Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-28 / 35. szám

-— 1

ptfiglligifiip

^ÄIÄÄtÄÄI

rftiMSÉHftriMÉ

' > '* j'v'.v^y i&<^V^3s ^&'V í>*?s/fi -5< ft

ip^^MIpSIIIIIS

A SZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK RÉSZVÉTELE A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉSBEN-huszonöt évesek voltak ekkor, furcsa lenne, ha nem élnének, furcsa és rossz...

— Hogyan is volt ez akkor? Mi, fiatalok nem nagyon tudjuk elképzelni.

— Pedig nagyon egyszerű: amikor megszöktem a német fogságból, ©leve gyanús elem lettem az egyik oldalon és harcostárs a másikon. Itt Vrbovéban Eudovít Gloss, akivel a múltkor is beszélgettünk, szervezte az embereket, ő pedig iskoUtársam volt, a polgáriból ismertük egymást, így aztán hamar megtalált. Ám mint szökevénynek, egyre veszélyesebb lett a helyzetem. Kijelentettem, hogy én itt már nem érzem magamat biztonságban, és legjobb lesz, ha kimegyek a hegyekbe.

— És kiment?

— Igen, kivonultunk, egy kis csapatot alakítottunk, és előbb csak úgy a saját szakállunkra rajtaütöttünk egy-egy német kommandón vagy a gárdistákon. Aztán egyre szaporodtak a hegyekben az • emberek, lehettünk már vagy ezren is, amikor megjött a Szovjetunióból Gyibróv ezredes, és ő lett a parancsnokunk. Az ö irányításával harcoltunk tovább. Azt a parancsot kaptuk, hogy ne hagyjuk megkapaszkodni a visszavonuló német egységeket a. Fehér-Kárpátokban, s ez sikerült is. Amikor Gyibrov ezredes elesett, Jozef Bru- nocky állt a 2. sztálini brigád élére, ő Is nagyon jó és emberséges parancsnok volt. Most a fővárosban él. Ha nagyobb akcióra készültünk, összekötök révén összehangolták az egyes csoportok tevékenységét, aztán közösen hajtottuk végre a táme- dást.

— Hogyan éltek ott kinn a hegyekben? Miképpen tudták megszervezni az utánpótlást, az élelmezést, a sebesültek ápolását?

— Mondtam már, hogy itt Vrbovéban Eudovít Gloss szervezte a földalatti munkát, de kívüle voltak még más embereink is. Anton Rákay fü- szerkereskedő és egyben a város komisszárja is a mi emberünk volt. Lisztet, sót és egyéb élelmiszereket küldött föl a hegyekbe. Más megint húst, hentesárut, mások meg lábbelit küldtek. Ha lehetett, szekereken hozták fel az elemózsiát, ha nem, lányok kosárban. De különösen a hegyi tanyák lakói segítettek bennünket, az utolsójukat is odaadták. Napközben behúzódtunk a hegyekbe, de este, amikor a németek meg a gárdisták már visszabújtak a városok és falvak védettebb falai közé, ki-ki annyi embert fogadott be, ahányat jóllaktathatott. A könnyebb betege két egy orosz orvosnő ápolta, a sebesülteket pedig beszállítottuk a pieSfanyi kórházba, ahol szintén volt emberünk, egy orvos, aki már tudta, hogy mi a teendője. A kórházban

oo 2 a 1

senki sem sejtette, hogy egyik-másik beteg partizán, ők is olyan sebesültek voltak, mint a többiek.

— Mi volt a foglyoknak a sorsé?

— Akkor már nyomultak előre a szovjet csapatok, a ml gárdistáinkat viszont klvetköztettük az egyenruhájukból, ás megmondtuk nekik, ha még egyszer találkozunk velük, akkor halálbüntetés lesz a részük.

— Elcsípték őket másodszor is?

— Nem, egyet sem. Listákon vezettük a nevüket és e- számukat, de az nem történt meg, hogy még egyszer is harcba szálltak volna velünk. Egyszer elfogtunk egy szakaszt, tizenöten voltak, egyet, egy tanítót el- küldtünk, hogy engedjék ki a politikai foglyokat, s ha kiengedik, hozhat a többinek civilt, és elengedjük őket.

— Hozott, nem árulta el önöket?

— De nem áml Hozta- a civilt a többinek, és vele jöttek a mi embereink is a börtönből.

— Elengedték őket?

— El, igen, elengedtük, csak az volt a kérésük, sötétedésig maradhassanak, mert nagyon szégyellték magukat.

— Sötétedéskor aztán távoztak?

— Igen, de azon az éjszakán és utána sem aludtak sem itt Vrbové- ba-n, sem másutt odahaza a saját á- gyukban. Féltek, nagyon féltek, hogy elfogjuk őket.

— A háború után hogyan volt?

— Eudovít Gloss lett itt, Vrbovéban a nemzeti bizottság elnöke, én a nemzeti bizottság képviselője és a partizánszövetség helyi csoportjának az elnöke. Akik segítettek, azokat igazoltuk...

— Ott fönn a hegyi tanyákon mit mondanak az emberek?

