatta René Clair a Boszorkányt vettem feleségül cí­mű nagy sikerű filmszatírát, e- gyetlen kiemelkedő amerikai al­kotását. Ä szőke boszorkány sze­repét René Clair a viszonylag még ismeretlen Veronika Lake-re bíz­ta, aki ezzel a szereppel az élvo­nalba került: hajviselete, öltözkö­dése divatot teremtett. Érdekes megemlíteni, hogy bár vitathatat­lanul tehetséges volt és vonzó, csillaga pár év múltán lehanyat­lott, alig volt harminckét éves, amikor eltűnt Hollywoodból. A film újabb változatát Olaszország­ban forgatják, főszerepét Eleono­ra Giorgi (képünkön), az olasz színészutánpőtlás egyik legtehet­ségesebb kénvisplője alakítja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom