Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-13 / 20. szám
0] zenésfilm hódít a londoni filmszínházakban. !A tinédzserek kedvenc énekes színésze David Esse főszereplésével sikerrel vetítik a mozik a Silver Dream Racer (Ezüst álom versenyző) című filmet. Ügy hírlik, ez a film is felsorakozik az elmúlt é- vek kimagasló sikerei mellé. Maga a jnódszer ismerős, csak a helyszín változott. A diszkók sejtelmes félhomályát napfény és kék ég váltotta fel, a tánc láza helyett ezúttal a száguldás mámora a csali. A mese banális: a főhős [David Esse) baleset következtében elhunyt bátyjától egy ezüstösen csillogó motorkerékpárt örökölt. Ez adja az ötletet a sikerélményekben addig nem túl bővelkedő fiúnak, hogy végre valami nagy dolgot hajtson végre (tár sadalom kritika). Fejébe veszi; ha törik, ha szakad, indúl és győz a motorkerékpár-versényen. I- gen ám, csakhogy barátnője nem lelkesedik az ügyért, és válaszút elé állítja: vagy ő, vagy a motor (szerelmi szál). Végül természetesen a motor győz, a fiút semmi sem térítheti el szándékától, lázasan készül a versenyre. Közben egy kis probléma adódik, mivel az induláshoz pénzre volna szüksége, amelyet sehogy sem tud előteremteni (bonyodalom). Már úgy látszik, le kell mondania tervéről, mikor újdonsült barátnője segítségére siet. Eladja az autóját, az összeg elég a nevezéshez. A fiú tehát rajtol, s látványos hajsza után, amelyet izgalmas muzsika fest alá, legyőzi ellenfeleit (happy end). Itt akár be is fejeződhetne a történet, de hogy a jó film egyik fontos alkotóeleme, a tragikum se maradjon ki, a film készítői megtoldották egy bizarr jelenettel. Miután a főhős győztesként áthalad a célon, s önfeledt örömmel integet a közönségnek, mindkét kezével elengedi a kormányt, felborul, és életét veszti, miközben felcsendül a film nagy slágere, a Silver Dream Machine (Ezüst álomgép). Megszoktuk már, hogy a silány történetű, gics- cses filmekkel sokszor nagyszerű zene párosul, így van ez most is, tehát végeredményben örülhetünk megszületésének. És bizonyára örülnek a mo torkerékpárgyárak tulajdonosai, mivel a kétkerekű acélparipák hallatlanul népszerűvé váltak. —gyökér— „ . .. leírni rendkívüli tehetségének egyes részelt hosszadalmas s talán lehetetlen is. öt hallani kell, hallani á hangok :engerét, melyet tíz ujjának szinte megfoghatatlan ügyességével teremt elő ...“ Ezekkel a szavakkal méltatja a korabeli „Honművész“ hasábjain a lelkes kritikus Liszt Ferenc játékát, első budapesti hangversenye után 1839 decemberében, melyet a művész a pesti árvízkárosultak javára adott a pesti Vlgadő dísztermében. Annak a pesti Vigadónak az ősében, amely a mai épület helyén állott s amely a poraiból életre kelt mitológiai főnix madárhoz hasonlóan most március Idusán a Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenyével nyitotta meg kapuit — harmadik változatában — Budapest művészetbarát közönsége előtt. Az első, Pollack Mihály tervezte épületet, melynek rendeltetése az volt. hogy „afféle szórakozási központ“-ot képezzen a város polgárainak, s ennek értelmében a franciáktól átvett Redoute elnevezést kapta, fényes bál. keretében 1833 farsangján nyitották meg. Ezen az ünnepélyes megnyitáson a korabeli feljegyzések szerint 1828-an vettek részt, s az elefántcsont-sárga burkolatű díszteremben 2800 gyertya fényét 160 tükör verte vissza. Ez az a pompázatos terem, mely oly sokszor hallotta Liszt Ferencet zongorázni, ezek a falak visszhangozták az idősebb Johann Strauss zenekarának valcerelt, Itt ejtette bámulatba a 17 éves hegedűs csoda Henri Vleuxtemps lelkes közönségét, Itt szónokolt Kossuth, Széchenyi és Deák Ferenc az 1848-as forradalmi országgyűlésen, mely Kossüth megajánlást beszéde alapján megszavazta a honvédsereg felállítását és melynek gyászos következménye az lett, hogy 1849 május 13.