Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-15 / 3. szám
B ácsból hozott vámmentes áruim: az élményeim. Nem mintha az osztrák fővárosból nem lehetne néhány jó „cuccot“ hozni, én mégis megelégedtem a látnivaló gyönyörével, a legtartósabb áruval, az élményekkel. Meg aztán az is igaz, hogy Bécs Európa egyik legdrágább fővárosa, még a Nyugat számára is. Bécsben még az amerikai átlag turista is meggondolja, hogy a rengeteg kávéféleség közül melyiket is kérje: Einspünnert (egy fogatút), Nussschwarzert (fekete diót) vagy csak egyszerűen a „türkischer Kafee-t“. Így hát, a kávéházak meg az üzletek helyett az utcákat jártam. I- mitt-amott betérve egyik, másik múzeumba. STAPS A KONYHAKÉSSEL „Igen, hölgyeim és uraim, itt állunk Mária Terézia hálószobájában ..." — mondja a Schönbrunn egyik elég puritánul berendezett szobájában az idegenvezető és a tömeg — állandóan fényképezge tő japánok, fontoskodó amerikaiak, hangoskodó németek, méltóságteljes indiaiak, kolosszus termetű svédek — egyszerre mosolyogni kezd. Mindenki lesüti a szemét, majd a szomszédjára tekint és nem nehéz eltalálni, hogy a világ e sok nációja most mire gondol. És az idegenvezető, mintegy számítva arra, hogy Mária Terézia jó kétszáz évvel később élő „utódainak“ sincs híján agyában a bujaság, félre is vonul, hadd „csámcsogjon“ japán és német, magyar és svéd egyaránt abban a bizonyos szobában. A hahota és a célozgatás viszont csak akkor éri el tetőfokát, amikor a kínai szobába érünk, ahol megmutatják az ételliftet, amelyen nemcsak finom ételek és Italok érkeztek a szépnek nem igen mondható Mária Teréziához, hanem igen-igen bizalmas látogatók is. A kis japánok azonnal fényképeztetik magukat a lift tájékán — megszám- Iáihatatlanszor lövik ki a gépet most Is, máskor is — mások meg félre nem érthető mozdulatokkal jelzik, tudják miről van szó. Senkiben sincs szégyenérzet, ebben a szobában nemcsak Mária Teréziának, hanem nekünk is mindent szabad. A Schönbrunnban (Szép kút) annyi a helyiség — csak konyháimból van 139 —, hogy képtelenség lenne bejárni. Inkább rohanok ki az egy négyzetkilométer alapterületű gyönyörűséges kastélyparkba. A császári ház nyaralójának kertje többszörösen is lenyűgöző. Virágok, zöld pázsit, fák. A park végében a híres Nép- tun-kút: Akhillész anyja azért könyörög a tenger istene, Poszeidon előtt, hogy fia szerencsésen térhessen haza a trójai háborúból. A kúton túl fácánkert, de az már nem a turisták, hanem a kiváltságosok birodalma. Bebarangolva a parkot a Főkapu alá érek. Hirtelen eszembe jut e- gyiik olvasmányélményem, amit í- dehaza pontosltok: Itt, ezen a helyen akarták megölni 1809. október 2-án Európa egyik diktátorát, Napóleont. A tizenhét esztendős Friedrich Staps kereskedősegéd rontott rá egyszál konyhakéssel. Ha a nyurga fiúcska terve sikerül, három év múlva Napóleon nem vonul 600 ezer főnyi seregével az orosz cár ellen, akik közül mindössze 15 ezer ember ért vissza francia földre. Ez a Főkapu — mint olyan sok más talpalatnyi föld kontinensünkön a történelem nagy „HA..kérdéseinek egyik színtere. A PRÁTER BORZALMAI Lehet, hogy bizonyos szempontból konzervatív vagyok, mert megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a bécsi vurstli, a Práter a borzalmak játékos színtere. Lehet, a mi gyermekeinknek nincsenek ilyen „fantázia“-dús játéklehetőségei, mint itt, de ilyenek inkább ne is legyenek! Nem tudom, készült-e arról statisztika, hogy a Práterben, hány gyenge szívű-, idegzetű gyermek kapott „frászt“, de bizonnyal nagyon sok. Ez az elvarázsolt és túlbonyolított