— Elégedettek. Mindenkinek megvan a megélhetése, nyugalma ... Jó kimenni közéjük, találkozni velük. Őszinték, jőszívűek, becsületesek és barátságosak. Ez a barátság talán a legszebb. Én sokfelé jártam az életemben, bejártam egész Európát, megfordultam Algériában, Marokkóban, Madagaszkáron, mindenhol voltak barátaim, de olyanok, mint itt a hegyek között, sehol. Meghalni is képesek voltak az emtierért; olyanok voltunk, mint a testvérek és még ma is olyanok vagyunk. És ez a legszebb, legmaradendóbb az egészből. Ilyen kor, az évfordulókor összejövünk, be járjuk a régi helyeket, és örülünk egymásnak. Sokszor még az útiköltséget is összedobjuk azoknak, akik messzebbről érkeznek, autót küldünk értük, hogy csak közöttünk legyenek. Jó őket látni, velük lenni...

Németh István

A MÁT MEGALAPOZÓ

küzdelmek

A Szlovák Nemzeti Felkelés nagy visszhangot keltett Dél-Szlovákiának Horthy által megszállt területén is. A magyar ajkú dolgozók legjobbjai csatlakoztak a felszabadító harcokhoz, saját ügyüknek tekintették szlovák testvéreik felkelését. A magyar fasisztaellenes lakosság tehetségéhez mérten támogatta a harcolókat. Bomlasztó tevékenységet folytatott Horthy zsoldosai soraiban, a határ menti vidéken menedéket nyújtott a frontról visszaszökött katonáknak. A háború utolsó szakaszában fontos volt ez a segélynyújtás, mert egyre szaporodott az ún. zöldkáderek száma, azoká a dezertáló katonáké, akik megelégelték a több évig tartó esztelen vérontást.

Az SZNF alatt közös magyar-szlovák, sőt tiszta ma= gyár partizáncsoportok alakultak, mint például a „Kozlov“, a „Petőfi“, a „Karol“, a „Nógrádi“. A két nemzet harca a közös ellenség ellen hűen tükrözi a proletár nemzetköziség gondolatát.

A kijevi partizánvezérkar kiképző központjában szá* mos más nemzetiségekkel egyetemben magyar ejtőernyősök is részesültek kiképzésben. 1944. szeptember 12- én ebből a magyar alakulatból kivált egy 16 tagú csoport Kozlov őrnaggyal az élen. A csoportot szovjet re* pülőgép szállította a felkelés hadműveleti területére. A csoporthoz tartozó rozsnyói (RoZfiava) származású Fáb- ry József visszaemlékezése szerint azt a feladatot kapták, hogy Dél-Szlovékia elszakított területén — Losonc (Lucenec), Fülek (FHakovo), Rimaszombat (Rimavská Sobota) Kassa (Kosice} környékén — szervezzenek par* tizánkötelékeket, tevékenységük legfőképpen erre a te* rületre összpontosuljon. Kozlov emberei pontos elmeket is kaptak a partizán-főparancsnokságon egyes lile* gális kommunista sejtekhez és antifasiszta személyek-i hez, így Ondrej Klokoő, Stefan Demijan, Pavel Kisucky és más elvtársak címét.

A Kozlov őrnagy vezényelte alakulat legfontosabb feladata az volt, hogy megnyerje a megszállt terület, lakosságát a német és magyar fasizmus elleni küzdelem* re. A partizáncsoport rendelkezésére bocsátották a zvo* leni „Nova“ nyomdát, és ott nagy mennyiségű magyar nyelvű propaganda röplapot nyomtattak. Ezek egy ré* szét Rimaszombaton és Putnokon keresztül Magyaror* szág belsejébe juttatták, a többit pedig szétosztották az egyes magyar lakta községek között. Ez volt a csoport első sikeres akciója. A Zvolenl Helyi Nemzeti Bizottság egy sokszorosító- és egy írógépet ajándékozott a magyar partizáncsoportnak a további propaganda elősegítésére.

Zvolenben a partizáncsoportot kiegészítették az ott tartózkodó frontról szökött magyar katonákkal, akik önként jelentkeztek a partizánkötelékbe. Kozlov őrnagy partizáncsoportja a hadműveleti terület nyugat-szlovákiai részébe tette át működési terepét. Hírszerző és di- verzáns tevékenységet kellett folytatniuk a német és magyar csoportok között. Kifürkészni csapatmozdulataikat Észak-Magyarországon és politikai propagandát kifejteni a magyar lakosság körében. Katonai viszonylatban az a feladat hárult a magyar partizáncsoportra, hogy megsemmisítse, elzárja a közlekedési vonalakat, fékezze a német és magyar seregek hadmozdulatait, szabotázs akciókkal megbénítsa a haditermelést a hátországban. A rájuk bízott feladatokat pedig sikeresen Jel- íj esitették, ezt bizonyítja a füleki vasútállomásnak az a jelentése Is, hogy október 8-án a partizánok levegőbe röpítettek egy német katonaszerelvényt, miközben két mozdony és hat vasúti kocsi megsemmisült. Egy nappai később Sebotov kapitány vezetése alatt álló aknász kü-| lönltmény elpusztította a Fülektől másfél kilométerre lévő fülek-feledi vasúti hidat. A robbanás akkor következett be, amikor a hídon egy hadianyagot szállító vonat haladt át. Nemcsak a híd repült a levegőbe, hanem a két mozdonyból, négy katonákkal telt kocsiból és hu-’ szonhárom tehervonatitól álló szerelvény is megsemmi-j sült a hadianyaggal együtt. Az akpjóért az ellenség hatvan halottal és számos sebesülttel fizetett. A két köz=J ség között egy hétig szünetelt az összeköttetés. A Ri-f mamurány-Salgótarjáni Részvénytársaság vasműveinek üzemében a magyar partizánok levegőbe röpítettek egy: kompresszort, mely az épülettel együtt elpusztult, és súlyos következményekkel járó rést ütött a haditermelésben.

