Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-08-05 / 32. szám
é V égre árnyékban. Órák óta vártam ezt a percet. Megérkeztünk Phnom Penhbe, az újjászülető Kambodzsa fővárosába. A hőség perzselő, Üdítő nincs. A Hanoiból érkező repülőgépből kábán szállnak ki az utasok: néhány kambodzsai vezető, diplomaták, kereskedők, vietnami szakértők, katonatisztek és a forgatócsoportunk. Mindenki fedezéket keres a napsugarak támadásai e- lől. Az érkezők és a fogadó- bizottságok árnyékot keresnek. Megrohamozzuk a várócsarnokot. Lessük a csomagjainkat. Bámulatos, mi minden belefér még egy ilyen közepes nagyságú szállítógépbe is ... Már Jó tíz perce csak a mi csomagjainkat emelgetik le a gépekről. „Nagy fémládánkba“ másodszori nekilendülésre már legalább három aprótermetű fiatalember kapaszkodik kint a gép oldalánál. Lehet vagy hetven kiló. Es Jön a fölszerelésünk, sfirfl sorokban. Amikor már a negyvenedik kartondoboz is mellettünk pihen a váróteremben, sanda szemek figyelnek. Mit rejthet ennyi csomag? A dolog egyszerű. Forgatócsoportunknak az a feladata, hogy a lehetőségek határain belül végigjárja Kambodzsa földjét a déli kikötőktől a nyugati végekig. Otthon pedig idejekorán figyelmeztettek: jobb e- löre gondoskodni a stáb é- lelmezéséről, mert vidéken, az olykor „térképen sem található“ eldugott falvakban nem biztos, hogy európai konyhával várnának bennünket... (És persze arra is fölhívták a figyelmünket, hogy a thaiföldi határ térségébe aligha Juthatunk el utunkat biztosító, éberen őrködő kísérők nélkül. Ildomos tehát róluk Is gondoskodnunk.! Minden megvan. Néhány baráti szóval sikerül több tucatnyi szerelésünk beszállításához egy kisebbfajta te- heráutót szerezni és már indulhatunk is ,be a városba. Szálláshelyünk, a Monorom szálló valaha patinás vendéglátóhely volt. Pol Pot-ék idején, akár az e- gész várost, ezt az épületet is kiürítették. Az 1975-ben hatalomra került „vörös khmerek“ nem tudták volna ellenőrizni a csaknem két milliós várost. Egyszerű — szerintük forradalmi i— módszerrel orvosolták bajukat: öt nap alatt mindenkit kiparancsoltak a városból. Több mint három évig c— néhány polpotista funkcionáriustól és kínai tanácsadó-regimentjüktől eltekintve — csak a szél és a gyorsan gyarapodó trópusi állatvilág lakozott ebben a városban... A Monorom-hotel tehát újra megnyitotta kapuit. Valósággal a semmiből varázsolták újjá. Az áramellátás ugyan még akadozik, de kisebb kihagyásokkal van már víz is. A régi alkalmazottak évekig kényszermunka-táborokban rizst termesztettek, Családtagjaiktól elválasztották őket. Az ellenszegülők közül senki sem élte túl Pol Pót „forradalmi kísérletét“. Most néhányan ismét együtt vannak közülük. A vietnami katonai segítséggel újjászületett Kambodzsai Népköz- társaságban valóságos nép- vándorlással kezdődött az élet. Ki-ki megkereste hozzátartozóit. jobbára igyekeztek vissza eredeti lakhelyükre. Mindenki rokonai- -ismerőséi iránt érdeklődött: él-e még? merre keresse? hol találhatna munkát? A megkerült régi szállodai alkalmazottak egyike föl kísér szobámba. Magyarázkodik. Most még csak itt tartunk, de ' már az is nagy szó, hogy kinyithattunk. Ajtóm hátulján pe- nészfoítos papírtáblácska. A boy csak legyint- Ez itt maradt, ne vegye komolyan. Neki emlék, Nekem kuriózum. A díszes tájékoztatón ez áll: „Étterem és snack-bár a földszinten. Az étel- és világjárók (Benda László a Magyar Televízió szerkesztő-riportere. 29 éves. Fél évtizedes rádiós munkássága, majd televíziós forgatásai a „harmadik világhoz“, ezen beiül elsősorban az afroázsiai szocialista orientációjú országokhoz kötik. „Világjáró“ útjai során tucatszor kelt út az Egyenlítőn, többször repült a „Mount Everestben túli tájakra — egy-egy operatőr és több mint száz kiló túlsúly (kamerák, magnók, filágítú-berendezések, akkumulátorok és jegyzettömbök) társaságában. Ütiélmé- nyeit rögzítő soraival előszűr, jelentkezik lapunk hasábjain...) KAMBODZSA itairendeléseket kérjük idejében jelezni.