borzalmak mese-valóság-országa. Szörnyek, sárkányok, düllpdt szemű kígyók és ki tudná még felsorolni, miféle képtelen játéknak és látnivalónak nevezett baromságok vannak itt fölhalmozva óriási méretekben Este, egyedül erre bo lyongva még egy belevaló gengszter is megremegne. Már a pesti A bécsi Parlament épületének egy része Ausztriai riport Bécset, akárcsak bármelyik más nagy világvárost három nap alatt nemhogy bebarangolni, de még felületesen megismerni is nehéz. Az idegen hajnaltól éjszakáig ráhatje a vége- nincs utcákat és az ámnldozásnk közepette már dörzsöli is a markát: ide még legalább egyszer, hosszabb időre el kell jönni! Aztán hazatér és visszapergeti az eseményeket, „képeket“, amelyekből a három kurta nap alatt is bőven kijutott. BECSBŐL JÖVET - VÁMMENTESEN A Graben nevű belvárost utca közepén A város egyik legszebb színháza, a Burgtheater Vidámparkhoz akartam hasonlítani, de nem lehet, mert az sokkal humánusabb, gyermekiesebb, mégha ott sokkal kevesebb a játék- lehetőség Is. De legalább az ember nem készül állandóan „bere- zelni“, mint itt. Hogy mit eszik ezen ez a rengeteg ember, aki még este tfz óra felé is Itt bolyong? ... Igaz, rengeteg itt az aránylag olcsó kifőzde, talponálló, kajázó, meg a játékbarlang lövölde, sztriptizbár, ahol az embernek nincs állandó félelemérzéke, de a nagy többség mégsem e zeket csodálja. A hatvanegy mé tér magas óriáskerék — amely már több, mint száz éves — se nagy cikk, a bámészkodók tömege a szörnyek előtt áll: gyermek, felnőtt egyaránt. Panziónk tulajdonosnője minden áron meg akar győzni, hogy egykori honfitársának feleáron adja a sztriptízre a jegyet: 30 schillin- gért! No, ez nekem valahogy furcsa, meg aztán rövid bécsi tartózkodásomat okosabban akarom kihasználni. Aztán kiderül, miért 1- lyen olcsó — még az állítólagos felebaráti alapon is — a jegy: 8 táncosnő szélesebb, mint hosszabb; mint mondani szokás, könnyebb átlépni, mint körülfutnl. Ilyenre, mégha A fizet sem vagyok kíváncsi Igaz, ez a táncosnő is a Práter egyik bárjában lép föl, az ott látott szörnyűségek után nincs mit csodálkozni. 1 SCHILLING LAKBÉR Bécs utcáit járva alig akad o- lyan ház, épület építmény, amelyet ne lennn érdemes hosszabban és alaposabban is szemügyre venni. A Monarchia hajdani fellegvára Európa e tájon élő népei számára közös múltról beszél. Stephansdom, Belvedere palota e régműli kapcsán es ott a Hofburg, a múlt év vllágfontosságú helyszíne, ahol aláírták a Salt— 2-t. Aztán, amiért Bécset az elmúlt év végén még nagyon gyakran emlegették, az az ENS2vá- ros. A bécsiek által használt angol nevén UNO-City. A Duna-to- rony százötven méter magasságban levő presszójából remek pano ráma nyílik a városra és a modern építőművészet elegáns példányaként tárul a nézelődő elé a tizennyolc hektáros területen fölépült UNO-City. Johann Staber osztrák építészmérnök tervei alapján hat év alatt készült el 8,6 milliárd schilling költséggel. A költségeket az osztrák állam és Bécs városa fedezte. Viszonzásképpen az ENSZ-tőI — jelképesen — évi egy (1) schilllnget kap és 99 évig használhatja. Ez ugye, azt jelentené, hogy Ausztria dúsgazdag ország, hazardíroz a pénzzel, megelégszik évi egy darab schil- llnggel. A valóság az, hogy az UNO-City elsősorban azért épült föl, hogy munkalehetőséget blztoA Betueaere palota---- tM 5 sttson — legalább az akkori hat évre — és, ami talán még fontosabb, ide kössön több ezer kül-* földi ENSZ-alkalmazottat. (Az é- pületkomplexumban 4800 hivatalnok számára van helyt) És, ha már itt van a harmadik ENSZ-vá- ros (New York és Genf