-ról 14-re virradó éjszaka Hentz' osztrák generális a budai várból rommá lövette a Redoute épületét. És ezzel le is zárult a Vlgadő épületének 16 évre terjedő rövid életszakasza, hogy ugyanannyit kelljen víí* ni, míg kezdetét veheti a második. A második épület, melyet a francia kifejezés hsa lyett már a pompásan hangzó magyar Vlgadő sző< val Illetnek, 1885 Januárjában, a farsang legnevezetesebb báljával tényleg meg Is nyitja kapuit. Az épület tervező-kivitelezője Feszi Frigyes, akinek ez az egyetlen épület — melynek külső-belső Jellegzetessége egy tipikusan magyar, a vltézkőtés elemeit román mór és bizánci motívumok párosításával kialakított romantikus stílus — kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar építészet történetébe. Az épület belső kiképzésének díszítésén, a monumentális lépcsőfeljáraton és a termek falfestményeinek megoldásában pedig olyan neves kortárs művészek működtek közre, mint Than Mór és Lotz Károly. Különösen nevezetes Lotz 12 képből álló falfestmény-sorozata, melynek témája a XVI. századi népmese „Árglrus királyfi és Tündér Ilona“ históriája, mely mint Ismeretes Vörösmarty Csongor és Tündéjének előképe. A báliszezon elmültával a díszteremben a művészet múzsái veszik át Ismét a stafétabotot és az első hangverseny hőse ismét Liszt Ferenc. Ekkor kerül sor hatalmas világi oratóriumának, a „Szent Erzsébet legendájáénak bemutatására a szerző vezényletével. 1865 augusztus 15, az Erzsébet bemutatójának napja nyitja meg sorát annak a 80 éven át húzódó láncolatnak, mely a világ legnevezetesebb művészeinek fellépését jelenti a Vigadó legendás hangversenytermében. Mert szerepelt Itt dAlbert, Brahms, Mahler, Debussy, Itt zajlott le Kodály Psalmus Hungaricus-ának bemutatója, Itt ült zongoránál Liszt utolsó növendéke Sauer Emil, Itt szólalt meg Casals csellójának csodálatos hangja, Itt énekelt Glgll és Fertile, Itt vezényelt Nikiseit, Furtwängler és Toscanini. De akkor még senki sem sejtette, hogy Feszi Frigyes épületremeke végóráit éli, 1945. januárjában bombatámadás áldozata lett. A második újjáépítésre már 35 évet kellett várni, de végül is eljött a nap s a Dunaparton az újjáépült Várpalotával szemben ott áll a Vigadó, respektálva Feszi Frigyes elképzeléseit. A Liszt Ferenc nevét viselő zenekar pedig újraindította és beírta nevét a harmadik Vigadó életének első lapjára. VARGA JÓZSEF Diogenes görög filozófus, nagymüveltsé- gü ember volt, életmódjára nézve azonban kölönc. Szerény körülmények között élt, és a hagyomány szerint hordóban lakott. £lt a századok múltán egy másik tehetséges ember, akit az utókor a bratislavai Dioge- nesnek nevezett el. Kopott ruhákban járt, hosszú szakállt viselt és fótt ételt sohasem evett, leggyakrabban növényekkel táplálkozott. Különcsége miatt gyakran a rendőrséggel is meggyűlt a baja és egyszer töm- löcbe is került“. De ki is volt hát ez a bratislavai Diogenes? A régi Bratislava egyik festői részén, a Zsidó utcában született Mandel Dávid 1780- ban, aki később Mandelli, néha Mentelli nevet viselte. Rendkívüli tehetségével már fiatalon kitűnt a filozófia, a nyelvészet és a matematika terén. Prágában rabbi iskolát végzett, de nem lett belőle rabbi, hanem továbbtanulás végett Berlinbe ment. Itt kezdte különcködő életét. Leborotváltatta szemöldökét s a burgonya volt az egyedüli tápláléka. Később, hogy Párizsba is elmehessen nevelői állást vállalt és a szerzett pénzen elutazott. 