“ Az étterem és a snack- -bár egyelőre1 — kell-e mondanom? — természetesen még nem működik. Egykori helyiségük lakóhelyül szolgál pár tucat családnak. Étel- és itálrendelés? Kicsit bizarrul hangzik ma még itt Phnom Penhben, Miből? És mivel egyenlítenénk ki a számlát? Ottjártunkkor. ugyanismég pénz sem . volt. Egy ország élt addig Pol Pot-ék kö nyöradományaiből. Központi fejadag-alamizsnát parancsoltak Kambodzsa népére. A pénzt -i mint afféle kapitalista csökevényt — eltörölték. A banknak még az épületét is fölrobbantották. Phnom Penh utcáin sokáig ropogós, frissen nyomott bankókat sodort a ritkán lengedező, hűsítő szél. Senki sem hajolt le értük. Hacsak a fölszabadulás után érkező külföldiek nem láttak fantáziát abban, hogy egy történelem-kívüli világból különös emléktárgyakat gyűjtsenek. Tehát ha lett volna is étterem, számlánk kiegyenlítése bizony gondot okozott volna. A szobánkba kísérő, csomagjaink fölemelésében segítő fiúknak borravalót adtunk — néhány csomag magyar füstszűrös cigarettát. Szemmel láthatóan nagyvonalúnak tartottak bennünket. Nem volt számukra akkoriban nggyobb érték ennél. Érték és értékmérő. A piacon ugyanis ez volt akkoriban az egyik legáltalánosabb fizetőeszköz — a rizs mellett. Pénz híján a rizs volt a leggyakoribb kincs a „pénztárcákban" í— a mindenki oldalán ott hordozott batyuban. Aki fizetéséből nem volt képes rizst megtakarítani, amiért más árukat cserélhetett volna, az esetleg rászorult arra, hogy korábban elrejtett és előkapart aranyláncából néhány centiméternyi darabot leszeleteljen, és azzal egyenlítse ki piaci tartozását. Még aznap este „lakomát“ rendezünk a szállodában. Szállodai vendéglátóinkat látjuk vendégül. Az általuk hozott pálcikákkal költjük el megannyi csomagunk e- gyikének tartalmát — nagykőrösi húskonzervek ízeivel ismerkednek a hosszú évek óta rizshez szokott khmer emberek. Másnapra begyűjtjük a a szükséges engedélyeket. VAN-E ÉLET A HALÁL ETÁN? Indulhatunk országjáró kőrútunkra. A thaiföldi határ körzetéig tervezett forgatásra (és a visszaútra) egy teljes hetet kell kalkulálnunk — mondják. Mindösz- sze néhány száz kilométerről van sző. Hamarosan magunk is belátjuk, hogy jogos a „rátartásos“ tervezés. A kambodzsai főváros utcáin jobbára gyalogosok, néhány kordé, kevés riksa és egyre több kerékpár. Autót csak hivatalos használatra vehet igénybe bárki is. Mi a kereskedelmi minisztérium kocsiparkjából kapunk kői csőri: két Merce- - dest. (Ez volt talán az e; : gyetlen típus, amely elkerülte Pol Pot-ék halálos ítéletét. Többhelyütt is láttunk olyan autótemetőket, ahol kupac aljára kerülhettek. A kínai ihletésű „forradalom“ idején nem volt szükség semmilyen közlekedési eszközre. A lakosság vidéki kényszerlakhelyén napi 16-18 órában rizst termesztett. Mozgási szabadságot csak néhány tucat igazán „megbízható“ vezető funkcionárius élvezhetett. így hát autók ezrei szaporították a Pol Pot-kormány áldozati listáját...) 1A Külügyminisztérium kí- sérőkről-toímácsrél gondoskodott. A Nemzetvédelmi Mi-, nisztérium katonákat rendelt mellénk. Az elővigyázatosság megalapozott. Pol Pót maradványerői még mindig képesek zavart kelteni főleg az ország nyugati végein. Katonai kocsikkal kiegészített konvojunk pedig hihetőleg csábító célpont lehet. A haladási tempó? Óránként jó esetben 30—40 kilométer. A hidakat Pol Pót hadserege a visszavonulás során fölrobbantotta. Többhelyütt túlzsúfolt kompon keresztezzük a gyakori folyókat. Néhol kénytelenek vagyunk letérni az országúiról és poros mellékösvényen teszünk meg egy darabot. A valaha kiváló utakat tízkilométerenként föi- -fölrobbantották, elmetszették. Nem csoda tehát, hogy a párszáz