után) akkor várható, hogy számos nagy nemzetközi tanácskozás színtere is lesz Bécs, amely megint csak pénzt hoz a konyhára. Természetesen, nem lebecsülendő Ausztria semlegessége sem, amely szintén szerepet játszhatott abban, hogy Bécsben létrejöjjön az UNO-City. A Duna-toronyban „forogva" bizonyosságot vehettem arról Is, hogy a nyugati, kapitalista szolgáltatóipar sem tökéletes. Igaz, itt a pincér nem küldött el a sarokra fölváltani az aprót, mégcsak nem Is morgolódott, hogy cseresznyés rétest rendelek, ami épp kifogyott; csupán éreztette velem: ne rendeljek olyat, ami már nincs. A pincérek serege enyhén szólva kérette magát, hagyta, hogy tízszer, hússzor Is szóvá tegyem —■ uram, legyen szives hozni a cseresznyés rétest! —, míg pont ötvenöt perc elteltével az egyikük megelégelte nyafogásomat, „leliftezett“ az alagsorba, ahol a konyha van és fölméltőztatott hozni a kívánt ftnomságből egy adagot. Frisset, forrót. Persze, ezt ugyanúgy lehet tökéletlenségnek, mint tökéletességnek Is elkönyvelni, attól függően, ki milyen kiszolgáláshoz szokott. Nézőpont kérdései A Duna-toronyból Irány a Kärntner Strasse: a sétálóutca. Itt vannak az elit butikok, az elit üzletecskék. Ez az a hely, ahol sem a magunkfajtának, sem a bécsi vagy osztrák átlagembernek nem szabad vásárolnia. Egetverőek az árak. Valaki szellemesen megjegyezte, itt még a vécépapír is drágább, mint másutt. Igaz, abban nem vagyok biztos, hogy árusítanak ilyesmit ezen az utcán. Itt annyit tehet az ember, hogy a fásltott utca újonnan rakott kövezetének egyik helyes kis padjára leül és bámészkodik. Igaz, van Itt rengeteg teraszos kávéház Is, a- hol a kávé nemcsak méregerős, hanem méregdrága Is. És — főleg az olasz kávézások után — pocsék Is. Azt hiszem, annyiféle kávét és annyira rosszat, sehol sem mérnek, mint Bécsben. Az Itteniek viszont mégis büszkék kávéikra, kávéházaikra. Állandó „vitában“ állva az angolokkal: hol létesült előbb kávéház; Londonban vagy Bécsben?... A kívülállók London javára szavaznak. Persze, mindegy, sőt, Londonban, ha a kávé nem is, de legalább a tea az Igazi. . MIT CSINÁLTÁL BÉCSBEN? Hazaérkezve, sokan megkérdezték — olyanok, akik már jártak Bécsben vagy olvastak a városról — voltam e a Mariahilfer Strassén? Bécs hírhedt áruház- és üzletutcáján. Amikor azt mondtam, nem, csalódást véltem felfedezni a kérdező arcán és talán még azt is, hogy: no, akkor mi a fenét csináltál Bécsben, minek voltál ott? Nos, két okból nem mentem el a Mariahilfer Strasséra. Először is azért, hogy az Idehaza feltett kérdésre nemmel válaszolhassak; másrészt azért, nehogy ott kísértésbe essék, megvegyek valamit, ami által én is azon bizonyosok táborába tartoznék majd, akiknek ez értékmérőt jelent. Akiknek csak akkor ér valamit egy farmeröltöny, csak akkor veszik föl, ha Itt vették; akik kecsesen csak a Mariahilfer Strassén vett bugyiban tudják riszálni feneküket, a- kiknek azért olyan szép fehér a foguk, mert ezen a utcán vásárolták a fogkrémet — vagy mindezeket innen hozatták valakivel. Esküszöm. megesik néha-néha, hogy minőségileg jobb, olcsóbb — sokkal olcsóbb — árut gyártunk Idehaza, és még csak nem Is valutáért kell megvenni, vámot sem kell érte fizetni és bizonyos sznob körökben az ember Ilyen kijelentéseket hall: „Tudod, én már a Mariahilfer Strassérőt öltözködöm!“ Micsoda hangon, micsoda gesztussal kimondva! Szóval, szégyen, vagy nem szégyen, bécsi tartózkodásom alatt nem lártam a Mariahilfer Strassén és ha legközelebb Bécsbe visz az utam. akkor Is Igyekszem maid elkerülni. ZOl.g/.KP iANOS A szerző letvélelo‘ i