1827-ben már őt tartották kora egyik legnagyobb nyelvtudósának. Az európai nyelveken kívül jártas volt a latin, a görög, a héber, az arab és a perzsa nyelvekben is. Hires volt arról, hogy Plato görög filozófus munkáit kívülről tudta. Párizsban a francia kormány a nagykönyvtár keleti osztályának rendezésével bízta meg. A kormány ezért évi 1800 frank fizetést ajánlott fel neki, mert több évi munkára számított. A bratislavai Diogenes ezt a munkát egy hónap alatt befejezte és azért csak egy havi fizetést fogadott el. Hálából a francia kormány a könyvtár épületében egy szoba életfogytiglani használatát biztosította neki ingyen, talán azért, mert azelőtt csak hidak alatt aludt és e- zért a rendőrséggel is megismerkedett. A szoba bútorzata is igen egyszerű volt, o- lyan mint az ő élete. Itt irta tudományos munkáit, melyek közül csak egy kis részt tudott az utókor felhasználni,' mivel legtöbb munkáját egy saját maga alkotta nyelven Irta meg, amely főként a keleti nyelvek zavaros egyvelegéből állt. Halála is éppoly különös volt, mint egész élete. Vízért ment a Szajnához, a parton megcsúszott és 183S. december 22-én a vízbe fulladt. Mártonvölgyl László EB € Kiállítás a felszabadulás tiszteletére A Csallóközi Múzeum, a májusi ünnepségek Jegyében, felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére — előbb Vásárúton (Trhové M?to), majd Pozsonyeperje- sen (Jahodná) — rendezte meg a helyi szervekkel e- ügyttmüködve Tóthpál Gyula fotóművész „ELEMENTÁRIS SZIMMETRIA“ c. fényképkiállítását. Az ünnepélyes megnyitóra mindkét községben a kul- túrház nagytermében került sor, szép számú érdeklődő jelenlétében. A vendégeket Vásárúton Orbán István, Eperjesen pedig Balogh János hnb elnök köszöntötte. Tóthpál Gyula művészi munkásságát Koncsol László Madách-díjas író, irodalmi kritikus méltatta. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy e két csallóközi községben örvendetesen növekszik az érdeklődés a művészi alkotások iránt. Hiszen e kiállítást megelőzően Vásárúton Lipcsey György szobrait mutatták be, Eperjesen pedig a Csallóközi Múzeum gyűjteményéből rendeztek vándorkiállítást. E szépérzéket formáló rendezvények a helyi nemzeti bizottság, az egységes föld- müvesszövetkezet, a művelődési ház és a Csallóközi Múzeum gyümölcsöző együttműködése folytán jöttek létre. Tóthpál Gyula művészi fotói teljes mértékben elnyerték mindkét községben a látogatók tetszését. Fiatalok és Idősebbek egyaránt szívesen Ismerkedtek meg közelebbről is a kiállított képekkel, amelyek mindennapi életünk és környezetünk jellegzetes mozzanatait örökítik meg művészi erővel. A vásárúflak és eperjesiek érdeklődése egyúttal azt is bizonyítja,‘hogy a jövőben Is érdemes e kultúrát szerető és művészetet pártoló községekben hasonló jellegű rendezvényeket szervezni. Tóthpál Gyula: Irány a képzelt vonulás II. Mag Gyula ■ 1 H száguldás reklámja A bratislavai DIOGENES