Csupán szemelvényeket közöltünk azoknak a harci I cselekményeknek a tömegéből, amelyeket a Kozlov szovjet őrnagy vezette magyar partizáncsoport végrehaj-1 tott.

Kozlov partizáncsoportján kívül jelentős harci tevékenységet fejtett ki a Fábry József vezette „Petőfi" magyar partizáncsoport Gömör és Kosice környékén, valamint a „Karol“ magyar partizánalakulat, melynek pa* rancsnoka Adler Károly levofial származású fogorvos volt. Százhúsz tagú csoportja Rozsnyó környéki bányászokból és munkásokból tevődött össze.

A Szlovák Nemzeti Felkelés 35 évvel ezelőtt egyik mérföldköve volt a felszabadulásunkért vívott küzdelemnek, amelyben szlovák és szovjet partizánokon kívül más nemzetek legjobb fiai is tömegesen részt vettek. Közéjük soroljuk azt a túlnyomó részt szlovákiai származású 800 magyar partizánt Is, akik közös harcban vérükkel pecsételték meg a felszabadulásért küzdő népek szövetségét. Roiák Dezső

Évekkel ezelőtt Vrbovéban Stefan Motyőka, aki különben már hetvenöt éves, mesélte, hogy így nyáron gyakran felkerekedik, és kimegy a kopanicákra (a kopanlca, valami o- lyasmi a hegyek közt, mint nálunk a tanyák a pusztán). Néha két-há- rom napig marad, de van úgy, hogy egy hétig, sőt, kettőig Is. Végigjárja a régi tanyákat, felkeresi a barátait, harcostársait, beszélgetnek, emlékeznek a Szlovák Nemzeti Felkelés napjaira, meghányjáik-vetlk a világ sorsát, aztán pedig hazajön. Ha meg a hegyi tanyák lakói jönnek le a városba, megállnak az egyik kis vendéglőben, ott Is az ő törzsasztalánál, és beszélgetnek.

Akkor nem Is fogtam föl ennek a Jelentőségét, az évek múlásával meg már nem Is hittem el egészen. Hát lehetséges az, hogy harminc-harmincöt év után IS összejárjanak, találkozzanak?! Ezzel a kérdéssel indultam el újra Vrbovébc, Benyovszky Móric szülővárosába, hogy találkozzam Stefan Motyökával, s újra megbizonyosodjam abban, hogy valóság az, a- miről akkor beszélt.

A kis vendéglő hátsó asztalát árván találtam.

— Él még Stefan Motyőka, jár még Ide? — kérdem a vendéglőst.

— Hogyne, éli Mindennap bejön, Ilyenkor már Itt Is szokott lenni. Várjon egy kicsit, egy fél óra múlva biztosan Itt lesz.

Az emberek nyugtalanul tekintgél- nek az ajtó felé, kl-klnéznek, miért nem jön. Sokszor hallották már mesélni, de mindig élményszámba megy, ha felidézi életútját, élményeit.

— Itt lakik nem messze, egy barna kapus házban, a zebrával szemben. Ha őt nem is, a húgát biztos otthon találja — Igazít útba az egyik vendég.

— Jaj, sajnos nincs itthon, elment. Hogy hová, hát biztos a barátaihoz a kopanlcákra. Nem firtatom én, hogy hova megy — mondja a húga, és ez azt jelenti, hogy újra el kell jönnöm, persze nem másnap vagy harmadnap, mert hosszabb ideig szokott elidőzni odafönn a bajtársainál.

Pár nap múlva azonban tíz után már a törzsasztalnál találom. Az öt évnek nyoma sincs az arcán, a hetvenötnek Is csak alig a kétharmeda látszik. Fiatalos, kiegyensúlyozott, a tekintete tiszta, bizakodó. Barátságosan fogad.

— Kerestem a múlt héten.

— Igen, tudom, mondták... Kimentem egy kicsit a hegyek közé elbeszélgetni a barátaimmal. Jő látni őket, beszélni velük. Tűz mellett, mint régen. Szalonnát sütöttünk, beszélgettünk.

— Élnek még mind?

— Mindannyian már nem, de azért egypáran még vagyunk, a fiatalabb ja. Én már akkor negyven voltam, amikor megszöktem a fogságból, de a többiek fiatalabbak nálam. Húsz-