kilométeres útra egy teljes hetet szántak kísérőink ... A nyugati határ felé kö^ zeledve sűrűsödnek az ellenőrző pontok. Battambang és Siem Reap, tartományban jobban érezhető-sejthető a lappangó feszültség. Megszaporodnak állandó kísérőink is. Katonai autó e- lőttünk, katonai autó mögöttünk. Fegyveres „idegen- vezetők“ vigyázzák minden léptünket. Éjszaka továbbra Is érvényben van a ki nem hir— EM 5 detett, ám annál óvatosabban megszívlelt kijárási tilalom ezen a vidéken. Nap« közben már éledezik a forgalom. Még mindig soka* akadnak, akik most térnek vissza eredeti lakhelyükre, keresik nyomaveszett rokonaikat. Az új Kambodzsa irányító hatóságai úgy vélik, hogy a városokba folyamatosan kell bebocsájtani a lakosságot. (Szántszándékkal nem mondtam visszate- lepülőket, hiszen a Pol Pot- -kormányzat első áldozatai közé éppen a városlakók az értelmiségiek és a szervezett munkásság képviselői —< tartoztak.) A mezőgazdaság és az é- lelmiszertermelés jelentős munkaerőt követel vidéken. Az új Kambodzsában már a megművelhető földek egy- harmadán vetettek rizst. E- mellett azzal magyarázzák a városok földuzzasztásának tudatos lassítását, hogy csakis azokat bocsájtják be a városokba, akiknek munkát, kenyeret tudnak adni. (A kísértetvárosból lassan föltámadó Phnom Penh-nek az elmúlt esztendőben így is csaknem megtízszereződött a lakossága. Az élelmiszer-, víz- és áramellátás viszont nem képes mindenütt lépést tartani ezzel a „népvándorlási“ ütemmel.) Az országutak mentén az élet, a termelőmunka föltámadásának jelel mindenütt. Az emberek jobbéra rizst termesztenek. Ám ezúttal már nem parancsra i—< napi egy pohárnyi rizsfejadag fizetségért,.. Az utakon kerékpárosok — konvojokban. Az ellenőrzőpontokon így bocsájtják útjukra az embereket. Thaiföld felé „kopasz“ bicikliken kerekeznek. Visszafelé már roskadásig rakott kerékpárok nyögik itt szupergazdagnak ható, „kapitalista“ terhüket. A határ tulajdonképpen ellenőrizhetetlen. Sokhelyütt ki sincs pontosan jelölve. Katonailag r- az új kambodzsai néphadsereg alakulatai jelentős vietnami segítséggel — ellenőrzik a forgalmat. Am az árumozgásnak ők sem szabnak kor- Játpt:..; 4 lakosság ‘ ellátásához ugyanis továbbra is szükség van: a kerékpárvá- zakon suttyomban belopa- kodő árukra. így ezek a konvojok továbbra is csendben róják Nyugat-Kambod- zsa: országút jait. Néhol t egy-egy teherautó körűi: nagyobb tumultusra leszünk figyelmesek. Segélyt osztanak. A külföldi élelml- szerszállltmányokra ma még égetően nagy szüksége van a megújulás korát élő indokínai országnak. A szállítmányok terítése volt sokáig a legalapvetőbb gond. Az első hőnapokban a dél-vietnami tartományok segítették Kambodzsát — amúgyls szűkös téherau tőparkjuk jelentős' részét , átvezényelték a testvéri Kambodzsába. Ott- jártunkkór fontos segítség érkezett az egykor SZiha- nuk herceg nevét viselő dél- tengeri kikötővárosba, Kom- pong Somba. 660 szovjet jármű — buszok, személy- kocsik, teherautók érkeztek. Azóta az élelmiszer- szállítmányok alighanem könnyebben jutnak el a távoli falvak rászoruló lakosságához. Mert azt a helyiek közül sem kétli senki, hogy hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg a térség egykoron „élelmiszerraktárként“ számontartott, rizsexportőr országa, Kambodzsa legalább önellátóvá válhat. Mindebből sejthető, hogy iszonyú örökséget vett vállára Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja. A világ egyik legelmaradottabb országában — Pol Pot m a radványerőinek állandósuló, külföldről támogatott nyomása alatt — ezúttal valóban szocialista célok felé kell vezérelniük három és fél év szenvedéseit túlélt honfitársaikat. A roncsok és romok országában, á föltárt tömegsírok és a föltárt bűnök földjén új élet sarjad. Mert Kambodzsa — Vietnam sors- formáló segítségével — valóban újjászületett.
